Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-27 / 26. szám

6. oldal.

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

27. szám. 1908 juuius 26.

JOHNY.

irta: TOLEDOI ISTVÁN.

Az egész bányatelep előtt egy neve volt; ha '-alami jót tett valakivel, akkor Jolmy volt a neve, ha meg bosszantani akarta valamelyik, akkor Hunkie névvel illették.

Úgy került oda a telepre a jó Isten tudja, hogy honnan. Maga volt magyar az egész telepen, de azért nagyon jól találta magát és sohasem látszott rajta, hogy a honvágy bántotta volna. Jó kedve volt mindig és akkor látszott a legboldogabbnak, ha esténkint, munka után a társulat üzlete előtt összegyiilekezett fiuk közt ülve tréfálózhatott. Eleinte sokan mulattak rajta, hogy törve beszélte az angol nyelvet, hanem idővel már alig lehetett rajta észrevenni, hogy idegen származású, de meg hatalmas, izmoä legény lett belőle, a kivel nem jó volt kikezdeni. Soká beszélgettek róla, hogy verte orrba egyszer az öszvérhajcsár Dicket, a miért az az egyik bányász leánya után füttyengetett.

A nők különösen nagyon dédelgették. Tetszett nekik a jó megjelenési!, barna fiú, a ki soha, egy perezre sem felejtette el a körükben, hogy gentleman. Általában egész viselete elárulta, hogy iskolázott tiu, a ki gyermekkorában jó nevelésben részesült. Társalgása nem volt olyan darabos, mint a többi bányamunkásé és a nők nagyon szívesen vették, ha a többi fiuk gorombáskodásai után a finom modorú fiúval társaloghattak.

Hanem a Johny nem sokat adott a dédelgetésre és tovább is a vidám, jókedvű gyerek maradt. Nem egy szép leánynak megakadt pedig rajta a szeme és nem egy leányos mama sziveseu látta volna a házánál, de ö továbbra is csak az maradt, a mi volt. Illedelmes és mindig szolgálatra kész a nőkkel szemben, de sohasem igyekezett egygyel is szorosabb barátságot kötni.

Nagy változás történt a bányatelepen egy napon. Az igazgató bútorát becsomagolták és elküldték és helyette az újonnan érkezett igazgató bútorát szállították az általa üresen hagyott házba.

Öreg ember volt az uj igazgató és egész családja nejéből és egyetlen leányából állott. Szép, fiatal leányka volt; kék szemei és szőke haja gyönyörű összhangot alkottak. Úgy látszik öreg szüleik sokat áldoztak a neveltetésére, mert mindjárt az első vasárnap ö orgonázott a templomban és ö vezette a vasárnapi iskolát is.

A telep fiatalsága egy ideig félve közeledett a szép .eányká- hoz, mert az igazgató papa nagyon is féltékenyen őrizte, de meg nem is szegény ember fiának való, hogy olyan szekér után fusson, a melyik nem akarja felvenni. Idővel azonban ez is elmúlt. A leányka keresetlen modora, jószive csakhamar hozzávonzott mindenkit és a jó öreg tiszteletes sehogy se tudta elképzelni, hogy miérL lett a telep fiatalsága egyszerre olyan szorgalmas templomlátogató. Persze öreg volt már a jámbor és pápaszemén keresztül sem bírta meglátni,. hogy nem annyira az ö beszédeit hallgatni mennek a semmirevalók a templomba, minthogy a szép leánykát láthassák.

Az uj igazgatóval egyszerre jött a telepre egy fiatal ember is, a kit a bányában mint felügyelőt alkalmazott az igazgató. Hányaveti modora miatt csakhamar hadilábon állott az egész telep fiatalságával, a kik sehogy sem tudtak hozzá szokni, hogy egy olyan fiatal, tapasztalatlan fiú felügyelete alatt dolgozzanak. A mi Johnynk különösen nagy szálka volt a személten, különösen, a mióta az igazgató leánya olyan szívesen elbeszélgetett vele esténkint és arra kérte, hogy a vasárnapi iskola tanításánál is segítsen neki. Nem sokat kellett a két fiúnak gondolkozni, hogy észrevegyék, hogy vetélytárgak voltak. Johny is egészen megváltozott,

Komoly, szótalan lett és a régi tréfás, jókedvű fiú úgy járt a telepen, mint a kinek valami nagy bánat nyomja a szivét. Szerette a szép, kedves leánykát, de ha elgondolkozott rajta, hogy ugyan mi reménysége lehetne neki arra, hogy megnyerje a kezét, akkor még szótalanabbá lett, mert belátta, hogy sz reime reménytelen. Ö, az idegen, a kit legfeljebb ha megtüiték maguk közt, bizony nem számíthatott arra, hogy az igazgató papa beleegyezését megnyerje szerelméhez,

Az idő azért csak haladt és mind közelebb hozta egymáshoz a két szerető szivét. A leányka minden mozdul itán meglátszott, hogy mennyire vonzódik a derék, barna fiúhoz. A papa is kezdte sejteni a dolgot és egy vasárnap este jenki őszinteséggel tudtára adta a lánykát a templomból hazakisérö fiúnak, hogy sokkal jobban szeretné, ha nem legyeskedne a leánya körül. A szegény fiút nagyon bántotta a dolog, de hgjobban bántotta az épen jelenlevő felügyelő durva kaczaja, a ki goromba hangon kérdezte tőle, hogy nem-e jobb volna neki magához hasonlókkal társalogni. Ökölre szorult a keze és a jó Isten tudja mit tesz, ha a leányka egy pillanatra meg nem állítja.

Szótlanul megfordult és elment. A társulat üzlete előtt üldögélő fiuk közt maradt egy ideig, a mikor a felügyelő is oda került. Legelső dolga volt, hogy elmondja a Johny esetét és annak az óhajának adjon kifejezést, hogy reméli nem sokára el jön az ideje, hogy a Hunkienak el fog kelleni távozni a telepről. Durva kaczaja vérig sértette a szegény fiút, a ki villámló szemekkel lépett a hen- czegö fráter elé.

— Te semmirevaló kamasz — szólt hozzá — eltűrtem, hogy engem sértettél, eltűrtem, hogy nemzetemet gyaláztad, de azt, hogy egy ártatlan leányka jó hirnevét koczkáztasd mosdatlan beszédeddel, azt nem fogom tűrni. Ha még egy szót szólsz és el nem takarodol innen azonnal, akkor magadra vess okot, ha ne.n jól jársz !

— Ki fél tőled te leánybolonditó ? — kezdte a felügyelő ur, de tovább nem folytathatta, mert a Johny jobb ökle úgy találta a bal szemén, hogy szótlanul vágódott végig a járdán. Johny végtelen megvetéssel nézett végig rajta és szótlanul megfordulva otthagyta és szállására ment.

Még akkor estve összepakkoha holmiját és azzal az elhatáro- zá-sal feküdt le, hogy az lesz az utolsó éjszakája a telepen. Reggel csakugyan el ment a hivatalba és az igazgatónak elmondta, hogy el akar távozni és fizetését kérte. Az igazgató sajnálkozott rajta, de egy szóval sem marasztotta és fizetését felvéve kifelé indult, a mikor az ajtóban a tVl .gyrlöv,! találkozott A felügyelő ur igen szép. n nézett ki kék halszerűével, és sietett elmondani az igazgatónak, hogy mi tora nt az elmúlt estve, egyszersmind arra Kérte az igazgatót, huny azonnal bocsássa el »Hunkiet.«

Johny e délután induló vonalot várta épen, a mikor a hegy oldalán levő tárnából szürke füstfelhöt látott kiiódulni. Mint gyakorlott bányász nagyon jól tudta, hogy mit jelent a szürke füst és tisztában voit vele, hagy a bányában robbanás történt, a mely talán valamei.ny i bennlevö életét ki fogja oltani. Gyorsan futotta tárna f lé, és egyeben gondolata az volt, hogy segítsen a ben're- kedt bányá-zokon. Miié oda ért, a telep asszonyai is mind ott voltak már. Sírás, jajgat is töltötte be a levegőt és az igazgatónak minden erejét össze kellett szedni, hogy megakadályozza őket, nogy a tárnába ne rohanjanak.