Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-23 / 21. szám
4 oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok La (íja.« 21. szám. 1!‘0>> w éjn«s 2d. m Published under the direction of the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church, in the U. S. FELELŐS SZERKESZTŐ: HANKÓ M. GYULA, youngstowni ref. lelkész. TÁRS-SZERKESZTŐ: HARSÁNYI P. ISTVÁN, bridgeporti ref. lelkész. KIADÓHIVATAL: 52—54 Bates Street. Pittsburg, Pa. Minden kézirat, egyházi- és egyleti értesités a szerkesztőhöz küldendő: Youngstown, 0. Box 245. — Előfizetések, hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalba küldendők. Czim: SENTINEL 52-54 Bates Str. Pith burg, Pa. editors: Rev. JULIUS M. HANKO. Rev. STEPH. HARSANYI. PUBLICATION OFFICE : 52 — 54 Bates Str. Pittsburg, Pa. Előfizetési árak: Egy évre $2; Magyarországba: $3 (15 K.) Subscription rates: One year $2: Half year: $1. Foreign countries: One year: $3.00. Half year: $1.50. Az ,,Amerikai Magyar Sajtó-Egyesület” tagja. ,,Member of the American Hungarian Press Association.” Az igazság és béke jegyében* jivel az utóbbi időben a lapokban olyan czikkek jehntek meg, ame'yek, a mi presbyteriánus egyházunk egyházjogának ismerete nélkül készíttetvén, velünk szemben hibás következtetésekre vezetnek; továbbá mivel azok a lelkészek, kik itt a presbyteriánus iskolában végeztek, tehát egyházunk törvényeit jobban ismerik, mint az otthon, a hazai ref. iskolákban képesített papok: az igazság és béke érdekében, egyház-javunkra (Form of Government) hivatkozva, megmondom az objectiv igazságot, hogy ezt megismerjék azok is, kik »bona fide et voluntate« de a presbyteriánus egyház felüleles ismeretével és hamis infor- mácziók alapján a ha?ai lapokban egy »Hungarian Extraordinary «Synod«-ról álmodoznak. Teszem pedig ezt azért, mert szeretem azt az egyházd, melynek kebelében magyar testvéreim között munkálkodom és inéit rosszul esik nekem, hogy ezt az egyházat azok is gyalázattal és megsértéssel illetik, akik az evangyélium szerint a mi atyánkfiái, hitben testvéreink. Sz-retném azért, ha e dologban mindenki tisztán látna és senkint rosszakarat és gyülölség nem vezetne, hanem végre megértenök egymást s folytonos vesz - kedés helyett szeretettel munkálnánk egy czélra, Amerikába került vérink javára. Habár a sok viszálykodásnak és bajnak oka ott keresendő, hogy a presbyteriánus egyház magyar papjai sok esetben két urnák egyszerre akartak szolgálni és hogy a hazai egyház »in par- tibus infidelium« levő territóriumnak infulás és nem infulás missionariusai sok tekintetben olyan privilégiumokat vindikálnak maguknak, melyek sehol sem találtatnak megírva és mint az egyedüli idvi zitö hit csalhatatlan tanítói léptek fel hazánk vért i között: mégis a legtöbb perpatvart okozó és sarkalatos ütköző pont velünk szembe t a pnpnevelés ügye. »Cicero pro domo sua« vagyok e téren mivel a presbyteriánus egyház bloomfildi, N. J. theol. seminariu n fakultásának vagyok tagja, mégsem akarok részrehajló lenni, sőt ahol hibát látok, őszintén megmondom én is. Beszélek pedig személyes tapasztalásból, mert öt év óta tanitok és egyben folyton tanulok is itt; érintkezem a newyorki Union Seminary tanáraival és tanu'óival. amely intézei Amerika legnagyobb és legmodernebb e nemű intézete s tekintélye vetekedik Európa legnagyobb intézeteivéI; tanultam a konzervatív irányú princeton-i seminariumban is, cuius laus universalis est. Kezemben vannak a többi semin»riumok évkönyvei, úgyszintén láttam és tanulmányoztam a hazai ref. egyház papnevelő intézeteinek ily nemű kiadványait is. Ha mindezek alapján az elfogulatlan bíráló a papnevelés kérdésében összehasonlítást tesz, lehetetlen, hogy ne az amerikai intézeteknek adja az elsőség pálmáját. Senki se értsen félre, nem vagyok én arra hivatva, hogy bírói pálczát törjek a hazai ref. egyház jeles főiskolái felett; csupán csak azt akarom mondani, hogy az amerikai papnevelő intézetek jobbak, jobbak pedig első sorban azért, mert a gyakorlati papi pályára készítenek kiváltképen; jobbak aztán azért is, mert nem gátolja őket a pénztelenség, mely miatt a hazai iskolák elég tanárt nem tarthatnak. Valjuk meg őszintén, hogy e tekintetben a szegénység bizonyos akadálya az előmenetelnek. Amerikában a presb, egyháznak mintegy egy és félmillió hive s ezekért mintegy 11 ezer egyháza van, theologiai iskolái száma pedig 13. A legszegényebb iskolának, a dubuquei szemináriumnak is van öt tanára, mig a princetoni 20, a newyorki 30, az auburni 11, az alleghényi 12, a chicagói 13 és a bloomfieldi polyglott intézet nyolcz tanárral bir, tehát az amerikai gazdag intézeteknek módjukban áll, hogy a több tanár utján jobb eredményt érjenek el. Azt se feledjük el, hogy ezek a tanárok igen jó képzettséggel bírnak és az anyagiakban igen jő ellátásban részesülnek, nincsenek is túl halmozva órákkal, tehát nagyobb gondott is fordíthatnak úgy a tanulókra, mint tanulmányaikra s ezek ismét a jobb eredmény feltételei. E tekintetben tehát az amerikai intézetek ellen nem lehet semmi kifogás. Ami a theol. intézetekre való felvételt illeti, e tekintetben nemcsak keresztyén hivatást kívánunk, ami első sorban meg- kivántatik itt mindenütt, hanem kérünk megfelelő előképzettséget i®. Senkinek sem adunk diplomát, hacsak előképzettségét nem igazolja és az összes tárgyakból vizsgát nem tett a három évi kurzus végeztével; aki csak »látogatta az előadásokat,« mint otthon mondják, annak csak látogatási bizonyítványt ad a tanári kar jegyzője. Az előképzettségre elégségesnek tartjuk, ha a theol. candidatus népiskolai (public school) nyolcz év, high school és college (középiskolák) három-három év végzettséget igazol. Ezek az iskolák megfelelnek a hazai elemi iskolának és gymnasiumnak, bár a latin nyelvben kisebb képzettséget, de a reális tárgyakban többet adnak. Nem a theol. intézetekben, vagy a hiányos képzésben van hát itt a baj; sőt az itteni theol. intézetek a lelkészi pályára alkalmasabb egyéneket nevelnek mint akármelyik más egyház iskolái. A baj ott van, hogy némely külföldi (sajnos, magyar is), tanuló itt megelégszik azzal, hogy látogatási bizonyítványt szerezhetett, vagy még annál keves-bbel, egy pár havi, vagy egy évi tanulással s megy missionáriusnak, hol a szükségre hivatkozva, magát a jóakaratu egyházmegye (presbytery) által a sz-nt szolgálatra felavattatja. Mert meg kell értenünk, hogy itt különbség van a theol. diploma és papi vizsga között. A mi egyházunk a felavatásra jelentkezőtől nem kér theol. diplomát, hanem fentartj* a jogot magának, hogy maga vizsgáztassa meg a jelöltet és pedig nemcsak a theol tudományokból, hanem az előképzettség által megkívánt tárgyakból is. Némely egyházmegyében ezt a vizsgát igen szigorúan veszik, másutt pedig inkább arra tekintenek, hogy a jelölt milyen keresztyén s csak felületesen vizsgálják meg tudományát. Különösül a bevándorlókkal szemben, hol a szükség gyakran igen nagy, engedékenyek s ezt használják fel azok, a kik csak arra
