Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-11 / 2. szám
2. Máin. 1908. január 11. Amerikai-magyar reformátusok lapja. 11. oidal. Ref. Egyesület. Boldog uj évet kivánok Egyesületünk minden tagjának! Adja Isten, hogy ez év főfolyamán Egyesületünk tovább is azon az úton haladjon, melyen mostanig ment és legyen az özvegyek és árvák támasza, szerencsétlenül járt tagjainak gyámola, betegek vigasztalója és mindig, minden körülmények között református hitünk erős barátja. Adja Isten, hogy minden egyes tagja értse meg, hogy kötelességei vannak Egyesüle- tünkkelszemben és hogy azt a kötelességet teljesíteni épen olyan kötelesség, melyet teljesíteni kell mindenkinek, aki az ember névre méltó akar lenni. * Legutóbbi jelentésem óta a következők jelentkeztek az ”Élö Tagok Táborában ” szolgálatra. 100 szám alatt Túri József Pitsburg, Pa. 101 ” ” Beleznay Ambrus Allegheny Pa. 102 ” ” Nagy István 103 ” ” Hibó János 104 ” ” ifj. Kovács András Kötelességüknek eleget tettek és az erről szóló bizonyítványok elküldettek a következők: a 62 számú a 63 ” a 64 ” a 65 ” a 66 ” a 67 ” Túri Józsefnek Pitsburg, Pa. Gyüre Ferencznek Whittsett Pa. Kristóf Imrének Juhász Péternek Hibó Jánosnak Pitsburg, Pa. ifj. Kovács Andrásnak ” * Az 1908év folyamán teljesítendő szolgálatra jelentkeztek: Az 1 szám alatt Angyal Pál Donora, Pa. A 2 ” ” Orosz Mihály A3” ” Márton Ignácz * Az 1907 év folyamán jelentkeztek az”Élö Tagok Táborkban’szalgáJatra összesen 104-en. Köteleségüket teljesítették és erről bizo- nyitékot kaptak összesen 67-en. A mint ebből látszik a 104 jelentkező közzül 37-en nem teljesítették még a kötelességüket. Ha azonban 1908 folyamán eleget tesznek ígéretüknek, akkor nekik is fogom küldeni a bizonyítványokat. Legtöbben jelentkeztek és a mi a legszebb ígéretüket is mind teljesítették a pitsburgi osztálynál, ahol húsz obsitos tagja van a ’’Tábornak.” Követésre méltó példa és különösen az olya osztályoknál lenet megszivelni, a hol nem volt senki, aki Egyesületünkért tenni ki vánt volna valamit. * A v. t. jegyző úr jelenti, hogy az Árvaházra történt kivetést némelyek vonakodnak megfizetni. Most utoljára figyelmeztetem hát. rálékos tagtársaimat, hogy teljesítsék a fizetéseket, mert ha nem, akkor az alapszabály szerint neveik töröltetni fognak. Még egyszer boldog új évet kívánva vagyok a viszontlátásig, MOLNÁR ISTVÁN elnök. Kimutatás. Az amerikai magyar ref. egyesület vezértestület November havi pénztár állapotáról. Bevétel. Kiadás. 2. K ear sage............ 42.75.......................... Passaic.................. 17.50..........1,66.... Youngstown.......... 34.70.............20........ Allegheny............ 15.75.............20......... Bodnár János ügyénél felmerült költség....................118.90......... 6. Hubbard...............5.40............................ Scranton................9.90............................. Whitsett.,..........45.35..............32........... So. Chicago..........8.95.............................. Newark................. 7.40........................... New-York............82.85............................. Toledo..............180.90............................... Perth Amboy.... 19.00.............10........... Heti szemlének hi-idetésért. 15.00........... Finkey János temetési dija.50 00............ Klein Paulina ” ”.50.00............ 8. Sydney.................7.20............................. New Brunswick. .. 10.00.......................... Monongaliela......... 6.25........................• Phoenixville..........21.75. ................... 12. Morrisdale............9.90................. .... East Chicago.........14.75............................ Federal..................20.00............................ Red Jacket.............8.50............................. Mt. Carmel............19.00........................... 15. Muscagon.................2.40..............12........ Trauger..................4.95............................ Columbus...............6.30............................ W. Seneca.............5.85............................. Donora...................29.85..............20........ Pitsburg.................69.00..............35........ Charlerov..............16.60............................ Jogtanácsos tisstelet dija. .. 100.00.... 19. Pitsburg női.......47.65............................ W. Leisenring ■. ..2.70............................ Startle...................11.05............................ St. Louis................4.05............................. Galitzin................12.15................14........ Johnstown...........18.25............................. New Castle............4.50................10........ Freeland................3.15...............09......... Boardman..............5.80...............14......... Murray...................7.25............. 25......... 20. Homestead ........26.60.......................* ... 21. Sagamore.............3.15.............................. Barton...................7.20............................. Ganonsburg.... 10.60 ............................ New Brunswick.10.80............................... Star Junction__6.30................................. Westville.............4.95.....................9....... Newark...... 12.15............................... Siverly.................4.05.....................6 .... Astabula..............8.45....................14 .... Buffalo..............18.45................................. Broughton........25.55................................ So. River........15.60.............. ..10.... . Cleveland........274.00...............3.50........ Jegyző tisztelet dija és más kiadása Oct. hóra....................49.97.... 23. Willock..............9.00................................ Dunmore............6.30................................. Delray................16.60...................40 ....... Lord.................12.50...................12......... Luzerne...........6.40.................................. Santoy................2.25 ................................ Throop..............8.55.................................. Dayton....................4.85.............10 .... Toledo K. J............10.70..........10 .... Youngstown...........10.10......................... Bridgeport.............65 95.......................... Boardman.............. 2.05...........15 So. Chicago..............13.05......................... Bridgeport k. j........14.85...........10 ... . 25. Homestead női .... 20.85.......................... 28. Vindber..................39.75...........50......... East Chicago.............5.85........................ Duquesne................8.00............................ So. Bend..................47.30.......................... Alpha.......................7.20............................ So River..................7.50............................ So. Sharon...............10.15.......................... Vintondale...............8.50............1.41.... Dickson....................7.30............................ Oliphant..................7.35............................ Lorain........ ..........12.60.............10.... Nyomtatványokért.................. 48.oo.... 30. Keasby..................33.05.......................... Allegheny..............21.00................20----Federal.... .........29.80.......................... Elizabeth................10................................ Pocahontas...............5.9 .......................... Pénztárnok posta kiadása.......2.86.... Összesen.......................1732.50 445.67 Októberi maradvány. ■ 5264,87____________ Összesen..................... 6997.37 November havi kiadás 445.67 Maradvány... ......... 6551.70 Kelt Homestead Pa. December 1-én, 1907. TOMCSÁNYI JÓZSEF, V. T. Pénztárnok. A South Bendi I. Magyar Ev. Ref. B. S. Egylet. Alakult 1899 május l én, Gyűléseit tartja minden hó második vasárnapján délután 2 órától kezdve, a Hoffer József termében W Colfex ave. Elnök idb Bokor Sándor, alelnök id. Hirsler Sámuel, titkár Prohászka Ar.tal 1009 W Thoma str Sout Bend Ind, kihez minden az egyletet érdeklő levelek s egyéb ügyek cimzendök, jegyző Szolnoki András, pénztárnok Péter Dániel, pénztári ellenőr Imri István, bizottsági tagok Juhász János és Veres Kálmán, beteglátogató Hornyák István és Madarasi Pál, rendfentartók Szabó Bálint és Hajas János, ajtóörök Dolgos István és Élő Lajos, szivarárus Burkali Imre. ingósági vagyonkezelő Szabó Bálint, zászlóvivők a diszzázló- hoz Lázár Bálint, az amerikaihoz Pecze József, zsinórtartók Juhász Pál és Bata József, „Protestáns Naptár.“ Az Egyesült államokbeli Református egyház magyar egyházmegyéje elhatározta egy »Protestáns Naptár» kiadását. A »Protestáns Naptár« karácsonykor megjelent; az ára 25 cent, mely bé lyegekben is beküldhető a HUNGÁRIA PRIN TING HOUSE czimre 52—54 Bates street Pittsburg, Pa. A naptárra szükség van minden református családnál, mert hiterösitö s az amerikai kérdésekben tájékoztató leend. Megrendelhető már most. Nagyobb rendelésnél árengedmény adatik.