Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-11 / 2. szám
4. oldal. ..erikái magyar reformátusok lapja.« 2 szám. 1908. jan. 11. Luther Márton és Bóra Katalin. Részlet szerzőnek legközelebb átdolgozásban megjelenendő színmüvéből. II-ik felvonás. 2-ik jelenet. KATALIN : (egyedül, szomorúan), Baum- garten !... Es nehány nappal ezelőtt azt irta nekem, hogy a háború bevégzödött és ö visszatér ! Hogyan... hogyan viselkedjem vele szemben?.. Óh, bár csak lehetne szeretnem, nem lennék ez elviselhetetlen szenvedély szerencsétlen rabszolgája ! Luther ! Ah, ö nem szeret engemet! Átlátta, hogy én öt forrón szeretem ! Már egy évvel ezelőtt kellett ezt észrevennie... akkor, a midőn szerfölötti izgatottságomban a szivemben elrejtett titkot elárulám ! — Miért?....... Milyen kérdés! mert nem szeret ! S mégis valahányszor szüleivel Wartburgban meglátogattam, úgy tűnt fel nekem... mintha szemeiben... ugyanazt a bizonyosfényt látnám visszatükröződni. — Ah nem ! miért áltassam magamat ? A képzelem nem ritkán elővarázsolja azt, a mit szivünkön viselünk ! Ö nem szeret ! nem szeret engem et! Jól van, valamire el kell tökélnem magamat. O Wittenbergbe jön ! És én... én nem lehetek... nekem nem szabad itt maradnom, az ö közelében, ugyanazon fedél alatt! Elutazzam ? S vájjon nem fogom-e képmását állandóan itt, szivemben hordozni és ez a borzasztó szenvedély?! Ab ! és mégis határozottan el k^ll tökélnem magamat! Baumgarten szeret engem ! Ha az ö kezét elfogadnám ? Idővel elfeledhetném Luthert I — Öt elfelejteni ? (fájdalmasan) Öt elfelejthetni ? Nem, nem ! Ily mérhetetlen szeretettel nem lehet, hejh nem lehet! (Felindultsága miatt könnyekben tör ki). 3-ik J e 1 e n e t. Katalin. Luther. LUTHER : (a hátsó ajtón ; félre) Katalin !.. Ö sir ! (megindultan) Borzasztó vagyok vele szemben s önmagam iránt is ! (közelebb jön.) KATALIN (észreveszi): Hah ! (esszeszedve magát) Már visszajött ? LUTHER : Ön sirt. KATALIN: Én!.... Nem., azaz, igen... r valami jutott eszembe — Oh, igen ma van szegény anyám halálának évforduló napja. LUTHER: Évforduló napja ! Miért füllent ? .. Hiszen én mindent... de mindent tudok ! KATALIN: Ön? — Ah ! LUTHER: Igen, Katalin ! És én, én szivemet... és az önét — nehéz próbára teszem ! KATALIN: Mit? Ön? Ön? LUTHER: Igen, én szeretem, mint ön engem ! — és ez a szeretet, a mely ellen oly hathatósan, de hasztalanul küzdöttem... ez a szeretet, melyet ajkaim ön előtt eltitkoltak, a nélkül, hogy erre szemeim képesek lettek volna, tehát e szeretet amaz emlékezetes, napra nyúlik vissza, a midőn élelemet önnek köszönhettem. Visszatérésem órája közeledett s tudtam, hogy önt itt' találhatom; és érett megfontolás után átlátom, miszerint semmi kötelezettség nem kényszerit engemet arra, hogy a saját és az Ön szivének zsarnoka legyek ! KATALIN: Luther, Luther, —óh, Ön lel- kemet végtelen bogdogsággal tölti el !... és éppen abban a pillanatban, midőn a kétségbeesés, igen a kétségbeesés gyötört, mert jóllehet ön sejtette, hogy szeretem... mindazonáltal nem volt képes felfogni, milyen végtelenül! Nem, azt nem foghatja fel; mert ön nem ismeri végzetes szenvedélyemnek keletkezését ! Ah, Luther, ön csak egy év óta szeret! De én, én több, mint hat éve — szeretem ! LUTHER: (meglepetten) Hogyan ? KATALIN; Igen, hat éve, — mert, — emlékszik ama napra, midőn Erfurtban volt és szüleimmel az én ínyemre beszélt?— Nohát. ama napon ön győzedelmeskedett az ö lelkiösmeretök felett, de ugyan akkor szivemen is ! Szellemének emelkedettsége, lelkének mindenhatósága, gondolatainak fenségessége, szemeinek tüz- fénye, mindez, mindez leirhatatlan varázst gyakorolt reám ! Szerettem, éreztem szivemben, hogy szeretem ! Nehogy azonban ezt megvalljam magamnak, kerültem, hogy bepillantsak bensőmbe ! Kerültem, hogy elszántan vizsgálódjam és látszólagos okokkal igyekeztem magamat megcsalni ! Végre a küzdelemben kifáradva, kiengeszteltem szivemet és lelkiismeretemet és törekedtem az egyedül lehetséges boldogság után — ama boldogság után, hogy hivatal társa legyek és mint ilyet szeressem. Ettől fogva gondolatid az enyéi- mek voltak, mind ama lépéseit, melyeket az életben tett, igyekeztem követni. Ön kolostorba lépett — én szintén. Ön a papi rend rossz erkölcseit akarta javítani — nagyratörö szándékom volt ugyanezt tenni. Ön elhagyta a kolostort — én megszöktem ! — Ön — LUTHER: Jól van, Katalin, most már nincs többé küzdelemre szüksége. Az a válaszfal, mely akkor bennünket elválasztott egymástól, többé nem áll fenn. A reformáció szétrombolta azt I És bizonynyal megsértjük azt, a ki az emberi szivet teremtette, ha a szerelem jogát bármi módon tagadjuk, ha az emberben a legfenségesebbet öngyilkosságra akarjuk ítélni ! És mi szeretjük egymást! Visszás dolog azt állitani, hogy az Isten e dicső érzelemről való lemondást igen kedves áldozatnak minősíti ! Isten sem az én, sem az ön lemondását nem fogadta el ! Ezen alapelveket Isten felismertette velem és ezeket Írtam le. KATALIN: S én azokat olvastam s bátorságot és uj erőt a szeretetre abból merítettem ! LUTHER: Ez alapelvek le voltak Írva, mielőtt ismertem, mielőtt szerettem volna, még akkor nem tudtam, hogy szeret! Azok nyugodt gondolkozásnak eredményei, Isten és nem a szenvedély sugalmazta ! A szív nyugodtan követheti azokat! Igen ! íme, Katalin a tied akarok lenni ! (felindultan és szeretetteljesen szemlélve szünetet tart; azután újra összeszedi magát és szól) És most menjünk szüléimhez ! (az ajtó felé megy.) Mastropasqua után: Székely Sándor. A Wallíngford-í ref* egyház* A Bridgeporthoz közel eső Wallingford város magyarságának rég óhajtott vágya ment teljesedésbe, a midőn nagy lelkesedéssel kimondották az egyház megalakulását és azt be is kebelezték Connecticut állam törvényei szerint »Wallingfordi magyar református egyház« név alatt. Wallingfordi testvéreink között már régi idő óta folyik az egyházi munka; eleinte tiszt. Kalas- say Sándor, majd tiszt. Dókus Gábor south- norwalk-i ref. lelkész elégítette ki a hívek lelki szükségleteit s tartották ébren az emberek szivében a vallásosság és a buzgóság érzéseit. A vallásosságnak és buzgóságnak legszebb jelét mégis most adták e testvéreink, a midőn a rendszeres szervezés mezejére léptek, s január 2 án egy háromtagú küldöttséget küldtek tiszt. Harsá- nyi István bridgeporti lelkész úrhoz, felkérve öt a szervezés munkájáia. Ez meg is történt január 3-án a watlingfordi testvérek nagy örömére. Az uj egyház eurátora: Nehéz Imre, jegyzője Bay János pénztárnoka Lénárt József testvéreink lettek, s kiszolgáló lelkészül pedig tiszt. Harsányi László urat választották meg azzal a kérelemmel, hogy minden két hétben tartson rendszeres istenitiszteletet délelőtt és délután az újonnan alakult egyház hívei számára. Hisszük és reméljük, hogy ez újon nan alakult református egyház is egy erős vára lasz a magyarságnak ez idegenlen és annak a keresztyéni szellemnek, melyet Üdvözítőnk egykor hirdetett. Teljesedjenek be a biblia szavai a wallingfordi egyházon is, s a kicsiny mustármagból, melyet január 3-án elvetettek, legyen hatalmas és terebélyes fa, a melynek árnyékában honfitársaink százai nyerjenek oltalmat és védelmet. Történelmi tévedések* 1. A thermopylaei szorost nem háromszáz görög katona védelmezte, hanem legalább 7000, sőt némely irók szerint 12 ezer. 2. Trója ostroma nagyrészben legenda csupán es magának Homérnak állításából is kitűnik, hogy Helena legalább is 60 éves volt, mikor Páris belé- szeretett. 3. III. Richard nem volt púpos, hanem egy erős, bátor és szép formájú katona. 4. XVI. Lajos francia király nem viselte magát hősiesen kivégzése alkalmával, sőt segítségért kiáltozott és hóhérával birkózni kezdett. 5. Diogenes soha sem élt hordóban. E történet onnan vette eredetét, hogy egy életleirója megjegyezte: az ilyen zsörtölődő embernek hordóban kellene élni, mint egy kutyának. 6. A sweici szövetséget nem Teli Vilmos alapította, az almát sem lőtte le fia fejéröl és még csak nevét sem lehet megtalálni a cautonok régi okmányaiban.
