Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-11 / 2. szám

4. oldal. ..erikái magyar reformátusok lapja.« 2 szám. 1908. jan. 11. Luther Márton és Bóra Katalin. Részlet szerzőnek legközelebb átdolgozásban meg­jelenendő színmüvéből. II-ik felvonás. 2-ik jelenet. KATALIN : (egyedül, szomorúan), Baum- garten !... Es nehány nappal ezelőtt azt irta ne­kem, hogy a háború bevégzödött és ö visszatér ! Hogyan... hogyan viselkedjem vele szemben?.. Óh, bár csak lehetne szeretnem, nem lennék ez elviselhetetlen szenvedély szerencsétlen rabszol­gája ! Luther ! Ah, ö nem szeret engemet! Átlátta, hogy én öt forrón szeretem ! Már egy évvel ez­előtt kellett ezt észrevennie... akkor, a midőn szerfölötti izgatottságomban a szivemben elrejtett titkot elárulám ! — Miért?....... Milyen kérdés! mert nem szeret ! S mégis valahányszor szüleivel Wartburgban meglátogattam, úgy tűnt fel ne­kem... mintha szemeiben... ugyanazt a bizo­nyosfényt látnám visszatükröződni. — Ah nem ! miért áltassam magamat ? A képzelem nem ritkán elővarázsolja azt, a mit szivünkön vise­lünk ! Ö nem szeret ! nem szeret engem et! Jól van, valamire el kell tökélnem magamat. O Wittenbergbe jön ! És én... én nem lehetek... nekem nem szabad itt maradnom, az ö közelében, ugyanazon fedél alatt! Elutazzam ? S vájjon nem fogom-e képmását állandóan itt, szivemben hor­dozni és ez a borzasztó szenvedély?! Ab ! és mégis határozottan el k^ll tökélnem magamat! Baumgarten szeret engem ! Ha az ö kezét elfo­gadnám ? Idővel elfeledhetném Luthert I — Öt elfelejteni ? (fájdalmasan) Öt elfelejthetni ? Nem, nem ! Ily mérhetetlen szeretettel nem lehet, hejh nem lehet! (Felindultsága miatt könnyekben tör ki). 3-ik J e 1 e n e t. Katalin. Luther. LUTHER : (a hátsó ajtón ; félre) Katalin !.. Ö sir ! (megindultan) Borzasztó vagyok vele szemben s önmagam iránt is ! (közelebb jön.) KATALIN (észreveszi): Hah ! (esszeszedve magát) Már visszajött ? LUTHER : Ön sirt. KATALIN: Én!.... Nem., azaz, igen... r valami jutott eszembe — Oh, igen ma van sze­gény anyám halálának évforduló napja. LUTHER: Évforduló napja ! Miért füllent ? .. Hiszen én mindent... de mindent tudok ! KATALIN: Ön? — Ah ! LUTHER: Igen, Katalin ! És én, én szive­met... és az önét — nehéz próbára teszem ! KATALIN: Mit? Ön? Ön? LUTHER: Igen, én szeretem, mint ön en­gem ! — és ez a szeretet, a mely ellen oly hatha­tósan, de hasztalanul küzdöttem... ez a szeretet, melyet ajkaim ön előtt eltitkoltak, a nélkül, hogy erre szemeim képesek lettek volna, tehát e szere­tet amaz emlékezetes, napra nyúlik vissza, a mi­dőn élelemet önnek köszönhettem. Visszatérésem órája közeledett s tudtam, hogy önt itt' találha­tom; és érett megfontolás után átlátom, miszerint semmi kötelezettség nem kényszerit engemet arra, hogy a saját és az Ön szivének zsarnoka legyek ! KATALIN: Luther, Luther, —óh, Ön lel- kemet végtelen bogdogsággal tölti el !... és éppen abban a pillanatban, midőn a kétségbeesés, igen a kétségbeesés gyötört, mert jóllehet ön sejtette, hogy szeretem... mindazonáltal nem volt képes felfogni, milyen végtelenül! Nem, azt nem fog­hatja fel; mert ön nem ismeri végzetes szenvedé­lyemnek keletkezését ! Ah, Luther, ön csak egy év óta szeret! De én, én több, mint hat éve — szeretem ! LUTHER: (meglepetten) Hogyan ? KATALIN; Igen, hat éve, — mert, — em­lékszik ama napra, midőn Erfurtban volt és szü­leimmel az én ínyemre beszélt?— Nohát. ama napon ön győzedelmeskedett az ö lelkiösmeretök felett, de ugyan akkor szivemen is ! Szelle­mének emelkedettsége, lelkének mindenható­sága, gondolatainak fenségessége, szemeinek tüz- fénye, mindez, mindez leirhatatlan varázst gya­korolt reám ! Szerettem, éreztem szivemben, hogy szeretem ! Nehogy azonban ezt megvalljam ma­gamnak, kerültem, hogy bepillantsak bensőmbe ! Kerültem, hogy elszántan vizsgálódjam és látszó­lagos okokkal igyekeztem magamat megcsalni ! Végre a küzdelemben kifáradva, kiengeszteltem szivemet és lelkiismeretemet és törekedtem az egyedül lehetséges boldogság után — ama bol­dogság után, hogy hivatal társa legyek és mint ilyet szeressem. Ettől fogva gondolatid az enyéi- mek voltak, mind ama lépéseit, melyeket az életben tett, igyekeztem követni. Ön kolostorba lépett — én szintén. Ön a papi rend rossz erköl­cseit akarta javítani — nagyratörö szándékom volt ugyanezt tenni. Ön elhagyta a kolostort — én megszöktem ! — Ön — LUTHER: Jól van, Katalin, most már nincs többé küzdelemre szüksége. Az a válaszfal, mely akkor bennünket elválasztott egymástól, többé nem áll fenn. A reformáció szétrombolta azt I És bizonynyal megsértjük azt, a ki az emberi szivet teremtette, ha a szerelem jogát bármi mó­don tagadjuk, ha az emberben a legfenségeseb­bet öngyilkosságra akarjuk ítélni ! És mi szeret­jük egymást! Visszás dolog azt állitani, hogy az Isten e dicső érzelemről való lemondást igen kedves áldozatnak minősíti ! Isten sem az én, sem az ön lemondását nem fogadta el ! Ezen alapelveket Isten felismertette velem és ezeket Írtam le. KATALIN: S én azokat olvastam s bátor­ságot és uj erőt a szeretetre abból merítettem ! LUTHER: Ez alapelvek le voltak Írva, mi­előtt ismertem, mielőtt szerettem volna, még akkor nem tudtam, hogy szeret! Azok nyugodt gondolkozásnak eredményei, Isten és nem a szen­vedély sugalmazta ! A szív nyugodtan követheti azokat! Igen ! íme, Katalin a tied akarok lenni ! (felindultan és szeretetteljesen szemlélve szünetet tart; azután újra összeszedi magát és szól) És most menjünk szüléimhez ! (az ajtó felé megy.) Mastropasqua után: Székely Sándor. A Wallíngford-í ref* egyház* A Bridgeporthoz közel eső Wallingford város magyarságának rég óhajtott vágya ment teljese­désbe, a midőn nagy lelkesedéssel kimondották az egyház megalakulását és azt be is kebelezték Con­necticut állam törvényei szerint »Wallingfordi ma­gyar református egyház« név alatt. Wallingfordi testvéreink között már régi idő óta folyik az egyházi munka; eleinte tiszt. Kalas- say Sándor, majd tiszt. Dókus Gábor south- norwalk-i ref. lelkész elégítette ki a hívek lelki szükségleteit s tartották ébren az emberek szivé­ben a vallásosság és a buzgóság érzéseit. A vallásosságnak és buzgóságnak legszebb jelét mégis most adták e testvéreink, a midőn a rendszeres szervezés mezejére léptek, s január 2 án egy háromtagú küldöttséget küldtek tiszt. Harsá- nyi István bridgeporti lelkész úrhoz, felkérve öt a szervezés munkájáia. Ez meg is történt január 3-án a watlingfordi testvérek nagy örömére. Az uj egyház eurátora: Nehéz Imre, jegyzője Bay János pénztárnoka Lénárt József testvéreink lettek, s kiszolgáló lelkészül pedig tiszt. Harsányi László urat választották meg azzal a kérelemmel, hogy minden két hétben tartson rendszeres istenitiszte­letet délelőtt és délután az újonnan alakult egyház hívei számára. Hisszük és reméljük, hogy ez újon nan alakult református egyház is egy erős vára lasz a magyarságnak ez idegenlen és annak a ke­resztyéni szellemnek, melyet Üdvözítőnk egykor hirdetett. Teljesedjenek be a biblia szavai a wallingfordi egyházon is, s a kicsiny mustármagból, melyet január 3-án elvetettek, legyen hatalmas és terebé­lyes fa, a melynek árnyékában honfitársaink szá­zai nyerjenek oltalmat és védelmet. Történelmi tévedések* 1. A thermopylaei szorost nem háromszáz görög katona védelmezte, hanem legalább 7000, sőt némely irók szerint 12 ezer. 2. Trója ostroma nagyrészben legenda csupán es magának Homérnak állításából is kitűnik, hogy Helena legalább is 60 éves volt, mikor Páris belé- szeretett. 3. III. Richard nem volt púpos, hanem egy erős, bátor és szép formájú katona. 4. XVI. Lajos francia király nem viselte magát hősiesen kivégzése alkalmával, sőt segítsé­gért kiáltozott és hóhérával birkózni kezdett. 5. Diogenes soha sem élt hordóban. E törté­net onnan vette eredetét, hogy egy életleirója megjegyezte: az ilyen zsörtölődő embernek hordó­ban kellene élni, mint egy kutyának. 6. A sweici szövetséget nem Teli Vilmos ala­pította, az almát sem lőtte le fia fejéröl és még csak nevét sem lehet megtalálni a cautonok régi okmányaiban.

Next

/
Thumbnails
Contents