Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-14 / 11. szám
10. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«-'REGÉNY'CSftRNOK. A sátán szomorúsága. (64-dik folytatás.) — Akkor én sem ismertem volna öt, hiszen te általad találkoztam vele először. . — Igaz! mondá, komoly tekintettel vizsgálva emgeinet, a ‘vád igy is csak engem érhet, bár senki sem lehetett volna ártatlanabb és jobb indulatu, mint én voltam irányodban. Mosolygott, majd komolyan folytatá .— valóban, ha neked volnék, részemről nem említeném az én önkénytelen szereplésemet ,e családi tragédiában, bár én nem törődöm vele, mit gondolnak rólam az emberek, hanem mégis a nö végett... :_Saját -érdeke nböl is elkerülöm a botrányt, mondáin röviden, mire szemei különös fényben csillogtak, tíaját magammal fogok törődni ezután, a mint ma reggel is említettem neked — elutazom nehány esztendőre. — Helyes! Menj tigrisvadászatra Indiába, vagy ölj elefántokat Afrikában. Sokan szoktak igy tenni, ha feleségük elfelejtkezik -önmagáról. Most is tudok nehány előkelő férjet, aki utón van. _Ismét talányos mosoly jelent meg arczán, de én nem tudtam viszonozni a vidámságot. Merően kinéztem a vonatablakon a letarolt mezőket, melyek kopárak voltak, akár csak az én nyomorult életem. — Jöjj és töltsük a telet Egyiptomban. Jöjj, az én yachtom a »Flame« vár. Elviszünk téged Alexandriába és onnan fel a Níluson, felejtsd el, hogy még olyan frivol bábuk is léteznek, mint a nők, kik csak arra valók, hogy mi felsőbb lények játszunk velük aztán eldobjuk őket magunktól. __Egyptom.. Nílus... mormogám s az eszme tetszett nekem. Miért ne ? — Csakugyan mért ne ? válaszoló. Biztos vagyok benne, hogy az ajánlat kecsegtető előtted. Jöjj és lásd meg a régi istenek földjét, az országot, hol az én herczegnörn élt és kínozta az emberek lelkeit, talán felfedezzük legutolsó áldozatát, kitudja ? — Elkerültem a tekintetét, eszembe jutott a rettenetes szárnyas lény, melyet ö képzelt, hogy egy gonosz nőnek vándor lelke az. Csaknem úgy képzeltem, mintha az én feleségem Sibyl hasonlítani ahhoz a gyűlöletes teremtvényhez. < iriiltem mikor a vonat végre Londonba ért és mi kocsiba ülve beledobtuk magunkat az emberek nyüzsgő áradatába. Az élet örökös zaja, a tolongó néptömeg, az újságos üuk és omnibusz kondoktorok kiabálása, mind ez a zűrzavar kedves volt fülemnek és legalább egy időre elzsibbasztotta gondolataimat. A Savoy háznál ebédeltünk és kellemesen elszórakoztunk a divatos világ bolondsága felett. Itt egy fiatal gigerli magas gallérral feszesen, szemét hunyorgatva, hogy monoklija le ne essen, valóságos rabja a divat szeszélyeinek, amott egy kaczérnö kifestve, kipuderezve tetötöl-talpig, hogy előkelősége daozára is úgy nézzen ki, mintegy utczai lány, emitt egy öreges hölgy magassarku czipöben bukdácsolva s fiatalos mozdulatokkal kecsesen akarja elrejteni a sötétlö ránczokat és beesett melleket, ismét egy hetvenbe forduló öreg ur, kijiatalos vágygyal méresgéli az ifjú nőket és fixirozza azokat ránczosodó szemeivel, a társadalomnak ezek a megvetésre való férgei sorba vonultak el előttünk, mint bábszínházi alakok a gyermekek szórakoztatására és mi vagy kinevettük, vagy kigunyoltuk őket. A mig ott az üveg 11 szám. 1Í10S niárczius 14. bor mellett ültünk, egy ember jött be egyedül és leült [a hozzánk legközelebb lévő asztalhoz. Kezében könyvet tartott s mihelyt ebédjét megrendelte, azonnal olvasni kezdte azt mély figyelemmel. Megismertem a kötéséről, hogy Klára Mavis könyve az. Szemeim előtt minden összefutott, -mintha fuldokló zokogás szorította volna torkomat, láttam az ö száj) arczát, komoly szemeit, édes mosolyát, a babérkoszorú viselőjét, a tisztaság és ártatlanság liliomának örizöjét- Oh, de azok a liliomok nem az én számomra nyíltak ! Egyik kezemmel eltakartam szememet, de még igy is éreztem — hogy Luczio merőn reám néz, Csakugyan lágy hangon megszólalt, mintha csak lelkembe olvasott volna. Ha meggondoljuk, hogy a teljesen ártatlan nő, milyen erővel képes hatni a hünös emberre, nem csodálatos, hogy mégis oly kevés tiszta nö van a világon ? Nem válaszoltam. — Manapság — folytatá Luczio — egy nagy része a nőknek lármás, mint valami természetellenes tyuk aketreczben, a képzelt -jogok és sérelmek felett. Pedig az ö legnagyobb joguk és kiváltságuk, hogy őrizzék az emberek lelkét. De ezt a gondolatot legtöbben félredobják, mint hiábavalóságot. Aristokratikus, sőt királyi nők a gyermekeik feletti gondozást; “pénzért fogadott cselédekre bízzák és még csodálkoznak rajta, hogy gyermekeikből vagy hülyék, vagy gonosztevők lesznek. Ha én volnék az ország kormányzója, szigorú törvénynyel megparancsolnám, hogy minden édes anya maga táplálja és nevelje gyermekét, úgy amint azt a természet rendeli, ha csak ebben a betegsége nem akadályozza, mit azonban orvosokkal fr.1 ül vizsgáltatnék. Ha pedig egy nő nem engedelmeskedik e törvénynek, akkor nehéz rabságra itéln ;m. Ez talán sok nőt észretéritene. A nőknek restsége, gonoszsága, fényűzése és szeszélyei teszik a férfit ál lattá és önzővé. — Felpillantottam. — Az i rdög müve az egész, mondám keserűen. Ha a nők jók volnának, : kko - a férfiak, rájuk sem néznének. Nézz csak körül ott, amit fim m társaságnak neveznek ! Hány ember választ készakarva kétes hirü nőt feleségül, mig az ártatlanra rá sem tekint. Ott van például Klára Mávis... Oh hát te Klára Mávisra gondoltál, vágott közbe gyors pillantást vetve rám. De ötét nehéz volna megnyerni bármelyik férfinak. O nem nagyon vágyik férjhez menni és nincsen is elhagyatva, hiszen az egész világ gondol vele. — Az csak olyan eszményi szerelem — mondám. Nem adja meg neki azt a védelmet, melyet minden nőnek meg kell szerezni. — Akarsz lenni az ö szerelmese — kérdezte futó mosol vlvak Attól félek nem sok reményed lehet. — En ! Az ö szerelmese ! Nagy Isten ! — kiáltani, miközben a gondolatára is a vér arezomba szökött. Micsoda vakmerő gondolat. — Igazid van, vakmerő és szentségtelen gondolat, mondá még mindig mosolyogva. Éppen olyan, mintha azt ajánlanám, hogy lobd el az urasztali edényeket a templomból, mindössze azzal a különbséggel, bogy a lopás talán sikerülhetne, mert az edények csupán az egyház tulajdona, de Klára Mavist soha meg nem nyernéd, mert ö az Isten tulajdona. Es oly drága az égnek a szent ártatlanság, hogy a midőn biztosan egy ily lélekre bukkan ezer angyal oltalmazza öt és elűz tőle minden bűnt és gonosz szenvedélyt. —■■ Ez az, ami. drágává teszi öt a világ előtt és széppé anélkül a testi szépség nélkül, a mi felcsigázza az emberek vágyait. — Türelmetlenül megmozdultam és kinéztem a vendéglő ablakán az alattunk hömpölygő Themse sárga csikjára. , . (Folytatása következik.) E lap számára heti elárusításra „U G YN O K O K“ kerestetnek. Magyar iskolás fiuk jelentkezhetnek, Czim: „SENTINEL“ '52-r-54 Bates Street. , („ . Pittsburg, Pa.
