Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-22 / 8. szám
12 oldal »Amerikai-magyar Reformátusok Lapja.« 8. »«ám. 1908. február 22, V\C b ( )\> © E ■ 11 REGÉNY-CSARNOK .Ä. sátán. szomomság'a. V i >\> ü <® © 61 (Folytatás.) Majd Sibyl felé fordulva kiáltottam : — Hát nem én szabadítottam ki az ön családját a szegénységből és a nagy adósságokból ? Tettem-e akkor valami kifogást ? Nem elhalmoz- tam-e önt ékszerekkel ? Nagyobb fényűzésben és kényelemben van része, mint a királynőnek. Nem gondolja, hogy ezért valami kötelességgel is tartozik nekem ? — Semmivel sem tartozom Önnek, — válaszolt merészen. Én azt adtam önnek, a miért megfizetett: az én szépségemet és társadalmi állásomat. Egy jó üzlet volt csupán. — Drága és keserű üzlet! — kiáltám. — Lehet, hogy úgy van. De bftrmint legyen is, te kötötted azt és nem én. Félbeszakíthatod különben, ha úgy tetszik, — a törvény... A törvény nem ad szabad kezet ilyen esetekben, — vágott közbe Lucio gúnyos hangsúlyozással. — A törvényes különválás természetesen lehetséges, az összeférhetetlenség alapján, de ez természetesen sajnálatos dolog volna. Ö nagysága szerencsében az ö Ízlésében, ez az egész, — engem választott ki kísérő lovagjának, a mely hivatalt én visszautasítottam. Felejtsük el hát ezt az egész kellemetlen incidents és próbáljuk egymást jobban megérteni a jövendőben. — Gondolja ön, — mondá nőm, felemelve btlszke fejét gúnyosan, mialatt rám mutatott. — Gondolja ön, hogy együtt élek vele az után, a mit ö látott és hallott ma éjjel ? Hogyan vélekedhetik igy felölem ? — Ön egy nagyon kedves nö. De okoskodása meg nem állhat, — válaszolt Lucio, gúnyos udvariassággal. — Lady Sibyl, ön nem logikus, mint általában a legtöbb nö. Azzal nem csinál semmi jót, ha meghcsszabbitja ezt a jelenetet, a mely olyan kelltmetlen és fájdalmas reánk, szegény férfiakra nézve. Ha tudná, mennyire gyűlöljük mi férfiak a jelene*ekei. Ha szabad kérnem, menjen vissza a szobájába. Önnek férje iránt való kötelessége parancsolja ezt és az égre kérem, hogy felejtsék el az egészet, mint valami nehéz álmot és rossz betegséget. Válasz helyett ö közelebb jött Lhozzá és kinyújtotta karját vad esdekléssel. — Lucio, — kiáltá — Lucio, én szerelmesem, jó éjt, Isten veled! Közibéjük ugrottam: — Még az én szemem előtt is! Óh, te szerencsétlen asszony! Hát nincsen benned semmi szégyenérzet I — Nincsen, — kiáltotta vad mosolylyal. — Én büszke vagyok az én szerelmemre, mely felér a világ minden kincsével és boldogságával. Csak nézz reá és nézd meg magad a legközelebbi tükörben, hogy milyen szegény és hitvány képet mutat az. Hogyan gondolhatod még a te szélső önzésedben is, hogy egy nö szeressen tégedet, a mikor Lucio közel van. Állj el a világosság elöl, árnyékot vetsz az én Istenem és én közém. A mint ez őrült szavakat mondta, arckifejezése oly különös és természetellenes volt, hogy én kábult csodálkozásomban gépiesen engedtem az ö parancsának és félre állottam. Sibyl merőn rám szegezte tekintetét, — Egyúttal neked is Isten hozzádot mondhatok, — mondá, — mivel sohasem fogok te veled élni többet ! — Én sem te veled, — kiáltám szenvedélyesen. — En sem te veled, én sem te veled, — ismédé, mint egy gyermek leckéjét. Természetesen nem, ha én nem élhetek veled, te sem élhetsz én velem. — Sértöleg nevetett, majd csábitó tekintetét még egyszer Lucióra vetette. — Isten veled, — mondá, Lucio kíváncsian tekintett rá, de egy szót sem szólt. Szemei hideg vakító fényt vetettek a holdvilágos éjszakába. A nö csaknem elnyelte öt szemeivel, mintha lelkét magához akarná vonzani. Lucio pedig mozdulatlan állott ott, mint egy szobor, arca maró gúnyt és visszautasitást fejezve ki. Dühömet nem tudtam tovább tartóztatni s gúnyos kacajba törtem ki. — Az egekre mondom, egy uj Venus és Adonis ez. Egy költőnek kellene itt lenni, hogy megörökítse e halhatatlan jelenetet. Menj, menj, — kiáltám felé vadd indulattal. — Menj, ha azt nem akarod, hogy megöljelek. Menj azzal a büszke öntudattal, hogy befejeztél minden gonoszságot, a mi kedves lehet egy női szívnek. Romba döntötted életemet, megbecstelenitetted nevemet, többet nem tehetsz. Gyözedelmed tökéletes. Menj és bár az Isten adná, hogy soha ne látnám arcodat, bár soha nem vettelek volna el feleségül. Sibyl nem is ügyelt szavaimra, hanem szemét Lucióra szegezte. Lassan visszafelé vonult és a lépcsőn kezdett felfelé menni. A félutnál megállóit, visszafordult és arcán vad gyönyörrel csókot hintett Lució félé, majd lépcsőről-lépcsőre ment, mig fehér ruhájának utolsó szegélye is eltűnt és mi ketten, barátom és én egyedül maradtunk. Egymással szembenézve hallgatagon álltunk egy pillanatig, sötét szemeiből véghetetlen szánalmat olvastam ki és a mig reá néztem, úgy éreztem, mintha valaki megragadta volna torkomat éa folytogatni kezdene. Szép barna ábrázata hirtelen mintha tűiben égett volna. Lángnyelvek csapdos- tak ajka körül. A holdnak fénye vérvörössé változott. Füloimhen mennydörgés szava hallatszott, majd mintha láthatatlan kéz az orgonafutamokat játszaná. E szédületes érzések között kinyújtottam kezeimet. — Lucio — fuldoklóm, Lucio — barátom azt hiszem — hogy én — meghalok 1 A szivem megszakad. Sürü feketeség borult rám és eszméletemet elveszítve a földre zuhantam. XXXII. Oh az öntudat elvesztésének boldog állapota. Csoda-e, hogy óhajtja az ember, hogy a halál legyen teljes megsemmisülés. Örök feledés, teljes elpusztulás bizonyára nagyobb kegyelem volna a vétkező emberi léleknek, mint a halhatatlanságnak rettenetes isteni adománya s az a riasztó tudat, hogy az Isten képére vagyunk teremtve, amelyet lényünktől soha el nem választhatunk, Aki érzi magában az örökélet megváltozhatlan igazságát és a végtelen jövöbe tekint, amely vissza vonhatatlanul áll előtte, inkább remegjen mint sem hálát adjon. Ha meggondolom mennyi időt tékozoltam el, mennyi megbecsülhetetlen alkalmat szalasztottam el és bár ezeket bünbánattal talán jóvá tehetem. A megtérés munkája hosszú és keserű. Könnyebb elvesziteni a dicsőséget, mint megmegnyerni azt. Ha csakugyan meghalhattam volna, úgy a mint azt az anyagias gondolkozásu emberek hiszik, abban a pillanatban, a midőn szivem reményei rombadöltek, milyen boldogság lett volna az. De az időleges eszméletlenség rövid volt csupán s mikor magamhoz jöttem, Lucio szobájába találtam magam, a mely a Willowsmerei palota vendégszobái közül a legnagyobb és a leg. gazdagabban bútorozott volt, az ablakok tárva- nyitva voltak és a holdvilág fénye besütött. A mikor életre és öntudatra jöttem, édes hangok ütötték meg fülemet s felnyitva fáradt szemeimet, Luciot pillantottam meg, a midőn a holdvilág fényénél bűbájosán játszott mandolinján. Meglepetve néztem ezt és csodálkoztam rajta, hogy amíg én majdnem összeroskadok a bánat alatt, ö képes a zenében szórakozást találni. Mindnyájunkkal közös ez az érzés, a csapások idején azt akarjuk, hogy senki se legyen boldog, sőt még a természet is velünk együtt gyászoljon. Igen nevetséges a mi önzésünk. Megmozdultam a székemben és félig felemelkedtem, a mikor Lucio még mindig halkan játszva mondá : — Csendesen légy Geoffrey, nem lesz semmi bajod nehány perc múlva, ne emészd magad. — Ne emésszem magam, — viszonzám keserűen. Mért nem mondod, hogy ne öld meg magad (Folyt, köv.) B3S Bolt H és Fla 4SZ Locust SL [Önteni, Pa. Alapiitatt 1885. Közjegyzui iroda. Meghatalmazások és mindennemű közjegyzői okiratokat szakértelemmel kiállítunk Konsulátusi hitelesítéseket beszerzőnk. Tanácsosai ingyen szol szolgálunk, illatos — Gyors.
