Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-22 / 8. szám

8 «gAm 1908. február 22.

»Amerikai-magyar Reformátusok Lapja.

5 oldal

Egy magyar bölcsész könyve.

(Schmitt Jenő H. »Die Gnosis« cimii munkája.)

(Folytatás )

Maguk a világ hatalmasai hevertek e Moloch lábainál, mint ama provencei gróf is, a kit erkölcsileg tettek tönkre és nyomorultabb módon kínoztak, mint azon áldozatokat, a kik a tüzemésztö lángjaiban gyötörtetek; mert a szerencsétlen ember nem csak nyakába vetett kötéllel vonszoltatott a templomba, hanem egyszersmint arra Ítéltetett hogy poenitenciaképen azon szellemi harcosok tömeggyilkosa legyen, a kiknek tiszta, szeplőtelen fénylobogóját előbb lengette.

Ezen látszólag tökéletes győzelem után az utolsó nagy lépés volt hátra, a mely nemcsak az egyháznak vakon engedelmeskedő tömegeket erkölcsileg és szellemileg a legmélyebbre sülyessze, hanem azokat az eretnekség kiirtása után a kegyetlenség minden eszközével az inquisitióe egyház démoni erőszakának kötelékeiben megtartsa. Nem volt elég, hogy a régi zsidóság és pogányság alacsonyan álló elveit, az istenphantomban (Gottesphantom) megerősítették és megszentesitették és ezt az eszményiség hazug nimbuszával körülvették, mintha az Isten a bosszú és a gyűlölet istene lehetne, — az egyház emberei még egy lépéssel hátrább mentek.

Az ózsidó theologia mezeiről visszatérhettek a varázslás és boszorkányság hitére és miután Krisztusból a sakramentomokban szerencsésen fétist esináltak, egészen a legsötétebb Afrika szellemében (ostyaimádás) azt a kísérletet tették, hogy nem lehetne-e a néptömegek gondolkozási és megismerési niveau-ját babona és ördögvarázslási ki- Üzési hit által az afrikai sötét és alacsony niveau-ra szállítani. A népbutitás és erkölcstelenités szomorú munkáját a római kath. egyház ily módon végezte azon korban, a melyben hatalmának delelő pontján állott.

így ir Schmitt Jenő a »Ketzerei und Kirche« cimü részben. Sokan azon téves felfogást követik, hogy a mostani római egyház más szellemtől, a békesség és szeretet lelkétöl van áthatva és hogy a sötét múlt ama barbár korszaknak tulajdonítandó, a melyben az egyház élt. Azonban ez a felfogás alapos tévedés és tendenciózus szépitgetése egy alapjában bűnös szervezetnek. A római egyház szervezett tanai alapjukban hamisak, ördögiek. Ezen állítás igazolását megtaláljuk az összes zsinati határozatban, a római szentszék által appro- bált dogmatikai, erkölcstani és egyházjogi tankönyvekben, a melyekben mindazon elvek hirdet- tetnek, a melyek a 13-ik században hirdetve és mindjárt gyakorlatba áttéve voltak. Adjuk * római egyháznak a világi hatalmat, úgy X. Pius pápa épp úgy gyújtja meg a modernismus excommuni- cált hirdetői alá a máglyát, a mint azt III. Ince tette a XIII. században. Csak az alkalom hiányzik. Spiritus est pronus, caro autem infirma.

1902-ben megjelent a nyilvános egyházi jognak egy tankönyve, a melynek szerzője Marianus de Luca, S. J., a római gregorián egyetemnek tanára. Ez a könyv nemcsak a pápa által engedélyeztetett, hanem dicsérettel ajánltatik. Ezen könyv (1 köt. 146 oldal) a kővetkezőket tanítja ; »A társaság (egyház tagjai közvetlenül és direkte ezen társaság hatalmának alávetvék mindenben, a mit a mit a társaság célja magával hoz. Azonban a polgári társaság fejedelmeivel és hadseregével szintén tagjai ezen egyháznak; következőleg mindenben, a mi az egyházra vonatkozik, vagy ennek

céljára szükséges, az egyháznak alája rendeltetnek és ök tartoznak az anyagi nyers hatalmat (karhatalom, ins brachii) az egyháznak nyújtani, egészen az eretnekeket sújtó halálbüntetésig, a mely utóbbi szükséges eszköznek tekintetik a hi ek üdvére, a mi az egyház célja. Mert a világi fejedelmek és bírák köteleztetnek, miután nékik a lelki- biróság részéről vádlott átadatott a nélkül, hogy a lelki bíróság Ítéletét revideálhatnák, — excornmu- nicatio terhe alatti, a hozott sentenciát végrehajtani. Ugyanis az »Unam Sanctam« bulla szerint a világi hatalom a lelki hatalomnak alávettetik, azaz a világi hatalom is erő a pápa intésére és akarata szerint végrehajtandó, mert mind a két hatalom közötti viszony ugyanaz, a mi az ur és a szolga között fennáll. És tényleg: az egyház a legszükségesebb java az igaz bitnek egysége és ez az egység csak az által tartható fel, hogy az eretnek az életből a halálba vittetik.« — Sapienti sat.

Ennyit mond el főbb vonásaiban a jeles szerző az említett részben. A többi részben a következő themákat fejtegeti:

A gnosis és modern materialismus, Neoplato- nismus, Paulikianusok, az arab Gnosis, skót Eri- gena, Kabbala, Templariusok, Mohamedán mys- tika, a középkori Mystikusok, Renaissance, Spinoza, Kant sb. — Hegel, Titkos Társulatok (szabad kőművesek és Martinisták), Swedenborg és a legújabb mysztikusok, Gnosis és a modern physika. Mindezen terjedelmes részletekben a megismerést, a gnosist mutatja be. Sok tekintetben Hegeliánus, mindazáltal két dologban különbözik tőle : elijször is a szellemi művelődés evolúciójában két törtet, két ugrást állapit meg ;

Az állati léleknek az emberi lélekbe való átváltozását, másodszor az állatembernek (Tier- mensoh) lelkiemberré való átmeneteiét; másodszor különbözik Hegeltől abban is, hogy különbséget tesz a belső és a külső, a magasabb és az alacsonyabb világ között, tehát bizonyos duális- must állit fel :

Schleiermachert annyiban közelíti meg, a mennyiben az universalismust és az individualis- must az intellektuális Panentheizmus (Isten mindenben, minden Istenben) föfogalma alá helyezi. A modern fizikával szemben tiltakozik azon dogma ellen ; minha a világ pusztán fizikai valóság volna. Chwelsonnal rámutat Haeckdnek a fizikában való járatlanságára, azt tanítván, hogy az entrópia törvénye (megmerevedés) kétségtelenül a fizikai világrendszer kezdetére és végére atal.

A mi Schmitt előtt a pozitív igazság értékével bir, az csak a meghamisitatlan belső élettapasztalat (das uDgefaelschte innere Erlebniss).

Befejezésül szolgáljon Schmitt müvéből kővetkező részlet;

»Hangsúlyozom, hogy a szellemi ország mélységes titkaiba csak úgy voltam képes tiszta tekintettel bepillantani, hogy magamat életemben legalább a legrosszabb kötelékektől felszabadítottam, a melyek engem oly világhoz láncoltak, a mely manapság is Krisztus magasztos szellemét a keresztre feszíti... A szellemnek élete és a feladat, a melynek mi embertársaink szolgálatában megfelelni iparkodunk, benső összefüggésben áll a mi szemlélésünkkel és gondolkozásunkkal...«

Tudomásom szerint Schmitt németül irta meg müvét. Dacára ennek megérdemli, hogy mi magyar papok felekezeti különbség nélkül' és a világiak, a kik szeretnek gondolkozni, elolvassuk és tanulmányozzuk Schmitt Gnosisát.

Dikovics János.

Gyöngyszemek.

Úrvacsora osztáskor.

Ellhallgat a harangok zugó hangja, felcsendül a bűnbánó ének. a sok ember — mindmind a bűnök rabja — nyugalmat keres tört szivének. Az Urnák asztala terítve áll a szent jegyek: kehely és kenyér. Az ige biztat: éhség és szomjúság, hogyha hittel esztek, véget ér. És súgva, halkan, igaz áhítattal elhangzik a »hiszem és vallom.« Hívom a hívőket, biztatva azzal, hogy számukra kész az irgalom .. S amint jönnek sorba, némán, csendesen — mindenik szeme könvtöl fényes, — olyan remegve, reszketön nyúl kezem az örökélet kenyeréhez... Erőtlenség költözik lábaimba... Megzizzen a palástom selyme — Arcom fehér lesz mint a templom fala... Égek mintha tüzesö verne. A hivő sereg egygyé tömörül... Messziről hallom az ének szavát. — Egyszerre támad ciodaszinü fény s a fénymezö- ben képek hosszú sora. Látom Sault damaszkusi utján; Lázárt kikelni koporsójából; Judás osók- jának csattanását hallom; Pétéi fegyvere fény- kigyót rajzol; — tolongó tömig. töviskoszoru— Pilátus kezét piros vérben mossa. Szennyes habot hordó Kidron folyó — egymást követve úgy rajzik tova Majd fölfeketéllik a Golgota, halma hegyén három kereszttel, egyike ott függ vérét hullatva, ruhátlanul a Názárethi . . S mig ébresztőül szivem nagyot dobban, titkos kéz a fehér falra irja: »Velem Jész a paradicsomban !«

(K-ny.)

Tudomány.

Mikor még apró, pajkos gyermek voltam, sokszor fenyitett meg jó apám. Sokszor pirultam s hullott a könnyem, mikor hangzottak a dorgáló szavak. Ha olykor-olykor felette több volt a sulyoa szavak pöröly csapása, mint gondolám s éreztem, hogy érdemiek, vagy talán éppen méltatlanul hullott a vád esője rám: hallgattam illő félelemmel, szepegve, de ráncos homlokkal, mert fájt nagyon a méltánytalanság. Mikor aztán a lecke véget ért, apám s a hosszú megyfapipa- szár eltűntek a bűnös fiú mellöl, — duzzogva vontam félre meg magam, az udvar egy félreeső zugában, vagy a limlomból tákolt házikó lapulevél födele alatt s keservemet ott zokogám el, arra várva, hogy csak nagy legyek, majd máskép lesz a világ sorja. Hanem ahogy elült a szivem háborgása, — mert az volt ám az, igazi háborgás, és a köny is fölszáradt a szememből, az apámhoz odajárultam, kezét és arcát megcsókolám remegő ajakkal.

És nagygyá lettem; — és csalódtam. Úgy van mint régen. Most is sokszor hallok dorgáló szót, most is sokszor fényit egy titkos kéz, néha úgy fáj, vérzik beléjök a szivem. Úgy erőt vesz rajtam a zúgolódás, de helyette imára nyílik ajkam. Repülő lelkem úgy csókolgatja a láthatatlan nagy Látogatót. Pergő könnyem úgy felszikkad, fájó lelkem úgy felvigad, búsuló bánat és sirás elszáll, mint szél söpörte lomb. Csodálkozva nézem mások bánkódását. Kitárt kebellel, bátran járom a sebző, vérző, köves ösvényt; tudom, hogy végén barna gödör vár, de önkezemmel nem ásom meg azt.

És a jó apát mindig áldva áldom, hogy e tudományra megtanított.

(K ny.)