Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-15 / 7. szám
12 oldal 'Amerikai-magyar Reformátusok Lapja.' 7. szám. 1908. február 16 REGÉNY-CSARNOK.-4* 60 sáLtán. szon^dor-ULságra-.------ (Folytatás.) — Találkozzunk holnap — folytatá — az ö kertje végében, ott a nagy rózsa bokornál, s adjon nekem egy leszakított rózsát annak jeléül, hogy jöhetek holnap éjjel, nem átokra, vagy visszautasításra, hanem igazi szerelemre. Ah Lucio, Ígérd meg nekem, egy hulló rózsa egy órai szerelem jelképe legyen. Azután nem bánom, ha meghalok is. Ez szivemnek egyedüli óhaja. .. Majd hirte'eni gyors mozdulattal keblére vetette magát, átfonva nyakát karjaival és arcát arcához szorította. A holdvilág fényénél láttam, hogy szemei fénylettek a boldogságtól, ajka remegett a szenvedélytől s keble viharosan hullámzott, A vér a fejembe szállt e bóditó jelenet láttára. .. Vájjon fog-e Lucio engedni? Oh nem. Lebontotta gyorsan a belé kapaszkodó karokat g visszalökte a nőt magától. — Atkozott és csalfa nők ! — kiáltotta rettenetes hangon. — Azt sem tudjátok, mi után törtök. A mit kívántok, úgy is tietek lesz a halál után. Ez az örök törvény, mit kívánjátok azt még a halál elölt. Egy rózsa Klara Mavis kertjéből, gye rózsa a paradicsom kertből, ez az cn kívánsága, de azt a rózsát éü soha sem fogom leszakítani. Szerelem és boldogság ! A hütelen számára nincsen szerelem. A tisztátalannak nincsen öröme. Ne ingerelje tovább az én gyűlöletemet és bosszuállásomat. Menjen addig, a mig van idő, menjen és sorsát úgy is eléri, mert önt semmi sem tudja megjavítani. A mi pedig engemet illet, a kit ön szeret, a ki előtt ön imádkozva térdepelt, — mondá gúnyos mosolylyal — ne féljen, türtőztesse magát, szép barátnőm, úgy is találkozni fogunk nem sokára. Nem tudtam tovább türtőztetni magamat, elörohantam rejtekhelyemből s feleségem karját megmarkolva ellöktem ötét Lucio mellöl. — Engedd, hogy hadd védelmezzelek meg téged, Lucio, e női szörnyeteg ellen — kíáltám vad kacajjal. — Egy órával ezelőtt még azt hittem, hogy feleségem volt, most látom, hogy egy rideg puszta hajlék az, mely uj lakót keres. XXXI. Néhány pillanatig mindnyájan szótlanul néztünk egymásra. Én lélekzetet visszafojtva, dühtől sápadtan, Lucio hidegen és gúnyosan, feleségem visszarettenve s félig ájultan a félelemtől. Majd felbőszülve hozzárohantam s indulatosan ragadtam meg karját. — Hallottam és láttam mindent. Figyeltem, a mint letérdepeltél az én igaz barátom és társam előtt, minden erődet megfeszítve, hogy öt is olyan gonoszszá tedd, mint a milyen te vagy. Én vagyok hát az a szegény bolond, a te férjed, az a vak, önzö teremtmény, kinek bizalmát csak azért igyekeztél megnyerni, hogy azzal rutul visszaélj. Én vagyok az a szerencsétlen nyomorult, ki milliói árán egy ilyen szégyen nélküli bestiához jutott. Es még te mersz beszélni szerelemről ? Meggyalázod ajkaddal e szót! Nagy Isten ! Mért teremtettél ilyen nőt ! Az ilyen karjainkba dobja magát, gondoskodást, tiszteletet követel, érzékeinket felcsigázza, megnyeri szivünket, csak azért, hogy bolondokká tegyen. Sőt ennél is rosszab- bakká. mert kiöli belölünk az érzést, lelkiismeretet, bitet é3 szánalmat. Csoda-e, ha mindnyájan gonosztevőkké leszünk. Lehet-e a férfiakat kárhoztatni, ha a nők ilyen példát mutatnak nekik ? Istenem! Istenem! én, a ki annyira szerettelek téged, minden gyarlóságod dacára, a ki inkább meghaltam volna, mintsem reád essen a gyanúnak legkisebb árnyéka; a világ összes lényei közül én vagyok az első áldozat, kit megölsz árulásoddal. Elbocsátottam a nőt, ki kevés erőlködés után kissé visszanyerte önuralmát 8 rám nézett egyenesen, hideg, érzéketlen szemekkel. — Mért vettél el engemet ? Én értem, vagy önmagadért? Hallgattam, mert egészen elfojtott a düh és a szenvedés. Mindössze az volt, a mit tehettem, hogy kezet nyujtottem Lucionak, ki azt meleg barátsággal rázta meg, bár... úgy képzeltem, hogy mosolygott ezalatt. — Azért vettél el — folytatta Sibyl, — hogy tiszta szerelmeddel boldoggá tégy engem? vagy csupán hiúságodat legyezgetted az által, hogy egy grófnak leányát vezesd az oltárhoz ? A te indokaid nem voltak önzetlenek; azért választottál, mert én voltam az akkori társadalom elismert szépsége, a kit bámultak az emberek és beszéltek felöle, s az, hogy feleségeddé lettem, bizonyos tekintélyt hozott számodra a társadalmi életben éppen úgy, mint a királyi családdal összehozott az, hogy te voltál a Derby nyertes ló tulajdonosa. Én megmondtam neked becsületesen, hogy mi voltam a házasság előtt, de mindez nem tudta legyőzni sem hiúságodat, sem önzésedet. Soha sem szerettelek téged, nem is tudnálak szeretni és ezt megmondtam néked. Azt mondod, hallottad a Lucio ás közöttem lefolyt párbeszédet, akkor hát tudod, hogy miért mentem hozzád. Megmondom nyíltan szemedbe: azért, hogy benső barátod kedvesem lehessen. Hogy ebből botrányt csinálj, az elképzelhetetlen, hiszen az egész közönséges állapot úgy Francia-, mint Angolországban. Ha az erkölcsösség szükségtelen a férfiak számára, éppen olyan szükségtelen a nőknek is. Én csak bámultam rá és meglepődtem azon a higgadt beszéden, melylyel okadatolta cselekvését e rettenetes izgalmak után. — Csak olvasd el a legújabb regényt, — folytatá gúnyos mosolylyal halovány arcán, — vagy bármely modern könyvet, s meg fogod látni, hogy a te eszméid a családi erényről, már rég kimentek a divatból. A hires irók szerint úgy a férfinak, mint a nőnek szabad.-ágában áll szeretni azt, a kit akar. Sőt ezek tanítása szerint az ilyen szerelem csupán az igazi szent szövetség. Ha te e rendet meg akarod változtatni és visszatérsz a régi divatu szerény lányokhoz és szeplőtelen életű matrónákhoz, akkor elébb a modern Írókat Ítéld élethossziglani börtönre, hogy meg ne rontsák a közszellemet. De a jelen körülmények között a hűtlenségért dühösködö férj helyzete nemcsak nevetséges, hanem ósdi divatu is- Biztosíthatlak róla, hogy egy csepp lelkiismereti furdalást sem érzek, mikor azt mondom, hogy szeretem Lucióí; bármely nö büszke lehet, ki elmondhatja ezt, de ö nem akar és nem tud szeretni engem. Végig játszottuk a jelenetet, te kihallgatásoddal drámailag befejezted azt, most már vége az egész dolognak. Nem hiszem, hogy ezért elválhass töfem, de ha igen, én nem fogom magam védelmezni. Megfordult, mintha el akarna menni. Én még mindig némán bámultam rá, nem találtam szavakat e vakmerőségre, a mikor Lucio mély bariton hangján csillapító édességgel megszólalt: — Ez egy nagyon fájdalmas és kellemetlen állapot — mondá, különös cinikus és megvetb mosolylyal ajakán, — de én a leghatározottabban tiltakozom a válóper gondolata ellen, nem csak a hölgy, de saját magam szempontjából is. En teljesen ártatlan vagyok ez ügyben. — Ártatlan ! — kiáltám kezét megragadva. — Te vagy a megtestesült nemesség, Lucio, olyan hü barát, a milyen csak lehet e földön. Köszönet bátorságodért, azokért a nyílt és őszinte szavakért. Hallottam mindazt, a mit mondtál, Semmi sem volt tulerös, nem is lehetett volna ez elvakult, hütelen asszonynak... — Bocsánat, — szakított félbe finoman, — Lady Sibylt nem nevezheted hütelennek, Geoffrey. Ö mindössze ideges érzékenységben szenved. Gondolatban talán hütelen volt, de ilyen bűnösséget a társadalom nem ismer, cselekedetben pedig oly tiszta, mint a frisben leesett hó s igy a társadalom is szeplőtelennek ismeri el öt. Szemei csillogtak kissé gúnyosan, mialatt rám tekintett. — Te is úgy gondolkozol, mint-én, Lucio, — mondám komoran. A feleségnek tisztátalan gondolata éppen olyan vétkes, mint a cselekedet. Nincs kifogás, nincs mentség az ily gyalázatos hálátlanságra. (Folyt. köv.) Bon jósiíí és Fia (22 MSI. (Octepfl, Pa. Alapittatt 1885, Közjegyzői iroda. Meghatalmazások és mindennemű közjegyzői okiratokat szakértelemmel kiállítunk Konsulátusi hitelesítéseket beszerzőnk. Tanácscsal ingyen szol szolgálunk. Biztos — Gyors.
