Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-28 / 9. szám
m m sm — 169 — ^egy pár részeg, félmeztelen táncosnőnek, hogy pár ezer font. értékű ékszert kicsaljanak tőlem, mivel ez is az úri életmódhoz tartozott. Oh Egek!, — Micsoda baromcsorda voltunk, én és arisztokrata kebelbarátaim ! — milyen haszontalan, semmirevaló, megcscntosodott gazemberek ! és mindezek dacára [az ország legjobbjaival érintkeztünk ; a legszebb és legnemesebb asszonyok fogadtak bennünket házaikban, arcukon mosolylyal és hízelgő szavakkal, — minket, akik a ,divat arszlánjai4 voltunk, -de akire egy szór, galmasan dolgozó csizmadia is utálattal köpött volna, ha tudta volna, hogy milyen életmódot folytatunk, megutált volna bennünket és helyesen, mert semmi jogunk sem volfc- hozzá, hogy a föld terhét képezzük. Néha, nagyon ritkán Rimanez herceg is részt vett kártyaestélyeinken és tivornyáinkon és ilyenkor vettem észre, hogy el hagyja magát egészen ragadtatni és ö volt a legvadabb valamennyiünk között. De ha vad volt is, soha sem volt goromba, mint mi voltunk. Mély és lágy kacagása bírt még akkor is valami gazdag kellemességgel és egy cseppet sem hasonlított a mi szamár iázásunkhoz. Magaviseleté mindig előkelő volt, folyékony társalgása néha gúnyos volt ugyan, de némelyik barátomat, különösen pedig engem, különösen meghatott Emlékezem egy esetre, hogy a mint késő éljel hazafelé mentünk négyen, találkoztunk egy szegénjesen öltözött leánynyal, amint sirva kapaszkodott bele egy templom bezárt vasajtajába. ,Ok Isten! Oh kegyelmes Isten, jöjj segítségemre !‘ jajgatott szegény. Társaim egyike valami goromba tréfát mondott és megfogta a karját, amire Rimanez gyorsan közéjük lépett. 1 ,Hagyjon neki békét !‘ — monda szigorúan. — .Hadd keresse Istent, ha úgy tetszik neki !‘ A leány rémülten nézett föl reá, szemeiből patakként ömlöttek a könnyek és Rimanez két vagy három aranyat csúsztatott a kezébe. A leány még jobban kezdett sírni. — 172 — Whing kijelentett^, hogy fölfedezett engem, nxás irodalmi nrak is előállottak az ö munkáikkal és el is küldték hozzám munkájuk termékét, még pedig erősen megjegyezve. Tudtam, hogy mi kell nekik, és azonnal irtain valamennyi* nek és meghívtam őket — ebédre. «Eljöttek és fejedelmileg megvacsoráltak velem és Ri- xmanezzel, Az egyik még verset is irt hozzám a vacsora után. Kettőt nagyon elázott állapotban küldtünk haza kocsin az Amiéi gondjaira bizva. Hírem roppantul nőtt, Londonban közbeszéd tárgyát képeztem ; a. imorgó város óriás bírálta munkámat a saját független és különleges modorával. A felső körök előfizet* tek a könyvemre és Mudie ki is elégítette az összes keres* letet egy pár száz kötettel, még pedig nagyon egyszerűen, Yáratott velük öt'hat hétig, mig végre megunták a várako* zást és elfeledkeztek róla egészen. A könyvtárakon kívül a t közönség nem igen vásárolta a könyvemet. A hírlapokban megjelent dicsénekek után indulva azt hitte volna az enr bér, hogy mindenki olvasta nagyszerű szerzeményemet, pe* dig nem igy állott a dolog. A nép beszélt rólam, mint a nagyon gazdag milliomosról, da mint Íróról senki sem szólt semmit. Afiová csak mentem, mindenütt azzal fogadtak, I hogy ,Ün irt egy regényt, ugyebár 2 Micsoda különös foglalkozás Önnek. Nem olvastam, nagyon kávés időm van rája, de el fogom kérni a könyvtárban. ‘ Persze, a legtöbb sohasem kérte, mert nem hitte, hogy érdemes elolvasni és akkor vettem észre, hogy a dicsérő hirdetések mind hiába valók voltak, mert a közönség legnagyobb része sohasem olvassa a hirdetéseket. Innen van, hogy álnév alatt Írott cikkem egy cseppet sem ártott a Mavis Klára népszerűségének, pedig -nagyon is szembe tű* nőén lett az kiadva. Elvesztegetett idő volt a reá fordított munka, mert az irónö könyveit most is éppen úgy vették és éppen ugy£olvasták, mint azelőtt, dacára a kedvező birá* latok és hirdetések hiányának. Senki sem gondolta, hogy én írtam a hazug cikket, mm?* t- i76 - r egyszer megtanulja ezt az igazságot, be fogja látni, hogy semmi sem lehetne igazabb, mint az ön hírneve. Ön nem vásárolta meg a megvesztégethetetlen angol sajtót, azt meg' sem tehetné, mert az lehetetlen, mivel a sajtó teljesen becsületes és csak úgy dülyed a becsülettől. Olyan angol hírlap nincsen, amely elfogadna fizetést valami cikk közlése’ ért ; olyan nincsen egy sem !‘ Szemei ragyogtak a jókedvtől és úgy folytatta. ,Egyedül a külföldi sajtó vesztegethető meg, azt mond" ják az angol lapok. Az angol hírlapírók erényükben főihá- borodva nézik le a külföldi társaikat, akik fizetésért iraak gyalázó, vagy magasztaló cikkeket. Hála az egeknek, Angliában nincsenek ilyen hírlapírók; az angol hírlapíró öröm* mel elégszik meg hetenként egy font fizetéssel, még ha esetleg tiz fontot kapna is azért, hogy egy barátját lekőte* lezze egy kis cikk megírásával.4 ,Tudja-e öu Geoffrey, hogy ki fog legelőször bemenni a mennyországba, majd ha megfnjják a trombitát az utolsó ítélet napján ?‘ Félig bosszankodva, félig meddig pedig mulatva ráztam meg a fejem. • ,Mind angol újságírók és szerkesztők! így sem lesz közöttük külföldi!4 ,,Hogv miért? Azért, mert nagyon jók -és igazságo* sak ! A külföldi társaikat pedig megtartják arra, hogy örökké az ördöggel táncoljanak, — mig az [angolok az aranyos utcákon fognak sétálni és Alleluját énekelni ! Biztosítom, hogy az angol újságírót tartom a világ leg- megvesztegethetetlenebb példányának, ők állnak legközelebb a papsághoz, mint az erény jelképei és példái a három bibliai erénynek, az önkéntes szegénység, önmegtagadás és engedelmességnek !‘ Olyan gúnyos volt előadása, bogy szemei fagyasztóan villogtak. ,Legyen nyugodt Geoffrey,4 — folytatta, az ön hir' neve becsülettel vau kiérdemelve. Egyszerűen érintkezési»« — 173 —, senki csak Rimanez. Nagyon előkelő folyóirat volt, a me* lyíkbe megjelent és egy délután a kezébe került és reá- tekintve igy szólott : ,Ezt Ön irta! — Nagy könnyebbséget okozhatott Önnek !‘ Nem szóltam semmit. Csendesen olvasott egy darabig, majd letéve a lapot, különös mosolylyal nézett reám. ,Vannak emberek4 — mondá — ,a kik úgy vannak alkotva, hogy ha ott lettek volna a Noé bárkájában az őzön viz idején, készek lettek volna az olajágat hozó galambot lelőni, amint a vizek felett a bárkához közeledett. Ön ahhoz a fajtához tartozik, Geoffrey.,Nem értem, a hasonlatot1 — mormogám. ,Nem-e i Hát mi kárt tett önnek ez a Mavis Klára ? Helyzetük teljesen ellenkező ; ö erősen dolgozó nö, aki reá van szorulva irodalmi sikereire, hogy meg tudjon élni, ön pedig a gazdagságban evickélö milliomos létére meg akarja fosztani attól, hogy megélhessen. Mi érdemet szerez aa önnek ? Ö az eszével és szorgalmával szerezte meg a hir* nevét és ha^ nem szereti is a könyvét, mi szükség volt arra, hogy személyében támadja meg őt, mint ahogy tette ebben a cikkben. — Ön nem ismeri, — soha sem látta öt ! ........ Gyűlölöm az írónőket — mondám hevesen. ,, Miért ? Azért, hogy képesek függetlenül élni? Azt szeretné, hogy valamennyi a férfi szeszély játékszere lenne ? Kedves Geofreym, ön nagyon méltánytalan. Ha elismeri, hogy irigyli ennek a nőnek a hírét és tehetségét, akkor érteni tadom, amit tett, mert az irigység képes ölni is, akár tollal, akár pedig gyilokkal.* Hallgattam. , Csakugyan olyan rossz az a könyv, mint ahogy óin állítja ? — kérdé kis szünet után. Lehet, hogy valakinek tetszik, de nekem egy cseppet \
