Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1907-01-24 / 4. szám

— 137 —

nének, mint hogy ilyen fiatal kakasokat alkalmazzanak,

csak azért, mert olcsón megkapják őket.

*

Az egyik inas gazdája háta mögé ment és pár szót súgott a fülébe. A gróf homloka elsötétült és sógornőjéhez fordult.

Sarolta, Elton grófnő azt üzeni, hogy a fogadó terembe fog jönni ma eäte. Talán jó lenne, ha elmenne és utána nézue, hogy kényelmesen érezze magát? A mint Sarolta fölkelt, hogy elmenjen, felénk fordult és folytatta. Nőm igen ritkán fogad vendégeket, de ma este elég jól érzi magát, hogy lejöjjön és egy kissé felváltsa a betegszoba egyhangúságát. Nagy szivességet fognak tenni uraim, ha mulattatni fogják, beszélni nem tud sokat, de hallása és látása nagyszerű és nagyon érdeklődik minden iránt, a mi körülötte történik. Hej ! Pedig milyen nagyszerű asszony volt !

A kedves grófnő! — mormogá Chesney kisasszony szívélyesen. — Még most is nagyon. szeretetre méltó!

Sibyl kisasszony lenézően tekintet reá és megmutatta, hogy milyen hangulattal viseltetik iránta és én még jobban beleszerettem. Bevallom, hogy szeretem, ha a nőkben vau bizonyos íoku indulatosság. Ki nem állhatom az olyan nőt, a ki nem lel Olyan dolgot a világon, a mi indulatba hozná és nem tud egyebet, mint mosolyogni. Szeretem látni a veszélyesen villogó szép szemeket* a kedvesen rángatózó büszke ajkakat és a megsértett büszkeség pírját a rózsás arcokon. Mind a lélekre mutat és leigazatlan akaratra és arra indítja az emberi természetet, a mely uralkodásra született, hogy próbálja megüóditaui és leigázta azt, a mi meggyözhetlennek látszik. Mindezek a hódítási vágyak felébredtek bennem, mikor felkeltünk az asztaltól és a másik szobába mentünk át. A mint a szép Sibyl felkélt, leejtette az ibolya csokrot, melyet mellén viselt. Felvettem és megkezdtem a harcot.

Megtarthatom ? — kérdem lassú hangon.

— 140 —

föld szépségei közzül, felöltöztetheti Dejét szép ruhákba3 megrakhatja ékszerekkel és úgy tekinthet a tökéletes szép' ségre, mint egy szoborra, vagy remek képre, de mélyebben fekvő nemesebb tulajdonait soha sem érheti el. Gondoltam ezekre már akkor is, a mikor legelőször megismerkedtem Sibyl kisasszonynyal, de néni annyiszor, mint később tettem azt. Nagyon is elvoltam telve vagyonommal arra nézve, hogy esetleges vesztességeimre is gondoljak és teljesen él# veztern a gróf megadását, a ki föltétlenül lealázta magát az előtt a rakás készpénz előtt, a mit barátom és én képviseltünk. Különösen kedvemet találtam abban, hogy pártfogó hangon beszéltem vele, a mi nagyon kedvére látszott lenni.

, Magamban nevettem, ha rágondoltam, milyen másként lenne minden, ha* nem lennék más, mint egyszerű „ii6. “ Lehettem volna korom legnagyobb Íróinak, egyike, de ha szegény lettem volna, vagy csak tűrhető anyagi viszonyok között lettem volna csak, ez a felig bukott gróf, a ki titokban egy amerikai leányt kosztolt évi kétezer aranyért, lealázónak tartotta volna még azt is, hogy házába meghívjon, úgy nézett volna le rangos semmiségéből és talán néha könnyel, müen méltoztatott volna megjegyezni, hogy egy olyan ember vagyok, a ki ir és meglehetősen eredeti és az utcán soha sem gondolt volna reám többet. Épen azért mert még mindig Író voltam és a mellett milliomos, különös mulatságomra szolgált, hogy annyira le alázzam ö méltóságát, a mennyire l*het és ezt legjobban véltem elérhetőnek az által, ha Wil- lowsmerei birtokát emlegetem. Láttam, hogy felsziszszen, ha említem is a nevét, de még sem állhatta meg, hogy tudakozódjék felöle. Lucio, a kinek előrelátása következtében vettem meg a birtokot, segített a grófot xxgratni és mire szivarjainkat elszívtuk, tisztában voltunk a természetében és tudtuk, hogy ez a büszke főnemes, a ki elődeit a keresztes háborúkig fel tudja vinni, épen ólján szívesen alázza magát a porig a pénzért, mint a legutóisö, borravalót váró szálloda portás. Soha sem viseltettem nagy tisztelettel a fonemesség „iránt és mostani találkozásunk sem változtatta meg nézeteimet,

— 144 —,

Mig beszélt mindnyájan hallgattunk. Volt valami kiejtésében, a mi megmagyarázhatatlan szomorúságot kelltett bennem és az Elton grófnő szemeiben is olyan földöntúli vágy látszott kifejezve lenni, hogy alig volt képes könnyeit visszafojtani.

Néha — folytatta könnyedén — úgy tetszik, »mintha hinnék a menyországban. Megkönnyebbülés még az ilyen vén bűnösre ie, ha rágondolhat, hogy van olyan hely, a mely jobb ennél a vén földnél

Bizonyára uram — mondá Fitzroy Sarolta kisasszony komolyan. — öa hisz a menyország létezésében ?

Ránézett és könnyedén mosolygott.

Asszonyom bocsánatot kérek! Nem hiszek a papok menyorezágában. Tudom ön me,' fog reám haragudni ezért az őszinte vallomásért! Hanem nem vagyok reá képes elgondolni az angyalokat fehér ruhában és liba szárnyakkal ős a Mindenhatót, mint egy hiríelen felmérgesedö, nagy szakáin öreg urat. Személyesen megtagadnám az olyan menybe való bemenetelt, a mely nem volna egyébb, mint aranyból csinált utcája város és az üveg tengert sem fogadnám el, mert vádat látnék benne a Teremtő okossága ellen. Hanem, ne haragudjék Fitzroy kisasszony, én mindezek dacára hiszek a menyország létezőben, egy másféle meuyországébau, melyet gyakran ,látok «álmaimban !

Megállóit és mi újra csendben voltunk és reá néztünk. Sibyl kisasszony szemei olyan érdeklődéssel függtek rajta, hogy már m rges kezdtem hnni és örömömre szolgált, mikor láttam, hogy a gófnőaöz fordult és csendesen folytatta.

Kíván most zeaét hallani asszonyom ?

,A gróf nö igent mormogott és nyagtalaü pillantással kisélte, a mint a zongorához ment és leült. Soha sem hallottam még öt játszani, vagy énekelni, az igazat megmondva, nagyon keveset tudtam képességeiről és csak abban voltam bizonyos, hogy nagyszerű lovas volt. Az első néhány ütem után meglepetve ültem föl székemen ; képes volna egy egy- serü zongora ilyen hangokat adni? Vagy van valami

— 141 —

de emlékemben tartottam, hogy a pazarló nemes egyszersmind Sibyl atyja is és e miatt több tisztelettel viseltettem iránta, mint azt különben megérdemelte volna.

A fogadó terembe visszatérve feltűnt, hogy milyen más behatással volt a terem reám most, hogy Elton grófnő nyugágya is benne volt, a mely ravatalhoz volt hasonló. Keskeny kerekeken álló ágy volt és selyem takarói némileg eltakarták koporsó formáját. A grófnő szélütött teste halotthoz volt hasonló, de felénk fordított arca nem volt elváltozva és határozottan szép volt, különösen nagy, ragyogó szemei voltak kedvesek. Leánya bemutatott mindkettőnket és- ö fejének mozdításával vette azt tudomásul és kíváncsian vizsgált bennünket.

Kedvesem, ez igazán nem várt öröm — monda Elton gróf. — Csaknem három hónapja, hogy társaságával szerencséltetett. Hegy erezi magát!

Jobban — féléit a grófnő lassan, de érthetően és szemeit Kimanez hercegre függesztette.

Anyám hidegnek találta a szobát — mondá Sibyl kisasszony, — és olyan közel helyeztük a tűzhelyhez, a mint lehetett. Valóban hideg is van itt — folytatta megrázkódva — bizonyosan erősen fagy odakdnn.

Hol van Diana ? kérdé a gróf, szétnézve a kedves fiatal leány után.

Chesney kisasszony saját szobájába msnt, hogy egy levelet megírjon — mondá Sibyl fagyosan. — Nem sokára vissza jön.

Elton grófnő nehezen emelte föl kezét és Luciora mutatott, a ki oldalt állt és Sarolta kisasszonnyal beszélt.

Ki az ? — mormogá a grófnő.

Hiszen bemutattam neked, kedves anyám — mondá Sibyl kisasszony szelíden. — Az Rimanez Lucio herceg, a papa jó barátja.

A grófnő fölemelt keze úgy maradt, mintha meg lett volna fagyva.

Micsoda ö ? — kérdé újra lassú hangon és kezét le-