Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1907-01-17 / 3. szám
— .129 — ,,Olyan magas gondolkozásul“ — sóhajtott az aggszüz. „Olyan ment minden képmutatástól 1“ — marmogá. Luoio komolyan. Ah igen! — Valóban és Beértek az ebédlőbe és nem hallottam többet. Köpettem őket gyönyörű társammal és pár perc múlva az asztalnál ültünk. — 132 -* az Avon partjain. Mikor pedig a rózsa virított, elhitettem magammal, hogy a park tündérország volt, én pedig a tündér királynő.“ „A mint igaz is“ — szólott közbe Lucio hortelen. Mosolygott és szemei megvillantak és csendesen folytatta. ,,Nagyon szeles dolog volt tőlem, de nagyon szerettem a helyet és még most is nagyon szeretem. Gyakran láttam egy kis leányt a folyó másik oldalán levő mezőn, a mely nem tartozott a birtokhoz, a mint egyedül játszott és pimpó virágból láncot kötött, kedves gyermek arca leányka volt, hossza göndör fürtökkel. Sokszor akartam vele megismerkedni és játszani, de dajkám soha sem engedte meg, mert alattam levőnek tartotta. Pedig jó családból való volt; egy nagyon lanult és okos urnák az árvája volt éB az orvoa fogadta örökbe, a ki anyja halálos ágyánál állott, mivel nem volt élő rokona, a ki gondot viselt volna reá. És annak a göndör fürtü leánykának a neve Mavis Klára volt,“ Mikor a nevet kimondta, valami csöndesség terjedt el a társaság fölött és Kudo különös érdeklődéssel nézve rám, kérdé: ,,Hallott valaha Mavis Llára felöl Tempest 1“ Egy pillanatig gondolkoztam, mielőtt válaszoltam. Igen, hallotam a nevet, az irodalommal van össze függésben és tudtam is felőle, de nem voltam reá képes emlékezni. Soha sem törődtem az iró, vagy művész nőkkel, mert előítéletemnél fogva azt tartottam, hogy úgy sem érdemes müveikkel foglalkozni. Fennhéjazóan gondolkozva azt tartottam, hogy a nő arra való, hogy mulattassa a férfit, nem pedig arra, hogy tanítsa. ,, Mavis Klára csodálatos lángész“ — monda Sibyl kisasszony — ,,Ha Tempest nr még nem hallott felőle, bizonyára fog hallani. Sokszor megbántam már, hogy nem ismerkedhettem meg vele a régi időkben és sokszor boszan- kodtam már dajkám ostobasága fölött. Alattam állott t Mennyivel fölöttem áll most! Most is ott lakik, mert fega— 136 — Nos üát én azt hiszem, hogy Mavis kisasszony bátran a párja lehetne bárkinek és bármiben, monda Öibyl kisasszony. Persze nem gazdag, de okosan költi a pénzét és előnyös célokra. Nem ismerem személyesen, de szeretném megismerni, de olvastam könyveit, a melyek sokkal felülemelkednek a közönségesen. Nagyon független teremtés és önállóan gondolkozik. Akkor azt hiszem, hogy nagyon egyszerű lehet, jegyeztem meg. Az egyszerű nők mindig olyan rendkívüli dolgokat próbálnak cselekedni, hogy figyelmünket magukra vonják, a mit különben nem tudnának megtenni. Igaz, de a Klára kisasszony esetében nem alkalmazható. Nagyon szeretetre méltó és jól öltözködik. Olyan jeles erények egy Írónőben ! kiáltott tői Chesney Diana. Legnagyobb részük nagyon is nevetséges ! A legtöbb müveit ember, — folytatta Sibyl kisasszony — legalább a mi körünkben, hozzá van szokva, hogy Klára kisasszonyt kivételnek tartsa a többi Írók között. Igéző .személyében épen úgy mint könyveiben és mindeüvé elmegy. Lelkesedéssel ir és mindig van valami uj mondani valója. Persze az összes bírálók ellene vannak? kérdé Lucio. Természetesen ! Hanem mi soha sem olvassuk a birá. latokat. Meg reményiem más sem, mondá ültön gróf nevetve, kivéve azokat, a kik Írják, ha-ha,ha ! Én átkozott szemtelen ségnek tartom, bocsánat a kifejezésért, hogy az újságíró majom arra tanítson engem, hogy mit olvassak és mit kedveljek. Nagyon képesnek tartom magam arra, hogy véleményt alkossak bármely könyv fölött, hanem kikerülök minden uj költőt, kikérülöm őket mint a mérgét, ha ha ha ! Bármi inkább, mint egy uj költő, a régiek elég jók nekem. Tadja Öa uram, hogy ezek a bírálók olyan félig müveit fiuk, a kik hetenként két aranyérc el akirjík hitetni a közönséggel, a mit erről vagy arról a könyvről gondolnak, mintha valaki törődne az ő véleményűkkel. Furcsa, nagyon furcsa. Ugyan minek nézik a közönséget ? A vezető lapok szerkesztői igazán jobban is tehet' — 133 — dott szülei halála után is bérelte a házat a hol azok laktak. Vett egy kevéssel több földet körülte és nagyszerűen rendbe hozta azt. Valóban soha sem láttam még eszményibb költői lakást, mint a liliom ház.“ Hallgattam, mert kényelmetlenül éreztem magam, hogy nem ismerem azt az egyént, a kit mindnyájan ismertek és tiszteltek. ,,Különösen haDgzó neve van, nem de?,( bátorkodtam megszólalni,,Igen, de nagyszerűen illik reá.“ Mit csinált az irodalomban ? folytattam. Oh 1 csak egy regényt irt! válaszolt Lucio mosolyogva. Regénye abban külömbözik a többi regényektől, hogy él. Reményiem Tempest, hogy az ön müve is hasonlóan életre való lesz. Elton gróf felrázta magát búskomorságából, melybe elmerülve nézegette poharát mióta birtok vásárlást említettem. Az Isten áldja meg önt ! — kiáltott föl. — Nem akarja talán velünk elhitetni, hogy Tempest nr regényt irt t Lehetséges volna, hegy soha sem vette észre hirdeté- séimet a lapokban, gondoltamsértcdőtten. Minek az önnek az öa helyzetében? Hírnév után vágyik ! — mondá Lucio félig sziveseny félig gúnyosan. De hiszen önnek van hírneve ! — jelentette ki a gróf hévvel. — Mindenki tud ön felöl. Oh kedves grófom, az nem elég az én tehetséges ba* rátomnak 1 válaszolt Lúcio és helyettem. Egy keveset sem törődik azsal az állással, a mit vagyona szerez neki, mert az egy cseppel sem emeli magasabbra, mint a hol bármely meg* 'gazdagodott szappangyáros áll. Feljebb akar emelkedni a szappanosnál és ki okozhatja érte ? Jobban szeretné, ha arról ismernék, a mit lángésznek neveznek, magas gondolatok, költészet, isteni ihletség és előrelátó prófétálás az emberi természet rejtekeibe, szóval röviden a tolláról akar ismeretes lenni, a mely hatalmas erő, képes hatalmas birodalmakat
