Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-04 / 1. szám

« — 241 —

erre nem elégséges. A ki csak eszik,iszik,imádkozik és aluszik: az elöbb-utóbb potrohossá válik, komorrá és kedvetlenné lesz, testében-lelkében elnehezedik, úrrá (lesz fölötte mindenféle nyavalya,, csnz, köszvény, nyálkásság, keze reszketése.

A barát nem sétál, nem vadász, nem fürdik, nem lovagol, nem viv, nem tornáz, csatába nem megy, nem hadakozik: mi üditse föl tehát testét-lelkét 1

A nevetés.

A barátnak minden étkezés után nagyokat kell nevetni. Nagyokat és sokat, Akkorákat, hogy hasát fogja, ablakot reszkettesse, arcát nyakát izzadás borítsa, csak épen, hogy széket asztalt össze ne törjön.

Erre három eszköze van.

Az egyik az adoma.

Minden zárdának van adomagyüjtemőnye. Csakhogy adomáik nem nagy számuak és sokfélék. Csintalanságnak az adomában lenni nem szabad. Csakhogy a barátnál lassan gyűlik az adoma. Nem jár ö ki a világba, honnan gyüjtené? Jól tudta ezt a király is. Egy-egy adoma száz esztendeig is el él a zárdában, de tudja is előre már mindenki. Az apáttól, perjeltől, gvárdiáutól tizszerhuszszor csak meghallgatják, de már * az ö tiszteletökre se tudnak nevetni. Unják, mint a kását. Ha pedig egyenlő rangú páter, fráter gyújt rá: az első szónál már hátba ütik, vagy a többi folytatja tovább. Kolduló barát egészen más. Az mindig hoz a vidékről újat és újat. A kolduló barát adomájának már menyecskés illata is lehet: De a tihanyi barát igazi uraság, nem ko'duló barát.

Az adoma tehát nem elégséges.

Másik eszköz az udvari bolond.

Udvari bolondot azonban a király nem adott a tihanyi barátoknak.

De már itt közbeszólt a tudós apátur.

— Hohó tekintetes uram, be is kell ám ezt bizonyítani.

— Igenis, fötisztelendö szent atyám, be is bizonyítjuk. Nyilván benne van az alapitó levélben, hogy adattak és ado- mányoztattak a tihanyi barátoknak két bohócok, apinarii duó.

— 244 —

A halott arca sokszor eltorzul, de nevetésre sohase torzul. Nincs igaza Vörösmartynak. Ö azt mondja, hogy a halottak a temetőben elkezdtek. kacagni, mikor Megyery, a nagy művész leszállt közéjük. Dehogy kacagtak. Még maga Megyeri is komoly képet csinált az ostoba dologhoz.

Vagy boldogtalan ember, vagy rossz ember az, a ki jóizüen nevetni nem tud. Az ilyen embert jól megfigyeljétek Ha boldogtalan: legyetek részvéttel; ha rossz: fossatok tőle. De ország dolgát, nemzedékek jövendőjét, fiatalok szerencséjét rá ne bízzátok. A nevetni nem tudó lélek az emberek közt s a holttest szaga az illatok közt : teljesen egyenlő két dolog. De a rossz emberek közt, a kik nevetni nem tudnak mégis az a legrosszabb ember, a ki álnokságból erőltetve nevet. A tigris arca, mikor elevenen vért iszik, mert nem olyan utálatos, mint az ily ember arca.

A jóízű nevetés megrázza a testet. Az egész testet. Az arc ugyan elszélesedik és tele^lesz redövel, a száj megnyu lik s a szemek keekenynyé válnak: de azért a nevető arc mindig szép. A komoly képű leánynak angyalarcába bele lehet szeretni, de ha a nevetést meg nem szokja: kiszeret belőle csakhamar mindenki. Legelőször saját férje. Igazán nevetni ; ez a legtökéletesebb szipitö szer.

A tökéletes életrend azt parancsolja,hogy lakoma után, gazdag ebéd után mindig nevetés következzék. S a nevető jó kedv legalább addig tartson, a meddig a lakoma tartott. A hány fogás volt az étel: legalább annyi kacagás következzék. Istennek különös áldása elmés, vidám, ügyes adomázó emberekkel lenni együtt evés közben. A kacagás megtágitja a tüdőt, kihajt belőle minden ártalmas nyálkát, helyre rázza az ételt, italt, egyenlő pezsgésbe hozza mindenütt a vért s az agyat és szivet felüditi. Semmiféle szeszes ital nem hat olyan jótékonyan, mint a jóizü nevetés. Tökéletesen ostoba annak a dolga, a ki kocsin olvas újságot ahelyett, hogy istennek szép napvilágában gyönyörködjék és a ki evés után rögtön munkája után fut, a helyett, hogy nevetne.

Magyar ember természete jól enni-inni, de lakoma [után

— 248 —

szent életű ember volt, hát csak megengedték neki. Megbánták ugyan csakhamar, mert a három Miatyánk átkozott sokáig tartott, de hiába, becsületes farkas csak megtartja adott szavát, ha éhes is. Ez volt a veszedelmük. Mert a mikor a remete a harmadik Miatyánknak is a végére jutott, s open e szavakat mondta: de szabadíts meg a gonosztól, csak oda toppant ám a szentgáli nemes ember. S a szent- gáli nemes ember fogta a fokosát, két farkast agyonütött, a harmadikat világgá kergette, a remete életét megmentette. Nosza hálálkodott most a remete a szentgáli nemes embernek.

— A menybéli angyalok serege küldött tégedet most ide én hozzám.

— Nem küldött bizony remete, mert én még igazhitű pogány vagyok, hát csak magam vetődtem ide. No de igyál egyet!

S kezébe adta kobakját a remetének. A kobak tele volt kegyetlen erős lótejpálinkával. Nagyot húzott a remete belőle. Pogány ital volt, de azért jól esete a három Miatyánkra. No meg a kis ijedségre.

Ez a remete azóta a királyi udvarba került, Imre királyfi úriak oktatója leit, püspök lett, szeut lett, hatalmas lett. Ez a remete volt szent (Jeliért püspök.

Ez jutott a halálra Ítélt eszébe, a mint ott ült a veszprémi várban, a vármegyeház kapuja oldalán, kezén-lábán százfontos vasakkal, a bakó kutyái ott ólálkodtak körülötte.

Egyszer csak ott termett a fia. Tizenöt tizenhat éves siheder. Erős, piros, bátor kölyök. Apját akarta látni.

— Ejnye kölyök, épen jókor jöttél. Fuss csak haza tüstént, ugorj fel a Sólyom lovam hátára, iramodjál' át a Dunán Tiszán, keresd ott fel Makó vagy. Oroszlámos körül Deliért püspököt s mond meg neki, hogy három farkas öitögeti rám a nyelvét, mint egykor ö rá a Hajszabarna oldalában. Az író, *a Biró és a Bakó leskelödik rám. Ha van ideje : szólhatna a királynak. Ezt mond meg neki. De siess ám kölyök a- 245 —

vidám ötletekkel és adomákkal magát jól kinevetni. így volt már Attila asztalánál is, a mint Priszkosz szépen leírja. Szólt a dal és zene s azután mókás emberek, bukfenchányók jöttek s hangos kacagásra bírták a vitéz urakat. S a ki lakomq után jóizüen kacaghat: nem szedi az föl azt a sok divatos és gyalázatos betegséget, a mely ellen Karlsbadba kell költözni annyi jó módú magyarnak. Cukor, máj, lép, vese, gyomor, epebetegség, mint ismeretlen dolog a jóizü nevetők előtt.

S a betegnek a gyógyulást s az aggnak az élni való erőt a jóizü nevetés legalább megadja oly mértékben, mint az üditö álom. És sokkal nagyobb mértékben, mint a sok kinin, szalicil ipekakuána, antipirin, ópium, morfium, jód s az egyéb százféle por, folyadék és kenőcs. A vérszegénység ezerféle kórsága ellen a jóizü nevetés minden orvosságnál többet ér. Nevettessétek meg minden nap néhányszor a haldokló tüdövészest vagy megmentitek, vagy meghosszabbítjátok életét. Két hatalmas ellensége van mindenféle bacillusnak. Az egyik a nap* fény, a másik a jóizü nevetés.

Hát hiszen orvosnak és orvosságnak kell lenni. Tudom én azt.

De rendezzétek be a kórházakat akként hogy az arra való betegeknek módjukban álljon magukat minden nap igazán kikacagni. Az elmebetegek gyógyintézeteiben csodákat miveitek. De csodákat értek el egyéb betegség leküzdésében, Mókás embert jó pénzért kaptok eleget. Ha nem kaptok : képezzetek. De a mókás ember még nem elég. Olyan eitnbe- rek is kellenek, a kik hatalmasan tudnak kacagni. A nevetés is olyan ragadós, mint a nátha vagy az ásítás. S há egyszer ráragadt a betegre: célt értetek. S igy kell berendezni az aggok és sinlők menedéktányáit s igy csomó fürdöte- lepet is, Orvos, pap, gyógysrerész és cigány még nem elég á korszerű betegség ellen. : Mind jól tudta ezt I. Endre király, a mikor a tihanyi barátokat összegyűjtötte s megalapította. De mind elfeledte ezt király, barát, országkormányzó ember, a lefolyt nyolc-