Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-18 / 41. szám
a — 31 — t Olyan furcsa világ e.-% tudja őr, olyan könnyű mozgatni. Mindenkor bölcs emberei azon igyekeztek, hogy kevésbbé nevetségessé*tegyék, igyekezetük kárba veszett, mert a világ még most is előnyben részesíti a bolondságot a bölcseség fölött Olyan lapda a föld, melyet bárki dobálhat kénye* kedve szerint, csak elég aranya legyen a lapdázónak. — Egy kevéssé kesernyésen beszél ön herceg, mondám — Hanem önnek bizonyára nagyon sok tapasztalata volt már az emberek között ! —, Igen, az volt, monda nyomatékka). Az én országom igen nagy, — E szerint ön uralkodó hatalom ? kiáltottam elcsodálkozva. Akkor az ön cime nem csak formaság? — A hogy az uralkodó osztály veszi, csak merő formaság. válaszolt gyorsan. Mikor azt mondtam, hogy az én országom igen nagy, azalatt azt értettem, hogy mindenütt uralkodom, a hol ’az emberek engedelmeskednek a pénznek Ebből a szempontból nem igazam van e, n ikor azt mondtam hogy az én országom igen nagy? csaknem határtalan? — Nekem úgy tetszik, hogy ön szeret gúnyolódni — mondám. Mégis elhiszi ön, hogy vannak dolgok, a melyeket pénzen nem lehet megvenni, például a becsületet és az erényt ? Gúnyos mosolygással nézett rajtam végig. — Azt hiszem, hogy tényleg van becsület és erény. Persze, a hol tényleg meg van, ott nem lehet azt megvenni. Az én tapasztalatom mégis arra tanított, hogy minden megvehető. Az a valami, a mit a legtöbb ember becsű1 let és erény néven nevez, a lehető legiDgadozóbb valami. Tegyen le ön elegendő készpénzt és egy pillanat alatt elvész mindkettő. Különös, nagyon különös. Megvallom, hogy egyszer találtam már egy megvesztegethetetlen jellemre, de csak egyszer. Lehet, hogy fogok még egy másikat is találni, de nagyon kétlem. Az elhiheti, hogy valóságos herceg vagyok*, még pedig olyan családból, a milyennel önnek a legrégibb \ \ — 26 — I N Örökké bölcs igazság rejlik ebben édes uram ! Schubert szegénységben halt el, de gondolja csak meg, milyen nagy hasznot csináltak azóta a zenekiadók a szerzeményein ! Nagyszerű rendelkezése a természetnek, hogy Becsületes embereknek kell felaldozniok, hogy a gazemberek virágozhassanak. Nevetett és én kissé meglepetve néztem reá. Megjegyzése annyira közel járt az éa meggyőződésemhez, hogy azon gondolkoztam, hogy komolyan beszél e vagy csak tréfál. t— Gúnyolódásból beszél Ön igy ? mondám. Nem hiszi maga sem a mit mond % — Óh, hogy nem hiszem-e ? válaszolt és szemei .vil- lámlani látszottak a mig beszélt. Ha nem hinném el azt, a mit a magam tapasztalataiból tanultam, akkor mi maradna nekem? Valóban hiszem, hogy a mit mondtam az ugv van és a mit nagyon bajos lenne megcáfolni. Az ördög hajtja a világot, még pedig ostorral a kezében, és különös, hogy az emberek magok teszik könnyűvé a munkáját! Homloka ek sötétült és srája keserűn vonagiott, majd fel kacagott é& könnyelműen folytatta : De ne beszéljünk erkölcsökről — az erkölcstan beteggé teszi a lelket akár a templomban hallja az ember, akár máshol, tündén okos ember haragszik ha azt mondja meg neki, hogy mi lehetne és hogy mi nem akar lenni. Én azért vagyok itt, hogy önnel barátságot kössek, ha ugyan azt megengedi és minden ceremóniát mellőzve, el fog cin kisérni szállásomra, a hol már megrendeltem a vacsorát. Mostanra már egészen elbűvölt könnyed modorával és szép szavaival, gúnyos élcelődése épen az én természetemhez illet és első bosszúságom, hogy olyan szegény helyzetben talált, már csak nem elenyészett. — Örömmel, válaszoltam. De előbb engedje meg ön, hogy helyzetemmel kissé megismertessem. Azt hiszem, hogy hallott már ön Carrigton barátomtól én felölem és a mint barátom leveléből látom, ön csak az irántam való jóakaratból jött ide. Ezen jóakaratért fogadja ön köszönetemet. — Tudom, hogy ön azt hitte, hogy minden anyagi bajjal küzVI. Aház előtt a herceg kocsija várakozott. Gyönyörű két telivér volt eléje fogva és ezüstös szerszámjukban türelmetlenül kapálták a földet, a mint a csinosan öltözött szolga urát meglátta, illedelmesen emelte meg kalapját és szolgálatra készen /nyitotta ki a kocsi ajtaját. Beültünk, még pedig én először, uj barátom határozott kivánságára. A mint a puha vánkosok közt hátra dőltem, annyira kényelmesen éreztem magam, hogy azt hittem, hogy a nyomort már messzire hagytam, sötmár teljeseafeledui is kezdtem azt. Éhes voltam és boldog és úgy éreztem magam, mint a ki sokáig böjtöl és a kinek képzeletében semmi sem tűnik föl lehetet* lenség gyanánt. Tudtam jól, hogy nem leszek képes szerencsém nagyságát mindaddig fölfogni, mig jól nem lakom és testileg természetes állapotba nem jutok. Most eszem zavart volt, gondolataim homályosak és szakgatoítak voltak, minden úgy tunt föl, mintha álmodnék, a melyből nem sokára föl fogok ébredni. A kocsikerekek gummi szegélyüek voltak és nem zörögtek, csak a lovak egyenletes ügetését lehetett hallani. Kevéssel utóbb észrevettem, hogy uj barátom fényes szemei merően néznek reárn. — Nemde úgy érzi ön, mintha a -világ félig meddig már is a lábai előtt feküdnék? — kérdező félig tréfás, félig gúnyos haigon. Mint valami lapda, mely a rúgásra vár ? — 27 — kQdö, kezdő Íróval fog találkozni és egy pár ólával ezelőtt csakugyan mindent úgy talált volna ön. Hanem most min* den megváltozott, olyan újságot hallottam, a mi teljesen megváltoztatta helyzetemet, az igazat megmondva, ma estve nagyon nagy meglepetésben részesültem.... — Reményiem, hogy kellemesben. ^ ítéljen felette ! Átadtam neki az ügyvéd levelét, melyben szerencsémről értesített. „Gyorsan átfutotta és összehajtva nyújtotta vissza egy udvarias bók kisérétében.„ ^ Azt hiszem, hogy örömömnek kellene kifejezést adnom, Azt meg is teszem. Persze ez a vagyon, a mi önt kielégíti, nekem nagyon csekélynek tűnik fel. Nagyon kényelmesen el lehet költeni vagy nyolc év alatt, és ennélfogva nem biztosit a szükség ellen. Hogy az ember igazán gazdag legyen, siüksége van évente legalább egy millióra. Akkor már van oka reményleni, hogy nem jut a dologházba. Nevetett és én butául bámultam reá, mert rém tudtam, hogy mit gondoljak felőle. Igazat beszél e, vagy csak dicsekedik ?'Öt millió — csekélység! Folytatta, a nélkül, hogy csodálkozásomat észre vette volna. — Az emberek tehetetlenségét sohasem lehet kielégíteni édes uram. Ha egyre nem vágyik, vágyik másra és Ízlése rendesen költséges. Egynéhány nem válogató szép asszony például mihamar megmentené önt az öt milliótói, ha csak ékszert venne is rajta. A lóverseny még gyorsabban megtenné ugyanazt. — Nem, nem, ön nem gazdag, ön még most is szegény, csakhogy nincsen olyan szükségben, mint azelőtt. És ebben nagyon csalatkozva érzem magam, mert azzal a szándékkal jöttem önhöz, hogy életemben egyszer jót tegyek és egy emelkedő lángésznek legyek a segítője és itt vagyok ni, csalatkoztam, mint rendesen. Valóban nehéz elviselnem I Elhallgatott és ügyelve emelte fel fejét. T- Mi az ? kérdező, 1
