Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-23 / 33. szám

— Nagyváradró' jelentik : Bikács biharmegyei községben a latin ezer tartásu püspokségi uradalom r> n kásái forrongtak, mert a térné' kitűnő volta melleit is aránylag- kevés munkabért kaptak. Mop Já nos tiszttartó telefonon értesítette a forrongásról a esetei csendőrség-t ahonnan bár m csendért kü'dtek ki a helyszínére. A munkások teg­nap sztrájkba léptek. a esendőről a szerződésekre hivatkozva, felszóiit,<it­ták őket, hogy álljanak munkába. Erre a feldühödt nép doroggal tá madt a csendőrökre, akik lőttek. Egy ember megsebesült. Huszonöt munkást letartóztattak és beszáili tolták a nagyváradi ügyészséghez. — Brezova (nyitramegyej) község képviselőtestülete megtagadta a községi zái oszámadasok aláírásai, mert azokat a jegyző magyar nyel­ven szerkesztette. Egyúttal azzal a követeléssel lépett elő a képviselő­testület, hogy a zárószámadások tót nvelven állíttassanak össze. Nyílra- megye közgyűlése most felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, hogy a képviselőtestületet oszlassa fel. —, Augusztus lén a Losoncra be­vonuló újoncok a vigíelkei álloruá son összeverekedtek és többen eulyo san megsérültek. Bene Bálint vig telkei legény sebesülten feltápász kodott és Nagy Lajos nevű újoncot fokosával kétszer halántékon vágta. Nagy a kórházba való szállítás köz ben meghalt. Beke Bálintot elfog ták. Hirdetések felvételiek Bei! ittas =... (334 inti Bvs. FillEBEircf!, Pénzküldés! Legolcsóbban, J > legbiztosabban küld Jr QilZX­az ó-hazába ! líj. Pities Ma, G-edeon János vaskereskedése 9103 S- Woodland Ave. Cleveland, 0­Hol a legjobb kályhák, kemencék, vas edények, konyhaszerek, padimentomra lenoleum, lámpák, ablaküvegek, gummi csövek, kerítések, gépész és ács szerszámok a legolcsóbb áron kaphatók. Ne feledjük el, hogy ez a magyar vaskereskedés van Clevelandban legdusabban felszerelve. 2(8 fine Street, BBIDGEPOBT, Cone.-magyar orvos f 38 (régi szám 450) Fäftli Ave HOMESTEAD, PA TELEFON ------ 20b immnmm mám Ftp mits hajójegy, pénzküldö és közjegyzői irodája. 4129 Lorain Ave CLEVELAND, 0. Tűz- élet és baleset-biztosi tást, pénzküldést, fordítást tolmácsolást, házak és telkek eladását, meghatal­mazást és egyébb hiteles okiratok kiállítását szakszerűen és lelkiisme­retesen eszközöl. Hajójegyeket Európába és onnan vissza eredeti árak mellett ad el. Tessék bizrlommal hozzá fordulni bármily ügyben, AMI KEDVELT BANKÁRUNK jós. mmi Homestead, Pa. Duquesne, Pa. Bell Telephone: 2925 R. Grant. IMPORTER 927, 5th Aye, PITTSBURG. Pa. Kaphatók Disz imakönyvek, min­dennemű olvasmányok, tájiéit és selmeci pipák, ezüst és a? any hazai áruk, szegedi paprika, liptói tűrő és hazai dohányok. azonkívül hazai gyógyszerekben: Csoda lei zsam, mely legrégibb gyomor, máj, vese, tűdé és fejbajokat gyógyít, úgyszintén féri5 és női bajok elleni szerek, arckenöcs, szappanok stb. Megrendelések vidékre pontosan teljesittetnefc B- II Telefon 2327 Court. P. A. 1727 Main, ÜKTlsin Ädclf, Toistösitáksl -cl ^37*nölrség"e, 2á7 Fourth Ave. Pittsburg, Pa. as^Tiíz- és álót biztosítás-^ «^-Baleset elleni biztosiás -Wl A Home Fire Ins. Co. of New York, (összes tőkéje : 61.941 732,909) A Mutual Life insu raue« Co., (tÖKéje: 440 078.371,16), ügynöksége. Pénz kölcsönöket közvetít 5 vagy G százalékra. Közvetíti házak s más ingatla­nok vevését és eladás*. Magyarok fordn’jatuk hozzá, bizabim -rí • r - —;—--------------------i % í Akinek bárminemű orvosság*» Van! ■ szüksége; — forduljon bizalommal 1 PATTERSON J. L. Okleveles GYÓGYSZERÉSZ hez, 20 Bales Sir. Pitlstarg. Pa. ^^“Gyógyszerek étvágyszerzésre, köszvény ellen, fej-fájás ellen, stb nála kaphatók. Orvosi rendelvények elkészítésére kiváló gond forditatik. Vidéki vagy bármely levél utjáni rendelést gyorsan és pontosan eszközöl 1 ! 1 Bell telefon szám; 9710 R. St-henley □ írjanak magyarul. ■ (j 500 dollártól 000- ig. 1- üké ól 200-ig . . . bővebb felvilágosítással szolgál . . . j PAPP DÁNIEL farmer, Stafford Springs. Conn. — Box 211 ■ i ■ '' KLEIN JAKAB 1340 Penn Ave. Pittsburgh, I a 1 TV-' —__________-­Tisztelt honfitársak! Ezen bankház nem futólagos mü- í aödés céljából alakult s nemcsak j évak óta szolgálja ki lelkiismeretesen. ! azokat, a kik bármilyen ügyben,b.oz zá fordulnak, de a következő é.\ek- , ben is folytatni akarja müküdését. igy tehát saját érdekeben áll, hogy mindenki meg legyen vele elégedve, ! mert megvan arról győződve, hogy azok, a kik meg voltak elégedve ki­szolgálásával, más alkalommal is hozzá fognak fordulni. Ha telát pénzt akai letétbe helyezni, va( y az j ó hazába küldeni, v; gy bálin..yen hagyateßi, átruházási, ptits stb. ügyetelintézLÍ,foic üljen bizal* n ma hozzánk s tétiét Lnem lesz oka meg- Qbáni. Cím ; -I A CI. B - K L EI A 340. Fenn Ave. Pittsburgh, Pa. !or 6. Amity vagy-------­Sír. Homestead Pa. Azokat a t. előfizetőinket, a kik* aek előfizetése lejárt, kérjük, hogy i hátralékokat szíveskedjenek be­küldeni s a megrendelést mielőbb újítsák meg, nehogy a lap küldés© . ''»uakadást szenvedjen. r-állóhely dLto**-<>.tása alkalmavai kér-'ük tigy nelvbeli, cint vidéki előfizetőinket, hogy régi lakóhelyüket is tudatni szíveskedjenek.. _____________________________KO' W 4i 4P 4P 4P V 4i 4P 4t 4P 4P 4P OSZTRÁK AMERIKAI vonal f Közvetlen uj személyszállító najók tf| ^ # # # Ausztria és Hagyarorszag közölt.-S. 3g-.röz33'o'ox 7a. a jó xs :r.dv£sh: V%. Guilia..........Szeptember 1­Francesca.......... Szept 13 A FRANCESCA cs HOHENBERG ZSÓFIA -;sak most jöttek ki a hajógyárból. A gyorsaságra s a íVdélközi utasok kényelmére nagy gond íoidirtatott. A trieszti (Ausztna) es fiumei kikötőkben nagy konyüség vár ^ 4P azokra, a kik ezen a vonalon utaznak akár oda — akár onnan ide. 41 A vasúti költség kevés, mert a távolság kicsiny. <£§» Kitűnő első és másod osztálvu alkalmatosságok. ^ 4P 5 Tessék magyarul írni e címre : Phelps Bros. & Co General Passenger Agents 2 Washington St. New York Figyelmeztetés. Mindazok, kik a lapot nem ] ják rendesen, szíveskedjenek azí sí sorokat egy levelező lapon teni s azt hozzánk beküldeni. Az “Am. M. Ref. Lapjának’* kiadóhivatala. To the Publisher of the **Am. M. Ref. Lapjának Dear Sir: / Your paper has come of late s irregularly, that I am compelled t discontinue it unless I receive tl me in the future more promtly. Respectfully Aláirás. Gua és város liilí.li ts lóira mi t CLEVELAND, O. 1913 E. Hadison Ave., Holton utcától második házban van. Honfitársaink a legjobb kiszolgálásban részesülnek. Kéri honfitársaink szives párfogását. Kitűnő zene. Magyar muzsika. Gazdig József zenekara. A legjobb magyar zenekara Pittsburgh- ban és környékén. Táncmulatságokra, la­kodalmakra, keresztelőkre legjobban ajánlható. Kéri a magyarság szives pár­tolását. Akár levélbeli, akár szóbeli megkeresése­ket Pittaburghba 23 Irvin Street kérek. GAZDIG JÓZSEF prímás. Ki a jó könyvet szereti, rossz ember nem lehet. Ak i olvasóink közül vallásos könyveket és jó olvasnivalókat akar beszerezni, forduljon bizalommal hozzánk és mi szükségletét ebben ott irányban is kielégítjük. Afapittatott 1865. Pénzváltó iroda. Eladunk és veszünk bármily pénznemeket árfolyam mellett.------Fordnljon hozzánk bizalommal és ügyeljen : "" 1 címünkre. "M"

Next

/
Thumbnails
Contents