Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-23 / 33. szám

— 9 — valaha e kocsiülés ládájában, inkább csináltatott volna belőle tyukólat. No de csakhogy meg van a bárka, s egyéb sem kell hozzá, minthogy a két sovány fogadóit gebe elszállítsa. Neki is fohászkodik a kocsis s olyan sziláját vág oldalbordájára a fakó lónak, hogy ha esze volna, mindjárt megszólalna tőle, hogy hát tulajdouképen nem ö az ekzek- válandó. Egyet gondolkozik előbb a két pára, mielőtt lassú meggondolt lépéssel előre kezdené lábait rakni, melyek közül egynek a hátulsó, másnak az első ballába rongyokba van pólyázva, ami lónyelven annyit tesz: „Ha ti vinnétek minket!“ A piacon csakugyan találkoztak Kálmánnal, épen Sramko* ügyvéddel ment karonfogva. Stofi intett neki s az csakhamar ott termett az ülésen Béla mellett. Sramko az alatt a lovak elé állt, csodálatos jeleket és varázslatokat csinálva botjával a levegőben, miközben dühösen morogta : — Mentek keresetre ugye? No egy legyet se találja­tok, kívánom tiszta szivemből. Hanem azért Sramko átka dacára is elindultak s illő tiszteletnvilvánitások között haladtak a forró augusztusi le­vegőben. Az emberek borzalommal vették le süvegüket min­denütt a zöld bárka előtt. Mindenki tudta már, hogy a vármegye ostorai ülnek benne. Ugyan kinek a hátán csat­tannak meg? Minden jólélek dicséri az Urat! Kéry* Bélának egy kulacs függött a nyakában s Kál­mán gyerek a pipájával bajlódott, kinek különben is az a tulajdondonsága van, hogy a mikor nem pipázik, örökké káromkodik. Ilyen módon aztán jó keresztény. Stoü bácsival csak Sásdy Feri beszélgetett. ,— Hja, hja! Stuchec szolgabiró korában még másféle világ volt ! — sóhajtott Stoü bácsi. Az volt ám a szolgabiró 0 — 12 kának, semmiféle portékának. A magyar ember olyan ron* gyos, bogy már rongyai sincsenek. Stofi nr jónak látta kivenni burnótszelencéjét. Az a jó gondolat megér egy szippantást, bogy olyan rongyos a magyar ember, miszerint rongya sincsen. Stuchec idejében még nem volt ilyen. — Hová való maga ? — kérdé a zsidótól. — Lakik valahol 1 Csernavodán. — Hűti), um... Éppen oda megyünk mi is. Hsmeri Gelbstein Dávidot ? — Hiszen éppen magam vagyok az! Sí öli ur kezéből kiesett a tubákpikszis. Úgy fölugrott, mint a gnmmilabda, megragadta a zsidó nyakát s a fülébe ordított ; — Hazudsz jakbec ! A bárom esküdt összenézett s elmosolyodott, Gelbstein Dávid pedig nagy szemeket düllesztett ki a csodálkozástól. — Nos, én nem bánom, nem vagyok bát Gelbstein Dávid, hanem vagyok Kotschild Salamon, ahogy a tekinte­tes ur parancsolja. Ái ügyvéd elmosolyodott s bem jött alkalmas szó a* ajkaira. Lábas Kálmán pedig mosolyogva dörmögte. — Fogott rajtunk a Sramko fiskális átka. A kis fekete esküdt fürkészöleg fordult a zsidóhoz r — Magárak volt pőre Ruzicsekkel ? — Igen is nekem, csókolom kezét-lábát. Régi, nagyon régi pör az, még szegény megboldogult Áron bátyám éle­tében kezdődött. Most ránk mondta az Ítéletet a teens vár­megye, csakhogy a bátyám ellen már hiába pörlekedik, nem tud az már arról semmit. — Fizetödib a hagyatékából 1 — szólt Feri esküdt, — Ki örökölte összes vagyonát! — Én ! — szólt Gelbstein, r- Egyébiránt a nélkül is. elvállalnám az ö részét. — 16 — És úgy lön. Stofi ügyvéd kivette alattomban óráját, és visszatolta *>gy órával hátrább, a köpenyege alatt. — Hm ........izé-----Igazítsa ki a magáét is Lábas öcsém. Einmal ist keinmal. Két óra mutassa a hatot. — Nem tehetem meg, Stofi bácsi! A ,,kedves‘‘ elönév kezdett elmaradozni. — Miért ?------ Nagyon egyszerű, mert nincs órám.------ Az ördögbe ; ez fontos körülmény, nagyon fontos. Azután megszólitá magyarul Gelbstem Dávidot, hogy hol a háza, hová hajtasson ? — Bérházban lakom teins uram ! Amott balra, a nagy akácfával szemben, A zöld bárka ott állapodott meg. Rozzant kunyhó volt. Mintha csak a szegénységnek akartak volna monumentumot épiteui vele Fa fala megtá­masztva két nekiállitott oszloppal, a teteje, mint a részeg ember kalapja, le volt az egyik oldalára csúsztatva, egyet­len egy ablaka héberbetüjü könyv zsíros lapjával beragaszt­va félig : a másik felén sem volt üveg. Mit keresne itten az olyan luxuscikk? Csak gazdag ember teheti meg azt a bolondot, hogy üvegen keresztül használja a világosságot. Az udvar benőve bogáncscsal, mintha az is mondta volna: „Minek jöttetek ide?“ Mikor Stofi bácsi megpillantotta a szegénység e két- ségbevonhatlan jeleit, rögtön beleütött lábába a köszvény. Valami tiz percig izgett-mozgott és jajgatott, miköz­ben egészséges lábával folytonosan rugdalta a kocsi elöülé­sét és köpködött erősen jobbra-balra. v Az esküdtek leszálltak és nézték Stofi urat. Lassan­ként magához tért, szederjes, kékült arca újra megkapta halavány barna színét és fürkésző kifejezését. — 13 — — Derék testvér! dörmögte Stofi ur. — Hova lett bátyjának ezen összes vagyona ? — kér- dezösködék Sásdy, — Megvan! Stofi ur kezdett szabadabban lélegzeni. Eszébe jutott, hogy a lapokból olvasott olyan cinikus emberekről, akik ezreket bírnak, s mégis rongyokban járnak. Hűm, üm, a látszat csalhat. — Tehát csakugyan maga Gelbstein Dávid? Üm: Nos. jól van hát. Van-e elegendő készpénze ? Mi magát megyünk most ekzekválni ötezer forint s járulékai erejéig. Az öreg zsidó hangosan elkacagta magát. Nagyon tet­szett neki az a humorisztikum, hogy öt ekzekválni akarják. No, hanem most kellett volna Stofi bácsit megnézni ;; olyan kék lett dühében, mint az érett szilva. Még igy meg nem sértette soha senki. Egy ember, a kit ö ötezer forin­tig akar megnyuzni, azzal felel, hogy elkacagja magát. De hátha ez a nevetés csak „móka!“ r- Hiába röhög barátom: Nem oda Buda ! az ötezer forint felét ön, a másik felét bátyja tartoznék fizetni ; de önök egyetemlegesen mindeuik a másikért is vannak elma­rasztalva. Úgy ám! Fölösleges hát mókázni. Lássuk csak, miből áll tulajdonképen bátyjának a vagyona ? Üm, úgy ám t Az öreg zsidó egészen elkomolyodott. Itt van az egész vagyona a nyakamban. Ez a fütyülő, A bátyus zsidó komikus mogorvasággal mutatott a nyakán lógó garasos sipra, melyen évek óta fütyüli ama összhang nélküli nótákat, melyek olyan jól tolmácsolják az ö érzelmeit. Az a fütyülő a legkedvesebb barátja, elválhatatlan utitársa, melynek elpanaszolja, hogy odahaza három árva nyöszörög kenyérért; vegyetek emberek, fehér zsinórt, fekete zsinórt, fehéritót, pirositót, rongyért, kócért, egy darah kenyérért. A sip olyan szomorúan nyöszörög, mint az éhes gyer­mekek otthon.

Next

/
Thumbnails
Contents