Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-02 / 30. szám

___

r fJ- . • ■'

— 34 —

tuskó volt ez a garázda, ki Imre bátyját cibalta kegyetlenül és nagyokat sikkan'tott közbe közbe.

— Ez azíáu jól imádkozott; a Fekete Sári,. Együtt ' lánykodtunk, egyszerre esküdtünk, egy hajszállal se volt

vagyona mint nekem ! Aztán mi ö most, mi vagyok én \ Hiába ! Szerencse !

Vacsora után eloszlottak. A jószágot rekeszbe zárták ; takarmányt hordtak, szemetet tisztítottak, öntöztek ; az asz- szony és leánykája á konyhában takarítottak ; minden szó nélkül, lárma nélkül, készséggel, jó kedvvel.

— Istenem ! ha az én gyermekeim ilyenek volnának ! — sóhajtá Hová Julis — ni, most a nagyobbik hu mentében eldönti a lapátot. Nem veheti föl, mert tele van a két keze lucernával. Ni, hogy szalad a másik fölvenni. Az én gyermekeim megtépásznák egymást e miatt, s a lapát mégis ott maradna a hová dőlt. Be boldog ez a Sári !

E pillanatban a boldog Sári észrevette Hová Julist. .

— Nézd, a Hidi Julcsa, Jó estét Julcsa, gyere be hozzánk.

— Köszönöm Sárikám, nem megyek; ángyomasszony- hoz indultam, csak megállapodtam itt a házatok előtt, Be boldog V3gy Sári, te ugyan jó imádkoztál. Milyen szép a házatok! Milyen gazdag a kertedben minden: Mindenhez szerencséd van. Te Sári ! talán boszorkány vagy, babonát t udsz? Közöld velem a titkodat.

— Szívesen : Ha otthon nincs dolgod, ne keress má sutt; hanem feküdj íol a vetett ágyadra, vagy ugrálj a falra, de ne menj ki a kisajtódon.

— Nem igaz ez Sári Az az igaz, hogy te más plánétában születtél.

— Nincs két féle plánéta Julcsám. A. tied is Az, a mi az enyém. Házad, földed, szöllöd annyi, mint nekemj férjed, mint nekem; négy gyermeked mint nekem. A kit az isten nekünk adott, ne hagyjuk magára, se másra, hová

— 38 —

,— Jöjjön haza, a mint elment.

— Áz már más. Hát ha haza jövünk, lesz e egy kis krumplileves ?

— A mi szemének, szájának tetszik, — szólt Hová Julis, és a sáros kezével merényletet intézett a kérdezősködő Jöéni. szája ellen. Jó hogy elkaphatta a fejét.

Fél óra múlva otthon volt a család; tiszta asztalnál, Ízes gulyáshus és hüsitö csiger mellett.

Egy év múlva kezdett a szölöinda kapaszkodni a ház falára; fecskék röpködtek csicseregve a fénylő toruácz alá, melynek faoszlopai között oleauderek mosolyogták a Lidiké eleven táncát.

A falu csudálkozott a változáson. Végre egy öreg ember kitalálta a titkát. Nem a „Hová Julis“ lakik átn már benne, hanem az „Otthon Julis.“

— Vége. —

— 35 —

y

kell ennél nagyobb dolog? és ha ezt megtesszük hová kell nagyobb szerencse, boldogabb plánétaí

— Így volna ez ? — szólt elgondolkodva Julis, és jó éjézakát köszönt, hazafelé tartott.

Ha csak ennyiből áll: ez nem ördögség! Útközben meg fogadta, hogy egy hónapig ki nem ,megy a háztól, még a kenderföldre sem; nem még aV Istenliázába sem. Majd meglátja, igaz-e a Fekete Sári babonája.

I*e bezzeg majd leroggyoü a lábából, mikor az egész házat tárva nyitva találta, az utcakisajtótól kezdve föl a padlásajtóig. És az egész háznál egy lélek nincs: még a kis Lidiké vaczka is üres.

Már szaladt volna szomszédolni vigasztalásért és tanácsért, de mielőtt' a kisajtóig jutott volna, eszébe jutott, mit fogadott imént?

Megállapodott és kivárta, mig a szomszédból valaki kitekint az utcára: attól megértette, hogy a szegény Sanyarú szomszéd mind a négy gyermekévei együtt eltávozott. Alig hanem a hegyre mentek, mert a leány fején kosár volt, a két gyerek hátán bat^u, s a kÍ3 leányt ölben vitte az ap:a.

— Majd haza jönnek gondolta Julis — jó helyen vaunak, Az idő kellemes, az éjszaka meleg, de Lidikémet mégis féltem; ki talál takarózni s a hűvös présházban megfázik.

— De még itthon volt, gondoltál e néha rá; nem azon lucskosan aludt e el szegényke, a mint a pocsolyából kike<y mergett? Tizenkét esztendő alatt, hogyan viselted gondját a magadéinak? Házról-házra jártál; a másét csókolgattad, di- csérgetted, bálványoztad; a magadétól irtóztál, mert szeny nyesek, rakoncátlanok. Ki az oka Julis? Van e lelked? Nem fékz, hogy megver az Isten ?

így számoltatta magát a mi Julisunk m felelt ia ma. gáuak. azonnal.

— Nem félek, miért félnék! Nem verhet már jobban, mint a hogy megvert, hogy elvette az eszemet. Mindig