Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-19 / 28. szám
— 17 — Yasvégü koma kezdett álmodni, de mintha csak ébren volna, oly világosan. Álmodta, hogy az ö sok fájdalmai, mint az ég sarkairól fölkelő felhők gyülekeznek körülötte sötéten, komoran. Mikor össze gyűltek feje fölött, akkor kezdenek alább szállani lassan, végre ránehezülnek szivére. De ott sem nyugosznak. Mintha préssel szorítanák Összébb-összébb, a felhötömeg egyre sürüdik, s abban a mértékben kisebbedik a térfogata, de súlya növekedik. Azután mintha valami láthatatlan ércöntö gyúrná formába, egy kereszt alakját veszi fel- Egy nehéz vaskereszt alakját, mely végig nehezül rajta, hogy alig bir alatta mozdulni. Az ember keservesen nyög és imádkozik : ,,Uram vedd el rólam e keresztet ! Miért tettél rám nehezebbet, mint elviselhetném ? Másoké oly könnyű, hogy futva, táncolva vihetik, én pedig görnyedve is alig bírom. Utam, vedd el rólam e keresztet, és ha már mindenkinek kell hordozni a magáét, és egy váll sem lehet kereszt nélkül: add a magamét, a mit elhordozhatok !“ Ebben a pillanatban egy ft nyes csillag szállt végig az égbolton, de nem tűnt el sziporkázva, hanem mint egy fáklya jött alább alább, s egy villanással ott termett a szegény ember ágyasházában, azt val m szelíd világossággal betöltötte, mint a hajnali derű. Az a világosság lassankint tömörülni kezdett, mint imént a fellegek, végre egy fényes angyali alakká változott. — No, te szegény ember i azért jöttem, hogy segítsek rajtad. Hallom, hogy panaszkodol a kereszted miatt ; de hát te magad U jól tudod, mert imént mondtad, hogy egy váll sincs kereszt nélkül, ez a ti sorsotok ide alant, és hogy mindenkinek kell hordozni a maga keresztjét! — ügy ám ! — nyögött a szegény ember — a magáét; He ez a kereszt nem az enyim; bizonyosan valami generálisnak volt szánva. Hisz a sátán fiai érdemelnének ilyent legfeljebb ! — 20 — Itt minden ellenkezőleg van mint ott. A mi ott könnyű az itt nehéz. Láss más után. — Vagy úgy ? — mondá a szegény ember, és oda hagyta a hárfakeresztet: akkor hát ezt az elefántcsont keresztkét választom. Felragadta és vállára vette. — Vigyázz, nézd meg jól! mert ha megmelegszik a válladon, többé nem veheted le. A szegény ember szemögyre vette, s akkor látta, hogy egész kereszt nem egy-, avagy két darab csontból van ki faragva, hanem apró szemfogakból (mint az eb fogai) cementbe öntve. — Nézd meg, kinek a keresztje az ? Az ember elolvasta a kereszt talapján látható nevet s1 földhöz vágta a keresztet. — Mit 1 hogy én Meíitisz kisasszonynyal együtt marjam az embereket, éjjel nappal koholjak, rágalmazzak, ha- zodozzam? Inkább ragadjon Ínyemhez a nyelvem ! Hanem ez a másik, ez épen nekem való lesz.. Egy másik után nyúlt, melynek szine sötét-sárga volt. Valószínűleg puszpángfa, Az ám ! A mint vállára emelte, rögtön valami undok bűz csapott orrába. Majd elmúlik — gondola — s erősen megmarkolta a kereszt tövét; akkor vette észre, hogy a fából csorog valami sáros viz. — Nini! hiszen ez meg éppen az öreg Kapari portékája ! De már azt nem teszem, hogy húsz forintra egy mérő búzát zsivánkodjam. A szegény ember elhajította magától, azután lehajolt és a fűben megtörülte tisztátalanná vált kezeit. A mint megtörülgette, hogy szenny — legalább szembetűnő — nem maradt rajta, ismét szétnézett ; meglátott a fűben egy még igénytelenebbet. Egy furkósbot volt az, sza- tyinggal 4 rákötözve keresztben egy furulyája furulya két végén doromb, talmiarany melltü és egy pár vöröshagyma. — 24 — fuvall a meleg szél vagy a hideg szél és ezer szilánkokra ngrik széjjel, hogy ember nem tudja, hol volt, hova lön. — De nem bizonyos, hogy úgy jár i — Nem. Eltarthat ezer esztendeig hányva vetve. De ízét rúghatja magát a jövő pillanatban is minden vigyázat mellett. — Csak addig tartson, mig én élek ! — mondá Yasvégü. Egy szó mint száz : ez az enyém. Keresztet cseréltem Csoroszlya Ephemér ifjú úrral. Vállára vetette, s ugrott vele nagyot. Magasra, mint a háztető. Akkor jutott eszébe, hogy a nagyot ugrá3 nem neki való, szegény falábú embernek. De oh csoda ! Most veszi észre, hogy az idom tálán faláb helyett két csinos, ragyogó, oldalt gombos kamáslis laktopán alkotják testének élő oszlopain — Menjünk, menjünk! — sürgette az angyalt, attól félve, hogy valaki visszaköveteli tőle a martalékot. Gyorsan szedte lábait. Az angyal pihegve lengett utána, szárnyaival is segítve lábacskáin. Útközben egy kis szilánk kipattant a kereszt oldalán, s pendulve ugrott messzire. Yasvégü koma olyan rendülést érzett, mint katona korában egyszer, mikor próbára két töltést vert le a puskájába s azt lőtte ki. Szemügyre vette kincsét s csakhamar megtalálta, honnét ugrott ki az üveg forgács. Azon a helyen egy kis lyuk támadt, és azon a kis lyukon szemeláttára pottyant ki egy hatökrös szekér s a kis kereszt a helyett hogy ez által könnyebbé vált volna, érzékenyen megnehezedett, megnőtt és szinét veszítette. — Menjünk, menjünk ! — suttogta az angyalnak s rohant előre, hogy az angyal alig ért nyomába ; a kis lyukat pedig erősen befogta hüvelyk ujjával. De alig haladtak valamennyire, egy másik pendüléssel másik szilánk pattan le az üvegkeresztröl. Vasvégü koma oda tekint s rémülve látja, hogy az uj nyíláson egy másik hatökrös szekér esik ki. Azután egymást éri a pattogás a pengés. És egymásután — 21 — Ezt is felpvóbálta emberünk s úgy látszik, jól is érezte magát alatt. De a mint elolvasta a tulajdonos nevét, rögtön letette. A Kerge zsidóé volt, a kinek nincs egyebe egy vak lovánál é3 kilenc gyerekénél, és a ki oly vígan furulyáz végig a falun, mikor a rongyot összeszedi. Ez a kereszt könnyű volna, de hát hogyan fossza meg tőle a szegény Gigáit, mi kor oly vig szívvel hordozza ? Odább meglátott egy mándlit, annak a hátán csak krétával volt Írva a kereszt. Ez már csak elég könnyű. Hozzá sem nyúlt. Hogyan venné ö azt fel, a mit Nyaviga szomszéd is szégyel viselni. Amodább egy még kisebb kereszt, három színű szalagon függve mint egy csillag. A csillag tele volt tüzdösve millió és millió nyilakkal. Összehányva sár és szemétdarabokkal,melyek között tojás és vöröshagymahéj is látszott. Mindezek oly végleges apró arányban, hogy földi szem nagyitó üveggel sem látná meg, de emberünk nem földi szemével tisztán látta a legaprólékosabb részletekig. Eb lesz miniszter, mig Bus Péter lehetek, hogy záp tojásban mosdjam és gerebennel törülközzem, — mondá s rúgott egyet a csillagkereszten — ö is. Azután ment tovább. Ismét szemébe tűnt egy másik. Arany kereszt volt, haránt állva egy aranyalmán. Emberünk beletekintett az aranyalma tükrébe. De nem látta meg benne magát, hanem látott helyette egy csomó különböző öltözetű embert, a kik egy nagy karszék lábai körül egymást tépázták; azon belül látott füstölgő ágyukat, idegen seregeket, meg azon is belül egy palotát, melyet ha‘ lászlegények és halászleányok fognak körül horoggal, hálóval; a palota szegleteinél tömérdek pókot, a kik foglalato- sak a háló szövésében, azon belül egy pogány istenasszonyt — a sorsot, a ki folyvást hányja a kockát . . . — Eh, ez sem parasztnak való. Mit csinálnék én ezekkel az apróságokkal ? Amott egy nagy márványkereszt. Hátha ezzel birkóznám meg. De elébb megnézem kié 1 A
