Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-18 / 3. szám

?mam- 257 —

tétlenül rád foghatunk minden dulást, minden pusztítást, a mit nem te követtél el.

Ott mutogatják Tihanyban I. Endre király szemfedö- jének rongyait. Bizony rongyok azok : elfekhetett alattuk akármelyik szegény szolgaember.

De nem baj az!

Úgy sincs királysír Magyarországon. Pedig volt királyunk elég. Több is, mint kellett volna. A régiekkel senki se törődött, az újakat pedig más országban temetik el. Én nem is bánom. Holt király se lakjék náluuk, ha eleven nem lakik, így gondolkodtak őseink is. Hogy a király itthon lakjék, mindig követelték ; — hogy*, a holt királyt itt temessék el : sohase kérték.

Nincs is az jól, hogy a királyokat eltemetik. Azt hiszem: turáni őseink okosabban intézték a temetést- Ök a király holttestével együtt lovát, szolgáját, miniszterét is eltemették. No az igaz, hogy lovát ma már én se temetném el, hanem nehány minisztert minden király mellé célszerű lenne a föld alá dugni. Ne csak ürge, vakandok vagy patkány legyen társaságában, hanem afféle szelíd állat is, a ki az udvari szertartásokra s illemszabályokra ott is ügyel s a ki a sok ürge, vakandok, patkány közt pártfegyelmet tud ott is tartani.

A tihanyi vár kicsiny vár volt. A Balaton zalai partját sohase bírta a török. A Balatonon nem járt át, hajóval nem vesződött. De télen se járt át, pedig a jég megbirta volna. A szárazföld felöl pedig volt egy széles árok, hogy az ellenség közel ne jusson a várhoz.

Hejh tihanyi széles árok : te voltál egykor sok jó magyarnak utolsó reménye.

Jött Haynau, jött Paskievics, jött az orosz és az osztrák fölös erővel. Perednél, Komáromnál nem tudtunk győzni, ellenség kezébe került az egész Dunántúl.

Mit csináljunk? Komárom szűz vára nem elég az országot megvédeni. Átállenben még egy bevehetetlen várat kell

— 264 —

dás, mint a mai napság. Biztosra lehet venni, hogy a kit agyonütnek: az se nem fellebez, se port nem ujit ezentnl. Sőt minden haszontalanságért az sepöiöl, a ki életben maradt. Mert a tárg^ »-son rendesen ö is ott hagyta egyik szemét vagy egyik t a másikra tehát* jobban vigyáz ez után.

M, 'ky uram összekocódott Ibrahim agával, épen 108 észté !t már halott igazságos Mátyás király. A ki

azt mondtj a bajvivás még se egészen jó igazságszolgál'

tás, adjuk t a porokét csak a bíróság elé, a bajvivást tartsuk meg a \ sülét számára. Mert, hogy kié legyen a borjas tehén vagy a kővári uradalom: ez mégis csak fogas kérdés lehet, a melyet nehéz dolog buzogánynyal vagy örfeg fejszével eldönteni. Csak a becsület kérdése egyszerű és könnyű kérdés.

így állott a bajvivás intézménye Pisky uram idejében így áll ma is.

Kinek van becsülete ? Döntse el a bajvivás.

Igaz, hogy nemi nemű nehézségek itt is merülhetnek föl.

A becsület például hasonlít némileg a színházi jegyhez. "Van elsöosztályu, másod osztályú és harmad osztályú becsület, mint a hogy van különféle osztályú és áru színházi jegy. Sőt van még katonajegy, diákjegy és ingyenjegy is és utolsó osztályú munkásjegy is. S a hányféle a színházi jegy : legalább annyiféle a becsület is.

Az első osztályú becsületnek nincs ssüksége a bajvivásra. Annak se nem árt, se nem használ. Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály sohase vívott bajt. Nem keveredett bajvivásba Kossuth Lajos és Arany János se. Volt ebből nekik valami hátrányuk ? Pedig Deák Ferencnek azt mondták szemébe az 1832iki ország gyűlésen, hogy a Duna jobb partján tervezett vasúttal csak a saját zsebjére dolgozik, Kossuth Lajosnak pedig azt hányták a szemére, hogy ellopta az ország pénzét.

Ha ok e miatt bajvivásba keverednek: becsületök azonnal leszállt volna a második vagy karmakik osztályba.

A második osztályú becsület is teljes becsület. Ez már

— 260 —

száz darabra törött széjjel. így ástuk mi a tihanyi csatornyáí uram.

így beszélte el az esetet nekem a balatonfüredi szegény zsöllér ember. Nem feledtem el. Hogy tanúságot tegyek arról, hogy a szegény ember is el tud keseredni igazán, ba azt látja, hogy nemzete, országa, hazája elveszett. A kinek százezer hold földje volt : annak szivét nemzetünk bukásán nem fogta úgy el a keserűség.

De a bölcs Piusz barátét se.

Rég meghalt már a tudós Bresztyenszky apátur, de oq apátot nem tettek helyébe. Csak Piusz barát kormányozta a ■agy tihanyi uradalmat.

De hát barát hogyan kormányozhat uradalmat ? Hogyan tud az elbánni annyi kalmárral, kupeccel, árossal, vásárossal, szép asszonnyal, hamis cseléddel, a mennyi egy nagy uradalom árnyékában rajlik 1

Piusz barát megmutatta.

Kocsin ült örökké. Jó barátságban volt mindenkivel. Öt szép asszonya is volt, a ki szivesen látta egyszer-máeszor hol ebédre, hol vacsorára Eltudta adni azt a termést előre, a melyet csak bárom esztendő múlva hoz a föld. Csinált száz ezer forint adósságot s aztán egy szép reggel halva találták zárdabeli komor kis szobájában. Olvasója akkor is kezében volt. Kibékült tehát istennel, mielőtt örökre bezárta szemét.

Rémülve, sopánkodva közölte a szomorú hirt az öreg tudós Czinár a pannonhalmi föapáturral. Tékozlás! Menyecske? Százezer forint adósság ! Borzasztó l

A bölcs apátur mosolygott a nagy ijedtségre.

— Elvégre élte világát!

Ez volt a bölcs föapátur felelete.

Igaza volt.

Örökkön-örökké való igaza volt. *

Minden ember önmagáért van. Minden élet annyit ér, amennyit önmagának ér. Bolond ember az, aki nem őrül, mikor örülhet s akkor is hnsul, mikor nem kénytelen rele.

— 261 —

Van olyan lélek, mely csak a jövendőre néz s azok boldogságára törekszik, a kik ezután születnek.

Nagy lelkek, nemes lelkek, de ritka lelkek. Emlékezzünk rájuk példának okáért, tiszteljük meg őket önmagunkét s hirdessük dicsőségüket, hogy mindig akadjon hozzájuk hasonló, nagyságukra törekvő s dicsőségüket túlszárnyaló.

De a nagy tömeg nem ilyen. Ne is legyen ilyen. Dolgo»- sék annyit, a mennyi szükséges, de őrüljön annyit, a mennyit tud.Gyűjtsön önmagának, de ne gyűjtsön másnak. Ne a világ minden vagyonát, hanem az életnek minden Képességét szerezze meg gyerekei számára. Erőt, egészséget, jókedvet, felebarátjának kedvelését. És azt az erkölcsöt, mely becsüli a munkát, megbecsüli másban is, de nem rajong érte. Az a korszak boldog, az a nemzedék, szerencsés, a mely csaK önmagáért él, munkál és örül. A dicső korszakok nem a boldogságnak, hanem a hősi erőfeszítésnek korszakai. Vér és köny nélkül, győzelem és szenvedés nélkül az emberiségnek nincs dicső korszaka.

Mire való a barát ?

Arra nem, hogy véres verejtékkel keiesse kenyerét. Fogadása nem szól erre.

Arra se yaló, hogy hős legyen. A manó vitézkedjék, ne a barát.

Az se illenék a baráthoz, hogy tökét gyűjtsön. Mit csináljon vele, ha gyűjtene is ? S aztán kine k számára gyüjtené f Se üa. se lánya se hamis felesége.

Vonuljon magányba, imádkozzék, dicsérje az istent, látogassa a betegeket, gyámolitsa az özvegyeket és árvákat.

így beszélnek a szentek. De nem igy értette a dolgot l Endre király.

I. Endre király harmincnégy ménlovat adott a tihanyi barátoknak a hozzájuk való kancákkal. Egy ménlóhoz negyven- kanca. Ezenkívül még évenként ötvencsikót is adott nekik a. a királyi ménesekből.

Azjaz igazi uraság, akinek több lova van, mint a meny