Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-07 / 22. szám
A JÓ ÖEG KORCSMAROS. A következő napon Sümeghre kellett átrándalnunk Korán ettünk villás reggelit. Tapolcán kellett ebédelnünk ojzer uramnál. Esős, szeles, hüv»ös idő támadt, pedig julius tizediké körül volt az évszak. Vártunk vártunk, vagy a szél álljon meg, vagy az eső. De én sürgettem az indulást. A Bakony •egyik sik erdején a Sarvalyi erdőn kellett átmennünk s a Bakony esőben is, szélben is nagyon szép. M ojzer uram János püspök vendéglőse volt. Én már ismertem korábbi időkből. Velünk jött Szirmay barátom is. Most már ö vezetett bennünket. Sümeghen is ö volt vendéglátó gazdánk. Mojzes uram derék termetű ember volt. Nem tudom ■él é még. Hatalmis bajuszát mosolygó jókedvvel pödörin- tette meg, a mint bennünket Szeutirmay társaságában meglátott. Alkalmi ftyilt vendégszeretetét megbizonyitaui. Ennek -örült, de igazán. Nem a haszonért örült. Mi ö neki a haszon ? Kedves vendégén sohase'volt ö neki pénzbeli haszna. Mindig jobbat adott, mint a milyet kértek. Miniig törne alict, mint mennyit vártak. Bírt pedig olyat adott, a minőnek ára sincs Olyan bort pénzért mérni nem szokás. Egyik-másik évben Szentgyörgy hegyének déli oldala termite azt a bort. Tűz, láng, erő, zamit és édesség az a bor. Ha üvegét kinyitotta — 420 — üvegben adjon bort, a milyenben neki tetszik. Szinte cser dálluk, honnan veszi a német az ebhez való észt és sze- lidséget. Mojzer uram fölhasználta ezt a szabadságot. Ö ugyan minden valamire való vendégjének a régi üveget tette fel’ az asztalra. —> Ha jön a zsandár, azt mondom, magánvendégem ez: az nr, magam is vele iszom. Utolsó szava igaz is volt rendesen. A régi jó magyar vendéglősök utolsó példánya volt.. Félig még. házigazda, de félig már korszerű kocsmáros. A. vendéget a ki költ, szívesen látta, de ha ilyet nem kapott,, akkor ingyen vendégek hivott magához. S hivott a logna- gyobb munkaidőben ic. Vendég nélkül egy délután se tudott el lenni. A város urainak nem jutott eszébe kaszinót vagy olvasókört alakítani. Ott volt Mojzer uram vendéglője, ö min den újságot jul tudott, noha sok ideig egy lapot se járatott.. Délről, nyugatról északról mindig jöttek a bucséberek, német borvásárlók, tyukász hienczek és gyolcsos tótok. Ezeket kikérdezte a felöl, a mit Becsben, tengerparton és lengyel széleken tudtak az emberek 8 e fölött aztán késő éjszakáig elbeszélgettek a város urai. Ez volt igaz s nem az, a mit az újság irt. Iddogáltak is az urak, de csak úgy mértékkel. Az estét mindig nagy cinkotai iccés üveg zárta be, melylyek Mojzer uram adományozta meg a társaságot. Nekünk is jó ebédet adott. De a szél csak fújt, az eső csak esett. Hiába vártunk délutáni három óráig : az idő sehogyse akart kitisztulni. Sőt óráról órára hűvösebb lett. Félfödelü hintóink voltak. Beültünk a hintókba s .Mojzer uram oda jött tőlünk elbúcsúzni, látogatásunkat megköszönni, ^ szerencsés « \ utat kívánni. Körülnézett az udvaron s az égnek északi peremén. A Halápi hegy és a Dobos erdő fölött sötét felhők gomolyodtak.. A KÖLTÖ ÉLETÉBŐL. Megnéztük a költő lakását. Azt a házat, mely az -övé volt. -■■• A várhegy déli oldalán a püspöki palota és kert vonalán fekszik. Derék kisvárosi épület, cseréptetővel, kényelmes nagy szobákkal, szellös folyosóval nagy kerttel. Negyvenöt év előtt láttam először. Akkor még csak e tizenkilenc év választott el a költő halálának évétől. Még meg voltak azok a fák, melyeket Kisfaludy Sándor ültetett- Még olyan fát, öreg almafát is mutattak, mely a költő születése óta, 1772 óta élt. Mikor nagy Miklóssal és Gyulay Pál úrral huszonöt év előtt ott voltunk, akkor már az az öreg fa nem állott. Azóta én se voltam azon a vidéken. ügy hallom, azóta márvány táblát helyeztek a ház falába s arra aranybetüvel vésték be, hogy e házban született, élt és halt el Kisfaludy Sándor, a költő. A ház előtt ligetes tér, a város egykori pulykalegelöje s azon a költő szobra. A ház anyai öröksége volt s Kisfaludy Mátyás ur, a kö.tö apja, mint fiatal házas oda húzódott. Később Györme- gyébe, téthí kúriájára telepedett s ott is halt meg. Gyermekkora nagy részét a költő is ott töltötte. / % Látta, hogy nagyobb lesz a délesti szél, hűvösebb a levegő s tán az eső is nagyobb. — így nem eresztem el^az urakat. — Hát hogyan ? — Tessék leszállni egy pillanatra a kocsiról. Bundákat hozatok elő. Igazán nevetni való dolog volt. Julius közepe táján bunda. Gyulai Pál .ur épen nem akarta a bundát elfogadni. Mojzer uram csak mosolygott a kis .termetű ember nagy termetű hangján. Oda szólt a mindenesnek: — Hozzátok elő a bundákat. Kutból e, jaadlásról e szomszédból e csakhamar ott tér- valami öt juhászbunda. Nehéz valamennyi, mint az ágya.. Jó Szilágyi Sándornak csak úgy rogytak az inai, mikor a bundába beletemte öt Mojzer uram. Már ennek Gyulai Pál nr is nevetett, de azért a bundát még sem akarta, elfogadni. De hát mit tehetett az erő ellen? Mojzer uram neki is nyakába kerített egyet, a fele bunda a földön úszott utánna. Gyulai Pál ur utóbb is megnyugodott a sorsban é» a bundában. És ez tanácsos is volt. Mert ha az a bunda meg talál haragudni : rögtön szomorú véget vet nagy súlyával Gyulai Pál ur egyenes testalkatának. így indaltunk* útnak. A fele város népe kijött a csodánkra. Sohase látott még Tapolcza népe julius közepén bundás utasokat. Találgatták: miféle népek lehetünk? Volt a közönségben egy tu- dákos zsidó tanító. Ez kitalálta. Mi vagyunk az eszkimók. Most jövünk az északi jeges tengerről. Azért jöttünk, hogy Mojzer uramat lássuk. Most pedig megyünk már haza a. Hudzon öbölbe. Hát hiszen furcsa dolog is veit. Nagy Miklós most is élénken emlékezik e jelenetre. Salamon Ferenc nem egjr elmés észrevételt tett bundás állap ötünkről. Gyulai Pál ur — juhászbundában ! Ki látott ilyet?
