Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-17 / 19. szám

— 393 —

Együtt van vagy húsz borittis magyar. Az egyik dalol, a másik vitatkozik, a harmadik némán ül. Van a ki dicsekszik, van a ki sir, apjának, anyjának minden keserűsége eszébe jut. Némelyik hőssé lesz s szónokol, a másik házsártos s valakibe belevesz minden áron. Van a ki jó pajtás s az egész világot keblére öleli; van a ki komolyan bölcselkedik. Olyan is van, a ki s*erelches s minden lányt és asszonyt meg akar hóditani. Olyan is van, a ki ha részeg mindjárt németül beszél.

Egyetlen józan emberről sem lehet előre megmondani : melyik jellemvonás domborodik ki nála, ha sok bort iszik. De ha sok bort ivott, s agyát megnyomja már a szesz, akkor megváltozik s a szeme körüli linóm vonalak módosulnak. Ezt ügyeljétek meg sokszor és gondosan, de a fiatal ember éles szemével s aztán figyeljétek meg akkor is, a mikor ^ózan : eljuttok oda, a hova én jutottam, hogy a szemnek fénye g a szemkörüli finom vonalas az ember valódi jellemének na. gyobb vonásaira nézve tájékozódást nyújtanak.

Bizonyságom a fénykép. Ez, ha hü, nagy áruló. A jó embert és a rossz embert kegyetlen hűséggel megmutatja, jobban csaknem mint a tükör. A nagy festőknek, a nagy rajzolóknak óriási tehetségük van az arcok legfinomabb vonásait is megismerni s azokat megörökiteni. Szerencse, de egyúttal furcsa sajátság is, hogy ök a jellemekkel s azok erkölcsi értékével nem törődnek. Ha nem igy volna: a legtöbb embernek nem volna tanácsos hozzájuk közelíteni. A jellemnek minden nagy titkát nyomban felismernék.

Ha Gyulai Pál ur túl a dunai magyar volna s ha ősei közt nem lett volna vagy román vagy örmény : öt irigy, házsártos, kegvetlenkedő természetű embernek kellene tartanunk. A két szeme közt való némi eltérés, felső pilláinak kissé ereszkedett volta, a szem fénypontjainak sokasága, a szem körüli vonalak s alsó állkapcsainak némi vaskossága «rre vallanak.

Igaz, hogy rég voir, huszonöt év előtt volt, a mikor öt megfigyeltem. Mig ö ábrándos arccal, merengő szemekkel

— 396 —

balról SzeDtgyörgy begyei, szemközt a távolban a Billegei erd# s közepén a falvak, tornyok, csárdák, malmok, tanyák, ntak,, dűlök, patakok ezer változata.

— Én is itt maradok Gyolaival.

Most már nem volt helye okoskodásnak. Szétváltunk. Mi hárman. Nagy Miklós, Szilágyi Sándor, és én mentünk föl1 a várba, ők ketten pedig ott maradtak a seölök közt, a várhegy alján.

S jól tették, hogy ott maradták. Valami olyat tapasztalt Gyulai Pál or, a miről eddig semmit se tudott.

Hangosan beszélgetett Salamon Ferenccel. S beszélgetés- közben lassan-lassan ballagtak a mély utón fölfelé.

A mint ott ballagnak: jön szemközt velük egy jó képű, szálas termetű paraszt ember, valamelyik gyulakeszi szőlős gazda. De nem a mély uten jött, hanem fönt az utparton a gyepes pázsiton, a szölöutak végén.

— Mint jön, meglátja lent az ut fenekén azt a két ur*~ forma embert. Kicsiny mind a kettő, barna mind a kettő,, hangosan beszél és jókedvű mind a kettő s valami idegen vidéki magyarsággal beszél mind a kettő.

Megáll s nézi őket. De Gyulai Pál ur és Salamon föl se tekint, ballag towább fölfelé. Megfordul a gazda ember is & kiséri őket ott a part tetején fölfelé.

Egyszer aztán lekiált hozzájuk.

— Adjon isten jó napot.

Gyulai Pál ur és Salamon Ferenc a nagy beszélgetés- közben nem hallották a köszöntést. Andalogtak és vitatkoztak tovább ott a satóut fenekén. A gazda azonban onnan az utpart ról meg nem egyszer hangosan lekiáltott:

—> Mondtam már : Adjon isten jó napot I

Ezt már meghallották. Gyulai Pál ur felnézett a magasba megállt s nagy fennen visszakiáltott:

— Adjon Isten 1

A gazda ember megállt.

— Ha nem vétek szómmal, azt kérdezem, [hova igyekezz nek az urak ?

C

1

— 00* —

— 397 - .

— Miét kérdezi azt kelmed ?

• — Mert hát a pincém itt van ám az ut mellett.

— Nem törődünk mi a pincével.

Nagy ott nézett a gyulakeszi ember erre a szóra. Ez a két kis barna ur bizonyosan messze vidékről tévedt erre felé.

— De van ám a pincében bor Is.

— Nen törődünk mi a borral se.

— Hova valók az urak ?

Gyulai Pál ur dévaj büszkeséggel kiáltott fel :

— Erdélyországiak !

— Micsoda ? Erdélyországiak ? Az áldóját, a pincém* előtt már akkor el nem mennek az urak a nélkül, hogy egy pohár boromat meg ne igyák !

Gyulai Pál ur még ott is tűnődött, még ott sem tudott a helyzet magaslatára emelkedni. Salamon Ferencnek kellett őt biztatni, hogy a pincébe betérjenek.

S mikor az ember már hozta a bort, pohárba ereszté, maga is ivott, vendégeit is megkínálta, még akkor is azt kérdezte Gyulai Pál ur a gazdától a maga ingerkedő magas hangján:

— De hát voltaképen miért is hivott be ide kegyelmed bennünket ?

— Nehéz feje van az urnák !

Nem mondom már, hogy a pincém az ut színén van s-' hogy az urak a pincém előtt mentek volna el ?

— Hátha még se jöttünk volna be ¥

— Nem tanácsoltam volna az uraknak. Nagy lelket- lenség lett volna, Csúffá tenni nem szabad a szegény embert.

A sajtógerendáról levett az ember egy üvegpoharat. Biz az nem volt kimosva szüret óta. A lopótökböl kiöblítette kissé s aztán szinültig eresztve, föltartott jobb kézébe fogta a poharat.

— Isten hozta az urakat az én kis hajlékomba. Tartsa meg az én istenem az urakat erőben, egészségben, jó kedvben, békességben. Kik legyenek az urak mi járatban vannak, nem tudom, nem is keresem. Járjanak szerencsével €s isten áldásán

4

=a szép Gyulaffy lányok, a várnak deli úrnői. Talán öszvér- háton, talán szamárháton, lehetne oda most már föllova- ígolui.

Szilágyi Sándor a történetbuvár vizsga szemeivel fürkészte ki a vár alapvonalait. Itt volt a várur lakása, amott a vendégek palotája, a várörség tanyája, a lovak óla, az éléstárak, a kincstár, a kápolna, a barát lakása, a kapu s annak boltozata. Hát a hölgyek lakása? Hát Gyulaffy Rózsa napsugaras szűz hálószobája? Hát a nagy lovagterem, a hol annyi átok szállott törökre, németre s annyi áldás szállott a mindig üldözött s a mindig elárult magyar nemzetre.