Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-11 / 2. szám

- 249 —

tudod, hogy az imádkozást nem szeretem. Valami nagyon na mentegess a püspök előtt.

No hát ilyem.'olt akkor a szentgáli nemes ember. Nem attól félt, hogy Agy felé vágják, hanem attól, hogy neki harminc napig imádkozni kell. Volt is mellette egy nagysza- kállu, kopasz fejű, mezitlábu, kerek hasú, vörös orrú német barát. Nem csoda,, ha pogány létére a németet, barátot és imádságot nem szenvedhette se külön, se együttvéve.

Jó ötven mérföldnyire találta meg a kölyök a szent püspököt. De megtalálta négy nap alatt. De a szent püspök is megemlékezett a Hajszabarna oldaláról; rögtön felöltötte palástját, papucsát és tarisznyáját és sebten megindult a királyt fölkeresni.

Ebben az útjában tudta meg a szent püspök, hogy mi az a szobalány, ha a szobalány jókedvű magyvr lány. A mint ez a szentek életében szépen meg van Írva.

Bizonyosan nyár volt, mikor Deliért püspök ezt az utat végezte. Ha nem nyár lett volna: papucsban és palástban nem indul útnak. Télen hatalmas debreceni bundában szokott utazgatni. Juhbörböl készült a bunda, fekete báránybör gallérral; övén talitarka selyem hímzéssel és buzavirágszin kék szi- ronyos varrással. Ne is higyjék ám a mostani püspök urak, hogy csak ök értenek a világhoz és a régiek nem értettek.

Nem egyedül utazott. Valami Valter nevii barátot, a ki különben szorgalmas falusi tanító volt, vitt magával. Megengedte volna szívesen, nogy a kölyök is véle menjen, a halálra Ítélt szentgáli nemes lia, de erre a kölyök rá nem állt. Ha püspökkel és baráttal látták volna együtt, még rosszat gondoltak volna felöle az emberek. Azt gondolhatták volna, hogy ö is valami istenes ember, pap, barát, vagy harangozó akar lenni. Hova lett volna akkor a becsület ? Szentgáli nemes ilyesmire nem adhatja fejét. E helyett megetette, megitatta, megcirógatta Sólyom lovát, felpattant rá s lassq kocogással útnak indult.

— Miért sietsz úgy fiam ?

— Azért sietek, hogy előbb a királyhoz érjek, s meg— 252 —

— Szilaj a hóka, Pattog a lépése, Hej de a barna legénynek, Szilaj a nézése.

A falon egy kis fakereszt, a kereszt alatt egy madzag vastagságú vékony viaszgyertya pislog. Fogja a püspök a mécset, meggyujtja a viaszgyertyánál, előveszi a szent könyvet, elkezd abból olvasgatni. Ördög is lehet még annak a lánynak a dalában, menekülni kell tőle.

Pedig az a dal tovább cseng.

— Nem félek lovától, Nem félek magától, Hejh csak az a barna legény Ne féljen a lánytól !

Elneveti magát a püspök. Hiába van a kezében a szent könyv. A szeme a könyvön, de a füle a dalon, a lelke a lányon. Odaszól a baráthoz :

— Te Valter, te barát, alszol ?

Dehogy aludt a barát, dehogy aludt. Csak úgy színlelte, mintha aludnék. Három kérdést is megvárt, mig utóbb addig törülgette két öklével a két szemét, hogy csakugyan elhitette a püspökkel, hogy csak most ébredt föl.

— Mit parancsolsz szent atya ?

— Hallgatod e ezt a lányt, hallod-e ezt a magyar dalt?

— Hallom szent atya. Hiábavalóság! Istennek nem tetszfö

dolog.

A püspök elhallgatott. Azt gondolta : ez a Valter barát mégis szamár, de nem akarta kimondani. Tovább nézegette a szent könyvet.

A lány uj dalba kezdett, örletője csak úgy zúgott, édes hangja csák úgy csattogott. Mint a rigó hangja.

Napnyugatról jön a pap, Fapapucs a lábán, Napkeletről jön a legény Pejparipa hátán.

Nem kell nekem fapapucs, Paripa kell nékem. Megetetem, itatom, Tartom selyem féken.

De már erre kacagott a Darát is, a püspök is. A hasát fogta mind a kettő. Az a lány ugyancsak oda dalolgatott ■ekik. Csakugyan nem tudja az a lány, kik feküsznek ott mellette egy ajtóköz távolságban. Különben csak nem dévaj- kodnék azzal, hogy ö jobban szereti a paripát, mint a fapapuA TIHANYI ERŐSSÉG.

Hova lett a tihanyi barátok urasága?

A földek, erdők, mezők, legelők, szőlők, álló vizek, folyó vizek, malmok most is megvannak, de se húsz barát, se tiz szobalány, se két bukfenchányó, se nagy urak látogatása, se királyok vendégsége, vadászata. Öt szegény barát s néha ritkáu egy-egy apátur. A múlt században talán csak három apátur volt. Ha egy-egy apátur meghal: be nem töltik a helyét évtizedekig.

I. Endre király, mikor meghalt : oda ment el hideg teste örök pihenésre Tihunynak ormára. Hová temették el : nem lehet ma már azt a helyet megmutatni. Se a templom, se a zárda nem ott állt hajdan, a hol most. A mostani nincs még kétszáz éves. A mostani óvár helyén állott a tihan/i vár s az a vár bizonyára nagy részben a régi zárdából és templomából állott. Ott voltak a királyi hamvak is.

Kevés ember tudná ma már megmutatni, hol állott a régi vár is. Mikora török világ elmúlt s tihanyi várkapitány ra nem volt többé szükség : magyarirtó német barátok ültek bele a nagy uraságba. Első dolguk volt elpusztítani a régi várat, régi zárdát s épiteni köveiből az uj zárdát és templomot.

Németek dúlták föl 1. Endre király sirját.

Németek dúlták fel a királysírokat is Székesfehérvárt. Pogány török, kutyafejü tatár: de jól történt, hogy 3 itt házsártoskodtál nálunk vagy másfélszáz évig. Büntet— 253 —

csőt s jobban szereti a legényt, mint a papot. Hogy lehet valakinek ilyen rossz Ízlése ?

A dal azonban tovább csengett. Egyik dal a másikat váltotta föl. Nem fáradt el annak a lánynak se a térde, se a karja, se a malma, se a dalos szája. De a két papnak Be fáradnám el a füle. A püspök ugyan már a barátra való tekintettel is mindig a szent könyvet nézte, de azért időnként jóizüt nevetett. Pedig abban a könyvben nem volt mulatni való dolog, hanem csupán szent dolog.

— Te barát, miféle lány ez, aki itt őröl és dalolgat ?

Eonnan tudná ezt a barát ?

Micsoda ? A barát ne tudná, ki lakik annál a háznál, a hol ö egy éjszakára megszáll ? De sőt nagyon is jól tudja. Azt is tudja már, hova való, mi a neve. él-e apja, él e anyja, nincs e katonatestvére, nincs-e szivbelije, nincu-e vőlegénye, szőke-e, barna-e, sovány e, kövér-e, vidám-e, morc e, kik a leánypajtásai, hol született, mikor született, rab-e, szabados-e, zálogban van e a háznál vagy közel rokon vagy szegödséges.

Tud a barát mindent. Neki is csak két szeme van ugyan, de azért száz szemmel fürkész és száz füllel hallga- tódzik. Meg is felelt a püspöknek azonnal.

— Ez a lány, szent atya, a mi szállásadó gazdánknak szolgálóleánya. Most őröl. Lisztet készít a hajnali sütéshez, Nem alszik ez egész éjjel, de azért reggel is csak olyan üde lesz ez, mint most. Ilyen a magyar lány mind.

Hát hiszen a szent atya is ismerhette volna már a magyar lányt, de nem igen tudott a nyelvén beszélni. Akkor még olyan világ volt. hogy nem igen tudott ám magyarul beszélni mindenki, a ki a magyar kenyeret ette. Most már bizonyosan másként áll a dolog.

De ha jól-rosszul beszélt is magyarul a szent püspök: a szavakat nem tudta jól kiejteni a száján. Német vagy mi volt az eredete. Ha azt akarta például mondani : babám, act mondta papám. Ha azt akarta mondani : puszi, azt mondta: buksi. Férfiak, asszonyok kinevették. Mert akkor is olyan rossz szokása volt a magyarnak, mint a mai napság. Kineveti