Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-12 / 14. szám

9 4. Husvét hérföjén délelőtt fél 11 órakor ünnepet bezáró istenitisztelet 2- Mckeesporti leáuyegyházunkban : Nagypénteken délután 3 órakor ünnepi gyászisteni tisztelet. Husvét vasárnapján reggel pont 8 órakor szent áldozás és husvét szent ünnepi istenitiszlelet; délu'án 3 órakor há­laadás. Ezen isteni tiszteleteink a Bzokott helyen (6ik utcai angol ref, veres tégla templomban) tartatnak 3. Federali leányegyházunkban: Husvét másodnapján hétfőn dél előtt tiz órakor szent áldozás és husvét szent ünnepi istenitisztelet. Délután 2 órakor hálaadás. Jöjjetek istenfélő hívek ünnepét szentelni az Urnák. — Megint egy szomorú példa ! Nagyon megindító temetés ment végbe a napokban Mckeesporton. A hétfői angol lapok hozták hírül,hogy egy magyar embert, a Zemplén m. alsóbereczkei ilj. Balog Ferencet, egy allyban haldokolva találták a policok és mire beszállították volna a kórházba, útközben meg is halt. A holtest három napig feküdt temetet' lenül a halotti intézetben, mert az elhunytnak felesége és nyolc gyér meke So. Sharonban laknak. Végre ezeket sikerült tudatni, de mivel ők a temetéshez költséggel nem rendel­keztek, végre is mit volt mit tenni, a honfitársak jószívűségéhez kel­lett folyamodni. Harsányi Sándor homesteadi ref. lelkész, Hadi János Cs. Farkas Károly és Grünwald Dávid derék honfitársak segítségé­vel, a temetési költség egy részét személyesen gyűjtötte ossz j,mdyhez az elhunyt veje tiz dollárial járult így volt egy egyszerű koporsó veire tő az elhunytnak és ekkép mégis nem esett az a szégyen a magyar néven, hogy egy szerencsétlen honfi társunk holtteste az orvosi intézetbe kerüljön. A temetés a legszomorubb volt, a mit csak elképzelni lehet. Özvegye, két leánya és veje az el hunytnak állottak csupán a koporsó körül. Az oly szomorú halállal meg halt honfitársunk alapitó és tizenhá rom éves tagja volt a mckeesporti szűz Mária egyletnek, de két év óta nem fizetvén dijait, az egylet min­den kegyelet nyilvánítást megtaga dott tőle, Bár venné minden honfi társank, a kinek családja van szivé­re ezt a szomorú intő példát! SMÍTDALE, PA. Nagy az öröm Sütő István és neje Kecskés Zsófia szülök, itteni lakos honfitársaink házánál. Meg van az elsöszülött és még hozzá fiú. A keresztelés a ho' mesteadi magyar ref. templomban ment végbe József névre. Kereszt- szülök Sütő József és Nagy Erzsébet lettek. nagy ünnepén az Ur vacsorája is kiszol- gálíattatik, délután fél 5 órakor hálaadó isteni tisztelet tartatik. Egyházunknak tisztviselői, kik március hó I8án választattak, Pávelka Pál fö- gondnok, Bona Pál számadó gondnok, Andó József qjegyzö, | Csutoros János, Fazekas János, Fülöp - János, Kenyhercz István, Kiss József, Korács Antal, Len­gyel János, Mártha Ferenc és Pandák István már megkezkették áldásos niun- kájokat. Egyik presbyteri gyűlésben el­határoztatott, hogy egyházunknak tagja lehet bármely konfirmált ref. vallásu férfi vagy nő, ha felvételét a presbyteri um elhatározta,'nevét az arra szolgáló könyvbe beírta s bármily kis összeggel hozzájárul egyház fentartásához.. Nem vetünk ki hát senkire egyházi adót, nem szedünk havi járulékokat, hanem ^min­dent a hivök áldozatkész buzgőságától várunk. Hitünk erős, hogy reményeink­ben nem családunk. • ' ' ' Egyházunknak ezideig 108 beiratkozott- tagja van s e szám, mire e sorok nyomda festéket látnak, bixouyára szaporodik még nehányan. A djav. Isten,hogy igyekező munkánk testvéreink javára eredményes legyen s mihamarabb összegyűljön az a százezer dollár, mi ami templomunk megépítésére kell. Amerikai hittestvére- ink jóakarata velünk van, mutassuk meg hát, hogy arra érdemesek vagyunk. Istentiszteleteinket a llfiik utcai East Harlem Presbyterian Church templomá- ban, mely van a 2ik és 3ik Avenue-k között az északi soron, tartjuk. A lelkész lakára 13 East 116th Street " : .rv- r* New York City, itt keresse öt mindénkj, ki ingyenes szolgálatait igénybe akarja venni. ' .W , Hittestvéri szeretettél hívja Istennek népét a keresztyén munkára, Hankó Gyula, ref. lelkész. jVIeg van a kiegyezés. Egyházi értesítések. A New-York-Harlemi Magyar Ref. Egyházban folyó hó 8án, virágvasárnapi ünnepi isteni tiszteletünkön tartottuk meg a konfirmándusok vizsgáját. A növendé­kek, bizonyságát adván szorgalmuknak, vallást tettek hitükről a gyülekezet előtt, mely fel is hatalmazta őket az Ur asztalá­hoz való járulásra. 1 Nagy pénteken este 8 órakor az Ur Jézus Krisztus halálának emlékezetére ünnepi istentiszteletet tartunk, husvét első napján (ápril 15én délelőtt 9 órakor) Megváltónk dicsőséges feltámadásának Szeretettel értesítem Leecburg' ban és vidékén lakó testvéreimet, hogy husvét után való vasárnapon megjelentek körünkben, hogy pre dikáljam a megfeszített, de feltá- madott Krisztus evangyéiiumát s kiszolgáltassam az úri szent vacso. rát. Isteni tisztelet helye a presby teriánus templom. ld*-je reggel 8 órakor — d u 3 órakor. Szeretettel Kalassay Sándor. DAYTONBAN (O) és vidékén élő magyar református és evangélikus hiveinkKel tudatom, hogy a húsvéti ünnepek alkalmából a régi helyen, vagyis U. B. Seminary-Chapelben az istenitiszteletek a következő sor rendben lesznek megtartva: 1. Nagypénteken estve 7 éra 30 p. Bűnbánati iatenitisztelet szombaton estve 7 óra 30 p. 2. Husvétban : Délelőtt 10 órakor ur vacsoraosztással egybekötött ün népi, d. u. 3 órakor hálaadó isteni- tisztelet. Husvétban közgyűlés is lesz. A keresztyén világ legnagyobb ünnepeinek méltó megünneplésére atyafiul szeretettel hívogatja a day- toni magyarságot Dayton, O., 784. River str. Virág István, ref. lelkész. Úgy látszik, hogy a lelkiismeretet elaltatni nem lehetséges. — Hiába akarja azt elnémítani bárki is, hang ját elfojtani nem lehet. Ébren és álomban felszólal, s jajj annak, a ki szavát meg nem hallgatja. Magyarország királyának is pró hálták lelkiismeretét elaltatni. Ked veit emberei, kik a királyi kegy napjának egy sugaráért készek vol tak őrültségek elkövetésére és a magyar nemzet leigázására is : csitit gatták, altatgatták az aralkodó lel­kiismeretét. De hiába.., A tizen­kettedik órában az felébredett :—s megmentette az uralkodót a legbor­zasztóbb lépéstől, a nyílt abszolutis* mustóD- - s Kossuthés Andrássy |a király ki* vására Bécsbe mentek, s miután mind a két fél engedett, a király az országgyűlést a törvényes határidőn belül, ma, április hó 9-én összehívta. Ennek az országgyűlésnek az lesz a feladata, h^gv az általános választói jogot törvénybe iktassa, a költség• vetést s az újoncokat megszavazza s ekkor az uj törvény alapján tartatik választás. A katonai követelésekből a szabadelvű párt bizottságának prograrnmja teljesittetik s az önálló vámterület rendezése 1907-re elha- 1 isztatik. Ezen az alapon akár egy évvel ezelőtt is meg lehetett volna csinálni a kiegyezést. De jó, hogy most is meg van! Egy olyan kormány, a melynek Wekerle a miniszterelnöke, s a melynél erősebb nem volt csak az első felelős minisztérium, nagyon sokat tehet és bizouyára fog is tenni Magyarország belső kiépítésére. E kormánynak a tagjai: Wekerle Sándor elnök és pénzügyminiszter. Andrássy Gyula belügyminiszter* Apponyi Albert közoktatásügyi mi­niszter, Kossuth Ferencz kereske­delmi-, Darányi Ignác földmivelési-, Polonyi Géza igazságügyi, gróf Zi­chy János, a király személye körüli miniszter. Úgy látszik, hogy a hon­védelmi miniszter személye e sorok Írásakor még nem volt megállapítva. Lehet, hogy lesz személyi változás e névsorban, de az bizonyos, hogy a szellem ugyanaz Usz, a mely nem akar mást, mint Magyarország bol­dogulását. Min lenesetre örveudetes dolog, hogy Becs megemberelte magát, s belátta, hogy a nyílt absolutismus óriási veszélyeket rejt magában s elismerte, hogy Magyarország nél­kül a birodalom nagyhatalmi állása van veszélyeztetve. Nagy reménységet füzünk ez újabb kiegyezéshez s hisszük, hogy egy jobb kor következik édes hazánkra. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Semmiesetre se azt, a mit a napi­lapok tesznek. A veszekedés nem hogy előbb vinné ügyünket, de hát­ráltatja. Egy bizonyos, hogy most már elérkezett az az idő, a mikor higgad­tan cselekedhetünk s hozzá kezdhe­tünk ahhoz, a mi az alapszabá­lyokba e sorok írójának felszólalá­sára jött be, hogy gondoskodjunk az amerikai magyarság állandó ös­szetartásáról. „ Nyilvánvaló, hogy most már ez a eél áll előtérben s a ki igazán akarja munkálni az amerikai magyarság javát, erre kell törekednie. Ebben az állandó össíetartásba» lehet megvalósítani azt a célt is^tt melyet végkép feladni nem szabáA, hogy t. i. a szülőhazának szükség» lesz valamikor az amerikai magyar­ság támogatására. E célból mindenesetre reformál lásra s arra van szükség, hogy as ellentétek kiegyenlittessenek, ♦ együtt működve tegyünk bizonysá­got arról, hogy az amerikai magyar­ság számot tevő tényeső az amerikai közvélemény előtt. Szükség van arra, hogy ne egyr hanem több olyan központunk le­gyen, a melyek a környék magyar­ságát egyesítsék, s a központok ille­tékes gyűlései küldjenek ki a kor­mányzótanácsba tagokat, --se kor" mányzó tanács időről-időre más-más helyen tartsa gyűléseit s évről évre egy nagyobb gyűlés előtt számoljon be működéséről. Az ügy javát, a cél szentségét tekintjük, a mikor igy beszé’ünk. S reméljük, hogy a közeljövőben tar­tandó kormányzó tanácsi ülésen sikerülni fog egy olyan útnak a. megtalálása, a melyen eljutunk oda, a hol mindnyájan egyesülhetünk. Kiátkoztatásokkal, elitéléssel nem sokra megyünk. Nekünk nem szabad felednünk, hogy még az apagyilkosnak is meg­kell bocsátanunk. Mindenesetre hiba volt a Népsza­vától, hogy személyi okok miatt az ügyet támadta meg, de basouló hiba volt hazaárulóknak nevezni azokat, a kik szintén személyi okok miatt az egységes szervezkedés elé gátat ve­tettek. Még van idő a hibák jóvátételére. Engedjen mind a két fél. Egyezzünk ki, — mert bizony, ha a mostani jó alkalmat elszalasztjuk, azt többé semmi áron se fogjuk megvehetni. * 1 2 3 — Horgony Pain Expeller — a legkitűnőbb házi szer meghűlés okozta bajokban. MIT TEGYÜNK? Most, hogy odahaza a kiegyezés megtörtént, önkéntelenül is az a kérdés tolul előtérbe : mit te­gyünk mi amerikai ma­gyarok! JOHNSTOWN, Pa. Johnstown- ban a következő sorrendben tartat­nak istenitiszteletek: 1. 12. és 14-én bűnbánati isteni­tisztelet. 2. 13-án, nagypénteken d. e. és este a szokott időben ünnepi isteni* tisztelet. 3. 15-én, husvét első napján reg­gel a szokott időben urvacsoraosz- tással egybekötött ünnepi isteni tisz­telet s este hálaadás.

Next

/
Thumbnails
Contents