Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-16 / 7. szám

■MM!

in

WJf? ■ ” .TM”'— 217 —

XX.

DEMETRIUS, A KERESKEDŐ.

Mikor azon a szerencsétlen éjszakán, az ócska toronyban, Miriam előre ugrott, hogy kiüsse a lámpát a zsidó kezéből, Nehushta, a ki a Marcus teste fölé volt hajolva és az ajtón próbálta áthúzni, még azt sem tudta, hogy Miriam eltávozott az ajtótól.

Minden erejét összeszedve áthúzta vagyis átemelte a rómait az ajtón. Mikor egy kissé felemelkedett, hogy lélekzetet vegyen, hallotta, hogy az ajtó bezáródott mögötte. Nagyon sötét volt és még akkor sem tudta, hogy Miriam el van tőlük választva és igy szólt:

— Ah ! Micsoda bajokba vezetnek ezek az emberek ben—? nőnket, szegény asszonyokat. Éppen ide jén volt és gondolom,,, hogy egyik sem látott meg bennünket.

Nem kapott választ szavaira. Semmi hang nem hatolhatott' át a falon és siri csöndesség vette körül.

— Úrnőm ! A Krisztus nevére kérlek, hol vagy ? — kérdé Nehushta hangos suttogással, de csak a visszhang adott reá feleletet.

Marcus is magához tért.

— Mi történt ? Miféle hely ez Miriam ? — kérdé.

— Hogy mi történt? — válaszolt Nehushta aggodalmas hangon. — Az történt, hogy mi a rejtekhelyünkre vezető folyosóban vagyunk, Miriam pedig a zsidók kezében van az ócska toronyban és a köztünk levő ajtó bezáródott. Atkozott római 1 Hogy megmenthesse a te életedet, feláldozta a magáét. Bizonyosan előre ugrott, hogy kiüsse a lámpást a zsidó kezéből és mielőtt visszaugorhatott volna, az ajtó bezáródott. Most keresztre fogják feszíteni, a miért megmentett téged, egy rómait.

— Ne beszélj asszony — vágott szavába Marcus mérgesen, — hanem nyisd ki az ajtót. Még én ember vagyok most is és tudok harcolni, vagy... legalább meg tudok érte halni — tette J- hozzá morőgván, mert eszébe jutott, hogy nincsen fegyvere.- 220 —

Az volt a kérdés, hogy mit csináljanak Marcussal, a ki csak árnyéka volt az elöhbi embernek és elméje még most sem tért vissza egészen, de már túl volt veszélyes betegségén és csaknem bizonyos volt, hogy életben marad. Némelyik magára akarta hagyni, mások vissza akarták küldeni a rómaiakhoz, de Nehushta tanácsára elhatározták, hogy kezesül fogják tartani és esetleges megtámadtatás esetén fogják csak a rómaiaknak kedvező feltételek mellett kiszolgáltatni.

Egy esős és viharos éjszakán, mikor senki sem volt kint, egy csapat halott fehérségű embert lehetett volna látnunk, a mint az ősi kőbánya folyosóin lefelé vonultak a fal alatt leva üregen keresztül a szabad levegőre. A betegeket hordágyakon vitték magukkal, köztük Marcust és Ithielt. Senki sem háborgatta menekülésüket, mert a rómaiak elhagyták a romba döntött városnak ezt a részét és a Sión hegyén táboroztak, a hol nehány zsidó még most is tartotta magát.

Reggelre már jó darabon voltak a Jerichoba vezető utón, mely különben is pusztaságon vezetett át, most pedig teljesen lakatlan volt. Tovább haladtak, mig Jerichóba értek, mely szinte romba volt döntve és csak nehány kiéhezett ember lakott benne. Innen saját falujukba utaztak, de annak is leégve találták legnagyobb részét. Hanem a hegyoldalba ásott titkos raktárak érintetlenül állottak és az azokba elhelyezett kukorica és bor élelmi szerekkel bőven ellátta őket.

Tanyát ütöttek és munkához fogtak és bevetették a földeket, a melyeket sem a római, sem a zsidó nem volt képes elpusztítani és bajjal bár, de minden háborgatás nélkül éltek, mig az első aratás és azzal a régi jólét be nem következett.

A száraz és tiszta levegőn Marcus gyorsan felépült, mert természetére nézve igen erős volt. Mikor elméje visszakapta épségét, megismerte Nehushtát és kérdezte tőle, hogy mi történt. Nehushta mindent elmondott neki és azt is, hogy Miri- amot halottnak gondolja, a mitől mély búskomorságba esett. Az Essenusok jól bántak vele, de tudtára adták, hogy fogoly. Még ha akart volna, vagy ha eleresztették volna, sem tudott volna eltávozni, mert a legkisebb sebe bizonyult a legveszedelmesebbnek, mert a lándzsaszurás átjárta a térde csontját és-216 A levelet aláírta, mint „a Benőni házából való Miriam“, de nem irt reá cimet, mert félt, hogy idegen kezekbe talál kerülni és bajt hoz arra, a kinek címezve volt.

Gallus megkérdezte, hogy mennyi pénzre van szüksége az utazáshoz és hogy mit kíván jutalmul. Sámuel azt felelte, hogy a társaság törvényei ellen vétene, ha jutalmat fogadna el olyantól, a ki segélyére szorult, mire Gallus csodálkozva jelentette ki, hogy különösebb népet még soha és sehol sem látott, pedig igen sok országot összejárt.

Sámuel meghajtotta magát Miriam előtt és kezet fogott vele hűsége jeléül. Kivezették a táborból és elindult útjára és Miriam nem is találkozott vele többé soha sem, de mégis hűséges küldöncnek bizonyult és Miriam nagyon jól tett, hogy megbízott benne.

Másnap, mig Miriam imádkozott, Gallus is irt egy levelet egy Jeruzsálemben levő barátjához, melyhez mellékelt egyet a Marcus részére és kéite, hogy adja át néki abban az esetben, ha esetleg visszakerülne a hadsereghez.

— Mindent megtettünk, a mit megtehettünk és a többit a sorsra kell biznunk — mondá.

— Igen — mondá Miriam sóhajtva, — a többit a sorsra kell biznunk, a mint ti rómaiak az Istent nevezitek.

Estve elvitorláztak Italia felé és magukkal vitték az elfoglalt kincsek nagy részét, sok beteg és sebesült katonát és egy csapat katonai őrséget. Az őszi szelek már elmúltak, a téli viharok pedig még nem állottak be és szerencsés s gyors ütjük volt, kivéve, hogy egyszer vízhiány miatt szenvedtek egy keveset. Harminc nap alatt Rhegiumba érkeztek, a honnan szárazon utaztak Rómába. Az utón mindenütt örömmel fogadta őket a nép és kíváncsian hallgatták a háborús híreket.

— 213 —

— És ha úgy van, szeretnél neki izenni?

— Természetesen, Gallus. Mond, mi sors vár reám, mikor Rómába érek ?

— A Titus megérkezéséig biztonságban l«szel. Akkor, parancsa szerint, részt kell venned a diadalmenetben, a mi nem valószínű, mert nagyon büszke reá, hogy soha sem változtatja meg az egyszer kimondott Ítéletet, fájdalom, de a Forum terén fogsz rabszolgául eladatni a legtöbbet ígérőnek.

— Rabszolgául eladatni a legtöbbet Ígérőnek — ismétlé Miriam csendesen. — Nagyon rossz sors egy szegény nőnek, nemde ? Ha a te meghalt leányod érte volna hasonló sors, nagyon szerencsétlennek gondolnád, nemde ?

— Ne beszélj róla — mormogá Gallus, — hanem reménylj, hogy ebben is fog kedvezni a jó szerencse, mint minden egyébben.

— Szeretném, ha.Marcus megtudná, hogy részt kell vennem a diadalmenetben és aztán el fognak adni a legtöbbet ígérőnek — mondá Miriam.

— Szeretnéd, ha Marcus megtudná, de az Istenek nevére kérlek, hogyan tudhatná meg, még ha életben van is ? Tudod, hogy holnap elutazunk. Mond, mit tegyek ?

— Szeretném, ha küldenél egy küldöncöt Marcushoz, aki valami jelt vinne hozzá tőlem.

— Küldöncöt ! Miféle küldöncöt ? Ki tudna most olyat találni ! ? Elküldhetnék egy katonát, de a te Marcusod az Esse- nxxsokkal van, a kik bizonyára kezesül őrzik a magok védelr mére, ha ugyan meggyógyították. Aztán, a mint mondod, az Essenusok valami hyéna barlangban laknak Jeruzsálem alatt, ha ugyan régen fel nem fedezték és le nem ölték őket. Hogyan találná meg egy katona őket ?

— Nem hinném, hogy olyan ember meg tudná őket találni, de nekem vannak barátaim ebben a városban és ha találkozhatnék velük, találnék olyat, a ki jobb szerencsével járna. Tudod, hogy én keresztyén vagyok és az Essenusok közt neve- kedtem. Mind a kettő üldözött nép, a kiknek meg vannak a maguk titkaik. Ha találnék egy keresztyént, vagy Essenxxst, az elvinné üzenetemet és kézbesitené azt, ha csak meg nem ölnék.

ui Ä’iij-'.-.Siti.-..: