Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-28 / 52. szám

2

1 Kalaseay Sándor Enegconfirmálta <séc?y Julia, Keim da Mária és Xováchy M. Ilonka ifjú pgyháztag jainkat. A piltsburgi ref. énekkar éneke után kezdetét vette az urva csora osztás, melyetLudmán Sándor szolgált ki az azt éhezők és szomju hozók számáia. A jelenlevő leiké széknek Lev. Soujfeis osztotta ki a szent jegj eket.

Kovád y M. István megáldó szavai után a felavató ünnepély véget ért egy feledhetetlen édes emléket hagyva az azon részt vevők lelkében.

E szép öiömünnep Kováchy M. Jstván dillonvalei ref. lelkész s az oldalán álló dillonvalei és maynardi egykáztanács önfeláldozó munkássá, gának s hitiesivéieink áldozatkész «égének az érdeme. Nyugodjék meg rajtok az Ur áldó kegyelme.

A vendégeket a templomból kijö vet telített asztal várta s el kell is mernünk, hogy a [deiék dillonvalei nők kiteltek magukért az Ízletesnél izletetebb jó magyar ételek feltalálásával.

Felt ősz önt ék s a pittsburgi ének, kar házi lias és kuiuc dalai íüsze rezték a kedéhes ebédet.

A délülánijisteni tisztelet után, melyen Ludmán Sándor prédikált, eltávoztak a vidékiek, hogy szét- hoidják a széhózsa minden irányá kan a dillonvaleiek dicsőségét.

Dicsérettel elismeréssel kell meg emlékeznünk e helyen is a pittsburgi ref. énekkartól. Derék ifjaink sem idót, sem pénzt nem kiméinek hogy míg egy részről magukat tökéletesítsék, addig másrészről szabatos éneklésük által honfitársaink vallásos buzgóságát emeljék s világitó oszlopai legyenek testvéreinknek az igaz, vallásos kegyes életben. Vajha példájukat számosán követnék, akkor bizonyára rövid idő alatt elnyerhetnénk a más nemzetiségűek elis mérését is. Ki sem lehet beszélni ez ifjú emberek lelki örömét, a mit éreztek akkor, — mikor látták honfitársaink rajongását, mikor hallót ták az angolok kérésót, hogy

TÁRCA.

m esni ii is mii...

Az esztendő fogy s megújul,

Mint a hold az égen ;

; Ezután is lesz, a mi volt,

Bölcs megirta régen.

Hány virágod hullt ölembe,

Oh boldogság fája !

Ezután is adsz egy szálat,

Hogy lelkem ne fájna,

A bu-gondban nem szakadt meg, Csak tisztult a szivem ;

Ezután is atyai kéz Takargat be híven.

Nemcsak álnok lelkű embert, Igazat is láttam;

Ezután is lelek gyöngyre E csalárd világban.

Álmodott jó a gonoszok Halomra szórt kincse ;

Ezuzán is lesz, ki utam Való fénynyel hintse.

Paizsom volt a tusában Lelkem öntudatja.

Ezután is koszorúmat Ügyedül ez adja.

énekeljenek dalo’janak még valamit Óh ezt a napot nem adták volna ők sok másért.

Előre ifjú testvérek az Isten és haza szent nevében. Nehéz a munka, fáradságos a küzdelem, de egy olyan eredmény, mint a nov. 13 iki ég a dec. TTiki bőséges jutalma taradal maitoknak

..........

Mil ins? Pirái ni ten cite

Pivány ur, a presbyterianus egyház gondozása alatt álló philadelphiai egyház | községnek egyik oszlopos tagja már nagyobb aparátussal felel e b. lapok múlt heti számában az én igénytelen soraimra, a melyekkal nem volt más a czélom, mint egyházi életünk zátonyra jutott hajójának a kiemeléséhez szerény tehetségem szerint hozzájárulni. Ez kötelessége ma minden becsületes gondo’kozásu református embernek. Mert az világos, hogy a dolgok úgy, a mint folytak, tovább nem, mehetnek. Álljon elő ki-ki azzal, a mit tud, — így mégis csak ki fog alakulni valamelyes közvélemény.

Pivány ur fejtegetése érdekes, de nagy baj, hogy a kérdést nem abból a szem pontból fogja fel, hogy mi egyesíthetné a magyar reformátusságot, hanem — ha szabad ezt a kifejezést használnom —- segítő felekezetűnek érdekeit szolgálja. így pedig dűlőre nem jutunk. Ez kitűnik abból az állításból, hogy: a magyar refor- mátusság csatlakozzék egészen a presbyterianus egyházhoz, mert ez a leghatalma • sabb, legerősebb, s no meg úgyis ebbe fog beolvadni a többi Kálvini irányú felekezet s igy a Reformed Church is... Ha a dolog olyan komoly nem volna, mint református embernek jcedvem volna egy szójátékot megereszteni. De nem teszem, mert az bizonyos, hogy annak, a ki az Isten országának tagja akar lenni: elöbb- utóbb reformátussá (megújította) kell lenni.

Szó van a különböző protestáns egyháztestek egyesüléséről, de nem a beolvadásról. Ez az érv tehát elesik s nem hiszem, hogy az eddig csatlakozott egyházak meghallgatnák a Pivány ur hivó szózatát. Majd ha a presbyterianus nevet viselő

égj házak egyesülnek, akkor talán lesz szó arról is, hogy a Kálvini irányú egyházak egygyé legyenek. Es erre valóban nagy szükség volna, de a mikor látjuk, hogy minő óriási vajúdáson megy át csak két^ egymáshoz közel álló felekezetnek : a Cumb< rland pívfebyterianus és a Pivány urékat segítő eg} háznak az egyesülése, j — akkor kevés reménységünk lehet arra. j hogy ez a kívánság teljesüljön.

A presbyterianus egyházhoz való teljes csatlakozást azért is hasznosnak mondja Pivány ur, mert ez képes a magyar gyülekezetek sorsáról gondoskodni. Tudjuk, ho^y ez az egyház hatalmas, gazdag, de azt is tudjuk, hogy vannak egészen r. sz- szül dijazott lelkészei. Azt vetik egyik akadályául a csatlakozásnak, hogy az odahaza való nyomorult viszonyokon többet lehetne segíteni azzal a pénzzel, a mit ide küldenek, mint itt. De azt feledik, hogy itt is éppen olyan nyomorultak a viszonyok, mint odahaza a lelkészfizetés tekintetében. Az angol nyelvű lelkészek között tömérdek van, a kinek 600—1000 dohár között van a fizetése— s ebből kell lakást is tartania. Ezt a pontot még senki se érintette a kérdés tárgyalásánál ! Szabad-e ezektől elvonni azt a segélyt, a melylyel a saját népük között még nagyobb munkát fejthetnének ki.. .

A legfőbb kifogásra, arra t. i., hogy a magyarországi segély a magyarországi szegény lelkészek és egyházaktól vonatott el, megfeleltem. De úgy látszik, félre értettek. En a hadsereg szükségleteit csak például állítottam fél, mert az bizonyos, hogy a magyar kormány által az egyházaknak adott segélyt csak azon a czimen lehet elhasználni, a melyre adatott.

A hazai egyház, természetes dolog, hogy — magyar egyház lévén — a magyarság fenntartását is czélozta, de mint egyház első sorban is egy h á z i czélokat tartott szem előtt s főleg azt, hogy a magvár reformátusok között egység legyen Amerikában is.

Az első lépés szerencsétlen volt e czél elérésére; de hiszem, hogyha az első johnstowni értekezlet határozatai mellett megáll a magyar reformátusság, akkor se politikai «bonyodalmaktól, se, semmiféle visszahatástól nem kell tartanunk.

Ha a magyarországi egyház kiküldötte a segélyező egyházak illetékes hatóságaiA hit volt az éjszakában Csillagom, vezérem ;

Ezután is hűn kisér ez.

Mig a célt elérem.

Bátran szállók a habok közt, Látom a révpartot ;

Ezután is megtart engem,

Ki eddig megtartott !

Sántha Károly,

Az örökség.

Irta: Túra Sándor.

Világi János gazduram portáját senki se hagyta egyetlen tekintetre, ha az útja a falun vezetett keresztül. Formás gangos ház volt cserepes fedéllel. Három ablakkal bámult át a túlsó sorra, a Szomorú Andrásék szegényes vityillójára, váltig töprengve rajta, hol fér el benne az a nyolc gyerek, meg az a tenger sok szegénység, a mi mind a hámlott fedele alatt szorongott.

Bezzeg a Világi gazduram háza majd hogy nem kúriává nőtte már ki magát. Nem is számítva a sok szép magtárt, félszert, magában a házban is két szoba nyílt a pitvarból az utcára, egy meg az udvarra vigyázott. Többen is elfértek volna biz abban, de csak hármacskán ödöngöttek a három szobában. Mert

Világi Jánosnak a szelíd képű feleségén kívül, még csak az egy Pista fia volt. Többet nem is adott neki a jó isten, a mit világi uram szerint jól is cselekedett, mert igy majd nem kell a fiúnak kivel osztoznia. Divatos beszéd ez, de a jó asszony még sem helyeselte, mert csak mindig azt monnta erre a férje urának :

— Mit ér majd, ha az se lesz sokkal elégüitebb, mint kigyelmed apjukom! Lám a Szomorú Andrásnak a nyolc gyerekhez mije sincs, még se hallottam még soha panaszkodni, — kend meg még soha se mondta, mióta egy kenyérből ezelegetünk, hogy meg van elégedve azzal, a mije van.

Hát már az igaz, hogy Világi János sohasem volt megelégedve semmivel. Tudja az ég, hogy van az, de a gazdaság egészen olyan, mint a részegség: a ki egyszer a rabigájába került, sohase telik be vele.

Aztán az is olyan különös, hogy a pénz is ott gyűlik halomra, a hol úgy is van. Olyan, mint a szemét, a melyet a forgó szél ott rak le, a hol a nélkül is garmadában hever.

Most is ugyancsak nagy örökség vár Világi Jánosra. A szomszéd városban lakott egy öreg rokona. Gazdag, nőtlen ember, a kinek a családja eddig is a szegények és Ugyefogyottak voltak. Nem volt nagyobb öröme, mint ha másoknak örömet szerezhetett. Most is arra hátával megegyezésre jut, — s megtalálja a kibontakozáshoz vezető utat: a magyar- egyházak, ha e névre tényleg méltók akarnak lenni, ne gördítsenek akadályt ama nemes czél elé, hogy legyen® közöttünk egy akol és egy pásztor.

„Világi pap.“

Nagy események.

Lapunk jelen száma a karácsonyi ünnepek közbejötté miatt egy nappal később jelent meg.

Lapunk minden olvasójának, barátjának és ellenségének egyaiánt ,,Boldog újévet“ kívánunk!

Igaz, hogy Oroszországban majd csak január 7én fogják ünnepelni a Krisztus áldott születésének emléknapját: mégis megdöbben a szivünk mikor azt olvassuk, hogy a mi karácsonyunk első napján véres össze ütközés után verik le Moszkvában a forradalmat. A moszkvai események után, hol a katonaság nyiltan a ^ormány ellen foglalt állást, kevés reménység lehet arra nézve, hogy a forradalmi irány, a mely különben úgy siucs kellőképen szervezve, győzhessen. Witte erősen tartja magát s valójában ö benne vethetik reménységüket azok, a kik azt óhajtják, hogy Oroszország legyen ! Eddig még nem volt Oroszország, de hihető, hogy lesz. Nehéz harcok, iszonyatos belső küzdelmek után találja meg az utat a boldogulás felé, de Witteben olyan ember áll az ügyek élén, ki ügyes és bátor s a tettek embere.

A „Litterary Digyest“ december 16iki számában egy párisi tekintélyes folyó iratnak egy, a magyar válsággal foglalkozó cikke van ismertetve, a melynek Írója valószínűleg magyar ember. Ez a Bertha nevű iró, a magyar mozgalmat a

rozta magát, hogy magát is, atyaflait is boldoggá teszi azzal, hogy még éí etében: megmondja kinek-kin«k, mit szán neki örökségül. Hadd örüljenek előre a jövendő gazdagságnak.

Az atyafiak ugyancsak szét voltak szóródva. Szegény sorban levő ember sokszor szakad idegenbe szerencsét próbálni. Jó előre megirta hát mindenkinek hogy az ö nevenapján, junius hó 25én, a kik az örökségre just formálnak, mindenesetre jelentkezzenek érte, mert a ki idején ott nem lesz, úgy vétetik, hogy lemondott az Örökségről. Ezért is a délelőtt folyamán hites emberek veszik majd írásra, ki volt ott, s kinek mi jutott, a ki hát elmarad, magára vessen, ha mit se kap, mert elmaradását úgy veszik, hogy

nem akar az örökségben részesedni.

Hogy Világi János nem akarna? De hogy is nem akar. Hátha nem is a városba, hanem a tizedik vármegyébe kellene utánna mennie, ott hagyná-e? Igaz, hogy rosszkor, a legnagyobb munkaidőben tartja a gazda rokon az osztozkodást, de már ezen nem lehet segíteni, Hát hogy a munkától legalább embert, lovat ne vonjanak el, úgy határozták el, hogy gyalogszerrel lódulnak be a városba. A nyári délelőtt úgyis hosszú, a város sincs messze, meg akkor is oda érnek idején, ha útközben a kis tanyára betekintenék.

Wilági János nagy szerencséjének hamarosan hire futott. Meg is bolygatta