Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-14 / 37. szám
5 — A jövő vasárnap, szept. 17-én a következő isteni tiszteletek tai tatnak egyházunkban: 1, Reggel 9 órakor vasárnapi iskola. 2. Reggel fél 11 órakor rendes isteni tisztelet, Prédikál Boros Jenő tanító. 8. Reggel 10 órakor isteni tisztelet a Pleasent Unity Pa. angol ref. templomban a Traugerben és vidé kön élő ref. testvérek szárnál a, a mikor az úri szent vacsora jegyei is ki lesznek szolgáltatva az éhező és szomjuhozó hivek számára. Felvilágosítással szívesen '.szolgálnak Len- key Lengyel János és Szűcs Mihály testvérek. Clevelandi egyházunk köréből. A clevelandi magyar református ság körében egymásután történnek a nevezetes, lélekemelő ünnepélyek. E hó első vasárnapján a terű egylet ünnepelte fennállásának lő éves jubileumát s a reánk következő va sárnap pedig a nöegylet fogja megünnepelni fennállásának 10 eves évfordulóját. Az ünnepély, mint rendesen isteni tisztelettel kezdődik, templomunkban. Délután ünnepélyes felvonulás lesz, a melyben 14 clevelandi magyar egylet fog részt venni. Az ünnepély programmja a követ »kezű lesz: '^kar. Rákócy induló. ______.1,0 beszed. 3. Mágyar hymnusz. Ref. énekkar 4. Magyar ünnepi beszéd. 5. Magyar népdalok. Önképzö dalárda. 6. Az egylet történetének a felolvasása. 7. Angol ünnepi beszéd8. Amerikai hymnusz. Az iskolás gyermekek. 9. Elnöki zárszó. [ 10. Zenekar. Az ünneplő egyletre Istennek ál dását kívánjuk. * Trentoni egyházunk köréből. Mi sem töltöttük el a nyári hónapokat hiába. Julius elején 54 gyermek jelentkezett. Híven ki is tartott 44. Tíz gyermek azért maiadt el, mivel a szülék Trentonból kiköltöztek s különben is ezek közül 3 már az előző években megtanult magyarul Írni, olvasni. Tanulási idő volt naponként d. e. 9—11, d. u. 2-4. Vasárnap d. u. 2 —3ig vasárnapi iskola. A- tanulás mindennap — úgy reggel, mint dél után, énekléssel, imádkozással kéz dödött és végződött. Négy osztályba sorozva tanultak: nagy olvasók, kis olvasók, Abc-sek és versesek. Mivel Amerikában hazai tantervet alkalmazni, illetve betartani a mi magyar — jobbadán két hónapos iskoláinkban nem lehet. A nagyok tanultak: magyar történelmet, Hunyady Mátyás, Gróf Széchenyi István, Deák Ferenc, az életrajzok fejezete alatt, a kisebbek: Hunyady János és az ösmagyarok s a Honfoglalás cimüeket. Bibliai történetekből: a világ teremtése. Az első emberpár. József története stb. általában a vasárnapi iskolai leckék kapcsán. Az egész is; kola részvételével. Mivel nekünk még kopott mappánk sincs, csak térkép nélkül tanultunk egyet mást Magyarországiról. Illetve kisebb térkép nyomán. (Egy pár hó múlva lesz már,annyira jutottunk.) A kisebbekre nézve a fö tárgy volt a beszéd és értelemgyakorlat, sok szép szivnemesitö gytr mekvers betanítása, a mi elég szaporában munka, ha latba vetjük a rendelkezésünkre álló rövid időt, a tikkasztó meleget es sok szülének ama gyöngeségét, hogy a gyermekkel együtt azt a két hónapot szünidőnek tekintvén, odahaza nem igen szorgalmazza gyermekét: ha tanul — tud, ha nem tanul — úgy is fog tudni valamit. Sok ilyen válasz után megnyugvással Írhatom le, hogy a 44 vizsgázó közül egy sem volt, a ki nem tudott volna. Örömmel hallgat ta a nagy közönség a gyermekek szép éneklését, értelmes feleleteit. Könnyes szemmel hallhatták annak a kis fiúnak a bátor szavait, a ki azt mondta fel: ,,Magyarnak születtem, áldom Istenemet.'4 Mindent nem is mutathattak be a két óra hosszáig tartó s a d. u. gyér mekisteni tiszteletet is hozzávéve közel három órai vizsgaidő alatt. A szülék, a gyermekbarátok, az érdeklődő magyar véreink azzal a véleménynyel oszlottak szét, hogy a mi kicsinyeink igyekeztek megfelelni a magyar névnek, művelvén leiköket, nemesítvén szivüket és tisztelvén Teremtönket, az ö nagy neve dicsőségére és a jó szülék örö mére ! Johnstowni egyházunk köréből. A johnstowni ev. ref. egyház ingyenes nyári magyar iskolájának nyilvános vizsgája e hó Bán délelőtt tartatott meg a templomban, nagy számú közönség és a‘szülök jelenlé tében. Mióta az egyház fennáll, még soha nem állottak vizsgát a gyermekek, dacái a, hogy a lapok folyton tele voltak nagyhangú iskolai hirdetésekkel. De aztán annyi is volt az egész, mert több nem történt semmi. Annál nagyobb most a szü lök öröme, hogy a jelenlegi lelkész, Kovács Endre, három havi fáradságos munkája után nyilvánosan hallhatták gyermekeik^ előmenetelét és a gyermekeké, hogy nyilvánosan mutathatták be elölialadásukat. Gyódiyörüség volt látni a vizsgán megjelent több mint harminc gyermeket, a mint ragyogó arccal, egy szivvel-lélekkel énekelték magyar szöveggel az amerikai himnuszt és McKinley énekét, továbbá a Szózatot s más világi dalt, zsoltárt, dicséretet Aztán valamennyien olvastak, szá molt.ak, feleltek a, vallástanból s imádkoztak, Majd az irótékák kiosztása történt meg a szülék s közönség közötti Minden gyermek egy-egy versecskét is tanult be, azt értelmesen elmondotta, mi által egyik másik jóízűen meg is nevettette a közönséget. Szülök és gyermekek, mind a közönség megelégedéssel s azon jóleső öntudattal távoztak el, hogy gyermekeik a három havi szünidőt jól felhasználták. Másnap Labor day ünnepén jól sikerült pikniket rendezett a lelkész közkívánatra az iskolás gyermekek részére, a melyen a szülék, gyermekek, rokonok, jó barátok élvezetes szórakozást találtak. A johnstowni I. magyar ref. bs. egylet f. hó 3án délután tartotta meg havi rendes közgyűlését, melyen az óhazába távozott Bártfay J. volt elnök helyére Pecsenye István Jalel- nök választatott, alelnökké TóthAndrás pénztárnok, pénztárnokká Kemény István, pénztári ellenőrré Nyilas László. Az egylet a jövő évi jan. hóban fogja [megtartani tíz éves fennállási jubileumát, egy magyar zászló készíttetésével kapcsolatban A jubileumra való készületek folyamatban vannak. A templom és pa- rdchia körüli járda, melyet az egylet ajándékul készíttetett s kétszáz dolláron felüli költségbe került, a napokban elkészült. Tudósdó. Keresztelés. Folyó hó 9-én két kis gyermeket vett fel anyaszentegyhá zunk kebelébe johnstowni ref templomunkban Kovács Endre lel kész Ugyanis Seanorról Pa. E iyedi Gabor és Nagy Erzsébet szülök kei kis leánykájukat hozták be, kik közül a nagyobbik 1903. febr. 23án született s Mária névre kereszteltetek. A nagyobbik leányka kereszt- züléi Sarudy Károly és neje Nyilas Borbála, — a kisebbiké Nyilas László és neje Csehik Mária voltak. Az, ur áldja meg és nevelje fel e két kis gyermeket ! A s. chicagói és kör. egyházunk köréből. Szept. 17éu reggel a Racine 1 ei Wisconsin államban lakó hittest veteknek lesz istentisztelet az ottani svéd methodista templomban, d. u. fél 4 órakor Whitingon seste együtt ünnepel gyülekezetünk a nortsidei Salem gyülekezettel. Indulás templomunktól pont háromnegyedkor. A szüuidei magyar iskolába járó gyermekek vizsgája szept. 19én reggel ment végbe. Először alkalmi istenitisztelet volt a templomban s utána az iskola helyiségében a viszga. E nap em lékére a Sunday schvol helyiségben egy képet helyeztek el a gyermekek mit megtakarított filléreikből vásá roltak, mely a gyermekeket meg áldó Krisztust ábrázolja. Minthogy gyülekezetünk nem nagj s a tagok óriási területen szétszórva laknak, csak 11 gyermek látogatta az iskolát s ezek tettek vizsgát elöhaladá-1 suliról. Egy vallásos ének (Szent1 vagy, szent .vagy, szent vagy mindenható Isten) eléneklése után a hittanból tettek vizsgálatot, azután az olvasásból s Írásból, majd a magyar történelemből és földrajból s a szülőket es jelenvoltakat meg lepte a gyermekek okos felelete. Különösen a földrajzban arattak nagy diadalt ; meglepő előszeretettel tanulmányozták mindig szülőhazánk térképét s e téren való jártasságok kai nagy feltűnést keltettek. Meg ható volt, mikor minden gyermek egy egy szép verset szavalt el s rázendítettek ama harci riadóra : „Szittya vitézek, a harc riadalma ne rettegtesssen benneteket! Pethö Károly volt hernád szurdo- ki tanító, jelenleg perthamboyi N. J. ev. ref. magyar missionárius hitvese édes anyjának beregszászi lakásán í. évi aug. 14-én egy egészséges fin gyermeknek adott életet, ki a keresztségben Géza nevet nyert. E Pethö Károly urra nézve örvendetes hir mindennél ékesebben megmagyarázza, hogy miért kell a szerető hitvesnek f. évi január 12-étöl édes anyjánál tartózkodni s miért nem követheti két kis fiával férjét egyelőre az Újvilágba. Értesítés a Bridgeporti Conn. magyar Ref. B. S. E. tagjaihoz. T. tagtársak ! Tudósítom, hogy f. hó 17-én vasárnap d, u. pont 4 órakor a havi gyűlésen okvetetlen megjelenni, a ref. iskola helyiségébe, (Pine str.) Fontos ügyek lesznek tárgyalandók. Továbbá a jelvények is készen vannak, melyből minden tagnak kötelessége venni. Jurás István titkár. A PITTSBURGI EV. REF. MAGYAR NÉPISKOLA NÖVENDÉKEINEK VISZGÁLATA. A pittsburgi ev. ref magyar egyház volt az első, mely az Egyesült Államokban először szervezett rendes- magyar tanítói állást. Nagy anyagi áldozatok árán történhetett ez meg, de meg kellett történnie. Belátták ugyanis a nemes lelkű vezetők, hogy minden szép- munkájok, minden nemes törekvésük hiába való, homokra épült vár, ha nem gondolnak már most a jövő- nemzedék hí zafias magyar szellemben való neveléséről. Belátták, hogy azok a gyermekek, kik már itt születtek, az amerikai iskolák beolvasztó erejének következtében teljesen elvesznek -idővel a magyarság számára s ha nem gondolnak neveltetésükkel, nem fognak tudni még beszélni sem magjaiul s hiába álla nak a szép, óriási összegekbe került magyar templomok, évtizedek múlva, ha ezek a kicsinyek nagyokká lesznek, nem magyarajktól,nem magyar szívből fog azokból felszállani az ének a Jehova trónjához. Ez az aggódó félelem, ez a jövőbe sasszemekkel belátó figyelem ösztönözte a pittsburgi egyházat, arra, hogy ennek a hazai ref. egyház által kitagadott népnek gyermekeit bárminő nagy áldozat árán is megtartsa a mi édes hazánknak.. Azt mondták eleinte a vezetők, hogy egy tanítói állás szervezésének terhét ök nem viselhetik el, oly nagy ez az áldozat, hogy ezt a pUiburgi egyház, mely templom építéséből kifolyólag még mindig terhekkel küzd, nem viselheti el. E hó tizediké a vizsga napja, meggyőzte őket, hogy az áldozat már e két hónap alatt is ezerszeres kamatot hozott. Meggyőzte őket erről az az öröm könny, mely orcáikon alágördült, az a heves szívdobogás, mely kebleiket lázas izgalomba hozta, midőn gyér mekeik szép és okos feleleteit hallották. Délelőtt 11 órakor 'kezdődött a templomban a kicsinyek vizsgálata. Első tárgya volt a vallásban. Az ó és uj szövetségben oly jártasságot tannsiiottak gyermekeink, hogy az bizony semmi kívánni valót sem hagy fen Egyházi énekeink közűim ntegy 15—20-at tanultak meg e két hó folyama alatt, s közülök többet el is énekeltek. A második tárgy volt a magyar írás és olvasás és a magyar nyelvtan Igazán a gyermekek szorgalmát,, éber figyelmét dicséri az a szép eredmény, a melyet felmutattak. Ha rágondolok arra a körülményre, hogy voltak számosán a gyermekek között, kik először feljőve iskolába, beszélni is vajmi keveset tudtak magyarul: szinte magam is csodálkoztam azon a szép haladáson, mit e