Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-14 / 37. szám

-im míg a legénynek huszárf ormát adnak. És tizenhatom esterei bernek kell hetekig dolgozni, mig a lónak huszárló forrná lesz. Meddig kell még aztán a lónak és legénynek tanuli mig a kettőből egy huszár lesz.

Mészáros a hadügyminiszter. Elküld egy káplá Brachfeldhez

— Tisztelted a hadügyminiszter, tessék öt délután ö órakor meglátogatni.

Brachfeld zsidó ! Brachfeld gazdag ember és jó magya ember. Brachfeld lóval kereskedik. A másik neve Arnold. Ma is él jó egészségben úgy tudom.

Brachfeld délután öt órakor pontosan megjelenik s a káplár bevezeti a miniszterhez, A miniszter leülteti s nyugodt hangon azt mondja :

— Isten hozta ! Nyolc nap alatt kell kilencszáz ló. Tizenöt markos. Ára száz forint Otthon már egy kissé ültek rajta. Hat esztendősnél nem idősebb. Egy huszárezredet akarunk azonnal fölállitani.

— Hát olyan sürgős? Nyolc nap alatt kell?

— Jellasich Kanizsánál ; nyolc nap alatt itt lehet, a a huszárokat már ki kell küldeni ellene.

Brachfeid gondolkodik. Azután azt mondja :

— Ha olyan sürgős : meg lesz a ló négy nap alatt. Hova állitsam ?

— a Károly kaszárnya udvarára, délelőtti tizenegy

órára.

— Meglesz.

Brachfeld köszön, kimegy, kocsira ül s fölkeresi a csárdákat és fogadókat. A hol lovai és lovászai vannak.

A „Két pisztoly“ csárda. A nemzeti muzeum mellett.

A „Két kék bakokhoz“, a soroksári utcán. Ma ia fennáll.

A „Mátyás király“ és a „Fehér ló“ a kerepesi utón. Egyik ma is virágzik.

A „Két szerecsen“ a szerecsen utcában. A „Kék kakas“ a király utcában. Ma már nyomuk sincs.

— 120 Pár év előtt még öt esztendő volt hátra a száz esztendőből. Nevenapjára összejöttek barátai. Brachfeld gondoskodott jó borocskáról. Ittak, mulattak, dalolgattak az öregek. Igazán öregek. Mintha őserdő agg fái dévajkodnának egymással. Egyszer fölkel az egyik, föl emeli poharát s felköszönti a cecei öreg Braunt.

— Abrahám, Izsák és Jákob istene éltessen téged száz észtén deig.

Dühbe jön e szóra az öreg Braun, fog a kezébe *gj kést s rohan a szónoknak.

— Megöllek, véredet ontom kutya.

Hejh felugi’álnak az öregek e kemény szóra 8 útját állják a dühöngönek.

— Mi az ? Ki bántott ? Mért akarod azt a nyavalyást megölni ?

— De megölöm én, még pedig mindjárt. Hatvan esztendeje vagyok jó barátja s most mégis azt kivánja a gazember hogy egy pár év múlva elpusztuljak.

Igaza volt. Hiszen csak öt éve volt akkor még hátra a száz esztendőből. Már pedig egészséges embernek azt kivánni, hogy csak öt évig éljen, csakugyan nagy gorombaság. Alig tudták megkérlelni. De ez eset óta még se ereszti a szónokot szemei elé.

A kileiicszáz ló együtt volt a negyedik nap reggelén. Brachfeld reggel kilenc órakor fölkereste a magyar hadügy minisztert s jelentette neki, hegy a lovak tizenegy órakor ott lesznek a Károly kaszárnya udvarán. A jó hadügyminiszter osztrák katona volt valamikor. Tudta ö, hogy ezt a dolgot 4 nap alatt megcsinálni nem lehet. Nagyott nézett Brachfeldre.

— Jó, jó Brachfeld. Ló majd lesz ott, de hogy huszárló lesz ott : majd akkor hiszem el, ha Krein ezredesem hivatalosan jelenti.

Krein ezredes és Mikhéli főhadnagy vette át a lovakat.

A legénység ott állott már a kaszárnya udvarán. Kemény kepü, bátor fiuk, napsütötte bátor arccal, pörge bajuszszal. JKerek kalap, kék ing, kék gatya, dolmány, íehete nyakra— 116pirénei hegyeknek, bevágtat a ronceváli vfilgybe és onnan tér vissza épen, szépen, viruló jó egészségben. A lovának még patkója se kopott meg.

Szép, szép. De ha abból a sok ostoba krónikásból csak egynek is eszébe jutott volna megirni, hogy azt a kétezer ázsiai huszárt kik és hogyan és mivel szerelték föl s útközben hogy etették, hogy itatták : többet tudnánk népünknek ezer év előtti erejéről és miveltségéröl, mint a világ valamennyi könyvéből, ami akkor és azóta megiródott.

Mikor már Tihanyt megközelitettük, elmondta Salamon Ferenc a tihanyi vár kapitányának a török basával való hires páros viadalát. S azt a furcsa levél váltást, a mely a két hős között kerekedett.

Innen botlottunk bele a hadseregek felszerelésének kérdésébe, Némán hallgat erről csaknem minden nemzet története Azt ugyan mindenki tudja, hogy ma a rendes, állandó hadsereget miként szerelik föl. Raktár itt, raktár amott. Minden raktár tele ruhával, fegyverrel, lőszerrel. Megfujják a harczi riadót, behivják Írás után a legénységet, kiosztják a ruhát, fegyvert s a begyakorlott kész lovat, s ott áll a hadsereg.

De mit csinált a nemzet 1848 ban? Legénysége nincs. Ruhája nincs, fegyvere nincs, lova nincs. És hadserege még is van.

Csoda volt ez I

Ez bizony nem volt csoda. Belátja ezt mindenki, ha én elmondok egy kis furcsa történetet.

Jönnek a rácok. Ölnek, rabolnak, gyújtogatnak.

Jönnek a horvátok. Vezeti őket a bán. Nem akarnak nagyobb dolgot, csak az ország fővárosát kardcsapás nélkül elfoglalni.

A magyar kormány elhatározta, hogy haladéktalanul felállit egy lovas ezredet. Kossuth-huszár, Hunyady-huszár : de kell azonnal.

Ló és legény van a világon elég, de mikor lesz abból huszár.

Negyvennégy mesterembernek kell hetekig dolgozni,

— 113 —

egyezni. Felkerekedtek tehát néhányan: Klauzál, Beöthy, s az ifjabbak közül Eötvös, Pulszky s lerándultak Kehidára Deák tanácsát meghallgatni.

Deák a szomszéd Osánybcl meghívta Csányi Lászlót, régi benső jó barátját is. Csányi magával vitte öreg huszárját is s az ebédnél ez állt mögötte, ez szolgált neki.

Ebéd alatt észre veszi, hogy az öreg huszár dolmánya nincs katonásan begombolva. Halkan hátra szól:

r- Gombold be a dolmányodad, héjh !

Az öreg huszár halkan feleli:

— Nem gombolom.

Dühbe jön Csányi és hangosan rákiált:-a Gombold be rögtön, ha mondom.

Az öreg huszár haptákba vágja magát s hangosan

feleli:

— Jelentem alássan, nem gombolom.

Az ebédezö országgyűlés már erre oda ügyel. De Csányi most teljes haraggal, harsány hangon kérdi :

— Miért nem gombolod be 1 — Egyúttal elkeríti áldóját az öreg huszárnak.

— Jelentem alásan, mert nem lehet. Mi már megebédeltünk s ilyenkor szűk a dolmány.

Az ebédezö országgyűlés elkezd kacagni. Még Deák is hangosan kacag. Beöthy Ödön majd leesik a székről nevettében Utóbb megjuliászodik Csányi is.

— Jól van, de eltakarodjál most a szemem elöl. Huszár szájából kutyaugatás csak ez a szó : nem lehet.

Ilyen kemény legény volt Csányi már a függetlenségi harc előtt is.

Nos hát ö is udvarolt Balatonfüreden a csodaszép szabó- nénak. Huszár létére nem tehette, hogy mellöle elmaradjon. Szemeközé nézett ö nagy Napóleonnak is, hogy ne nézett volna a szél- asszonynak is.

Yolt Pesten valami Liebmann nevű vállalkozó. Fehérnemű szabó és vászonszállitó. Fejébe vette, hogy a honvédség részére inget, gatyát, vászontarisznyát szállít. Az a hir szálldo-