Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-24 / 34. szám
— 89 a fürdöházak, a vendéglő, a cseres és iharos erdöc3ke s a kia templom. Ennek telkére kellett jönnie a színháznak is. A másik földes ur volt a veszprémi káptalan. A veszprémi püspökség szent István királytól kapta ezt —úgy mondják, de mikor a székeskáptalannal megosztozott, a füredi kia jószágot a káptalannak adta. A káptalan telke a 'barátokétól napnyugatra feküdt s l830ban, de még az ód gyermekkoromban is ez puszta legelő volt s egyebet nem termett, mint követ sovány füvet, nádat és szuuyogot. Ma a legszebb nyaralók delelnek rajta. A harmadik földesur volt a pápai Eszterházy grófok nemzetsége. Ennek birtoka inkább Arácslioz tartozott, telke a barátok telkének napkeleti szomszédságában fekszik. A birtok valamikor a rég kihalt Devecseri Csórón nemzetségé volt. Gyönyörű regéiben a költő e régi nemzetségről gyakran meg emlékezik, A negyedik földesur volt a kis nemesség. Ehhez tartoztak a Szentgyörgyi Horváth, a Siskei Oroszy, a Bocsári Újhelyi s egyéb nemzetségek. A Somogyi, Végit, Siskei, Vargha, Pázmándy, Dienes, Esztergomy, Koboz, Pap, Molnár s egyéb «családok alkották e nemzetségeket. Balatonfüredhez hajdan még két falu tartozott. Lak és Kék volt a falvak neve. E falvak elpusztultak, templomuk csak romokban áll, lakóik Balaton- Füredre vonultak össze, nevöket csak két dűlőnév őrzi. A kia nemesség e két faluból származott eredetileg. A jobbágyság akkor még nem jött emberszámba. A jobbágyság csak birtok volt, mint a legelő, malom, erdő vagy kaszáló. Ha a nemzetségek osztoztak: a jobbágyságon is osztoztak. Az egyik családnak malom kellett, megkapta a malmot A másik család kapott a malom fejében jobbágyot és zsöllért. Gyönge malomért egy vagy két jobbágyat s egy vagy két .zsóllért; jó vizű és jó fekvésű malomért több jobbágyat, több .zsöllórt. Ez volt az igazságos osztály. Megnyugodott benne nemzetség, család, zsöllér, jobbágy, szolgabiró, hiteles hely, vármegye, helyhatótanács egyaránt. A füredi kis nemesség és jobbágyság adott tehát a nem— 92 — komoly szemeiben a magyarnak minden bölcsesége s minden mély és nagy érzése ott világolt. Kisfaludy Sándor iiásban is, élőszóval is előadta javaslatát- Iiása megvan a vármegye levéltárában, ki is nyomtatták már, olvashatja akárki. De mély hazaliui érzéstől rezgő nagy beszéde örökre elhangzott. És örökre elhangzott Deák Antalé, Deák Ferencé és Csányi Lászlóé és a többi hazalié. De nem a sivatagban hangzottak el. Minő beszédek voltak ezek! Háromszáz esztendőnek nemzeti fájdalma jajdult föle beszédekből. Hogy tiporták, hogy irtották háromszáz esztendő óta a magyart! ,,Meg kell védelmeznünk, úgymond Csányi, ősi alkot- mádyunkat. Meg kell védelmeznünk, ősi szabadságainkat. Vérrel szereztük valamennyit, nem ingyen, nem istennek jóvoltából kaptuk. De legföképen meg kell védelmeznünk és lábra kell állítanunk édes anyai nyelvünket s nem szabad el szenvednünk, hogy ezt a mi országunkban bármely idegen nyelv a maga háta mögé állitsa. Mert ha őseink szózatát elfelejtjük s eképen magyarságunkból kivetkőzünk : akkor nekem nem kell többé se alkotmány, se szabadság, de még az élet se kell!“ így beszéltek Zala rendjei, s forró hazafi szivekre talált minden igaz szó. Zugó éljenzésben és harsogó tapsokban tört ki a nemesség. Taps ! Furcsa jele ez a tetszésnek. Zalavármegyében azelőtt sohasem hallották. Én se láttam és hallottam a magam vármegyéjében sohasem. Színházban hozzá szoktam a taps zajához ; nagy művész, ragyogó szépségű asszony szokta megnyerni a színpadon, de nagy és komoly hazafit a nemzeti igazságok megmentéséért folyó küzdelemben tapssal jutalmazni nem szoktak minálunk. Mikor az országgyü- lésen először hallottam tapsot, ügyetlen, kicsinyes s komoly ság nélkül való tüntetésnek tekintettem. Most már divat, de én még most se gyakorlom. — 96 — ár vetésünknek aranytermését arathatni talán csak késő unokáinknak engedtessék is.“ ,,Az utolsó századokban .folyvást mostoha idő járt a magyar nemzet felett: ennek mind vészes förgetegeiben, mind kegyedelmekkel ragyogó napjaiban a magyar nyelv és vele a nemzetiség hol nyomatva s irtatva, hol elhizelkedtetve vagy elgunyoltatva lévén, már már végvesztének hanyatlott.“ ,,Ha hős Eleiuk az utolsó félszázad előtt föltámadtak s akkor lélekzö Magyarokat látták volna, tehát az1 elfajult maradékkal beszélleni se tudván, azt kell vala vélniök, hogy Leel sírjának tápodéi szakadtának s telepedtenek le az általuk vérrel szerzett Hazában.“ Sopront és Pozsonyt kivéve, egy vármegye középső és magas nemessége se németesedett el annyita, mint Vasvár- megyéé. De azért Vasvármegye ellenmondás nélkül hazafias buzgalommal fogadta a költő levelét. Niczky János volt első alispánja, Bertna Ignácz második alispánja és Széli Imre, a későbbi követ és hétszemélynök, főjegyzője. S volt még a költő törekvéseinek ezeken kivül is lelkes és befolyásos támogatója. Ez Szegedy Sándor volt, a költő nejének, Szegedy Rózának unokaöcscse. A májusi közgyűlésen tárgyalták a karok ér rendek a költő iratát. Komoly és lelkes volt a tanácskozás. Jelen volt tíiaga a költő is, bár nemesi jogait Vasvármegyében nemigen szokta gyakorolni. De a vezérlő férfiak mind vagy rokona, bagy benső barátja, vagy egykori bajtársa volt. A gyűjtést és segélyezést elhatározták a karok és rendek Es elhatározták azt is, hogy követeket küldenek arra a gyűlésre, melyet Kisfaludy Sándor a nemzeti szinészet ügyében a szomszéd vármegyék képviselőiből összehiv. E gyűlés május 25 ik napjára Kiscellbe hívta össze a költő. Meghívta rá Zala, Vas, Veszprém és Győr követeit. Zalában lakott. Ott voltak birtokai Sümegben, Gyömö- rön, Gógánfáu, Bodorfán, Sárosdon, Dobos erdejében s egyebütt. A nemzeti színház is Zalában lesz fölépítve. Zilának -tehát ott kell lenni. — 93 — A magyar, ha elfogja öt a lelkesedés, éljent kiált. A vármegyék nemessége a felbuzdulás mámorában süvegét lebegteti, kardját huzza ki s azt veri össze s isten áldását kiáltja vezérére. De tapsolni nem szokott.^ Zalavármegye 1830 iki augusztusi közgyűlésén viharos taps zúgott. Kezdte a fiatalság s folytatta sok öieg is. 8 ellen mondás nélkül, egyhangúlag elfogadta s határozattá emelte mindazt, a mit nagy költője javaslott. A balatonfüredi nemzeti színházat föl kell építeni. A gyűjtést a gyűlés alatt már meg kell kezdeni, Meg is kezdték. Össze is gyűlt hamarosan mintegy ezer forint. A vármegye pénztárából semmit se adhatnak, mert a kormény azt meg nem engedi. De a járások összes föszolgabi- rái utasittatnak, hogy adományozásra minden nemes embert felhívjanak. Hazafias szent célra a fillért is köszönettel fogadják. A Benczés barátok pannonhalmi föapátjához átír a vármegye, hogy adjon telket a nemzeti színháznak. Atir a szomszédos Veszprém, Hyör, Vas, Somogy és Fehérvárnaegyékhez is, hogy atyafiságos buzgalommal pártolják az eszmét. A vármegye veszi oltalmába s védelme alá a színházat s az egész intézetet. A színház és megyei színművészet fökormányzójává Kisfaludy Sándort,,vármegyénknek táblabiráját,közbizodalmu hazánkfiát, nemzetünknek közönségesen elismert jeles nagy fiát“ élete fogytáiglan kinevezi. Végezetül kimondja, hogy Balatonfüreden a nemzeti, színházban soha más nyelven,színi előadást tartani nem szabad, mint magyar nyelven. A költő tovább se pihent. Rögtön irt és utazott mindenfelé, hogy barátait, tekintélyes megyei és országos férfiakat megnyerjen az ügynek. Irt Pannonhalmára Guzmics Izidornak, vegye rá a fö- apátct,' hogy adjon telket s húszezer téglát azonnal, hogy még az idén meglehessen kezdeni az épitést. Guzmics pedig készítsen szép ünnepi költeményt a megnyitás napjára.
