Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-06 / 27. szám
csak képzeletben van. Azután jönnének azok, kiket a jó Isten megáldott jobban mint másokat anyagi javakkal, jó munkával, jó egészséggel és kevés bajjal. Ilyet számítsunk vagy huszonötöt, a kik 2-2 dollárral volnának készek elősegíteni a szent ügyet. Tehát ők adnának összesen 50 dollárt. Akadna bizonyosan 25 oiyan egyén is, akik 3-3 dollárt is könnyen és örömmel tudnának adni az orgona alapra. Ez megint 75 dől lárt jelentene. Azután jönnének, a kik talán még sem ten.plomépitési alapra, sem az aranykönyvbe, sem harangra, sem urasztali felszerelésre nem adtak, meg lehet talán nem is tudtak eddig, vagy kitudja miokbó) s most az egyház ezen szükségére 5—5 dollárt adnának. Számítsunk 25 ilyen tagot. Ez mindjárt 125 dollárt tenne ki. — Végül 5 olyan buzgö egyén kellene, kik 10—10 dől lárt adnának orgonaalapra. Tehát összegezve a számítást : 50gyermektől 10 cjével 5 dől. 50 fiatal ember s lánytól....................50 cjével 170 gyülek. tagtól 1 dől. 25 ,, „ 2 ,, 25 „ 3 „ 25 „ „ 5 „ 5 ,, ,, 10 ., 25 dől. 170 dől. 50 „ 75 „ 125 „ 50 ,. Összesen 500 ,, Itt van az orgona árának fele. A másik fele miatt ne basuljunk. Car negienek van elég pénze, Néki csak az adakozók névsorát kell bemutat nunk s már másnap itt lesz a csekk. Lissai ‘János Homesteadról az első 1 dollárt adta orgona alapunkra. Még 499 dollár kell. Kik lesznek az orgonaalapitók ? Lássuk őket sorban Ez lesz az igazi arany névsor! A kik homesteadi egyházi híreinket olvasgatni szokták, szinte megszokták már, hogy mindig csak örvendetes és lelkesítő dolgokat ol vashatnak gyülekezeti életünkről. De sajnos, néha szomorú hírt is kel) közölnünk! Ilyen szomorú hir, hogy a múlt hét folyamán kér. ártatlan kis leánykát, úgymint Majurnyi Mariskát és Varga Esztikét kisértük ki a temetőbe a jó szülök mélységes bánatjáia, A vigasztalásnak Istene szárítsa fel a szemek könnyeit ! South Chicagói egyházunk köréből. \ Junius 27-én kereszteltetett Deák Sándor és neje Király Zsuzsanna chicagói hegewichi lakosok leánya Margit. Kereszt szülök Szántó István és neje. Julius I. kereszteltetett Nemes Barna és neje Kettin Ida chicagói westpulmani lakosok fia József. Kereszt szülök; Pincsák János és neje. Mészáros János so. chicagói lakos, hit— tesvér 19 dollárt kollektált a gönc ruszkai templom részére. E ,,nem csatlakozott“ egyházközség tagjaitól ez év folyamán 101 dollár 22 cent küldetett el hazai szegény egyházak templomépitési vagy javítási céljaira, dacára annak, hogy! még 950 'dollár adósságunk van. Ezenkívül amerikai ref. uj templomokra is begy,ült mintegy 150 dollár s a magunk egyháza céljaira e félév folyamán 674 doll. 62cent. j^H^rulánk helyiségében minden hétköznapon 9,—10-ig s szombaton 9—12-ig s 2—'4ig magyar tanítás fog tartatni s a konfirmáció, előkészítés is ekkor leend. Minden szülő küldje el gyermekét iskolánkba, hol a tanítás teljesen ingyenes. Julius'2.'reggel istentisztelet végeztével ígyházközségi gyűlés volt, hol az egyház községi alapszabályt egyhangúlag továbbra is fentartandónak nyilvánították. Egyesek akadtak ugyanis a távollevők közül, kik szívesen látják a papot, ha őket kiszolgálja, büszkék arra, hogy van templomuk, csak ’segíteni nem akarják centjeikkel az egyházat. Ezen rossz keresztyénekkel szemben a gyűlés úgy határozott,hogy aki nem járul hozzá templomunk fentartásához, az nem tekinthető egyháztagnak. Mivel a gyülekezeti tagok szétszórva lak nak, határoztatok továbbá, hogy ezután templomunkban vasárnap d. e. 10 és este fél 8 órakor tartatnak istentiszteletek, dél után pedig a távolabbi környék különböző pontjain. Julius 9-én d. u. 2 órakor Vhi- tingon s 4 órakor East Chicagóban lesz istentisztelet. AMERIKAI HÍREK. Lapunk jelen száma július 4-ike közbe esvén, egy nappal később jelen meg. — Julius negyedikét a szokásos tűzi játékok között ünnepelte meg Amerika, a lövöldözésnek most is sok halottja — s temérdek sebesültje van. Házasodnak a magyarok. így Csorba György testvárünk Donorán, Albert Lajos pedig McKeesporton vásároltak szép és értékes házakat. Élvezzék soká a ház tulajdonosnak az örömét. —1 Julius negyedikén Pittsburgban óriási vihar volt, s ekkor egy villám Klein Jakab honfitársunk bankjába is becsapott, de szerencsére csak egy lámpát roncsolt összes a kár mindössze 5 dollárra rúgott. — West Leisening, Pa. Múlt szom baton temették ott el Majoros János honfi társunkat, ki bányaszerencsétlenség áldozata lett. A temetésen Dienes János elnök vezetése alatt megjelent a József főherceg egylet. Legyen álma csendes, özvegyét, árváit, vigasztalja meg az irgalmas Isten. — BisllOJ), Pa. Örömnek és szomorúság nak a színhelye volt jul. 3. ez akis pléz. E napon esküdtek egymásnak hűséget Juszkó György és Szabó Klára, s esküvőjük után a násznép nagy része és a Milleniumi egylet tagjai Darabos Károlynak a házánál gyűltek össze, kinek neje véletlenül hirtelen halál esettel halt meg. Az örvendök örömét, a szomorúság által figyelmeztetve, tegye állandóvá az Ur, az özvegy férjet ptdig vigasztalja meg a mindtn kegyelemnek Istene. — Whitsett, Pa. Szép ünnepély színhelye volt ez a kis bánya telep julius negyedikén. Ekkor avatta fel a pittsburgí ref. egylet itteni osztálya magyar és amerikai zászlóit. Az ünnepélyről jövő számunkban bővebben Írunk. — Baltimore, Md. Most tartja itt gyűlését Clark Ferenc elnöklete alatt a Chris- thian Endeavour társaság. A gyűlésen mintegy 8 ezer delegatus van jelen. Bell Telefon 2021 Court, P, A, 934 Main. 2Cleiri -2S-d.olf, "biztosítási ■ü.g,3m63sség,e- 524 Fourth Aye. Pittsburgh. Pa. /»“Tűz-és élet biztosítás-** ^-Baleset elleni biztosítás A Home Fire Ins; Co. of NewYork (öszzestökéje : $1,941,732,900) A Mutual Life Insurance Co., (tökéje ; 440,978,371,16) ügynöksége. Pénz kölcsönöket közvetít 5 vagy 6 százalékra. Közvetíti házak s más ingatlanok vevését és eladását Magyarok forduljatok hozzá bizalommal 1 ! 1 Nagy események. i ______________* Or trzországban a helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint az hogy egy hadi hajónak, a Kniaz Potemkinnek a legénysége fellázadt s tisztjeit elpusztítván, Odesszát támadta meg. Az ellene kivezérelt Fekete tengeri hajóraj nem sokat tehetett , mert a tengerészek nem akarnak társaik ellen harcolni. A Kniaz Potemkin legénysége, mint Ohevdosiából táviratozzak, nyíltan tudtára adta a küihatalmak. nak, hogy ferrrdalom van sök nem közön »égés kalózok. Az Egyesült Államoknak nagy halottja van. Haj János, ki a McKinley és Roose veit kormányban a külügyminiszter volt. a múlt péntekeu meghall. Régóta beteges kedett, de Európából megerősödve tért vissza. Egészsége azonban csak látszótagos volt, s a halál hirtelen bekövetkezett. Temetése e hó 5én volt Clevelandiján, a melyen az elnök és a kabinet tagjai s töméi dek kiváló alakja a közéletnek vett részt, A nagy férfi emléke áldott lesz, mer1 hiven betöltötte hivatását. Utódja valószi nüleg Elihu Root, előbbi hadugyminister lesz. Hazulról semmi nagy újság nincs. A Fehérváry kormány vezeti az ügyeket,az országgyűlés tagjai pedig élvezik a hosszú nyári szünidőt. Most hogy a Washington szobor nak helye biztosítva van, mindjobban kezdenek adakoznh Az elmúlt héten pittsburgi r->f. egyletünk sza vazott meg összes osztályainak nevében is 50 dollárt erre a szép czélra. A tett önmagában hordja dicséretét. HAZAI HÍREK. — Az isteni tisztelet és a zsoltár ujitás. A magyarországi konvent bevégezte ülésezéseit. Novák Lajosnak az isteni tiszteletek egyöntetűvé tételét célzó tervezetét úgy, a mint ö azt kidolgozta, nem fogadta el a konveut. Nem fogadta pedig el azért mert e tervezet az istenitiszteletek egyöntetűvé tétele mellett az isteni tiszteleti rendtartás reformálását is célozza, s bár a convent is óhajtaná ezt s köszönetét is mond munkásságáért Nováknak, de az időt az újításra még nem tartja elérkezettnek. Hanem egy bizottságot küld ki ke beléből a convent, melynek föladatává teszi, hogy a mostani rendtartás alapján egy tervezetet dolgozzon ki az őszi gyűlésre, a mely hivatva legyen az isteni tiszteletek egyöntetűségét eszközölni az összes magyaror szági ref, egyházakban. A zsoltáruji- tást pedig egészen elejtették. Bár tagadhatatlan, hogy az uj énekes könyvben voltak sok olyan sikerületlen átalakítások, melyeknek úgy külalakja, mint béltartalma sem | állhatta meg a helyet a régi mellett s ki is hagyatott belőle sok, a nép által kedvelt szöveg és dallam is : I mindazonáltal az uj énekek legna- ! gyobb része igazán ihletett vallásos lélek munkája volt s nagyban előmozdíthatta volna Magyarországon a hanyatló valláserkölcsi élet újjá ébredését. Azt hisszük, nem is halt meg ez az ügy egészen, sőt az ellentétek kiegyenlítése után ujult erővel fog egy nehány év múlva ismét feléledni s megtörténik majd a magyar énekes könyv reformációja. — Bevárta a felesége száját. Tragikomikus eset történt Kap váron Nagy Pál gazdának rolt egy hűséges oldalbordája, kinek testi ügyességében, háztartási szorgalmában, rendtartásában még az irigy sem lelt volna hibát. Tett-vert, sürgött-for- gott minduntalan. De testének minden egyéb más részénél fürgébb volt a nyelve. No ez aztán nem ismerte a pihenést. Kora hajnaltól késő (estig hallhatta Nagy Pál uram az ékesnél is ékesebb rigmusokat, mig aztán egyszer megsokallta e oly tettr« szánta el magát, melylyel az asszony zsémbelésének jó időre véget vetett. Zsákvarrótüvel és jó erős szurkos fonállal bevarrta azt a csókolni való kis szájat, mely neki nem hagyott uyugtot sem éjjel, sem nappal. Úgy találták meg az asszonyt eszméletlen állapotban a szomszédok. — Eltűnt táblabiró. Az aradi járásbÍróság vezetője, Kugler István kir. táblabiró, janius 18 áa eltűnt Aradról, elvitte magával fiának hat lövetű e ol vérét s vagy agyonlőtte magát, vagy erre mifelénk, Amerikának tart. Legalább igv okoskod oakaz aradiak, hol a köztiszteletben élt biró eltűnése sok szóbeszédre ad okot. Ugyanis az aradi igazság ügyi palotában épen az eltűnés napján kezdte meg a vizsgálatot egy miniszteri szárutiszt ,s bár a szám könyveket rendben találta, erősen él a gyanú, hogy a tételek, hamisak s az ilyen utón félretett pénzt az «ltünt biró elhasználta és most félelmében menekült vagy lett öngyilkossá. Megfagyott júniusban. A Babun- havason két csendőr junius közepén megfagyva talált egy Petrikán Pántilimon nevű 18 éves beszterczei juhászlegényt. Robbantó betörő Déván Egyed Mózes föreáliskolai tanár házába egy betörő hatolt, a zajra felébredt Egyed s indult ki a folyosóra, de mikor odaért, lelrobbant előtte vaa ami, ami oly óriási bűzt terjesztett, hogy a tanár elszédülve bukott a földre. A betörő ezalatt elmenekült, de a tanár a leggondosabb orvosi kezelés dacára is reggelre meghalt. MUNKÁSVÉR. Lassan lassan fogynak pusztulnak a magyarországi munkások. Egy részök a nyomor, mondhatjuk az éhhalál elöl menekül idegen földre, az otthon maradiakat pedig a csendőr szurony és puska tizedeli meg. Egy ilyen gyászos esetről hozott a táviró az elmúlt napokban tudósítást. Ezer és ezer földműves nép tagadta meg a munkát, mert voltak hajlandók napoxikénti 75 fillérért dolgozni s.követelték díjazások javítását. De nem úgy van ám az 1 Miért fizetné a magyar állam az ö csendőreit, ha nem azért, hogy az ilyen lázadásokat lecsillapítsa ? Mert ök lázadásnak tekintették a dolgot. neki zavarták az engedetlen (?) népnek a fegyveres erőt s az összeütközés 25 munkás életébe került. íme itt van az évtizedeken át folytatott téves politika gyászos következménye. Az a drága föld, az a tejjel mézzel folyó Kannán, nem képesfeltartani saját gyermekeit,mert nem gazdaságát, kincseit idegenek rabolják el tőle, idegenek duslakodnak benne, kik m egvonják a föld népétől véres verejtéké nek diját is. Nagyjaink minden áron arra törekesznek, hogy megakadályozzák a kivándorlást s e czélböl csendőrökkel, fegyveres erőszakkal tolonczolják vissza a jobb hazát keresőket. - Ha pedig ez a