Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-08 / 23. szám
— 8 — egyszer meg is kísérletté, hogy bevonja költészetének arany fátyoléval. • Csokonai is csak egyszer lángolt érte. Tihanynak riadó leánya, a vitára mindig készen álló viszhang birta szóra lantját, fia az ö lantja olyan korán össze nem tört volna ! Volt idő, a mikor négy báró regényírónk volt egyszerre. Jósika, Kemény, Eötvös, Podmaniczky. Nem hiszem, hogy most volna egy is. Egyáltalában hová lettek mágnás Íróink ? Jó lenne e fölött egy kissé eltűuödnünk. Úgy látszik: mióta versenylóra ülhetnek, azóta Pegazus iránt nincs érzékük. Azóta a Pegazus nem tűri meg őket hátán. Minden mivelt nemzet főárai közt nagy számban vannak az irók. Költők, tudósok, utazók, katonairók, hirlapmivelök. Nagyszámban volnának nálunk is, ha az egyik fele már meg »em halt volna s a másik fele már megszületett volna. Zichy Jenő és Andrássv Gyula gróf szinte kiri a mai nemzedékből s Széchenyi Béla gróf mintha kifáradt volna nagy khinai uta- ás után. De ez a négy báró regényírónk se vette költői tolla alá a Balatont. Jókai költészete ellátogatott egyszer hozzá. De csak az alvó Balatonhoz, a mikor lefekszik téli ágyába, magára ölti jégtakaróját s hóval, viharral, förgeteggel nem törődik. Ezt a Balatont Írja le Jókai az ,,Arany, Ember“-ben. Jókai tizenöt éven át lakott nyaranta a Balaton partján, suttogó nádasához ötven lépésnyi távolságban. De a téli Balatont nem látta soha. Mégis azt irta le. Különös erő is lakik a költészetben. Képzelete arra vágyik, hogy az ismeretlent, a láthatatlant, a kézzel nem foghatót állitsa az olvasónak lelke elé. Ha Szász Károly nijön a nagy utazásra : bizonyára tizenkét dala röpködi körül Tihany, Hegyesd, Csobáncz, Badacsony, Tátika bérczeit s nehány költői beszélylyel és hősi költemény- nyél lesz irodalmunk gazdagabb. S még egy erdélyi embert akartam az utazásra bírni. Zeyk Ferenczet, a vitéz erdélyi vörös sapkást. — 4 — hogy Salamon és Szilagyi csak a kerepesi temetőig távoztak el, de én ezt jobban tudom. Ott szállonganak ők sziveinkben s ott szállonganak a csillagos ég közelében s keresik a magyar faj dicsőségét a múltban s örökké való életét a jövendőre. Minő , nemes szellem s minő jó magyar volt mind a kettő! De Gyulai Pál ur se maradt el mögöttük. „Gyulai Pálur.“ Mikor e szót kiejtem : nagy nyomatékkai teszem azt. Nem azért, mert főrendi ur. Nem ád ö arra semmit s én se sokat. S mikor nagy utazásunkat megtettük a Balaton körül: akkor még nem is volt ö főrendi ur. Hanem hát o nem tegezödik minden pity-poty emberrel. Nem is érzeleg és nem is pajtáskodik senkivel, hanem e helyett vitába keveredik mindenkivel s vita közben csak egyetlen megszólítás illik hozzá komolyan : „Gyulai Pál ur.“ Én pedig még az életben sohase találkoztam vele, hogy rögtön vitába nekeveredtem volna vele. Elég baj az nekem, talán neki is, hogy oly ritkán s akkor is oly kevés időre találkozunk. Behunyta szemeit örökre Szentirmay József is. Ki volt, mi volt : erre is rákerül a sor. Vitéz honvéd volt, s már e miatt iS' megérdemlő, hogy megemlékezzem róla. De él és futkos és szerkeszt még Nagy Miklós. A ki irt és íratott már tizezer holt és eleven emberről, de a kiről még se nem irt, se nem Íratott senki. Ha emlékezetem egyben másban cserben hagy: Nagy Miklós és Gyulai Pál ur bizonyára helyreigazítással áll elő. Ezt nem szeretem. Ezért kell vigyáznom. De hát miért -pártám én huszonöt esztendeig t Jó okom volt. Gyulai Pál ur lelke egy pillanatra lángott vetett a Badacsony tetején. Fényes és melegítő lángot. S azt mondta öltöttünk, ,,Romhányi“-jában fel fogja dolgozni utazásunk emlékéül a Balatont és a Badacsonyt. Ezt aKartam én bevárni. Hogy fölülkerülhessek és én bírálhassam meg öt. S volt gonosz szándékom más irányban is. ^ÉÉÍÉitiíií'.. — 5 — Azt mondta, hogy ö olyan szélbali embert, a ki igazán szépen tudDa Írni, még nem látott. Régen mondta ezt, de azóta is vallja. S én úgy akartam ezért megboszulnl, hogy Romhányi- jára hasonló versben mondjak bírálatot. Ha szép lesz a versem : akkor nem bántja többé a szélbali embert. Ha pedig csak olyan lesz mint a Romhányi: akkor ö is elhallgat, én is. De most már nem várom tovább. Lehetetlen. Én úgy érzem, hogy én halandó ember vagyokj Romhányi huszonhét év óta készül és negyedfél ének van belőle készen. Tervezve van pedig tizenkét énekre, tehát még hetven esztendő múlva lesz készen. Eddig várni nem akarok. Tehát csak megírom már ezt a Balaton körüli világutazást. Czélunk nem az volt, hogy voltaképen fölfedezzük a Balatont. Pedig még ma sincs igazán fölfedezve. Az orvos urak nagy része azt se tudja, az ó világban van-e vagy az uj világban. Bőt az orvos urak nagy része szentül hiszi, hogy valamely nyugoti országban fekszik s a földrajzban Ischl, Franczeszbad, Gastein, Reichenhall s egyébb efféle név alatt szerepel. Olyan orvos is van, a ki azt hiszi, hegy nem is hívja más Balatonnak, csak az ostoba magyar közönség. De azért én az orvos urakkal nem vitatkozom. Az a világ utazás, melyet én leírok, úgy se az orvos urakra taitozik, csak azokra, a kik a betegségeken kívül és a gyógyító szerek mellett még a költőkért, szép asszonyokért, történelmünk nagy alakjaiért s a nemzeti hagyományokért is lelkesülnek. Mert — hála Isten — ilyenek is vannak az orvos urak között. Hogy a Balaton máig sincs még felfedezve : legékesebben bizonyítja ezt az a husz-harmincz tudós férfiú, a kit a történetírás balatoni bizottságnak nevezett el, és a ki tiz év óta mindig a Balatont fedezi föl, de munkáját máig se végezhette el. Vannak barátaim is e bizottságban. Herman Ottó már korábban fölfedezte a Balaton halait s madarait. Daday fölfedezett benne több mint százötven fajta rákot- Lóczy egészen közel jár ahhoz, hogy fölfedezze partjait s mások közel járnak ahhoz, hogy fölfedezzék mélységeit. Azonban a halak és madarak, a rákok, partok és mélységek még mindig nem a Balaton.
