Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-01 / 22. szám
6 — Zójgoni Mózes budapesti posta főtiszt özvegyét, kit, férje gyanús halála miatt az ügyész gyilkossá-gal vádolt s a vizsgáló bit ó le is tartóztatott, mivel a vizsgálat folyamán bűnössége bizonyítékokkal nem volt támogatható, a vizsgáló biró szabadon bocsátotta. — József főherceg állapotában- egy fiumei híradás szerint javu' lás állott be. —Andrássy Tivadar gr., Andrássy Gyula testvére s a hires külügyminiszter fia, férfi kora legjavában jobb létre szenderült. Az elhunyt gróf, habár nem is tett politikai téren oly hírnévre szert, mint atyja és testvére, mind azonáltal egyike volt Magyarország legelőkelőbb és legnemesebb gondolkozásu föurainak A gyászoló családnak Ö felsége részvét táviratot küldött. — Kassán egy jól szervezett betörő banda tartja izgatottságban a város lakosságát s bár több Ízben fosztogattak már ki jobb módú üzleteket, a rendőrségnek még mindez ideig nem sikerült őket kézre keríteni. — A resieai bányában bányalég robbanása következtében 22 munkás veszette életét, egy pedig c-’y megsérült. — Beniczky Ferenc, Pestmegye volt főispánja, meghalt. Az elhunyt férje volt Benickyné Bajza Lenke hirneves Írónőnknek. — Eszelten az összes munkások sztrájkolnak. A rendőri6 kások között összeütközésre került a dolog,minek következménye az lett, bogy a hátóság katonasággal állította helyre a megzavart rendet s kiliii dette az ostromállapotot. AMERIKAI HÍREK. —Lapunk jelen száma késve jelenik meg, miután nyomdászaink a ,, Decoration Day“-t inunkasziinottel ünnepelték. — Halottak nap\a. Május 30-án ünnepli meg az Egyesült Államok népe a halottak napját. Minden ősnek a sírját felékesitik lobogókkal és virágokkal, minden nagyobb vezér vagy nevezetes katona sírjánál emlék ünnepélyeket tartanak, a melyek az ország iránti szerzetre és törvény tiszteletre intenek. Mindenki, kinek már van joga a temeíökerthez, meg- gyujtja az emlékezésnek a fáklyáját s virág fakasztó májusban virággal ékesiti fel kedvesei sírját. Tartsuk tiszteletben mi is e nagy nemzet szokásait s emlékezzünk meg kedveseinkről egy ilyen napon. — Emlékoszlop avatás. A. harwicki bányában elhalt bányászok emlékére a bányászok szövetsége szép emlék oszlopot állított fel a springdalei temetőben. Ennek az emlék oszlopnak a felavatása május 30án történt meg. A magyar ünnepi beszédetHar- sányi S. homesteadi lelkész tartotta, megemlékezvén a szerencsétlenségnek 58 magyar áldozatáról. A pitts- burgi konzulátust Mokcsay Béla tisztviselő képviselte az ünnepélyen. — Egy erélyes polgármester. A korruptió. ájniegvesztegetés a legdivatosabb Amerikában, főként a nagy városok kormányzó testületében. Nem régen mutattunk ráchegy .Alleghenyben miként szedett rendes adót a rendőrség a bordélyházak tulajdonosától, most meg a Philadelphiában a United Gas Improvement Co., a mely mögött a republikánus párt állott, a város gáz ellátási jogát 75 évre bérbe akarta venni 25 millió dollárért. A városi tanács meg is szavazta az engedélyt, de a polgármester ellen állott s uem irta alá a tanács határozatát. A közvélemény olyan hatalmasan nyilatkozott meg a polgármester mellett, hogy a társulat kijelentette, hogy uem fogadja el az engedélyt. A város iegjobbjai- ból álló hetvenes bizottság azonban nem hajlandó itt megállani, hanem végleg megakarja szüntetni az eddigi politikai rendszert. Weaver polgár mester erélyesseget mindenki tisztelettel emlegeti, s az egész Philadelphia örül a masina“ kudarcának. *— Változás a minisztériumban. Paul Morton a tengerészeti minister lemondott s most jelentik, nogv utódja Bonaparte J, Károly lesz Baltimoreból. Az uj miniszter az elnöknek régi bizalmas jó barátja. — Jó példa. A 8haroni kicsiny gyülekezetnek énekkara hivatalos lapul, lapunkat választotta meg. Jó példa rnás református jellegű egyle' t o' és énekkaroknak, Reméljük követésre is talál. — Uj regényünk. Jelen számunk' ban az a nagyon szép és értékes re - gény, a mely tejes világosságot vetett Jeruzsálem elpusztulására s a keresziyénség küzdelmeire s főként » keresztyén nők erős hitére, véget ér. Jövő számunkban megkezdjük Eötvös Károly,Ja legmagyarabb iro Utazás a Balaton körül ein:fi történeti korrajzának a közlését. A ki a jó regényt szereti, ezt bizonyára ked. vélni fogja. Eötvös Károly a ma élő irók között a legremekebben kezeli zengzetes nyelvünket s ez a korrajz sok olyan eseményre vet világot, a melyek az 1848 -49iki eseményeket- kiegészítik. Régi regényünket, inig a készlet tart uj előfizetőinknek ingyen küldjük meg. Nem előfizetők részére 75 cent elöleges beküldése után. Figyelem! Figyelem! Teljes jó lelkiismerettel mondhat juk, hogy nincs Braddockban és vidékén, de sőt sehol Amerikábar megbizhatóbb magyar bankház, mim a KLEIN IZIDOR bankháza, mely Braddockban az 1113 Bradock aveB van. Mindenféle reá bízott ügyet lelkiismertesen teljesít, az ö általa küldött pénz pontosan és gyorsan eljut rendeltetési helyére, jogi ügyekben el jár, .közjegyzői hitelesítéseket végez. Bárminő ügyben bát ran, teljes bizalommal fordulhatnak hozzá a honfitársak. Ö a braddock egyleteknek a bankárja. iiiwiiiiiiiiiiiin mi11 ■■■■■—— Alulírottak jelentkezzenek saját érdekükben alant irt hivatalnál. Antalics Péter, Budapest, Amerika. Hermanovszky János Girált Braddock, Pa. Dida József, Késmárk, Galitzin, Pa. Szakái András Babota, Szakái Simon, Babota, West Brownsville, Pa. Csász. és Kir. Osztrák Magyar konzulátus. Pittsburg, Pa. 1905 Május 85-én. Nagy események. Megtörtént tehát, a uagy tengeri ütközet, a melytől Oroszország olyan sokat várt és mindent elveszített. Hetek óta mindig csak arról adtak hirt a táviratok, hogy hol van az orosz hajó had, de Tógáról, a ki e kornak legnagyobb tengeri hadvezére, senki se tudott semmit s úgy látszik, hogy maga az orosz fővezér tudott legkevesebbet, mert olyan csata vesztés, a minő e bÓ"28 áu történt, páratlan a hadi tengerészet történetében. Az orosz hajó hadból 22 hajó ve szett el. Részint elsülyesztetett, részint pedig fogsági a került. Maga az orosz vezér Rojestvenszky is megsebesült 8 másik két admirálissal, Nebogatoff és Yoelkersammal együtt elfogatott. Velük együtt még vagy négy ezer orosz katona érült fogságbi. Nyolcz ezer orosz pedig életét vesztette. A japánok alig vesztettek valamit. Két hajót, tiz torpedót s körülbelül 200 embert. A japánok készen várták és meglep ték a mit sem sejtő ellenséget, a kik elvesztették fejüket, mert nem is sejtették, hogy az ellenség olyan végzetes közelgésben van, mikor a koreai öbölnek vették utjokat. Ez az ütközet tesz bizonyságot a mellett, hogy nem hiába félt az orosz fővezér a torpedóktól, végre is ezek miatt veszett el -Oroszország utolsó, remény sége, hajó hada. Az óriási vereség mindenütt a legnagyobb meglepe-. test támasztotta, de minden esetre a legnagyobb az elkeseredés Szentpé- tervárott és Moszkvában. Keresik a bűnbakot s ezt egyik egyén egy - okban, a másik másban találja fel. Az ok {pdig nem egyébb, mint az, hogy Oroszország nem tart lépést a korral. Ott még ma is olyan rendszer van, mint századokkal ezelőtt. Ez pedig jóra nem vezethet. Japán elfogadta a korszellem át alakitó hatását s ma a keleten kétségtelenül ö vezet s nyert csatái folytán a világ nagy hatalmasságai közzé emelkedett fel. Most már nincs más hátra, mint hogy Oroszország békét kérjen, Ezt annyival inkább is meg kell tennie, mert a Linevich tábornok vezerlete alatt álló hadsereg nyílt forradalomban tört ki s maga jelenti, hogy a háborút tovább folytatni lehetetlen. A béke tárgyalások valószinüleg Washingtonban fognak megtörténni s a diplomaták várják, hogy két héten belül már világosan fognak látni ebben az ügyben, a mely olyan sok vér és pénz áldozatba került. Oroszország beláthatja, hogy rabszolgákkal nem lehet háborút folytatni, mert csak szabad nép szeretheti igazán hazáját. A spanyolok ifjú királya, Párisba utazott, hogy meglássa a világ leg kedélyesebb városát. Az ifjú királynak ez volt a legelső utazása. Norvégia és Svédország körűibe ljäl olyan viszonyban vannak egymással, mint Ausztria és Magyar ország. A Norvég törvényhozás mindkét háza elfogadta azt a törvény javaslatot, a mely Norvégia számára külön konzulátusi képviseletet adott volna, de Oszkár király, ki az agg korral együtt járó gyengélkedés miatt huzamosabb időre visszavonult a kormánytól, a nehéz pillanatban, újra átvette a kormányzást, megtagadta a törvény szentesítését 8 igy ellentétbe helyezkedett a norvég követelésekkel s készebb alkotmány sérelmet elkövetni, mint sem aláírja a törvényt. A kormány mindjárt le mondott, de a király a lemondást nem fogadta el, a miniszterek erre megtagadták az állam tanács jegyzőkönyvének aláírását s igy a királyi veto olyan, mintha nem is történt volna meg és ha a norvég parlament mindkét háza még kétszer elfogadja a törvényjavaslatot, úgy az törvény lesz, a király tiltakozása ellenére is. A Norvég küzdelmekről szólván hazánk küzdelmei tűnnek fel előttünk. A helyzet a legsúlyosabb. Andrássy gróf hiába járt Becsben. Hiába ajánlotta Tisza István öt utói jának. A kamarilla nem enged. Mi után pedig Tisza István és a szabad elvű párt Kijelentette, hogy csak a többségnek van joga kormányon lenni, Tisza végre is megszabadul a kormányzástól. Ki lesz az utódja ? A legújabb mumus báró Fehérvary Géza. De kétségtelen, hogy ennek a férfiúnak nemlesz többsége s ha jönne csak az alkotmány felfüggesztésével lehetne kormányzója Magyarországnak. Ez pedig nyilt szakadást jelentene a király és nemzet között. Fehérváry kineveztetése különb n oda haza a társadalom minden rétegében nagy elkeseredést keltett s ha ez tényleg meg történnék a nemzet a forradalmi ellentállásba sodortatnék s azonnal megszűnne az adófizetés sa közös költségekhez nem járulnának .h^zzá. .De reméljük, hogy Fehérváry kinevezése nem fog megtörténni, mért jieifi lesz magyar ember, aki ö vele a kormányzásra vállalkoznék. A politikai küzdelmeknek már ha- lottjá is van. Gróf Keglevics István a mint azt egy kábel jelenti párviadal ban- eleStet^.Ellenfele nevét nem lehet teljesen bivepni .g kábelből. Említ'ettüklfeljebb,bogy a spanyol király Párisbán vau látogatásra. A király Loubet elnökkel az Opera házban volt'disz előadáson s mikor hazafelé kocsiztak éjfél után, az anarchisták bomba métényletet követtek el, de csudálatos képen se az elnök, se a király nem szenvedett semmiféle sérülést sem, bár a kocsit kísérő katonák közül többen megsebesültek. A bomba keresztül repült a kocsin. Ez mentette meg a két országié életét. A merénylőt és társait elfogták. A merénylő egy 20 éves sérült szemű fiatal ember. Az egész Páris nagy izgatottságban van. Köszvény által az ágyba szegezve. Munkaképtelenné téve és megfosztva az élet örömeitől. Ez a sorsa, számos ezernek. A leghatározottabban kinyilatkoztatjuk, hogy ezen esetekre biztos gyógyszer a Dr. Richter féle Pain Expeller. Kapható 25 és50c-tes üvegekben minden gyógyszertárban. Ha minden kétséget kizárólag megbízható jó helyen akarja letétbe helyezni pénzét, nagyon' alkalmas erre a célra a Hazelwood Savings & Trust Co. a Hazelwood Ave- és 2nd Ave. sarkán. Bővebbet a lapunk más helyén lévő hirdetésből. twt.m, BÁRMINEMŰ MUNKÁT szívesen elfogad egy az ó-hazából most kiérkezett r. k. honfitársunk, ki 26 éves beszél magyarul s tótul s kevéssé németül. Cim : Mihály Szalay, 32 Asken st. Uniontown,Pa. ’■ - rtmili-f,' r .1, in nir, , ■ÉÉHulHif y , ■ ,v ‘I 2B liíMCíi.' wÉiifjyrÉÍ