Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-25 / 21. szám

■■ , ■.........-■"-. t •- - -, .

— 327 —

nekem, hogy a leány, a ki miatt mindez a sok baj megtörtént, elutazott a világ túlsó végére. Mikor Domitian megtudja, olyan mérges lesz, hogy nem lesz nehéz felbiztatni, hogy egy kis személyes bosszút álljon a nemes Marcus ellen, a ki igy bolonddá tette. Marcus sem fogja megkapni a gyöngyleányt, m^rt a herceg utána’íog küldeni és vissza hozatja hozzád, érdemes Demetrius.

— Akkor — válaszolt Kaleb lassan — nem a tengeren túl kell a leányt keresnie, hanem a tenger mélyén

— Mit mondasz ?

Azt mondom, hogy hallottam, hogy a gyöngyleány a Duna nevű hajón menekülte', alig egy hónappal ezelőtt. Ma reggel az „Impariatrix1 hajójkapitánya megérkezett Rómába és ö jelenti, hogy Rhegiumhoz közel nagy vihart állt ki és a viharban egy hajót látott elsülyedni. Később egy hajó roncsba kapaszkodó hajóst fogtak ki, a ki elmondta, hogy az elsülyedt hajó a Luna volt és hogy összes személyzete és utasai elvesztek.

— Láttad ezt a tengerészt ?

— Nem, mert nemsokára a megmentése után meghalt a kiállott izgalomtól, de láttam a hajó kapitányt, mert hozott is nekem különféle árukat. Ö maga mondta el nekem a történetet.

— Tehát a kit oly sokan kivántak, végre is a Neptuné lett és valósággal gyöngygyé lett. Nos, mivel Domitian nem állhat bosszút Neptunon, annál inkább fog arra haragudni, a ki ö hozzá küldte a leányt. Most hozzá megyek és mindent elmondok neki és megtudom, hogy mit akar.

— Vissza jösz ugy-e és értesítesz felöle? — kérdé Kaleb.

— Bizonyára és a mi több rögtön. Számadásunk még nincs kiegyenlítve, bőkezű Demetrius.

— Az igaz — válaszolt Kaleb.

Két órával később a titkár újra megjelent az üzletben.

— Nos ? — mondá Kaleb — mi történt ?

— Roszul, nagyon rosszul Marcusra nézve és jól, nagyon jól azokra, a kik öt gyűlölik, mint te és én barátom. Üh ! Soha sem láttam felséges gazdámat olyan mérgesnek lenni. Mikor megtudta, hogy a gyöngyleány elmenekült és a tengerbe fűlt

( — 330 fel, hogy tőle tudja meg az gázát. Szomorú szívvel indult a Mars temploma melletti börtön felé. Itt az ör azt mondta neki, hogy Marcus nem kívánt senkivel sem beszélni, de ö egyszerü- -en félre tolta és bement a fogoly szobájába. Marcus a szoba közepén állott, kezében egy rövid római kardot tartva, a me- yet türelmetlenül dobott az asztalra, mikor látogatóját meglátta. Egy levél mellé esett, mely „Miriamúrnőnek Tyrusban“ volt címezve.

— Béke legyen veled — mondá a püspök, kutatólag nézve xeá nyugodt szemeivel.

— Köszönöm barátom — válaszolt Marcus különösen moso- yogva. — Szükségem van békére és keresem ezt.

— Fiam — kérdé a püspök — mit akartál tenni ?

— Barátom — válaszolt Marcus — ha akarod tudni, hát a kardomba akartam dőlni. Egy perc múlva halott lettem volna. Egy köpenynyel küldték be hozzám. Eltaláltam a gondolatukat.

Cyril felvette a kardot és a sarokba dobta.

— Hála legyen Istennek — mondá — a ki ide vezette lépteimet, hogy megőrizzelek ettől a bűntől. Hát a miért jónak

átta az Ur, hogy elvegye az ö életét, azért akartad magadat megölni ?

— Az ö életét ? Micsoda rettenetes szavak ezek ? Kinek az életét?

— A Miriamét. Azért jöttem, hogy hírül adjam, hogy ösz- szes társaival a tengerbe veszett.

Marcus megtántorgott, majd igy szólt:

— Igazán úgy van ? Annál több okom van reá, hogy utána siessek. Menj és hagyj magamba, hogy utána mehessek — mondá és a kard felé lépett.

Cyri! rátaposott a fénylő acélra.

— Miféle őrültség ez ? — kérdé - Ha nem tudtad, hogy Miriam meghalt, miért akartad magadat megölni?

— Mert Miriamnál is drágábbat vesztettem el. Ember ! Elrabolták becsületemet. A Titus határozatánál fogva, mint gyáva vagyok megbélyegezve. Igen ! Titus, a kinek oldalánál

— 326 —

— Igen, nagyon gyorsan el fogom hagyni Rómát, mert hogyan is maradhatnék itt, mikor elvesztettem becsületemet. Mégis lehet, hogy örömet fog uradnak szerezni, ha megtudja, az úrnő, a kit keres, mostanra már messze tol van a tengereken. Most pedig takarodj íavasz róka, mert egyedül kivánok lenni.

Saturius gonosz vonásokat pltött.

— Az az egész, a mit mondani akarsz? Kém fogok jutalmat kapni ? — kérdé.

— Ha még maradsz, majd kapsz olyan jutalmat, a mire nem igen vágyói — válaszolt Marcus.

Saturius elment, de az ajtó túlsó oldalán megállóit és öklével az általa elhagyott szoba felé fenyegetve sziszegő :

— Ravasz róka ! Rókának nevezettjés nem adott semmit. Nos ! Lehet, hogy a róka fog még egy kis húst is találni a csonton.

A titkár útja a palota felé menet a Demetrius kereskedő üzlete mellett vitt el. Megállóit és ránézett.

— Talán ez bőkezűbb lesz — gondolta és bement.

Kalebot egyedül találta magán szobájában, a mint arcát

kezeibe temetve asztala mellett ült. Leült és elmondta a történetet és bocsánatot kért Kalebtól, hogy az Ítélet oly könnyű volt.

— Titus nem akart többet tenni — mondá — és ha nem Domitian, még annyit sem tett volna, mert szerette nagyon az embert, a ki lovas testörségének tábornoka volt és nagyon nehezére esett öt megbecsteleuiteni. Hanem azért mégis meg- becsteleuitette és az ember nagyon zokoo veszi az Ítéletet ; ennélfogva reményiem, bőkezű Demetrius, hogy nem fogod elfeledni alázatos szolgái fáradozásait és meg fogod öt jxxtal- mazni.

— Igen — mondá Kaleb csendesen — ne félj, mert elfogod nyerni jutalmadat, mert mindent megtettél, a mit lehetett.

— Köszönöm barátom — válaszolt Saturius kezeit dörzsölve — mindezek után még meglehet, hogy jobban sikerült minden, mint a hogy gondoljak. A bolond épen most mondta

— 831 —

számtalan csatában harcoltam, Titus, akinek életét többször megvédtem, száműzött Rómából.

— Mond el az egészet — mondá Cyril.

Marcus elmondta, Cyril csendben hallgatta végig, majd szigorúan mondá :

— Hát ezért akarod te magadat megölni ? Hát a te becsületednek árthax az, ha hamis tanúság alapján, vagy politikai okokból elitéinek ? Hát megbecstelenit az téged, ha más becstelen és katona létedre megfutsz e a harcból ? Most mutatod magadat igazán gyávának Marcus.

— Hogyan élhetnék ilyen gyalázattal ? — kérdé szenvedéllyel. — Barátaim tudták, hogy nem élhetek vele és azért küldték a kardot abba a felöltőbe csavarva. Aztán Miriam ismeghalt, azt mondod ?

— Az ördög küldte, hogy létrát csináljon belőle, a melyen a jxokolba küldhessen. Dobd el a kisértetet, a mely az álbecsület álcáját viseli; szállj szembe sorsoddal, mint férfihez illik é& győzd le ártatlanság és hit által.

— Hát Miriam ?

— Miriam ? Hát hogyan fogadna oda át, ha saját véreddel, kezeiden mennél hozzá ? Oh liam ! Hát nem érted, hogy ez próba, mely neh alá vettettél ? Mélyre taszitattál, hogy magasra emeltessél. Mindent adott a világ, a mije volt. Gazdag voltál ; elsővé lettél katonáid között; magas rangúnak születtél; az emberek ,,szerencse.finak“ neveztek. Akkor a Krisztus szólott hoznád és te hiuan félre dodtad öt. Miért Tetted azt a megfeszített gallileai mesterrel ? Most ellenségeid összeesküvése folytán elestél. Nem vagy többé első a magasranguak között. Elvesztetted rangodat és száműzött lettél. Az élet leckéje utolért és te elakarsz attól futni, a helyett, hogy féxfihoz méltóan megálla- nád a helyet a roszban úgy, mint a jóban és saját lelkiismeretedben keresnél vigaszt, az emberek beszédei helyett. Bocsásd most magadhoz öt, a kit jólétedben félre taszítottál. Hordozd a szégyen keresztjét, mint ö hordozta az övét. Az ö világánál találj világosságot és az ö békéjében nyugodj meg és végezetre fel fogod találni azt, a ki egy időre elvált tőled. Hasztalan be-