Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-24 / 47. szám
mpvmpü \ / is Ez a címe annak a hir-sorozatnak, a mely a ,,Debreceni l’rot. Laß'“-ban szokott megjelenni, illetve befejezést is nyert már. Nem lesz felesleges ebből egv néhány adatot feltüntetni az amerikai magyar reformátusság előtt. A 40-ik számban a román, vagy oláh agitatioról szól. Nevezetesen az oláh minden alkalmat megragad, hogy a maga nemzetiségi érdekeit előmozdítsa, vagyis, hogy a magyart Magyarországon oláh-vá tegye nyelvben és érzelemben egyaránt. A hazai magyar társadalom pedig hitvány egyéni érdekekért még ott sem elég bátor, hol magyar jellegét ki kellene domborítani. Pedig, ha a magyar társadalom iSttkáta állana, sok minden -másképpen lenne. Egy példa a sokból : Biharvármegyében van p,lyan oláh község, hol magyarul csak a torony harangjai beszélnek, mivel a régi magyar ősöktől ez maradt meg, ezzel a felírással : Ref. ekkln (vagyis református eklézsia). S ezeket a harangokat Boros és Órás nevii (már csakis oláhul beszélő) honfitársak húzzák. Vagy egy másik példa (41. számból). Bisztra-telepen (Szász-Sebes közelében) él egy erdöör, dunántúli magyar feleségestül. Van hét gyermekük s ebből egy fiú. Három gyermeke van iskolaköteles korban, de eddig egv sem járt iskolába. Azon a telepen összesen 47 gyermek van. Iskola még nincs, — talán eg\ hamar nem ás ad az állam. A legközelebbi falu, a hol oláh iskola van, 30 km. Kérte az apa, hogy gyermekei taníttatása végett helyez zék át más helyre, a hol közelebb lesz az iskola ; nem tették meg. Gyermekei máris jobban szedetnek beszélni oláhul, mint magyarul, s mi lesz velük, ha felnőnek? (Jöjjön ki Amerikába, Johnstownba, ott most nyitott iskolát három magyar tanitó, a kiket a magyarországi ,ev.. ref. «gyház fog fizetni. Lám erre telik, s arra nem gondot a nagymélt. konvent stb. — ha már a m. kir. közoktatásügyi miniszternek a {sok katona miatt erre nincs pénze, — mondom,’gróf Degenfeld s hívei nem gondolnak arra, hogy ott állítanának iskolákat odahaza, s nem , kiküldeni a pénzt s a magyar tanítókat Amerikába. Az itteni magyarnak,— ha itt letelepszik s ha nem akarja is,— gyermekei úgyis angolok lesznek. Legalább ne legyen odahaza a magyar szülék gyermeke oláh-vá, vagy ráccá, horvatta, vagy tóttá. Ez is egy példa arra, mikor a magunk keze is ver minket.) A 41. számban van még két más eset, de nincs olyan közérdekű, mint a fenti. A szerkesztő megjegyzi reá : A kálvinista vallás magyar vallás! (FüzzUnk ehhez is ogy pár szót. Azzá akarják tenni Debrecenből és Budapestről Amerikában, de nem látják még az oláhság közt vergődő szegény magyar, vagy már félig oláhosodó kálvinistákat a szemeik előtt. Minket ne féltsenek ! Ha tiz, vagy ti zenkét esztendő alatt az az egy nehány szegény magyar kálvinista pap :— angol pénzen és az itteni szegény; de áldozatkész magyar ref. nép segélyén — eddig reklám, nélkül magyar volt népével együtt, az marad ezután is. Lesz iskolájok is, a hol tanítanak magok azok a vérig sértett, lenézett, kitagadott amerikai magyar kálvinista papok, a gyülekezeteik mindenesei, a kik még nem annyira nagy urak, hogy esperességre, egyházm. tanácsbiróságra vágyakozzanak, mert ez utóbbiak alig, hogy belekóstoltak az itteni életbe, végtelenül lealá'ónak tartják babrálni avval a sok angol-magyar gyerekkel. Bizony kényelmesebb e helyett berándulni New-Yorkba egy pompás uras kocsikázásra. Milyen hízelgő is lesz majd, hogy ha más nem, legalább a tanitója meg fogja adni neki a nagytiszt, titulust, a hive pedig Mr. N. N.-nek szólítja.) A 42. számban felhozott 3 eset közül egy : Segesváron egy oláh pap állott 1899-ben az oláh színek tüntető használata miatt a járásbíróság előtt. Az albiró és a pap tárgyalás előtt az ügyről beszélgettek magyarul. ,,No tárgyaljunk, — mondá az albiró — mondja el tisztelendő ur, hogy volt az eset?“ A pap elkezdi oláhul. A biró figyelmezteti,-hogy ö nem tud oláhul, mondja tehát magyarul. A pap igy felelt: ,,Most már tárgyalunk, most máy nem tudok magyarul. “ S ezt a magyarnyelv sértést a bírónak el kellett tűrni, mért népi volt rá büntetés a törvénykönyvben. A 44. számban a Fogaras s vidéki magyar ref. lelkész ir sok megszívlelendő igazságot a fenti címbeli állítással kapcsolatban. Fogaras megy ének lélekszáma'92 ezer s nehány száz, ebből ref. vallásu 2225 lélek, bent a városban 1300 lélek s a többi lélek 86 községben szétszórtan él a más nyelvű és vallásu lakosság közt. Ezeknek a lelki gondozása összesen négy magyar ref. lelkész közt van megoszolva. Tehát ezek igen rendes leikéazi gondozás alatt lehetnek és vannak is. (Erre nagy szükség is van az olyan erősen nemzetiségi vidéken, mint Fogaras, a mely város az oláhságnak egyik erős központja.) * * * S most feleljünk meg arra a kérdésre, hogy miért hoztuk fel ezt a pontot éppi Amerikai Magyar Ref. Lapjában ? A Debreceni Prot. Lap 44. számában olvasható egy leégett templom felépítésére segélyt kérő szózat Pelbárthidáróy (Bi harmegye). ,,Ne tengedjétek, hogy az itt lakó Deák, Mester, Mészáros, Kiss, Nagy stb/ magyar nevű, de a vallás révén ma már/ szivvellélekkel románná lett családik számát több magyar család is szaporítsa csakhamar ! A kísértés^ nagy ! Itt igazán drága kálvinista vallás, mert mig a görög keletieknél 80 fillérrel a leggazdagabb is lerótta egyházi adóját; addig nálunk a ház nélküli napszámos is 1,6—20 koronát fizet. Cselekedjétek meg azt, hogy e kicsiny egyház és maroknyi magyarság maradjon meg itt kovászul egy nemzeti tekintetben jobb jövő számára. Minden fillér, melylyel az Ur házát megépítenünk segittek, a magyarság fennmaradásának oltárára hozott áldozat lesz itt. “ , . Ez az igaz beszéd— . Hallják meg azok, a kik az amerikai magyár reformátusságot minden áron meg akarják menteni a magyar nemzet részére, s étért — a mint értesültünk, —dem „kormánVsegélyböl11, hanem gyűjtés utján: akarják összeszedni azt a $9000 (mond 'kilencezer dollárt), vagyis hazai pénzben' 45 ezer koronát, a mi legalább is kellene, ha akadna, 9—10 bekapcsoltatni vágyakozó egyháznak templomépités ejtaéri és a lelkészeiknek egy évi gro tiszti kába. (Bocsánat ez uj szóért, a „domesztiká“-n\k lenne ez amerikai kiadása.) « Nem lett volna célszerűbb pld. a New- Yorknak kihozott ezer dollárt Pelbárthidának oda ajándékozni ? On mennyi ajtókopogtatástól, mennyi pirVlva kéréstől, mennyi aggodalomtól mentették volna meg annak az egyik valóban magyar végvárnak védőit, — mind köz-, mint tanácsos rendelt! Mig itt a visszavonás magvát vetette el az a könnyen kapott pénz, holott itt ezer dollárt, s pláne nagy New-York városában s környékén élő magyarságunk körében könnvebben össze lehetett volna hozni, mint odahaza az adókkal agyonsanyargatott szeretett szülőföldünkön ötszáz koronát. Hát Phoenixville részére miért adtak $500 ingyen segélyt, mikor az- összes adóssága $400 volt ? Halomra földet ! S odahaza mennyi lehet a templom - építésre adatni szokott kölcsön ? Kérdezzék meg az ungmeg3rei salamoni ref. gyülekezet tagjait. Mert bizony! nagyon kevés kölcsönt talált adni a konvent, az egyház-tagok kivetették a többit adóba s három jobbmódu gazda közülök csak azért jött Amerikába, hogy könnyebben lefizethesse a magára vállalt összeget. Ezt hallja meg az az okt. 7-én teljesen és véglegesen megalakított amerikai magyar ref. egyházmegye, s mert ime eddig is rendelkeznek olyan összeggel, a mit köszönettel vissza kell vala utasitäniok, mert arra a célra, a mire adatott — hazulról, nem lehet felhasználni . . . Ajánlják fel egyenesen a szegény pelbárthidai templomépitésre! Munkatárs. iFolyt. köv.) TÁRCA. A kis bankár. Az “Am. Magy. Ref. Lapjának” eredeti tárcája Kis barátom csakugyan bejutott a bankba. Igaz, hogy egyelőre csak oiyan küldönc fiú lett belőle, a kinek rettenetesen sok dolga szokott lenni, különösen, ha az elnök is a hivatalban van, de a ki különben mindig valami istentelenül huncut csínyen töri a fejét. Neki lett volna a( kötelessége, hogy az elnök asztala mellett levő papírkosarat napjában egyszer kiürítse és jelen legyen, mig a pincében levő kazánba öntött papiros elég, mert nagyon sok fontos jegyzet stb. szokott lenni a kosárban, a mk avatatlan szemnek látni tilos volt és a mit e miatt el kellett égetni. Azonkívül oda fut, a hova küldik és üres óráiban rémregényeket olvas ; persze Ugy, hogy senki rajta ne kapja, mert egy Bzabályszerü banktisztviselőnek nem szabad a fejét olyasmivel elbolonditani még akkoí sem, ha még nem emelkedett az „office boy“ hivatalánál magasabbra. Dicséretére legyen mondva] Szeminek, ■ <5 ilyesmivel soha sem foglalkozott. Egy reggel késön jött be az elnök és Szemi ur az elnök székébe helyezte csinos ruhába bujtatott valóját és oly mélyen el volt merülve egy a kezében tartott könyv olvasásába, hogy kétszer kellett az elnöknek köhécselni, mig észrevette magát. Szemi el akarta dugni a könyvet, de már késő volt. — Miféle könyv ez ? — kérdé az elnök, mi közben igen is élesen vált ki homlokán az a ránc, a mit Szemi zivatarnak nevezett el a többi hivatalnokok mosolygása közben. Azt hitte a jó öreg, hogy valami megbocsáthatatlan bűnön érte rajta a fiút és hogy a könyv bizonyosan valami rettenetes rém regény k — Számtan, — válaszolt Szemi zavarral. — Bocsánatot kérek, hogy ezzel töltöm az időt, de nagyon nehéz lecke és szeretném estvére megtanulni. — Mutasd ! — Tessék ! Bizony számtan volt az, még pedig algebra. Ki gondolta volna, hogy a kis, utcáról felszedett fiú algebrát tanul üres idejében ? Egy perc alatt eltűnt az öreg ur homlokáról a zivatar és helyette az ugyancsak a Szemitöl nyert ,,pic-nic“ jelent meg az arcán, a mi megelégedett mosolygást jelentett. A pár perc múlva bejött pénztárnok majd hogy ki nem ejtette a kezéből a tegnapi napról készült jelentést, mikor a kis fiút a nagy, komoly és gazdag ur mellett látta állani, a mint a gazdag ur hévvel magyarázott valami számtani képletet a figyelmesen hallgató „office boy“-nak. Alikor egy kis idő múlva elcsíphették a Szemit és megkérdezték tőle, hogy minek lesz neki az algebra, csak annyit /eleit a szentek szente, az elnöki szoba | felé bólintva: — Szükségem lehet reá, majd ha én leszek ott a nagy ágyú ! — Hm! Nem is sokat akar ! — jegyezte még az elámult pénztárnok. * # _V— Szemi! Nesze ez a három számla, nézz utána, ha be tudod-e 'hajtani ? — szólt az elnök egy reggel.) _^ — Igenis.... í^pel \ n rakva Vagy egy óya”mulva előkerült a fiú és sapkáját kezében szorongatva íypett az elnök asztalához : — Nos ? Mi a baj ? — Tizenöt dollárral kevesebb ! — Elveszhettük! He ? Persze újra va lami huncutságon járt az eszünk ! He?\ — Nem biz’ a! — válaszolt a fiú elpirulva./ — így történt: Mikor a bankba mentem, hogy a „Bro\yi and Oo“ kilencvenöt /dolláros váltóját beváltsam, yélptlenségböl meghallottam, mikor a pénztárnok azt mondta az ellenőrnek, hogy a ,,Brown and Co.“ alighanem megbukik, mert mindössze -nyolcvan dollárjuk van csak náluk letétben. Gondoltam, hogy az nem lesz elég a mi kilencvenöt dollárunk kifizetésére és azt is gondoltam, hogy ha előbb elmegyek s visszajövök, valaki még ki találja venni a nyolcvanat is, hát a nálam • levő pénzből betettem a „Brown and Co.“ javára tizenöt dollárt. Mikor azt beírták, odaadtam a kilencvenöt dolláros váltót kifizetés végett. Látta volna csak, micsoda arcot vágott az a pénztárnok! Hanem kénytelen volt kifizetni és mi tizenöt dollárt vesztettünk kilencvenöt helyett. Az öreg ur árnulva hallgatta a kis finánc előadását, miközben a pénztárnok is bejött és újságolta, hogy a „Brown and Co, ‘ ‘ — megbukott. — Nem újság az, barátom, — szólt az öreg — Szerai éppen most mondta és képzelje csak, mit csinált a kis semmirekelö ! Jóleső büszkeséggel mondta el a Szemi pénzügyi műveletét és egy tiz dolláros bankjegyet véve ki az előtte levő pénzből, oda nyújtotta Szeminek : / — Ez a tied, fiam, használd».okosan és még sokra viheted. •• Eljött a zárira és Szemi pajtás büszkén indult haza felé. Mikor régi helyére ért, figyelmesen nézett körül és Józsi barátját kereste. Még most is pártfogója volt a kis mulya fiúnak, a kit nem sokára észre is vett, a mint az épület sarkának támaszkodva keservesen sirt. — Mi lelt ? Miért sírsz ? — kérdezte tőle részvéttel. — Tudod, hogy mióta apám meghalt, nem tudtuk a házbért fizetni és a háziúr azt mondta, hogy ha ma estig ki nem fizetjük, hát kirakat. — Kitől béreltek ? — Attól a vén uzsorás Smithtöl. — No ne sírj, majd én rendbehozom. Megfordult és ott hagyta. Egy éppen elhaladó villanyos után futott és felugrott reá s nem is szállt le róla, mig a Smith házához nem ért. — Mennyivel tartozik magának az özvegy Murphyné? — kérdé az ámuló uzsorástól oly hangon, mintha legalább is egy millió húzná a zsebét. — Öt dollárral. Egy havi házbér ! — Es öt dollárért akarta kirakatni? No fogja, itt van tiz. Egy havi előre. A nyugtát azonnal küldje el az özvegynek. — Mi a neve fiatal ur ? — Semmi köze hozzá !j Allitsa ki a nyugtát az özvegy nevére. * Akkor estve az özvegy árnulva vette át a két havi bérről kiállított nyugtát és hálája kifejezéséül buzgón imádkozott az ismeretlen jóltevöért. Csak a kis mulya Józsi gyanította, hogy ki volt az ismeretlen, de nem szólt, mert gondolta* hogy Szemi ■ még meg találna haragudni. To ledéi István.
