Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-22 / 38. szám
Életnek kenvere. t/ Izrael elvettetése. Amos 5 r. 4^—15 v. “Keressétek a Jehovát és éltek. “ Az északi ország vagy Izroel országa olyan szomorú képét tüntette fel a vallástalanságnak és erkölcsi*elfajulásnak, a mi egyáltalán nem illő a választott népkfez. A vezetők roszasága hiv követőkre talált az alattvalókban. Ha egy ember olyat követ el, a mi isteni és emberi törvény ellenére van s erre figyelmeztetve van, elhagyja. szraelben a próféták hivatása volt az, hogy nyiltan szemére hán3’ják a népnek s az előkelőknek romlottságát. Amos is ezen igazmondók közül való volt. Annyi van róla feljegyezve-, hogy pásztorember vala. Jeruzsálemtől 12 mértföldre, Bethlenemtől 6 mföldre feküdt az a kicsiny heh ség Tékva, honnan széthcrdta izeneteít az Ur embere. Sok bűne volt Izraelnek: “Készülj Istened olé. Izrael.“, igy hangzik az intő szó, imádkozva, könyek között esedezve tarts bünbánatot. Ez szól a keresztyénekhez is, mint a kik nagy árou, Isten egyszülött fiának, a Jézus Krisztusnak ártatlan vére hullásán váltattak meg. Az e.ükésztllet a mi teendőnk: átgondolni elkövetett helyes vagy helytelen cselekedeteinket, szoros vizsgálatot tartani mostani lelkiállapotunk Mett és olyan irányt választani, a méh' a kívánt véghez juttasson a jövőben. Keressétek a Jehovát, a “te Istenedet“, a kivel te kész vagy bármikor találkozni. Keresd megváltódat, a bűnösök barátját, a ki önmagát adta éretted is, a ki által a menny örökös társává lettél. Érzed-e, hogy ö a tied s valósággal a tied? Rajta légy. hogy ártatlan vére hullása teljesen elmossa vétkeidet e teremtsen uj szivet te benned s a valódi engedelem leikével ruházzon fel tégedet. “Keressétek az Urat és éltek.‘‘ Ha híven követjük megváltónkat s ö érette, lelkünk ölök idvességeért elhagyjuk bűneinket, az lesz a valódi, Isten szerinti élet. Amos ngy jelenik n) eg előttünk, mintha a szegény emberekhez küldött paMéta volna, mivel ö maga is szegény vala, nem olyan magas körben forgolódó, mint Ézsaiás, nem a papi körből való, mint Jeremiás, nem királyi föember, mint Dániel, ö csak egy pásztorember volt. Miben állott hát hivatásának ereje? Hitte és hirdette Istennek országát s annak igazságát, egyszerű, de határozott különbséget tett a helyes és helytelen közt. Úgy látszik, hogy már maga a nép is tartott az ,Ur ama napjának eljövetelétől, midőn eljö az, ki megjelenti az embernek az ö gondolatját, a ki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel.“ (4 r. 13 v.) “Keressétek az Urat, a rehovát és ne a bálvány istenek előtt boruljatok le. Ilyen hely volt Jeruzsálem közelében Béth-él, Gilgál ésBeér-Séba. Ezektől tiltja a vakságban tartott népet. A bünietés hirtelen bekövetkezik s igen szigora lesz, mert Jehova az Ur neve; “jaj azoknak, a kik gondtalanul élnek a Sionon, a kik a népek elejének elei és a kikhez eljö az Izraelnek háza.“ Utálom a Jákob kevélységét s gyűlölöm az ö palotáit.“ Ezt mondja a Jehova. Keressétek a jót s ne a gonoszt, hogy éljetek s akkor veletek lesz az Ur, a Seregeknek Istene. Virág István. Egyházi és egyleti élet. Zászlóayatás Leisenringben. A leisenringi József főherceg betegsegélyzö-egylet több mint tiz évi fönnállása után elhatározta, hogy egy szép magyar és amerikai zászlót szerez be. *Az elhatározást tett követte. A zászlók, a melyek közül a magyar a hazai diszzászló mintájára készült, megérkeztek és fölavatásuk e hónap 14-én folyt le Connelsvilleben a római katholikus templom udvarán. Tizenegy óra tájban érkezett ide az ünneplő egylet a testületileg megjelent adelaidi Szent György Egylettel. A római katholikus atyafiak legelőször is a kápolnába mentek, hol Lórik plébános rövid iotenitiszteletet tartott, Majd a templomudvaron sorakoztak az egyleti tagok. Kibontották a két igazán szépen elkészített zászlót; Lörik plébános mondott szép beszédet, a melyben figyelmeztette a hallgatóságot keresztyéni és emberi kötelességeire. Beszéd után egyháza szokásai szerint megáldotta és megszentelte a zászlókat. Lörik plébános, ki úgy látszik nem csak az ajakán hordja a szeretet igéit, hanem a szivében is szép munkát végezett itt rövid idő alatt, meg is érdemli a támogatást. A római katholikus egyházi szertartás elvégzése után Kalassay Sándor pittsburgi lelkész mondott hazafias beszédet, amelyben ismertette a magyar és amerikai zászló történetét s intette a honfitársakat, hogy mindkét, zászlót szeressék és becsüljék meg, A beszéd után buzgó imában kérte Istennek áldását a zászlókra, az ünneplő egyletre. Utána Ruesek Péter, az amerikai zászló keresztatyja tartott beszédet. Majd miután elénekeltük a Himnuszt, a menet sorakozott és kivonult a Street Car Hallba, hol az érkező zászlót Kalassay lelkész fogadta és bízta az efnök s az egyleti tagok gondozására. Itt Dienes János, a magyar zászló keresztapja mondott beszédet. A zászlószögek heverése következett ezután, a mely aktus szép jövedelmet hozott az egyletnek. Megjelentek a vidékről, az adelaidei Szent György-Egylet testületileg; a milléniumi egylettől Juszkó János és Dienes Mihály: a braddocki egylettől Öschleger Ferenc: a rankinitól Papp Kálmán; a pittsburgi ref. egylettől Kalassay Sándor. Az ünnepélyt magyar szokás szerint táncmulatság követte. A kokszégetés területén ez volt az első ilyen magyar ünnepély. Adja Isten, hogy emléke soká megmaradjon s értsék az ott szétszórtan élő honfitársak, hogy csak akkor boldogulhatunk itt a népek tengerében, ha megértjük ezt a jelszót: „Egységben van az erő. ‘ ‘ Isteni tis delet Leechburgban. Leechburgban a református magyarságnak örömnapja vplt e hó 18-án. Ekkor gyűltek össze a presbyteriánus templomban, hol lapunk szerkesztője prédikált és osztotta ki az úri szent vacsorát. Az isteni tiszteletre mintegy 32-en jelentek meg a hívek, bár többen azért, mert reggel 8 órakor kellett menni a templomba, elmaradtak. Uát azzal tisztába kell lennünk, hogy idegenek vagyunk s hálával kell elfogadnunk, ha templomot kapuuk. A dél utáni isteni tiszteleten még többen megjelentek s elhatároztak a hivek a leechbur gi leányegyháznak a megalakítását, mely a pittsburgi egyházat fogja segíteni törekvéseiben. Az ügyek vezetésére elöljáróság választatott: Bernjén András gondnok, Németh Miklós es Kállay Jenő egyháztanácsosok tzemélyében. A lelkész a ref*, egyesület miikiidését is ismertette s van kilátás reá, hogy itt is lesz egyesületnek egy hatalmas osztálya. A több mint 52 főnyi reformátusságnak ez díszére is fog válni. A délutáni órákban még felkereste a lelkész egyes családokat s estve azzal a meggyőződéssel hagyta el azokat, kik az allömasra is kikisertek, hogy Leechburgban a magyarság jó része erősen ragaszkodik ősei hitéhez. így is van ez jól. A lel • kés: ott tartózkodásának ideje alatt régi ismerősének, Demjén Andrásnak volt szívesen látott vendege. Ök adták az úrvacsorához a kenyeret és a bort. isten áldása legyen mindazokon, a kik meghallották a hivó szót. Tízéves jubileum. A trentoni 1. magyar ref. templomi Bs. és T. egylet tiz éves emlékünnepélye igen tartalmasnak Ígérkezik. Az eddigi megállapodás szerint az ünnepély szept. 25. vasárnap délután félkettökor kezdődik, yüszmenettel. Ezen részt vesznek: a trentoni Első Magyar T. és Bs egylet, a trentoni,' Kossuth Ferenc M. Bs. egylet, trentoni m. ref. nöegylet. A férfiegyletek zászlóik alatt, zenekarok vezetése mellett, a nöegylet, ugyszinte a négy reform, lelkész és a két angol szónok kocsikon. A menet élén hat katonaruhás lovascsapat vezet. Az ünnepély programmja: 1. Rövid alkalmi isteni tisztelet; imádkozik: tdö. Hankó Gyula philadelphiai ref. lelkész, prédikál tdö. Kozma József perth-amboyi ref. lelkész. 2. Hymnusz. 3. Elnöki megnyitó beszéd. 4. Rev. H. Mc Cauley és Prof. K. Mackey angol szónokok. 5. Tdó. Kozma József, Tdő. Hankó Gyula és Tdö. Dikovics János üdvözlő beszédei. 6. Lelkész-elnök válasza. 7. Szózat. 8. Horváth József egyleti tag szavalata. 9. Egylet tiz éves története, olvassa Hejczey Sándor egyl. jegyző. TÄRCA. Csodálatos megtérés. Igaz történet. Irta. KISS ERNŐ. Mindenki ismerte az öreg Mihály bácsit. Ott lakott a falu végén egy kis házikóban, egyedül. Gyönge, beteges ember volt, de nem is csoda, mert nyolcvan év 6ok idő, megviseli az embert. De azért ö betegesen is elment mindennap a templomba. Tisztelte és szerette öt s> faluban mindenki, még a tiszteletes ur is, a ki sokszor meglátogatta az öreget, mikor már nem tudott többé a templomba menni, mert otthon kellett maradnia súlyos betegsége miatt. • Szép tavaszi vasárnap volt. A nap melegen sütött. A szegény Mihály bácsi ott feküdt betegen ágyában és hallgatta a kis harang bólogató szavát és nézte a templomba menő embereket Nézte, nézte őket s egy könyc8epp gördült ki beesett szemé böl, mert ö is szeretett volna a kis harang hívogató szavára a templomba sietni. De neki most nem lehetett mennie. A tavaszi nap beküldé sugarait a beteghez és fölszáritá szemeiről a ragyogó könycseppeket. Az ífreg Mihály bácsi pedig mintha megvigasztalódott volna, lehunyta szemeit és elaludt. Nem sok idő múlva, mikor fölébredt Mihály bácsi; a tiszteletes ui lépett be kis szobájába. — Jó napot, Mihály bácsi! monda. — Isten hozta, tiszteletes ur! — szólt az öreg reszkető hangjáu. — most nagyon sok mondanivalóm van. Érzem, hogy nem sokáig élek s addig nem tudnék meghalni, míg életem történetét el nem beszélem tiszteletes urnák. Ha nem esik nehezére, foglaljon helyet és hallgassa meg életem történetét. A lelkész leült, Mihály bácsi pedig beszélni kezdett. — Harminc éves koromban házasodtam meg. Jó feleségemmel egy ideig boldogan éltünk. Később azonban rossz cimborák társaságába kerültem, a kik minden rosszra rávettek. Korcsmába járás, káromkodás nálam napirenden volt. Feleségem és jó édesanyám sokszor kértek, hogy maradjak otthon, ne menjek mindig a korcsmába, de én azért is elmentem, mert csak ott éreztem jól magam a Mózes korcsmájában, a léha cimborák között. S ez igy mentnapról-napra. Vasárnap, a helyett, hogy mint más jó ember a templomba mentem volna, már jókor reggel ott ittam a pálinkát a faluvégi korcsmában, hajmeresztőén káromkodva. Feleségem nem bírta tovább elviselni a nagy fájdalmat, melyet én okoztam neki, beteg lett és nemsokára itt is hagyott bennünket. Én özvegy, kis leánykám pedig árva lett. Sokan azt hitték, hogy most meg javulok, de én tovább folytattam az eddigi életet. Napokig nem láttak otthon. Kevés idő múlva feleségem halála után egy nap kártyázás közben összevesztem egyik társammal és úgy találtam főbe ütni egy székkel, hogy azonnal kilehelte lelkét. Börtönbe kerültem, négy hosszú esztendeig kellett szívnom a sötét börtön levegőjét és rágni a száraz kenyeret, míg újra megláthattam a napvilágot. Mikor kiszabadultam börtönömből, ismét nagy csapás nehezedett reám. Kis leánykámat és jó anyámat nem láthattam többé, ök már akkor pihentek csöndesen künt a temetőben. Egyedül maradtam, nem volt többé senkim e világon. Ezt már nem bírtam elviselni. Elhatároztam, hogy öngyilkos leszek, hiszen nincs már mit keresni nekem e világon, gondolám. Elindultam tehát, magam se tudom, merre mentem. Csöndes és világos este volt. A hold szelíden ragyogott az égen, csönd volt mindenfelé. Az esti lágy szellőben valami fehér egyszerre megrezzent előttem a haraszton. önkéntelenül odatekintet tem; egy eltépett papirlevél volt. Kíváncsiságból fölvettem és betüzgetui kezdtem. Nehezen ment; a széle nagyon el volt már rongyolva. De az egyik oldalán egész világosan kibetüzhettem a következő mondatot: ,,Ha mi megvalljuk a mi bűneinket, hiv és igaz az Isten, hogy megbocsássa nekünk a mi bűneinket és megtisztítson minden hamisságtól.“ (János I. lev. 1. r. 9. v.) Valami régi, öregbetüs bibliából kitépett lap volt. Nekem úgy tetszett e percben, hogy az Isten küldte nekem ezt az izenetet. Eszembe jutott édesanyám kapcsos bibliája, melyből annji jó intést olvasott hajdan nekem — hiába! Elfacsarodott a szivem. Elgondoltam, hogy Istecnek minden haragjára és Ítéletére volnék méltó s ime, önekem bocsánatot ígér! A papírlapot keblembe rejtve, háborgó lélekkel mentem haza; tusakodtam a vérig. És csakngyan hiv és igaz az Isten: nekem is megbocsátott. Bünbánatoin égető könnyeit letörölte s szeretettel szólt hozzám,, halálra méltó bűnöshöz: „Ne félj már fiam......... Bűneidet szemedre nemi hányom.........“-----Mikor bevégzé az öreg beszédét,. nagyot sóhajtott, mintha valami nagy tehertől szabadult volna meg lelke,. azután ismét igy kezdé a beszédét: — Tiszteletes ur! Ha meghalok, tétesse koporsómba azt a papírlapot,. ez az utolsó kívánságom. Érzem, hogy nehány napig élek már csak; de nem félek a haláltól, mert „Hat megvalljuk a mi bűneinket, hiv és igaz az Isten, hogy megbocsássa!“ Pár nap múlva megkondult a falu kis harangja és szomorúan hirdette, hogy meghalt az öreg Mihály bácsi.. „Kis Tükör:“
