Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-24 / 52. szám
AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJANAK » fiÄRÄCSOjm IWEItliÉKIiETE, « Szent karácsony estén... Szent karácsony estén Betlehem mezején Hallatszott az ének az angyalok nyelvén: „Dicsőség, dicsőség égben az Istennek, Békesség a földön s szeretet mindennek ! Ma született az Ur, világ megváltója, Ki lelkűnk’ az örök haláltól megóvja.1' Napkeleti bölcsek s jmsztorok ménének, S neki tiszteletet azonnal tevének. Szent karácsony estén most is óh angyalok Hirdessetek békét, örömet mondjatok Gazdagnak, szegénynek, - s zendüljön az ének „Dicsőség légyen a menny s föld Istenének!“ Szerte a világon szánjatok, szánjatok, Jézes születését hirdető angyalok. Hadd tudjameg minden szegény,özvegy, árva Az idvesség útja nincs tölök elzárva. Jertek keresztyének, s áldjátok, áldjátok, Ki megváltá saját éltén a világot. Tisztelő hiveit őrzi, védi, látja Jézus, a szegények s gyermekek barátja. Szent karácsony napján buzgón ünnepelvén, Zengjen angyali vers az emberek nyelvén: „Dicsőség, dicsőség égben az Istennek, B Skesség a földön s szeretet mindennek !“ Kovács Endre. Az árva. — Irta : Kovács iEhc-d-re. — I. Karácsony este vo\t ; ifconyu hideg idő, hogy még a csillagok is rész keitek. A sivitó szél folyton zörgette a szalmafödeles kis házikó csaknem egészen befagyott pár ablakát. A csendesen szendergő természet szemfödele, a kristály hó, jégkemény. A kicsiny falu néptelen utcáján halotti csend. Rég elhangzott az estharangszó; elnémult a kántáló gyermekek éneke is. Abból a szalmafödeles kis házikóból, bár késő esté volt már, mégis világosság szűrődött át a befagyott két kis ablakon. /A durva alacsony asztalnál ül a férj, mellette felesége, kis szöszke bolygós leánykájával ölében. A férj épen a karácsony esti imádságot végzi fennhangon olvasva, az asszony pedig bánatos kisirt sze mekkel rebegi utána az imádság szavait. Az ima végeztével siri csend lett, mígnem a férj feleségére pillantva észrevette annak szemeiből ismét megeredt könyvit s hozzáhajolva vigasztalja: — Ne sírj, édes feleségem, jó az Isten, megsegit, nem hagy elveszni. Hiszen, aki ö benne bizik, meg nem csalatkozik. Én is hát „Istenre bi zom magamat, mert magamban nem bizhatom. De még akkor is, ha rám nyavalyát ereszt, ellene nem zúgolódom. ü formált s tudja dolgomat, lelkem ezzel biztatom.“ Imádkozz és benne bizzál ; légy erős, ne csügedez !___ — Igen, igen. Én szeretem és ál-j dóm az Ur Istent és kérem, hogy hallgassa meg kegyesen az én aláza- i tos könyörgésemet, melylyel imádom öt és áldozom ö neki naponként. Dej nem tehetek róla, ha gyönge asszony j létemre lelkem elszomorodik, szivem elszorul, szemeim pedig könybe lábbadnak arra a gondolatra, bogy te messze.... igen messze.... tengereken túl___ idegen világrészbe uta zol tölünk, hová a szegénység és nyomorúság üldöz el téged is, mint annyi százat, ezret, a hol valóságos Isten csodája, ha a szegény munkás ember I épnek marad s szerencsésen láthatja viszont édes övéit. Lelkem Palim, nem vagyok babonás, jól tudod, de valami különös elöérzet kínoz, amely azt súgja nekem : nerr^ látjuk viszont egymást az életben, nem fogsz többé visszatérni. Akkor pedig nekem és kis leányodnak örökre beborult ez a világ; nincs senkink és e kis hajié kon kívül semmink, — csak a jó Isten és a benne vetett hit___ lomra tértek. J)a bizony az álom ke rülte szemeiket s csaknem az egész karácsony éjét ébren töltötték. A nagy és szent ünnepnap reggelén korán felkészültek, hogy még egyszer együtt mehessenek Isten házába ,,örülni az örülökkel“, a hol a hivek serege buzgó áhítattal énekli a szép karácsonyi éneket: Örvendjetek keresztyének,- Nyitjátok meg nyelvek és szivek. •Az idvesség Istenének Mondjatok áldást minden hivek. Oly jól esett nekik a szebbnél szebb ének !. ... Hát még a lelkész karácsonyi tanitása, mikor a született Jézust, mint az emberiség megtartóját, egyedüli megváltóját mutatta fel bestédében ; szent asztalánál erösitgette, biztatta kegyelmével, szent — Ne láss rémképeket, édes fe leségem. Látod Berkes János komát, hogy megsegítette a jó Isten A meri kában, most nem cserél még a birpval sem. Várj csak, ha én is ott le leszek öt-hat évig, mi is majd uj cserepes házat, építünk, oly szép kér. pejkónk lesz, mint a bírónak s annyi tehermentes földünk, mint Berkes komának. > Szegény asszony, mintha vigasz talódott volna e szavakra : legalább köríveit letörölve, vidámabbnak tűnt fel bánatos arcza, miközben kis leányát az ágyba téve, féri« ruháit rakosgatta, nézegette, melyeket ame rikai útjára készített. Minden egyes darabnál sóhajtott egyelt s Isten a megmondhatója. hol7 jártak gondolatai. Mégsokáig'felbeszélgettek s közel volt már az éjfél is, mikor nyugalelkének erejével a bünösökít, a C'üggedü és félénk szivüeket ! Úgy hitték, úgy érezték ök maguk is, mintha már minden baj és félelem távol lett volna tölök. mikor visszatértek ki tini ny názikójokba, ahol lelki testi ose'ndességben töltötték el [a szent, ünnepet. Karácsony és újév közt utazott el Veres Pál Amerikába Szegény felesége két álló napig szüntelen sirt és imádkozott, kiesett kezéből minden dolog, inig végre agy a hogy belenyugodott. Egész estéken at többnyire egyedül fonogatva, varrogatva számlálta a napokat, mikor férje tudósitan fogja megél kezéséröl. Pedig az csak egy hónap múlva érkezett meg s majd elájult, mikor olvasta férje leveléből, hogy a föld mélyében, bányában dolgozik. Máskülönben nem panaszkodott Veres Pál az ö munkájára, mert naponta négy öt hat dollárt is megkeresett ; csak az esett nehezére, hogy munkástársai tótokés ájrisok voltak, kikkel beszélni nem tudóit. Napokon át nem hallott magyar szót a bányában. Volt ugyanott még más kéfc magyar ember, de azok nem ö vele dolgozta]^ s csakis reggel és este útközben beszélhetett velők. Első levele után két hónap múlva kétszázharminc forintot küldött haza Veres Pál a feleségének. Szegény asszony még sohasem látott egy csomóban annyi pénzt, hát még hogyaz az övé legyen, alig hitt maga magának . El is ment vele a postáról rögtön a takarékpénztárba és a kétszáz forintot betette, híven férje utasítása szerint. A felmaradt harmincforintból pedig élelmet és ruházatot vett, meg kevéske adóját űzette ki és öt forintot az egyháznak adományozott. Eljött a tavasz, színes ruhába öltözött a természet: minden élő lény ör veudett a tavasz pompájának. Veres Pálné is örült, különösen annak, hogy férje oly hamar oly szép összeget küldött haza. Meg is irta neki, kívánva friss erőt, egészséget neki a további munkához, nem felejtvén többször lelkére kötni, hogy igen igen vigyázzon magára. A napok és hetek teltek egymásután. Veresné napszám munlyiba járt, kis leánykáját sehol soha el nem hagyva, magával vitte a kis leányt a templomba is az édes apáért istenhez imádkozni. Minél régebben volt távol a férj, a feleség annál jobban remeget életéért. Sokszor álmából felriadt s megkönynyebült, hogy csak álom volt, ami lelkét, testét nyugtalanította, megrémítette. Már három hónap óta nem kapott levelet. Mindenfélét össze vissza gondolt, hogy mi szerencsétlenség eshetett meg férjével. Imételve küldött levele is válasz nélkül maradván, csaknem kétségbeesve járt-kelt az emberek között napszám munkája után i II. Kisbesnyö község, a hol Veres Pál kis családját otthon hagyta, alig három-négyszáz lelket számlál. A kál vinista papi lak, egy régi rozoga épület, mely még a múlt század elején a nagy tűz után épült, egyetlen nagyobb ház a községben. Kisded temploma előtt, kicsiny faharangláb van, melyből egyetlen harangocska hívogatja a híveket Isten házába, úgy hétköz-, mint vasárnapokon. Az öreg lelkész, egy 48 as vörössapkáa hadnagy, klasszikus műveltségű, sokat tanult, látott és tapasztalt ember, aki maga sem tudná megmondani, hogyan felejtödött itt e parányi lelkészi állomáson. A papné egy kicsiny összetöpörödött jóságos teremtés, igazi védangyala a népnek, kinek mindenkihez van egy kedves szava s aki mindig szívesen ád a sziikülködüknek abból a kevésből, a mije van. HM HU
