Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-26 / 48. szám
2 Hálaadás napja. Míg Magyarországon közös, a hassanak minden polgára által egyakarattal elfogadott ünnepnapot »ern a törvényhozók bőlcsesége, aem a fejlettebb, a tisztáltabb közvélemény nem tud teremteni: addig Amerikában egy évben négy napon dobban együtt minden lakónak a szive. Pedig Amerikában minden nép faj, minden nemzetség feltalálható. Mind a négy nemzeti ünnepnapot a népnek a közvéleménye teremtette meg. Május 30-án, mikor az uj életre ébredt természet a legnagyobb pompát, fejti ki, ki-ki felvirágozza kedveseinek a sírját. Julius 4-én, az ország szabadságának emlékünnepén mindenki örömre serken. Szeptember fi án pedig a munka ünnepét üli a világ legmunkásabb nemzete: Amerika. Az összes közös nemzeti ünnepek között keresztyén, de általános emberi szempontból is a legszebb ünnep nap novembernek utolsó csütörtökje, a hálaadás napja. Az amerikai nép tudja, érzi azt, hogy az Istentől száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék, azért minden évben arra szentel egy napot, Hogy hálát; adjon a minden jók adó jának. Igaz szívből fakad ez a hála. Hiszen alig van a világon nemzet, a mely méltóbban adhatna hálát az Istennek, jmint az Egyesült Államok. T'öldi és szellemi javak a legnagyobb mértékben itt találhatók fel. Itt ural Jkodik a szabadság, egyenlőség és testvériség. A Krisztus tudománya, -a tiszta evangyélim sehol nem lobog magasabban, mint ebben az országban, hol a vagyoni jólét s a jóléttel együttjáró műveltség, ipar, kereskedelem, művészet alig álmodott magaslatra emelkedett. Itt az emberi jogok tisztelete s a tehetség igaz érvényesülése arra ösztönzi az embert, hogy igyekezzék magán megőrizni az Istennek képét. Ezért ragaszkodik az Istenhez, elöl jár a vallásosságban. Nem csak szájjal vallója a Krisztus evaagyéliumá nak, hanem tetteit is a Jézus szelleme hatja át. A keresztjét nevet nem üres dísznek tartja, hanem olyan kötelező elhivatásnak, amelynek hűséges be töltése jogosít arra, hogy ha életünk mint a fü elszárad, nyugodtan, fel emelt, fővel állhassunk meg az örök bíró előtt s e földi élet után a mennyországnak polgárai legyünk. így csak természetes, hogy az Egyesült Államok »épének az élete üres, tartalmatlan volna „Hálaadás“ napja nélkül. A természet már levetette ünnepi ruháját. Lehullt a virág a oda a mezőnek minden ékessége. Elérkezett az idő, midőn ,,tüz mellé, házba szorulunk !“ Nem a legalkalmasabb időpont-e ez arra, hogy az ember elmélyedve a múlt eseményeinek, a lefolyt esztendő történetének a vizsgálásába, hálás szívvel borul jon vele a Minden ható trónja elé s kérje az ö további áldását és segedelmét? Bizony ez a legalkalmasabb idő arra, hogy önmagunkat megvizsgáljuk s elismerjük, hogy az ö segedelme nélkül mit sem végezhetünk. Ha az egész Amerika ünnepel, ünnepeljünk mi is ! Nekünk, amerikai magyaroknak, közelebbről a reformátusoknak nagy okunk van a hálaadásra. Kitagadná, hogy anyagi szempontból tekintve ez az év egyike volt a legjobbaknak. Munkás testvéreink napról-napra, hétről-hétre megtaláltuk az ö munkájokat s mankájok után megnyerték a jutalmat is. Valóban el lehet mondani, hogy ez az év egyike volt a legjobb esztendőknek. Ha pedig kenyér van, minden van! Az, akinek Isten keze munkáját megáldja, szívesebben, könnyebben áldoz a jótékonyságnak, a vallásnak az oltárára is. Ezért haladtunk mind a két téren. Az egyletek, szövetségek, egyesületek sok szép pénzt áldoztak a mások segítségére s az egyének, egyház községekké szervezkedve építgették az Istennek országát. A régi vezérek mellé, uj tetterő« ifjak érkezének, akik együtt munkálkodva a széles mezön hatalmas egyházi és nemzeti irányú eredményeket mutathatnak fel a jövendőben. Az Istennek, ki bennünket erre se gitett, légyen örök hála ezért a haladásért. A hálaadás mellett, vessen lángot szivünkben a nemes elhatározásnak lángja is. Nagy feladatok várnak reánk * Az első tiz év próba után, jönnek a megszilárdulásnak a napjai. Több helyen uj templomok épülnek. Épülnek pedig nem csak a jelennek, hanem a jövőnek is. Lehet hogy nehéz idők várnak reánk, de testvérek! előre az Istennek nevében. Akik jó ügyért küzdenek, soh’se buknak el! Építgessük azért az Urnák hajlékát, hogy j öv őre még teljesebb szívből adjunk hálákat az Istennek. y-r-A magyar válság. Magyarország válságos helyzete még ma sem változott, sőt úgy látszik az előttünk fekvő postai tudósításokból, hogy a helyzet a kor: mány kinevezése folytán még nehezebbé változott. Nehezebbé psdig azért, mert most már nem elvekért, hanem személyek ellen foly a harcz. A kiben van egy parányi jogi ér zés, azt el kell ismernie, hogy Tisza István gróf engedményeket hozott Béckböl. Olyan engedmények ezek, a melyekről az ellenzék az előtt álmodni se mert. És még is az engedményeket, a határozott győzelmet se akarják elfogadni azok, a kik Tisza István grófban, nem az állam férfiút, hanem a kálvinista fögonduokot nézik---- Ha Apponyi gróf vagy akár Lukács László lett volna a miniszterelnök, az egész ország s mi külföldön élő magyarok is elismertük volna, hogy országunk egy nagy lépéssel haladt alöbb az obstrukció által, de mivel 'Tisza gróf kálvinista szükségképen kétségbe kell vonnia a néppártnak s az ellenzék klerikális érzelmű tagjainak azt, hogy a miniszterelnök képes lenne a nehéz gordinsi csomót megoldani... Igaz, hogy Tisza István nem hozta meg a magyar vezény szót. De az is igaz, hogy Apponyi gróf volt az első, aki ezt programjából kiejtette s úgy szólván kinálgatta magát a miniszterelnökségre. E sorok írója teljesen tisztában van azzal, hogy mi a függetlenség s mi a magyar függetlenségi pártnak a programja, soha nem is volt más mint függetlenségi férfiú, de viszont szinte utálat tölti el szivét akkor, a mikor látja, hogy a függetlenségiek egy része csak eszközül szolgál a klerikális Apponyi é« a néppárt czéljainak elérésére. Azért foly a hajsza most Tisza István ellen, mert a nemzeti pártiak, a régi habarék párt közül egy selett miniszter. E miatt lett nagy a riadalom Egyiptomban a húsos fazekak körül! Egyet el kell ismernie mindenkinek s ez az, hogy Tisza István a legnehezebb körülmények között foglalta el azt a nehéz hivatást, hogy Magyarországot jelenlegi nehéz, zavaros helyzetéből kivezesse. Ez az igaz állam férfiúnak kötelessége. Kötelessége még akkor is, ha ezért gnny, szitok s még ha tövis koszorú lenne osztály rész«. Viszont e nehéz időkben nem azok szerelik igazán a hazát a kik személyek ellen harczolnak, ha nem azok, a kik minden magány érdeket félre téve munkálkodnak a haza boldogságán. Mi bár elvi szempontokból nem vagyunk is hívei a szabad elvüpártnak s politikai pártállásunk különbözik is a Tisza Istvánétól, azt a harcot, amely öt személyében támadja s tőle minden vívmányt elvitat, egyáltalában nem helyeseljük, s őszintén óhajtjuk, hogy az ország gróf Tisza vezetése alatt szabaduljon ki nehéz helyzetéből. Óhajtjuk pedig azért, mert után na esetleg Apponyi, vagy az ö szelleme befolyása alatt működő kormány jutna uralomra. Ettől szabadítsa meg az Isten a mi édes hazánkat. Vasárnapi iskola. A mértékletlen ivás veszélyes. Példab. 20 r. 1 v. ,, A bor csúfoló a részegítő ital háborgó.“ A mértékletlen ivás veszedelmes a szervezetre, káros a megélhetésben, rossz következményű az erkölcsi életre. A mértékletlenség nem a mai kor gonosz szülötte, olyan idős ez, mint maga az emberiség. A külömbözö népek legrégebbi hagyományaiban olvasunk e felöl; igy pl. régi zsidó sé görög könyvekben tétetik emlité# India Védáibanás Persia Avestáiban (szent-könyveiben) található vonatkozás a bor mértékletlen élvezetére. De nencsak arról van említés hanem intézkedtek is a szeszesitalra csábitó kisértéssel szemben. Egyes államok törvényei erre vonatkozólag a legrégebbi időből vannak megörökítve. A Khina történelme szerint egy «sászár 1100 évvel ATrisztus születése előtt, mértékletességi reformot hozott be országában, olyan messze ménö törvényt adott, hogy szőlő bort kitiltott országából. A római köztársaságban Draco alatt az iszákos8ág halállal büntettetett. A karthágóiaknál bort nem szabad TARCA. Zsuzsika titka. — Irta: Szigeti I. József. — Zsuzsika az ablaknál kézimunkázott. A bubi — egy alig négy éves csöppség — pedig zsámolyon ült mellette. Odasímult a leányka szoknyájához és mert Zsuzsika arcát nem érte el, csókolgatta a ruhát, mely bájosan tapadt a l°gplasztikusább termethez. Zsuzsika megkönyörült a bubin: letette a kézimunkát, lehajolt a gyermekhez és míg csókolta, nevetve szólt hozzá. — Mit csinál maga kis csacsi ! Úgy szeret maga engem * — Mint galamb a tiszta búzát ! — válaszolta a íiucska, karjait Zsuzsika nyaka köré vonva. Az ablakon beszűrődő napsugár rá ragyogott erre a megkapó képre. Fénye előbb tűzpiros volt. de mindinkább halványodott, amint a nap vörös golyóját lejebb lejebb gurította az alkony a szürke égbolton. A szülök távolabb töltik bizalmasan beszélgettek, de beszédjük inkább halk suttogás volt. A leány anyja olyan negyven év körüli asszony, a kifejlett nö minden kecsével, ingerlő szépségével. Nyár, az elkésett tavász virágaival; szinte vetélytársa lehetne leányának. A íiucska atyja talán még fiatalabb de halvány, szomorú arcán a korai öregség redöje bukkan elő, az őszülő szakái szürkeségéből. Nyár az ősz derével. Az érzelme is olyan, mint az őszi idő: bizonytalan. Zsuzsikával szemben amellett még tartózkodó, szőnie félénk, amit a leány úgy mav gvaráz, hogy a férfi a hozzá inkább illő mama kedvéért jön a házukba talán csak rokonszenvböl és hálából azért, mert a mama szeretettel öleli keblére az anyátlan kis gyermeket. A kis árvát, ikiről most is gyengéden beszél. Azapá iák szivét jóleső? járja át; önkéntelenül kap a nö keze után és mig szorongatja halkan sut tog tovább. — A veszteség első perceiben ez a gyámoltalan gyermek, ez a csöppség tartotta bennem a lelket.... Itt föliszmélt a lélek tompultságából.... és már érzem, tudom, hogy nem lenne nekem oly nehéz az élet, ha ö megosztja velem annak terhét, fáj dalmát és örömét.... Szereti úgy, mint most, mindig a gyermeket.... s én bálványozhatom ezért is az öreg szivemmel. Az anya még halkabban válaszolta: — Ne liigyje, hogy oly öreg ön mellette! Miért fél hát ezt neki mondani? Ha beszélne erről vele, le hetséges, hogy megváltoznék. Nem lenne oly zárkózott előttem, az anyja előtt s én olvashatnék a szivében, megismerném a titkát, a féltve őrzött titkot: miért nem akar férjhez menni A halk suttogást Zsuzsika, ki a bubival foglalkozott, nem hallotta.És hal ványabb, mindig halványabb lett. Úgy súgta, hogy még a bubi sem hallotta: — Elviselhetetlen, tűrhetetlen ! A,férfi pedig válaszolt a mamának:-- Csodálatos, hogy nem ismeri a leánya titkát, a szomorúsága okát, nem tudja megakadályozni a hervadását. Látja, ha nekem jussom lenne hozzá, a bubi meg a magam szeretőiével gyengéden vonnám le a leplet fájó titkáról, hogy ha még lehet gyógyít hassam a sebeit. Zsuzsika nézett tovább lopva a szülök felé és eközben a tíi mélyen belesznrt az ujjába. Felsikoltott. A íiucska ijedíen kiabálía : — Szegény Zsuzsika néni! Vérzik a szép keze! Apuska jöjj, kössed be! A gyermek apja sz-liden simogatta a leányt. — Miért nem vigyáz ? Miért ijeszti meg a bubit ? — Mert nem vagyok vak, mert kíméletlenek ! Bizonyosan utjokban vagyok. — Zsuzsika! kiáltott rá anyja. — Hiába a megbotránkozó, rendreutasitó hang, ki kell mégis mondanom, hogy tőlem férjhez mehetsz! Ha én akadályozlak ebben, inkább távozom hazulról__ Van hova___ tudod.... Gyuri bácsiék sokszor hívtak.... Hát betoppanok hozzájuk .... A bubi a nagy szemeivel csak nézett, gyermekesze nem tudta megérteni, hogy mi történik, csak azt látta, hogy Zsuzsika törli a kényeit, sir. Sírásra fakadt ö is.
