Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-19 / 47. szám
NEW YORK, Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfiú, a ki egy császári és királyi konzulátus! űgyvivőség vezetésével bizatott meg Amerkában, és sok éven át kifejtett igen üdvös szolgálataiért a magas császári és királyi kűlűgy minisztérium köszönetét kapta. Tehát kifogástalan jellemű s teljesen megbízható. ZFómcelcet küld a világ bármely részébe, gyorsan és pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir. postatakarékpénztárhoz kamatozás végett s az eredeti betét könyveket a feleknek pontosan kiadja. Hajó jeg-ye^cet elad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rotterdam, vagy Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajótársulatok. Kinek hajójegvre szüksége van, Írjon hozzá árért. TCiáullit mindenféle meghatalmazásokat, adás-vételi szerződéseket s bármilyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. A ki egyszer hozzáfordul, biztos pátfogója marad. Magyarok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és Írjatok hozzá árakért és levélboritékokért. Levél cim : John N é m e t h, 457 Washington St., New York. Ragadozó farkasok támadnak ellenük, hitetlenséget terjesztve, őket megtántoritani éa megsemmisíteni igyekeznek. De ö híven őrzi nyáját. Drága áron, nem aranyon, sem nem ezüstön, hanem drága vére árán szerzetté azt. Dávid pásztor korában a ragadozó vadakkal is harcra kelt juháért, ami jó pásztorunk életét is letette, hogy mi élnénk ö általa. „Örök életet adok nekik és soha el nem vesznek és senki ki nem ragadja azokat az én kezemből“. S van egy sötét, mély ut, a halál árnyékának völgyéből a legnagyobb veszély fenyeget. Ezen a hazatérő utón is vannak lelkűnknek ellenségei, veszélyei. De a jő Pásztor vele van övéivel : megerősít a hitben és tántoríthatatlanná tesz a reménységben. Ott lesz velünk ama sötét völgyben is. Az ö botja és veszeje elűzi az ellenséget s az nem árthat. Épségben jutunk át ama völgyön s a dicsőség hegyére megyünk. Krisztus elvette a halál fulánkjának mérgét. Egy keresztyén — haldoklása közben azt mondá: — Ha ez a sötét völgy? akkor nincs benne sötétség, egészen világos“. A jó Pásztor őrizete alatt Atyánkhoz megyünk. így nyugtat meg minket hitünkben. A ki a jó Pásztort szereti, annak ajka ezt zengi, szive ezt érzi szüntelen „Mindig veled Uram, mindig veled“. S e nemes elhatározást, e szent vágyódást igyekszik is valóra váltva hiven megtartani, mig nem hite, re ménye valósággá változik. Marok ünnepe Briüpnnnan. Irta: KUTHY ZOLTÁN, newyorki ref.lelkész. Ködös, szürke vasárnap volt no vember 15 ike. A napsugár alighogy áttörte az ég boltját. Este kilenc órakor, a mikor a new yorki Central hatalmas mozdonya hosszú kocsisorával berobogott a bridgeporti állomásra, a kocsiból kilépve elvegyültem a nagy város ember tömegében; szitált az őszi eső s nehéz köd ült a házak falain. Pár perc s a villanyos levitt a város végére, a Hancock-ra. A magyar házak ablakai sötétek, az utcák csöndesek. Szinte megdöbbenve lépkedtem. A magyar szótól máskor oly hangos Hancockon nem látni élő lényt........ A reformátusok templomán az ablak redőnyök lebocsátva, a parochia ajtaja bezárva, körös-körül a magyar házak ablakaiból a rozmaringok oly hívogatva integetnek......... Tovább megyek. Egyenesen a Cigiár Hall felé. Pár utca s kitárul a hatalmas épület ajtó szárnya. Az ajtón belül csodálatos fény, varázslatos melegség. Azt hittem, hogy eltévedtem. S ha karon nem ragad a a bridgeporti egyház tevékeny jegyzője, bajos lett volna utat törnöm az embertömegen, mely ált egymás mellett, mint erdőben a cserje, erősen küzdve azért a neki juttatott kicsiny, talpalatnyi helyért. Itt találtam az egész magyar Bridgeport.Ünnepeltek mesés, csodás ünnepet. A bridgeporti reformátnsság, — nem, az egész bridgeporti magyarság rendezte azt. Uj lelkipásztora jött a bridgeporti református egyháznak;ujabb vezetője a Bridgeportban letelepedett magyar honfitársaknak, szó szólója a magyar ember szivét betöltő, lángoló hazafiságnak. Méltán ragyogott az öröm sok százak arcán, méltán lobogott a lelkesedés tüze magyarjaink szivében. A templomban. A lelkészfogadási ünnep a szép, sudár templomban kezdődött. Az ércharang hívogató szavára százával vonult a nép az Isten házába. A templomban nem lehetett mozdulni, oly sűrű sorokban állt a nép egymás mellett. A lelkesedés, az elragadtatás kitörő szava volt a gyülekezeti éneklés. Némacsend, buzgó áhitat ült a sziveken, mikor megcsendült Kom - játhy Ernőnek, azuj lelkésznek ajkán az imádság, mely szállt, szállt az ég felé, magával ragadva a templomi gyülekezetnek, százaknak és százak - nak a felmelegült szivét. Az Istennek bizonyára kedve telt az ö imádkozó, buzgóságos seregében. A beköszöntő egyházi beszéd, a melyet az ifjú lelkész az I. Kor. 2., 1—3. versei alapján tartott, lelkesült szívből fakadt s könnyre fakasztá az élet viharában megedzett legerősebb férfiút is. A megható templomi hangnlatot rendkívül ünnepéiyessé varázsolta az egyházi énnekkar, mely Gaál Antal ügyes vezetése mellett két ízben vallásos dalokat énekelt melegen, őszintén, mint a mikor olyanok énekelnek. a kik a szivüket az ajkukon hordják. snyhercz Istvánné asszony, Ruszka> Klára, Tóth Pálné, Kocsis Györgyné és Karimai Erzsi munkástársnöi nevében gyönyörű virág bokrétát nyújtott át a lelkésznek, a ki a szeretetnek ezt a szép megnyilatkozását megható szavakban köszönte meg. Az úri szent vacsora kiosztás után. a melyben mintegy 200 hivő részesült, a Kenyherc Istvánné által virágkoszoruval diszitett orgonának a hangjai szólaltait meg s a meghat» templomi ünnepély véget ért. A Cziglár Hallban. New yorki létemre s mint aki sokszor és sokfelé utazom, megszoktam a nagy embertömeget. De megvallom, oly lelkesült sereget mostanában nem láttam, mint amely ez alkalommal betöltő a Cziglár termének legkisebb zugát is. Lehettünk a közvacsora mellett 400—500-an. Hivatalos képviselőiket elküldték az ünnepélyre a Betegsegélyzö Egyletek Szövetkezete, az I. M. Betegs. Egylet, a Rákóczy Betegs. Egylet, a Ref. Egylet, a Szt. József Gór. Kath., Ifj. és a Gór Kath. Szt. János, az I. M. Mükedv. Egylet és a bridgeporti Kossuth Camp. A vidékről eljöttek Kuthy Zoltán new yorki és Kuthy Elemér passaici ref. lelkészek és képviseltették magukat az amerikai magyar hírlapok. Mindegyik küldöttségnek volt egy meleg, őszinte üdvözlő szava az uj, ifjú lelkészhez. A Ref. Egylet nevében annak elnöke a bridgeporti ref. fiatalság nevében Pasztanovszky Mariska virág csokrot adtak át a lelkésznek. Dezső Istvánnak, a fáradhatatlan buzgóságu egyházgondnoknak a szive szólalt meg a beszédében, amikor bemutatta az egybegyűlteknek a bridgeporti egyház örömét, büszkeségét, Komjáthy Ernő lelkészt, aki zugó tapsviharban, ujjongó éljenkiáltások között, ifjúi hévvel előadott beszédben köszönte meg a küldöttségeknek, a vendégeknek, egyháza tagjainak, az egész bridgeporti magyarságnak az iránta oly impozáns mértékben nyilvánított rokonszenvet és bizalmat. Tíz óra felé járt már az idő, amikor a vendégsereg elhelyezkedett az egyegész tanya-udvart, még — uram bocsa’ — a tekintetes urat is, ha — valamit megtudna. De bebizonyosodott most egyszer, hogy szél nélkül is zörög a haraszt és Márton hűségesen szolgálja Sass Tamás ui at. Ami azt illeti, szolgálhatja is, mert elég kényelmes,,hivatala“ van. Csak arra vigyáz, hogy az ősi Sass-területen egy nyulfiók se lövödjék vadorzó j puskával. A háza is közel az erlöhöz és naponta egyszer néz körül a vadasban ; a többi idejét ott töltheti, ahol akarja s alhatik nagyokat. Hogy Márton jó időt jelentett, az öreg ur elöfütyülte a három csahost és puskát akasztva vállára, jóked vüen ballagott végig Mártonnal a bogárhátu szántásokon. A négylábú vadászczimborák várakozáson felül hajkorásztak, mert Márton alig győzte czipelni a kövér süldököt a cserjés alá, ahol a horgas inoknál fogva sorban feiaggatta őket. Eközben Sass Tamás került egyet és mig Márton a kopók utján beljebb vonult a cserjésbe, hogy hogynem a Martonék háza elé vetődött. Mintha vonzotta volna öreg szivét az a halványpiros arc. Avagy nem úgy van-e sok ember, hogy egy el nem mosódó női arcot látva, megujra odafordul tekintete, bármilyen szemkápráztató látványosságban legyen is része egy óbbként 1 Gondolta Sass Tamás: benéz egy ital vízért. Alkonyi homály borongott a kis csöszházban és a fehérre meszelt falat csak olykor festette be vérvörös vilá gával a fel fellobanó zsarátnok. A gyermekasszony ott ült a padkán, mig balkezével egy parányi, nyöszörgő emberkét ringatott. Nagy, ! fekete szemeiben visszatükröződött a tűz vörös fénye és ijedten nézett a belípö vendégre. Majd sietve hagyta ott a bölcsöt és habos kötényével helyet törült az urnák. És ahogy odatette a széket a vendég elé, félénken rebegve kocz káztatta meg a kérdést. — Vájjon hová maradt megint az én Mártonom ? Azzal visszaült a gyereket ringatni. Sass Tamás hirtelenében azt sem tudta, mit mondjon és amint kicsa pott, a láng a tűzhelyről és megvilágította a szép asszony körvonalait, szótlan gyönyörrel szemlélte a gyermekéi dédelgető fiatal anyját. Irigyelte azt a tűzhelyet__óh, nem Mártontól.... Isten tudja kitől. Eszébe jutott egy másik szép asz szony, egy tüneménvszerü alak, aki selyembe öltözött egykoron__ de nem jutott volna egyszer is eszébe, hogy az ura után tudakozódjék. És gyorsan fűzte gondolatait, mig nem elérkezett egy hideg sirhoz, amelyír nek fekete márványköve alatt félszázad óta porlad egy régen szép asszony, aki----akinek talán sohasem jutott volna eszébe egyszer is, hogy megmegkérdezze akárkitől: — V aj jón hol már most az én uram?----És mig visszaképzelte magát abba az édes emlékű korba, amikor a mostani galambösz fürtök még feketén árnyalták derűs homlokát, — amikor játszi kalandók után, kezdte megismerni az életet, mig nem egyik tündérvár a másik után omlott össze: úgy gondolta, hogy lemondana minden kényelemről, a jólétről, táblabírói rangjáról, ha — a kajlafülü és harcsaszáju Mártonnal — miért ne tehetne Isten csodát? — cserélhetne. És olyan nagyon és igazán tudta tisztelni és szeretni e pillanatban azt a vászonruhás kis parasztasszonyt, aki úgy megtudja osztani anyai szeretetek *hitvesi gyöngédségét, a gyermek és annak apja között.... Menni készült, de a boldog fészek látása lenyűgözte. Zsibbadtnak érzé tagjait és önfeledten, némán bámult hol a piskáló tüzbe, hol a szép aszszony rózsás arcába. Merengéséből a Márton recsegő hangja riasztotta fel, aki bizonytalan léptekkel, félrecsapott kalappal tá molygott be és öt észre sem véve a sötétben, durván kiáltott az aszszonyra: — No, mit melengeted ott magad ? Hadd ott azt a kölyket, oszt haladj a nyiresbe és hordd haza az ur nyulait.... ott egye meg a fe__ A gyönge asszony ijedten tette apró tenyerét a pálinkától gőzölgő szájra és hirtelen mécset gyújtott. Márton, hogy meglátta az asztal végén könyöklő vendéget, torkán akadt a szó és szinte hülyén bámult a földre. Az öreg Sass Tamás pedig büszkén felemelkedett a helyéről és odalépve a mellette eltörpülő paraszthoz, vállonragadta és ablakhasogató hangon bömbölte a fülébe : — Becsüld meg azt a jó asszonyt, te gazember, mert összetöröm hitvány csontjaidat__te___te.... rut___ állat__ Aztán, hogy látta, miképp az aszszony remegve kiment, alaposan pofonvágta Márton gazdát és szó nélkül kilépett a szürke alkonyatba__És Márton, ahogy a szédüléséből kissé magához tért, rögvest kijózanodott. Megvilágosodott elméje és — dehogy voltak öldöklési hajlamai. Hogy az urat nem érte utói, hogy kezet csókoljon neki, az udvaron vacogó asszonyhoz szaladt és térdre borulva előtte, átfogta annak lábait, de nem tudott szólni, csak becsületes szeméből potyogtak a bünbánás, az engesztelés tiszta könyei__
