Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-10-01 / 40. szám
IV. évfolyam 40. szám. Bridgeport. Conn., 1903. Oktober 1. assn 3^CJS-C3-“2"J1.I3 (HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL.) flegjelen minden héten csütörtökön. Slöfi-zetési áx eg-y éxrre: Amerikába $2. Magyarországba $2.50. AZ AMERIKAI MAGI. REF. EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. A LAP TISZTA JÖVEDELME AMERIKAI MAGYAR REE. EGYHÁZI CZÉLORRA FORDITTATIK. Published every Thursday by the HUNGARIAN-AMERICAN SENTINEL PUBL. 00. Cor. Howard Ave & Pine St., Bridgeport, Conn. ENTERED AT THE POST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER. FIGYELEM I A lap szellemi részét, illető közlemények, valamint előfizetési dijak: KALASSAY SÁNDOR, ref. lelkész Bates St. Hungarian Ref. Church, cimre küldendők. Kiadóhivatal: 318. Howard Ave. Bridgeport, Conn. Ide küldendők az egyleti értesítések, egyházi és világi hírek. Olvasóinkhoz. Miután a pittsburgi magyar ref. egyház csekélységemet tüntette ki bizalmával, meghiwán a lelkész haza menetele által megürült lelkészi állásra, felkérem azért t. olvasóinkat s lapunknak szellemi tekintetben is pártfogóit, hogy a lapot illető minden közleményt, előfizetési dijat, hozzám Bates St. Hungarian Ref. Church, Pittsburg, Pa. küldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal továbbra is Brid geportban marad. Ide jelentendÖk a cim változások s a sürgősebb egyházi hirek és értesítések. A kiadó hivatal cime: 318 Howard Avenue Bridgeport, Conn. Midőn ezeket a t. olvasó közönség szives tudomására hozom, egyszersmind újólag felkérem olvasóinkat, hogy miután én az októberben tartandó toledói gyűlés alkalmával felakarom mutatni lelkész társaim előtt a lapnak anyagi állapotát, legyenek szivesek hátralékaikat — akár kaptak erre külön felszólítást akár nem — minéi előbb beküldeni. Egy lapnak a kiadása nagyon sok költséggel jár s azt senki nem kívánhatja, hogy a hiányt, — mely az elő fizetési pénzek hanyag beküldéséből származik én fedezzem s ez által hat tagból álló családomtól vegyem el a mindennapi kenyeret. Csodálatosan viselkedünk rni magyarok a lapokkal szemben. Olvasni szeretünk, de megvárjuk hogy az előfizetési dijak beszedésére niég külön embert alkalmazzon a szerkesztőség, holott ez azt jelenti, hogy igy a lap dijjának a java része az ügynök zsebébe vándorol. Nem az volna-e a természetes ha olvasóink nem várnának külön felszólításokat és ügynököket, hanem önként, a maguk jószántából küldenék be azt a csekély összeget, a melybe lapunk járatása évenként kerül ? Bizony ez volna a legtermészetesebb dolog, s a lap kiadásai is jóval meg kevesebbednének ebben az esetben. Ne várjanak azért olvasóink külön felszólításokat, intéseket és ügynököket, hanem küldjék be előfizetési dijaikat. Lapunk csak úgy teljesítheti igazán hivatását, ha mögötte buzgó s hithü olvasók állanak. Szeretettel: KALASSAY SÁNDOR, felelős szerkesztő. Pittsburg. Pa. Bates Str. Hung. Ref. Church. Az aradi tizenhárom. Itt van újra október hatodika. Eltűnődünk a magyar szabadságharc vezéreinek szörnyű legyilkolásán Aradon. Ezrek estek el a csaták dicsőségében, önfeláldozó lelkesedés sei, vitézül. Ezek nem éreztek a fagyos halálban lelki fájdalmat. Sebükből áldásos vér omlott a haza szent földjére, melyből, azt hitték, hogy a nemzet szabadsága fog kihajtani. De mikor a tizenhárom tábornokot a ködös hajnal szürkületében elhurczolták a várfogságból az akasztófához, az elvesztett szabadság, a rab nemzet, az összetört hazán való kétségbeesés facsarta szivüket és vigasztalanul mentek a gyalázatos halálba. Ez volt hát önfeláldozó életüknek haszontalan vége. Nagy vitézségükért a jutalom, győztes csatáik babérját homlokukról letépték s mint árulóknak, kötelet hurkolt nyakukra a hóhér. Megfojtották őket s utolsó lehelletük imádság volt és átok. Azután temetetlenül nyelte el őket a föld. Gyászosabb vége ennél nagy forradalomnak nem lehetett. Megborzadt tőle egész Európa; a magyar nemzetnek sirni sem volt szabad, fájdalma olyan néma volt, mintha maga is meghalt volna. Félszázadnál több idő múlt el azóta s még most is él a fájdalom. A nemzet gyászolja hőseit, Magyarország tiszteli vértanúit, nem feledkezik meg róluk senki sem. Babér és virág nyílik a vesztőhelyen, gyászszal bo ritott nemzeti lobogó hajlik meg emlékük előtt s az ifjak ajkán fölhang zik a Szózat: Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhunytanak legjobbjaink A hosszú harez alatt. S mint hajdan Nagy Konstantin császárnak a kereszt az égen, úgy tűnik föl nekünk az igazság, hogy ennek igy kellett lenni. A magyar nemzet újjászületésének vajúdása volt a nagy forradalom, teljes győzelmet csak legjobb fiainak élet és véráldozata árán nyerhetett. Ránk jött az Ítélet, szégyen, megaláztatás, bánat és halál, hogy a sírokból eljöhessen a föltámadás. Drága megváltást kívánt nemzetünk megmentése az enyészettől. Október hatodika volt a nemzeti létért vivott küzdelem fönséges befejezése s a kik a bakó kezéből vesztek el, azok haltak meg a legdicsöbb halállal és szerez tek népünknek jogot az örök életre. Az öreg honvédek, kik még élő tanúi a glóriának és borzalomnak, október hatodikán, a magyar Mindszentek e napján fogadják áhitatos tiszteletünket. Közel vannak az ég- ] hez, hol viszontláthatják bajtársai I kát, vezéreiket. Ott, hol a nap ragyog, a szabadságharcz minden hőse | és vértanúja nemzete áldásától bol-j dog üdvösségében. Amerikai magyarok! Október hatodikán szánjatok magatokba, zarándokoljatok lélekben az aradi Goi gotára; szemetekből köny fakadjon, szivetekből ima szálljon a meghalt s még élő hősökért. Kuthy Zoltán new yorki ref. lelkész. I ió Egyetlen nagyobbszabásu egyház társadalmi szervezetünk, az Ameri kai Magyar Református Egyesület, mely ímmárom 7 évi küzdelmes, de dicsőséges múltra tekinthet vissza: az elnökség által kibocsátott meghívók szerint október hó 18-án és folytatólagosan fogja megtarts ni Toledo (Ohio) városában, amerikai magyar coloniáink egyik legnépesebbikén ez évi nagygyűlését. Ha már ref. egyleteinket fontos és hasznos szolgálatokat tevő egyháztársadalmi tényezőknek ösmerjük el, ha az ö tevékenységeket az emberszeretet lolséges munkájának gyakorlásánál épen úgy, mint magyar református Sionunk építésénél kiválóan nagyra becsüljük: lehetetlen fo kozott érdeklődéssel nem tekiuteni a mi Amerikai Magyar Ref. Egyesületünk elé, mely a krisztusi könyörülő szeretetnek és drága anya szentegyházunk külső és belső építésének, erősítésének munkáját na gyobb arányokban s ennélfogva fel tünöbb eredményekkel van hivatva végezni, mint a kisebb körökben hivatást teljesítő egyletek. Ha ér deklödünk egyleteink iránt általa ban, azok összejövetelei, anyagi és szellemi előmenetele, az általok vég zett munka iránt, mennyivel inkább kell, hogy érdeklődjünk a mi köz kincsünk, büszkeségünk, Amerikai Magyqr Református Egyesületünk iránt?! Vájjon szabad volna e egyetlen! magyar református embernek is, ki i anyaszentegyházunk igazi liának és] leányának vallja magát, — hiányoznia Egyesületünk kibontott zászlója alól? Kérdem, kikhez menjünk mi tagokat toborzani? Várhatjuk e józan észszel, hogy a hátramaradó magyar református özvegyekről és árváikról idegen nem zetek gondoskodjanak? Várhatjuk-e, hogy polyákok vagy olaszok s általában más vallás felekezetüek karol ják fel a testvéri segitö szeretetnek az Egyesület által képviselt nemes eszméjét?! Nem kötelességünk-e nekünk, hogy megértvén Urunk szózatát : ,;Egymás terhét hordozzátok“ — sorakozzunk a kibontott zászló alá, » kezet fogva, vállt vállhoz erősítve, szívhez szivet kapcsolva gyakoroljuk a felebaráti segitö szeretet Isten, által parancsolt legszentebb törvényét?! Egyesületünk az elmúlt évek folyamán nagyhaladást tett, tagjaiban megszaporodott, vagyonában megerősödött, belső berendezkedettségében megszilárdult, s általában minden tekintetben a virágzás magas fokára emelkedett. Vájjon van-e, lehet-e még ma is vallását, egyházát szerető jó református ember, ki okokat találhat, a melylyel Egyesületünk kötelékein való kívülállását menthetné? Vájjon van e egyetlen özvegy, egyetlen árva is. ki jogos panaszszal illethetné Egyesületünket? Van-e csak egyetlen segélyre jogosult, aki illetékét pontosan és rendesen meg nem kapta volna? Meg lehet-e számlálni azokat a kényeket, melyeket letörölt, Írásba lehet-e foglalni a hálás szivek ama mindennapi köszönetét, melyet kiérdemelt Egyesületünk? S ha továbbá látjuk, hogy Egyesületünk és ekkép a köznek javáért küzdők között ott vannak anyaszentegyházunk legjobb, leghübb és legderekabb fiai és leányai, nem örömünkre, büszkeségünkre s dicsőségünkre szolgál-e az, ha mi is közzéjök állunk s a munka terhét, már csak magunk, családunk sorsának, jövőjének biztosítása érdekéből is, megosztjuk velők? Magyar református Testvéreink! Nagy és nehéz idők előtt állunk! Ref. Sionunknak szüksége van minden hü fia és leánya épitö karjaira a szive imádságára. Egymás szerető támogatása nélkül elveszünk, mint magyarok és elveszünk, mint reformátusok ez idegenben. Aki érez magában egy csep erőt, egy csep lelkesedést, egy csep áldozatkészséget, a kinek van hite, szeretete, jöjjön álljon velünk egy táborba s végezze a hitnek j!> cselekedetekkel ékeskedő munkáját! Nem a darabokra való szaggatásnak munkája ez, mint a mely váddal szeretnek bennünket illetni némelyek, hanem a krisztusi könyörülő szeretetben egyesült jf> szikek és nemes lelkek ideális keresztyén munkássága. Ma megközelítőleg 2000 en vagyunk tömörülve Egyesületünk zászlója alatt. Micsoda erő, micsoda hatalom, ha ennyi ajk ostromló imádságával fölkeresi a magyarok Istenét! Micsoda munka, amit ennyi ember végezhet a, jótékonyság mezején! De ha sokan vagyunk is, még nem vagyunk elegen. Közöttünk kell hogy legyen minden református testvérünk. Vájjon mondható-e az jó és hü gyermeknek, aki midőn látja, tudja, hogy édes jó anyjának az ö segítségére, támogatására szüksége vagyon és ö ezt a segítséget ridegen, szeretetlenül megvonja attól, a ki.
