Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-03 / 36. szám
5 kált és osztotta ki az úrvacsorát a templomot egészen betöltő gyülekezetnek. Itt pedig Zsarnay János, rosetoni lakos Pál nevű fia vétetett fel konfirmáció által a gyülekezetbe. Lelki öröm volt hallgatni a fiúnak szabatos feleleteit. Zsarnay János ez alkalommal tiz dollárt ajándékozott a new yorki ref. templomnak. Isteni tisztelet után Yida Bálint és Wenczel Amália szülék leánykája kereszteltetett meg Juliánná névre, majd Bajusz József és Mészáros Erzsébet esketettek össze. Délutáni hálaadó isteni tisztelet végeztével ismét Pássaicba ment a new yorki lelkész, hol 6 órakor isteni tiszteletet s utána közgyűlést tartott. A gyűlés főbb határozatai: 1. A Magyarországból okt. elején érkező Kuthy Elemér, passaici ref. lelkész részére a gyülekezet még e hónapban két szépen bútorozott szobát bérel ki egy elöJ kelő angol családnál; 2. az egyház jelenlegi két telkét az egyháztagok saját maguk közt kisorsolják; minden egyháztag kötelezte magát 5 sorsjegy átvételére. Egy sorsjegy ára 1 dollár. A sorsolás után az egyház nagyobb templomhelyet szándékozik venni. Több fontos ügy sikeres elintézése után a gyűlés este 8 órakor lelkes hangulatban oszlott szét. Kuthy Zoltán new yorki ref. lelkész-isteni tiszteletet fog tartani Passaicon okt. első vasárnapján reggel fél 8-tól 9-ig, a mikor el fog bu csuzni passaici hiveitöl, kiket hat éven át gondozott. Toledoi magyar ref. egyház. Az egyház elöljárósága tisztelettel hozza tudomására a toledoi ref. hiveknek és az egyház ügyei iránt érdeklődőknek, hogy az újonnan épülő gyö nyörü kőtemplom alapköletételi ünnepélye 1903. szept. 20-án d. u. 2 órakor veszi kezdetét, amelyre közelről és távolról mindenkit szeretettel meg- Mvunk. A templom nevét magán viselő ha talmas faragott szegletkőbe lesznek befalazva az egyház történetét tar talmazó iratok, a Bibliának és Heidelbergi káténak egy példánya, az összes magyar lapokból egy példány, régi pénzek stb. Ezenkívül különkülön névjegyre Írva mindazoknak a nevei, a kik a mai naptól számítva az alapkőletétel napjáig $1.00 adó mányoznak a templomépitési alapra. Aki tehát azt akarja, hogy neve örök idökie megörökítve legyen, azáltal, hogy a nevét tartalmazó névjegy be legyen téve a befalazandó alapkőbe, legyen olyan szives hozza el az $1.00 minél előbb a lelkészi hivatalba (2019 Vallentine St. E. Toledo O.) vagy Bertok Gábor gondnok úrhoz 2302 Frout St. E célra vidékről is örömmel elfogadunk adományokat és az egyház elöljárósága lelkiismeretesen utána fog járni, hogy mindenki neve, ki $1.00 ajándékoz e célra, belé legyen téve az emlékiratokat tartalmazó vasszekrénybe. Egyúttal az egyház elöljárósága szeretettel kér fel minden toledoi magyar református leányt, hogy erre a magasztos ünnepélyre lehetőleg magyar ruhába, vagy fehér ruhába öltözve jelenjenek meg. A férfiak közül pedig felkérjük azokat, kik a lovas bandériumban részt akarnak venni, hogy vagy csikós vagy huszár ruhába öltözzenek fel és ebbeli szándékukat jelentsék be a lelkészi hivatalnál. Bertok Gábor Harsányi István gondnok. lelkész. Felhívás. Értesítem a pittsburgi és vidéki magyar ref. betegsegélyzö és egyházi egylet központi osztályának tagjait, hogy szeptember havi rendes gyűlésünkre a kitűzött időben pontosan megjelenni szíveskedjenek, mert aki meg nem jelen, az ellen az alapszabály vonatkozó pontjai vétetnek igénybe. Több fontos ügy fog ezen a gyűlésen tárgyaltatni. Engedélyre csak a dolgozó tagok tarthatnak igényt. Szeretettel: Szabó János k. titkár. Az amerikai magyarság szives figyelmébe. Homestead és vidéki ref. egyházunk elöljárósága tisztelettel hozza tudomására összes amerikai testvéreinknek, hogy gyülekezetünk kebeléből Bábás János presbyter, buzgó hittestvérünk küldetett ki a Homestead és vidéui református uj templom építési alapjára kegyes adományokat gyűjteni. A midőn neki e megbízatást nyilvánosan is kiadjak, flstennek tetsző szép munkáját a kegyes hivek és az összes honfitársak támogató szeretetébe és jóindulatú pártfogásába jánlva vagyunk A homestead és vidéki ref. egyh. elöljárósága. Egyházi értesítések. Perth Amboy, Keabey, Woodbridge, Carteret, Port Reading és South River környékén lakó magyar református hittestvéreinket értesítjük, hogy szept. 6-án. kedden este Perth Amboyban, a Kiss Sándor termében, szept. 9-én, szerdán este Woodbridgen az egyleti teremben, szept. 10-én, csütörtökön este Cartereten az egyleti teremben, szept. 11-én, pénteken South Riveren, az egyleti teremben egyházi gyűlést fogunk tartani, melyre minden református hittestvérünket ezennel szere tettel meghívunk. A gyűlés tárgyai: 1. A Magyarországból okt. hónap elején ezen vidékre érkező ref. lelkész fogadásáról való intézkedés; 2. Minden egyes helyen egyházi tisztviselők választása és az ezen ügyekkel kapcsolatos összes egyházi dolgok együttes megbeszélése és elintézése. A gyűlés minden egyes helyen este hét órakor kezdődik. Az ügy fontosságára való tekintetből az összes hittestvéreknek pontos megjelenését kérjük. Szeretettel Kuthy Zoltán, new yorki ref. lelkész, Dókus Gábor southnorwalki ref. lelkész. A new yorki ref. templomban szeptember 6-án reggel 10 órakor és d. u. 5 órakor tartatnak isteni tiszteletek. Délután isteni tisztelet után közgyü lés lesz, melyre az egyháztagok ezen nel meghivatnak. Kuthy Zoltán ref. lelkész, 121 7th St., Hidegh István, gondnok. A rosetoni angol ref. templomban Kuthy Zoltán, new yorki ref. lelkész a jövő vasárnapon, azaz szeptember 6 án reggel fél 8 órától 9 óráig fog tartani isteni tiszteletet és ujkenyéri úrvacsora osztást, melyre a református hivek ezennel meghivatnak. A tomkins covei angol templomban Kuthy Zoltán, new yorki ref. lelkész a jövő vasárnapon, azaz szeptember 6-án reggel fél 12 órától kezdve fog tartani isteni tiszteletet és ujkenyéri vacsoraosztást, melyre a református hivek ezennel meg hivatnak. Homesteadi és vidéki ref. egyházunk hívei ezennel értesíthetnek arról, hogy f. hó 6-án délután 3 órakor tartandó rendes isteni tiszteletünk végeztével, ott az angol református templomban Homesteadon, Co. 9th A ve & Dickson St. egyház községi közgyűlés fog tartatni a templomhely megvételének s a ké ! szittetett tervrajzok megbirálása és elfogadása tárgyában. Minden érdek ÍÖdö gyülekezeti tagunk meghivatik a gyűlésen való részvételre. A homesteadi vidéki ref. egyh. elöljárósága. Amerikai hírek. Válasz a nyílt levélre. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapja augusztus 27-én meg jelent 35-ik számában nyílt levél intéztetett hozzám, mint az Amerikai Magyar Reform. Egyesület elnöké hez, a végre, hogy hassak oda, hogy az Országos Nemzeti Szövetség által ajándékozott zászlót az 1903—1904. évre a M. R. E. nyerje el. i A fent jelzett nyílt levélre csak nagyon röviden, a következőkben válaszolhatok. Ha zászlókezelésére nézve van alapszabály, akkor hasztalan volna minden igyekezetem, mert a zászlókezelö bizottságnak ahhoz kellene alkalmazkodni. Amint hallomásból tu dom, az Országos Nemzeti Szövetség ki is nevezett egy három tagú bizottságot és Zseni József ur hozott is magával alapszabályt, mely a zászlókezelésébe nézve intézkedett; de az ünnepélyt rendező bizottság nem fogadta azt el. Ekkor Zseni ur meggérte, hogy ha haza megy, a kifogások figyelembe vételével uj kezelési alapszabályt készíttet, de tudtommal idáig még meg nem érkezett. Ha tehát a küldött alapszabály el nem lett fogadva, s helyette még mást nem küldött az Országos Nemzeti Szövetség; akkor jelenleg kezelési alapszabály nincs, s hogy melyik szövetség vagy egylet kapja meg jö vöre a zászlót, a felett jelenleg sem vitatkozni, sem intézkedni nem lehet. Szerintem egyenetlenkedés és viszály elkerülése végett legjobb, ha a Bridgeporti Szövetség őrizete alatt marad, mig a zászló mikénti kezelésére vonatkozó alapszabály meg nem érkezik. Magától értetődik^ hogy ha az alkalmas idő elérkezik, nem fogom elmulasztani az alkalmat, hogy Egyesületünk jogos igényeinek érvényt szerezzek vagyok tisztelettel Csutoros Elek v. t. elnyk. — Bridgeportban e héten, mint jeleztük is u. n. ,,01.d Home Week“ ünnepélyt rendeztek. Minden nap van valami különösebb esemény, a melynek megszemlélésére közel és távol vidékről tömérdeken érkeznek. Hétfőn volt az általános parádé, a melyen a magyarok is resztvettek. Kár, hogy a magyar negyedben nehány fickó annyira elfeledkezett magáról, hogy a rendőrségnek kellett őket pártfogásukba venni. Mikor tant lják már meg mindnyájan, hogy az ilyen verekedések csak szégyent hoznak a magyar névre? Ugyancsak e napon tartott az itteni műkedvelő egylet is előadást. A szereplőket nagyon zavarta az óriási zaj, a mely miatt a teremben alig lehetett a szereplők beszédjét meghallani. Hiába a szabad idő hatása meglátszott a közönség jó részén. Az előadás külön ben anyagilag fényesen sikerült. Keresztelések. Bridgeportban aug. hó 29-én kereszteltetett meg Nagy Balázs és Pócs Mária első szülött gyermeke. Ugyancsak ekkor részesült a keresztségben Háda András és Bartha Borbála leánya Ágnes. Az Ur növelje fel egyházunk kicsinyeit. Esketések. A new yorki ref. templomban Kuthy Zoltán ref. lelkész előtt esküdtek egymásnak örök hűséget aug, 27-én: Fritz Bilger és Kopasz Julia. Aug. 29-én pedig Kenyherc János és Balogh Erzsébet, továbbá Baksa Gyula és Koncz Mária. Wallingford ban aug. 29-én léptek házassági szövetségre Lénárth József és Ko vács Klára. Tanuk voltak: Bay János és Kocsis István. Bridgeportban pedig ugyancsak ezen a napon esküdtek egymásnak örök hűséget: Ország Lajos és Darabos Rebeka. Tanuk voltak Szombathy István és Gaal József. Az Ur áldja meg az ő nevében kötött házastársi szövetségeket. Temetés. Tassaiéban aug. 26-án temette el a new yorki lelkész Plecs István kis fiát. Legyen álma csendes, zavartalan. Figyelmeztetés. Boncze Jánosáé Írja j nekünk Clevelandból, hogy Tóth Ferencz, czéczei illetőségű magyar ember, ki egy évig volt nála szálláson, s nemcsak ennek árával maradt adós, hanem miután a városból is eltávozott, most még a kereskedők is tőle követelik a Tóth által csinált adósságnak a megtérítését. Óva inti ez a jó lelkit asszony a magyar gazdasszouyokaf; ettől az embertől, ki már Trentonból is hasonló körülmények között szökött meg. Egy intelligens Ügyes magyar varróné , mindennemű női ruha átalakítást, javítást I és gyermekruha varrást olcsón elvállal. Lakik: Bridgeport, Conn. 1045. Hancock Ave alatt. HAZAI HÍREK. A király Budapesten. A király a magyarországi válság elintézése végett csak aug. 18-an esi ve érkezett Budapestre. A főváros a szokottnál is élénkebb rokonszenvvel fogadta az agg uralkodott, kinek élete alkonyát épen olyan felhők boritják be, minők azok voltak, a mik akkor szórtak villámokat, a mikor ifjan az osztrák császári trónt elfoglalta. Nehéz gondok járnak a kiiályi koronával. Ez a legnehezebb kereszt, a melyet embernek e földön viselnie kell. Szavától népek nyugalma vagy elégületlensége függ. Különösen most Magyarországon. A király is csak ember. Nehéz helyzetében tanácsosait hallgatja meg. Legelőször aug. 21-án Csáky Albint, a főrendiház elnökét; majd Apponyit hivatta magához a király. Meghallgatta gróf Károlyi Sándort, Andrássy Gyula grófot. Meg fogja hallgatni az uralkodó .Szapáryt, Wekerlét, Hódossyt, Bánffyt, Hieronymit, gróf Zichyt, Széli Kálmánt, gróf Tisza Istvánt és Fáik Miksát, Lukács és Darányi minisztereket. Abban mindenki 'egyet ért, hogy a helyzet reménytelen. A király lemondását ugyan nem hiszi el senki sem, de hogy az osztrákok hatása alatt nem fog engedni, azt bizonyosnak tartják a legkomolyabb politikusok is. Apponyi azért régi elveit szögre akasztva is kész volna a kormányalakításra s már rá is lépett a paktálás útjára s hir szerint az obstrukciót intéző férfiak már le is mondtak volna a magyar vezényleti nyelvről. Mi ezt nem akarjuk elhinni. Hát ezért küzdött volna a függetlenségi párt, hogy Apponyit a bársonyszékbe juttassa? A királyaiig. 29-ig volt Budapesten, ,de úgy látszik, hogy nem sikerült megoldani a gordiusi -csomót, mert még ma szept. 2 án sincs Magyarországnak törvényesen kinevezett kormánya. A POLITIKAI HELYZET. Bátran el lehet mondanunk, hogy Magyarországon a politikai helyzet a negyvennyolcas időket követő passiv ellentállás óta, nem volt szomorúbb. íme ang. 8 ától már csak egy a király által megbízott kormány vezeti az ország ügyeit, a nélkül, hogy tetteiért az országgyűlés felelősségre vonhatná. Hiszen, a mig uj kormány nincs, addig az országgyűlés se ül össze, ha csak rendkívüli gyűlést nem hívnak össze a háznak a tagjai. Kétségtelen dolog, hogy nagyon nehéz a királynak a helyzete, de hisszük, hogy végre is sikerül a bizonytalanságot eloszlatni és egy olyan minisztériumot szervezni, a mely megtalál ja a bonyodalmas helyzetből a kivezető utat. Ilyen gyanánt