Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-08-20 / 34. szám

3 NEW YORK, HAZLETON. WILKES-BARRE. Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfiú, a ki egy császári és királyi konzulátusi ügyvivőség vezetésével bizatott meg Amerkában, és sok éven át kifejtett igen üdvös szolgálataiért a magas császári és királyi kűlűgy minisz­térium köszönetét kapta. Tehát kifogástalan jellemű s teljesen megbízható. lE’érxzel^et küld a világ bármely részébe, gyorsan és pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir, postatakarék­pénztárhoz kamatozás végett s az eredeti betét könyveket a feleknek pontosan kiadja. Ha-jójeg^ysl^st elad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rot­terdam, vagy Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajó­társulatok. Kinek hajójegyre szüksége van, Írjon hozzá árért. 1Süxá,llit mindenféle meghatalmazásokat, adás-vételi szerződéseket s bár­milyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. A ki egyszer hozzáfordul, biztos pátfogója marad. Magyarok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és Írjatok hozzá árakért és levélboritékokért. Levél cim : John Németh, 457 Washington St., New York. telt félnek a látható egyházba való ünnepélyes bébocsáttatása jeléül, hanem hogy a jele és pecsétje is le­gyen a kegyelem szövetségének, Krisztusba beoltatásának, újjászüle­tésének, bűnei bocsánatának, Isten­nek való fölajánlásának Jézus által, hogy uj életben járdái jón ezentúl; mely sacramentum Jézus saját útmu­tatása szerint egyházában a világ vé­géig folytatandó.“ No már most, ha valamely feleke­zet ily óriási fontosságot tulajdonit a keresztsógnek, hogy lehet oly vak­merő egy magát ref. papnak nevező egyén, hogy erre azt mondja, hogy a presb. egyház nem fektet súlyt? Ez már nagyfokú rósz akarat, melyet semmikép sem lehet védeni. Azonban másfelől azt hallottam, hogy a német missió magyar papjai (bocsánat, hogy igy nevezem őket, mert Kuthy szerint a new yorki ma­gyar ref. egyház ,,a német ref. egy­házmegyébe kebeleztetett be!) azt hirdetik, hogy a presb. egyházban csak felnőtteket keresztelnek meg, amiből világos, hogy azok meg a baptistákkal tévesztik össze a presb. egyházat. Ennek cáfolata egyszerűen azon tény, Jiogy minden presb. egy­házban ki van jelölve előre egy va­sárnap havonként, melyen a gyerme keket keresztelik, azonban ha bár­mikor viszik oda a gyermeket a paphoz, vagy bármikor hívják ke­resztelőre, elmegy és megkereszteli a csecsemőt, mert ,,IV. Nem csupán azok, kik tényleg hitvallást tesznek és en gedelmességet fogadnak Krisztus iránt, de egy vagy két hivő szülő csecsemői is megkeresztelendök. “ A III. pont eltiltja a bemerítést és csupán a rátöltést vagy ráloesolást mondja a szertartás módjának. A confirmációra vonatkozó badar­ság cáfolatára olvassa el bárki a va­sárnapi iskolák szervezetét s az ott megejtett vizsgálat ésazegyháztagok közé fölvétel módozatait. Ezek ide, zésébe már nem bocsátkozom bele­mert a confir máció nem szentség, csu pán szokás és nem Jézus rendelése. Ezzel Kuthy ur kinyilatkoztatásai felett bízvást napirendre térhetünk, a többit majd a következő alkalom­mal mondom el. I)r. Kacziány Géza, (Befejező közlemény következik.) R Biujüráziáijj eioijalaűása. A „Reformed Church Messenger“ után fordította: Kalassay Sándor. Korszakot alkotó esemény a mun kásosztály elöhaladásában a nyngdij törvény, a mely Európában és Ame­rikában érvényben van. A mozga­lomban, a mely ezt a törvényt létre­hozta, Németország járt elöl. Bismarckot, a vaskaucellárt, min­denki úgy ismeri, mint a névnek és vasn-k az emberét. Ö volt az, aki Ausztriát megalázta, Fraucziaorszá­­got leigázta és az apró cseprő német hercegségekből egy hatalmas császár­ságot alkotott, a történelem azon­ban, bármilyen különösnek tetszik is, nemcsak ezért, de azért is tiszte­letben fogja nevét tartani, mert a munkásoknak igaz barátja volt. Az ö kezdeményezésére és az ö vasaka­rata következtében jöttek létre Né­metországban a baleset elleni bizto­sítási, a betegsegélyezésre és a nyug­díjra vonatkozó törvények. Hatalmas alkotások ezek. E törvények értel­mében mindazok a férfiak és nők, a kik bérért dolgoznak, az államnak a védelme alatt állanak az életnek minden nyomorúságai között. Az erre szükséges pénzek e törvények szerint három forrásból jönnek össze: az államtól, a munkaadótól és a mun­­.kástól, s mindenik egy harmadrészét tizet. Ez alapból nemcsak betegse­gélyt és gyógykezelést kap a mun­kás, hanem végelgyengülés, vagy elöregedés esetén nyugdijat is. A legutolsó jelentés szerint négyszáz millió dollárnyi összeg folyt be e célra Németországban 1885-től a be­­tegsególyzö alapra; négy millió dol­lár a baleset elleni biztosításra és i25 millió a nyugdíjra. Ebből az összegből a munkások 225 millióval többet kaptak ki, mint a mit befizet­tek. Más nemzetek, főként Dánia s Amerikában egyes nagy vasúti és gyártársulatok, hasonlóképen járnak el a munkásokkal szemben. így pl. a Pennsylvania és Reading vasút­társaság. Azt azonban nem lehet mondanunk, hogy a ném^t rendszer akár Európa egy másik országában, akár Amerikában tényleg el volna fogadva. Annyira sehol se haladt a munkásosztály, mint Németország­ban, a minek oka kétségtelenül abban rejlik, hogy a munkás a műveltség tekintetében is itt áll legelöl. Mikor Bismarck a fentebbi törvé­nyeket a német országgyűlés elé ter­jesztette, azt mondták rá, hogy szo­­cziálista, még pedig a roszabb fajtá­ból. E vádia hatalmas beszéddel fe­lelt, a melynek az volt a veleje : ,,Nem sokat törődöm vele, bárhogy nevezik is önök ezeket a törvénye­ket, a császár és én gyakorlati keresz­­tyénséguek nevezzük. “ Amerikában e tekintetben az a baj, hogy a társadalom nagyon is atyás­kodó szellemű. Vannak szegény­házak, köz- és magán jótékonyinté­­zeíek, kórházak. De elég-e ez ?.... Nem. Egy olyan fajta rendszer, a mely igazabban és jobban megvaló­sítható volna itt, mint Németország­ban, nagy mértékben elősegítené itt is ama társadalmi falak leomlását, a melyek kétségtelenül megvannak a szabad Amerikában is. Végül az elöhaladásban legutoljára említjük a legnagyobb vívmányt, a melyet a munkásosztály az egyes egyházak erkölcsi, szellemi és anyagi kifejlődésében felmutat. A múlt szá­zad elején az összes egyházakat nagy királyok, pápák, püspökök s a ne­messég s az általában úgynevezett arisztokracia kormányozta. Fájda­lom ez Magyarországon még a refor­mátus egyház kebelében is igy van ma is. Egyházmegyei, kerületi gyű léseinken maga a nép egyáltalán nincs képviselve, annál kevésbbé a konventen és a zsinaton, ügy volt ez hajdan még azoknál az egyházaknál is, amely az egyház kormányzat pres­­byterianus formáját fogadták el; az egyházközségi, egyházmegyei gyűlé­seken a népnek alig volt szava. Ma — főként itt Amerikában — ez utóbbi dönt. A munkásosztály nagy befolyásra tett szert, kegyessége és hűsége folytán. A huszadik század kezdetén még a róm. kath. egyház is szükségesnek találta azt, hogy az egyház ügyeinek az elintézésébe leg alább némi, bár megszorított jogokat adjon a népnek is. Sokan azonban, már a kiknek bi­zonyos céljuk van, gyakran szokták állítani, hogy a munkásosztály ellen­sége a vallásnak és az egyháznak.. Ha igy volna, honnan származnék 20 millió egyháztag? Az igazság ez, hogy az egyháztagok kilenc tizedrésze munkásokból — már vagy szellemi vagy kézimunkásokból és kis keres­kedőkből áll. Ama nagy munka, a melyet a munkásosztálynak egyhá­­zias vallásos tagjai kifejtenek, vilá­gosan rácáfol ama roszakaratu, anar­­chistikus szellemű munkásvezetökre, a kik azt állítják, hogy az egyház és a lelkészek a munkásnak már eo ipso ellenségei. Lehet, hogy egyes lelké­szekre és talán egyes egyházakra rá­illik ez a súlyos vád, de azt határo­zottan állíthatjuk, hogy általában véve a munkásoknak nincs jobb ba­rátjuk, mint a lelkészi kar, a kik közül a legtöbb szintén munkás szü­léktől származik s hajdan sokan sa­ját kezük nehéz munkája által tar­tották fenn magukat. A munkások­nak igaz vezérei nem a megveszteget­hető sétáló delegátusok, nem is a munkás szervezetek elnökei, hanem azok a férfiak és nők, lelkészek és világiak, akik azt sürgetik, hogy a keresztyén elvek érvényesüljenek a munkás mozgalmakban is. Igaz, amit Carlyle mond: ,,a leg­főbb igazságnak tűnik fel előttem az, hogy az emberi dolgok nem alapul­hatnak az önzésen, a gépies szükség­­szerűségen és az emberi törvényeken. Ha az emberek egymáshoz való vi­szonyaiban nem volna meg a vallásos elem, minden ilyen viszony nyomo­rúságos és romlást okozó volna.“ A munkásosztálynak a legnagyobb ellensége e kornak az anyagiassága, a mely elnyelni látszik minden ne­mesebb eszmét és gondolatot s bálvá nyozza a hatalmast, a jognak rová­sára s azokat, a kik az anyagiasság bálványoltárainál áldoznak a gyen­gék elnyomására, a hatalmasok iste­­nitésére vezetik. A Krisztus egyháza hatalmas té­nyező volt a múltban, de az lesz a jövőben is abban a küzdelemben, a mely azt célozta, hogy a munkás­­osztály minél jobban elöhaladjon anyagilag és szellemileg. E végből a keresztyén elveket és eszméket bátran, de minden előítélet nélkül hirdetni kell.. ,,A lelkésznek feladata mondja Kingsley — hogy prédikálja a szabadságot, egyenlősé­get és testvériséget, a szónak a leg­teljesebb és legnemesebb értelmé­ben.“ Az emberi társadalom megújhodá­sát az evangyeliumi kovász hozta létre, s a munkásnak ma is legiga­­zabb barátja Jézus, a názarethi ács­nak a fia. Az ö evangyeliuma az igazságnak, az emberi szeretetnek és a testvériségnek az alapelveit fog­lalja magában.. Lassan, de biztosan járja át az emberiségnek minden ré­tegét sellenállhatlanul győzedelmes­kedni fog, mert az Istennek hatalma, minden hívőnek idvességére. A munkás ez evangyelium hatása következtében lett szolgából sza­baddá, a tudatlanságból tudásra ez emelte s ez ösztönzi mindenkoron nagyobb és nemesebb célok elérésére. Csak sajnálni lehet, hogy egyes vak vezérek ezt az édes és boldogító vi­szonyt megzavarják támadásaikkal. Eljön az idő, amikor munkás és munkaadó köb-ön "sen megfogják érteni, bogy a krisztusi törvényekés igazságok azok, a melyek az emberi­ség e két hatalmas osztálya között a viszonyt valóban és igazán rendez­hetik. Ez okból munkásnak és munka­adónak arra keli törekednie, hogy a keresztyén vallás alapelvei minél mélyebben és igazabban hassák át az emberiséget. így lehet kiépítenünk egy szebb és boldogabb jövőnek alapjait. [Folytatjuk.] Vasárnapi iskola. Ének: 93. dicséret. Imák, miut említve voltak. Olvasandó I. Sámuel XX. 12—24. A felolvasott szeut leczke Dávid­nak és Jonathánnak a barátságát mutatja fel előttünk. A barátságról mindenkinek van valami fogaita», de nagyon kevesen vannak olyanok, a kik e szónak az igaz értelmét ismer­nék. Ez az oka annak, hogyannyian s olyan sokszor csalódnak ebben a földi életben. Dávid és Jonathán között igaz ba­rátság fejlődött ki, bár Dávid egy szegény pásztorgyermek volt is, Jo­nathán pedig Izrael királyi trónjá­nak az örököse. Mi volna természe­tesebb, mint az, hogy Jonathán gyű­lölje ezt a gyermekei, kiről Goliáth legyözetése után győzelmi dalt zeng az egész. Izrael. De ö nem gyűlöli, sőt barátságába fogadja s megmenti még atyjának a bosszuá Hasától is. Érzi, tudja azt Jonathán, hogy Dávid és ö egy célért küzdenek. A lelkűk e célnak az eléréséért remeg, a szivök e gondolatban összedobban. E cél pedig nem inás, mint nagygyá, hatalmassá tenni Izrael országát. Jo­nathán is erős férfiú, bátor katona, tapasztalt vezér, ki nem egyszer nyert már győzelmet az ellenség felett, de belátja, mihelyt Dáviddal megismer­kedik, hogy Dávid kedvence a Jeho­­vának, s méltó arra a dicsőítésre, melylyel a nép öt körül veszi. Ezért nem tör ellene. Koronáját elveszíti, de nyer egy hü, egy igaz barátot. Melyik a drágább, melyik a becse­sebb?! Bizonyára az igaz barát, a ki a szükség, a nyomorúság idején mu­tatja hűségét, ki minden áldozatra képes azért, a kit barátságába foga­dott. Ilyen barátság lévén Dávid és Jo­nathán között, meg tudjuk érteni, hogy Jonathán kész volt Dávidot megmenteni még atyja boszujától is. Ilyen barátokat igyekezzen szerezni ki-ki magának! Ha itt a földön nem találunk — ne feledjük, hogy van nekünk a meny­ben egy igaz barátunk, a Jézus Krisz­tus! .. Jonathán megmenté Saul boszujá­tól Dávidot. — Jézus pedig megsza­badította a benne hivő emberiséget a bűnnek zsoldjától a haláltól, Ö a mi segítőnk, vigasztalónk, megváltónk. Ha vannak is e földön jó, igaz bará­taink, ne feledjük el soha, hogy Jé­zus a mi legigazibb barátunk.

Next

/
Thumbnails
Contents