Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-08-13 / 33. szám

■■m

_______

IV. évfolyam

Felelős szerkesztő:

1£.a.XjÄSSJ5.1T S jL^STíDOE

bridgeporti ref. lelkész. "

A lap szellemi részöt illető minden közlemény az ő címére:

(Jor. Howard Ave. & Pine Street, Bridgeport, Conn. küldendÄ»

EDITOR:

Rev. -S.le3z. Kalassajr, Pastor of the Hungarian Ref. Church,

Cor. Howard Ave. & Pine st. Bridgeport.

Bridgeport, Conn., 1903 Aflgnsztus 13 an.______

r

(Hungarian-American Reformed Sentinel.)

B3. szám.

FIGYELEM!

P’öxn-ujaJEa.tá.rsaJs:

KITHY ZOLTÁN new-yorki )

, és l lelkészek

VIRÁG ISTVÁN trentoni ref. )

Az előfizetési pénzek, cim változások a mindennemű a lapot illető jelentések a szerkesztő címére küldendők.

Cor. Howard Ave. & Pine Street,

Bridgeport, C

o&xl.

ZLv£egfje len. rr^In-den csötörtöfeörL.

Előfizetési ár eg-37- észre: .S.m.erilsá'ba. $2.

Magyarországra $2.50.

Az Amerikai flagyar Ref. Egyesületnek hivatalos lapja.

A lap tiszta jövedelme amerikai magyar ref. egyházi célokra fordittatik.

Published every Thursday by the

luniMeioii Senline! Misig Com.;

Cor. Howard Ave. & Pine st., Bridgeport, Conn.

ENTERED AT THE POST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER.

Rendezzünk Rákóczi ünnepeket.

Lapunk volt az egyedüli magyar lap Amerikában, a mely II. Rákóczi Ferencz életét ismertette. Tettük ezt abból a célból, hogy olvasóink megtudják azt, hogy ki volt a magyarságnak II. Rákóczi Ferencz s miért van szükség arra, hogy az amerikai magyarság is megemlékezzék ö róla, ki a magyar nemzet történetének egyik legdicsöbb alakja.

A clevelandi magyarság a múlt vasárnap már megünnepelte Rákóczi emlékét s ezzel példát adott a többi nagy colonia magyarságának is arra nézve, hogy mi a kötelessége ezen a téren. Úgy, de még nagyon kevés irányban hallunk e tekintetben mozgolódást. Elérkezettnek tartjuk azért az időt arra, hogy lapunk hasábjain hívjuk fel az összes magyar ref. gyülekezetek elöljáróit és lelkészeit arra, hogy gyülekezeteik körében ünnepeljék meg II. Rákóczi Ferencz fegy verfogásának kétszáz éves évfordulóját.

II. Rákóczi Ferencz buzgó, hithü római katholikus volt ugyan, de mint magyár ember és a magyar szabadságnak törhetlen harcosa, korán felismerte, hogy a magyar nemzetnek a magvát a protestánsok, közelebbről a reformátusok képezik. Ezért az a harc, a mely az ö vezérlete alatt folyt, nemcsak a nemzeti szabadsá gért, hanem a magyar népnek vallás szabadságáért is folyt.

Az erőszakos téritgetés I. Lipót alatt a legnagyobb tűzzel folyt. Carafía, Kolonics emléke örökre gyászos leend a magyar nemzet s igy a protestanrismus történetében.

II. Rákóczi Ferencz épen azért fo gott fegyvert, hogy Bécs nemzetsorvasztó politikájának véget vessen 8 szabaddá tegye a magyar nemzetet.

Ez a nemzeti szabadság magában foglalja a vallás szabad gyakorlatát is. Maga gróf Károlyi Sándor, a ki „Mostani fenforgö állapotok összehozásáról való csekély elmélkedő«“ citnü munkájában foglalta össze azokat a pontokat, a melyeknek alap jáu a béke megköthető volna, hangsúlyozta, hogy a bevett felekezetek országszerte megtartsák a szabad vallásgyakorlat jogát. (Szilágyi S. Magy. Nem. Tört. VII. 608.) Aszathmár németki békekötésben kikötte tik, hogy ,,a király a vallásszabadságra vonatkozó régi magyar és erdélyi törvényeket megtartja.“ (u. o. 678. 1.)

Látszik tehát, hogy II. Rákóczi Ferencznek is, mint Bocskaynak, Bethlennek egyik célja az volt, hogy magyar földön a vallás szabad gyakorlata biztosittassek. És az a harc, a melyet ö vezetett, lényegesen befolyt arra, hogy az erőszakos téritgetéseknek vége szakadjon. Az ezután kővetkező uralkodók már nem arra törekedtek, hogy tüzzel-vassal pusztítsák a protestantismust, hanem

inkább arra, hogy a bécsi udvarhoz édesgessék őket s igy az udvar fénye által elkápráztatva tagadják meg evangyeliumi liitük&t, vallásukat.

Yan hát okunk arra, hogy főként mi reformátusok tiszteletben tartsuk II. Rákóczi Ferencz nevét és emlékét s leborulván az ö emléke előtt erösitgessük azoknak hitét, a kik az édes haza földjétől távol küzdenek, szenvednek s könyhullatásaikkal öntözik a véres verejtékkel szerzett kenyeret.

Reméljük, hogy nem lesz Amerikában egyetlen egy olyan magyar ref. gyülekezet sem, a mely meg ne emlékeznék II. Rákóczi Ferenczröl, ki habár római katholikus volt is, a mi vallásunk szabad vallásgyakorlatáért küzdött. Ez az ö nagyságának egyik jellemző vonása s ezt kell nekünk tiszteletben tartanunk.

y—r.

fi munKásosziály eiőtialadása.

A „Reformod Church Messenger“ után fordította: Kalassay Sándor.

Nagy elöhaladást mutat a munkabérnek emelkedése és a munkaidőnek a megrövidítése. Az 1800. év elején a Schuylkil és Susqachanna csatornatársaság egy hirdetést tett közzé a melyben munkásokat keresett 5, mond öt dollár havi fizetésre és teljes ellátásra. És ezért a bérért annyi munkást kapott, a mennyi csak kellett. Vermont államban az évi bér §18 dollár és teljes ellátás volt. 1797. évben Rhode Islandban a mezei munkások bére három dollár volt havonként és teljes ellátás s a munkaidő estve 8—9 óráig tartott. 1828-ban a nők átlag 2 dollár és 62 centet kerestek hetenként, 1880 ban a heti bér már §4.84 emelkedett. 1850-ben egy munkás átlagos évi keresetét $247 11 centre lehetett tenni s 1880-ban már $846.9i volt az évi bér. Munkások és munkaadók megtanulták már, a mit Mr. Hurne 30 évvel ezelőtt mondott a képviselők házában : ,,az alacsony munkabér lealacsonyítja a munkát is, a munkának ilyen lealaesonyitása pedig a tótiének a bizonyt-lanságát jelenti. Két ut van a fizetési rendszer tárgyalására. Vagy le hetö legkisebbre szorítjuk le a mun kabért, vagy megengedjük, hogy a munkás élvezze munkájának jutalmát . Amaz természetesen anarchiára, bérharcokra, elégedetlenségre, &rrongásra vezet; emez dicsőségére válik az emberiségnek, előmozdítja a közös jólétet, elégedettséget teremt a társadalomban, hatékonyabbá teszi a krisztusi eszméket, kevesbíti a bűnt s útját vágja az erkölcsi elzüllésnek.

Ez a rendszer Összhangban van a bibliával is. „Urak adjátok meg a szolgáknak az ö méltó bérüket. ‘ ‘ Senki se fogja kétségbevonni azt, hogy ezt meg kell tenni. És mégis ezer és ezer szegény leány, a kiknek nincs egyebük, csak a munkájok s mivel gyengék, megfosztatnak attól

a mijök van ama munkaadóktól, a kiknek kereskedelmi, üzleti becsülete minden kétségen felül való. Semmi visszatetszőt, semmi igazságtalant nem látnak abban, ha a munkásnöknek nagy számban való jelentkezését arra használják fel, hogy a lehetőleg lesrófolják a munkabért. Nincs semmi bizonyíték arra, hogy akár a szellemi, akár testi munkások — bár az elöhaladás nagy — igazán megkapnák munkájoknak a jutái mát úgy, amint azt a jelen megkívánja. A legtöbb esetben, bár ha nem minden szakmában is, a fizetés egyáltalában nincs arányban a telje sitett munka értékével.

A jobb fizetéssel lépést tart a munkaidőnek a megrövidítése is. A múlt század kezdetén 14—16 órát is kellett a munkásnak dolgoznia. Ma Amerikában a munkaidő tiz, kilenc és nyolc óra. Mig a gépészet terén olyan nagy haladást nem tett a világ, addig bajos lett volna a munkaidő nek ilyen megrövidítéséről beszélni, s eddig csak a legerősebb testalkatnak bírhatták el a folytonos nehéz munkát. A munkaidő megrövidítésére nem lustaság vezeti a munkásokat, mint ezt a munkások ellenségei igazságtalanul állítani szeretik, de vezeti főként az, hogy igy kevesbedjék a munkanélküliek száma. A gépészet terén való elöhaladás szükségszerűen parancsolja a munkaidőnek a inegröviditését. Miután pl. a hajóépitésaél most száz ember 500- nak a munkáját végzi el, szükségképen gondoskodni kell arról, ha az anarchiának elejét akarjuk venni, hogy a munkanélkül maradt négyszáz is munkát találjon. Ezt pedig csík a munkaidő megrövidítése által érhetjük el.

A munkásszervezetek elöhaladása is a munkások elöhalaiását mutatja. Már Ezsaiás próféta tanácsolja a szervezkedést a munkásoknak. Az argylei herceg, bár maga nemes ember és munkaadó, mégis igy ir : „A munkásoknak abból a célból való szervezkedését, hogy a munkájokat védelmezzék, az észszerüség és a tapasztalat egyaránt parancsolja. “ De a munkaadók sok századon át égé szeri ellenkezőleg gondolkoztak. A középkorban a munkás egyszerű rabszolga volt és semmi más. Magyarországon 1848-ban a jobbágyoknak még a szabad költözködési joga sem volt meg. 1330-ban Angliában a törvényhozás olyan törvényt alkot, a mely fogsággal bünteti meg még azokat is, akik olyan szervezkedésre mernek gondolni, a melynek célja az, hogy vagy a munkabér felemeltessék, vagy a munkaidő leszállittassék. VI. Edward uralma alatt azoknak, a kik e törvényt megszegték, egyik fülét minden ceremónia nélkül levágták. Ez a törvény 1824. évben töröltetett el s igy teljes 500 éven át akadályozta meg Angliában a munkások szervezkedését. De még 1870 ig az egyes szakok munkásai nem igen szervezkedhettek. Ez az

igazságtalan és embertelen törvény végképen ekkor szűnt meg.

Minő nagy különbség van az akkori és a mái állapotok között. A munkások szervezkednek s rna egyenlő alapon állanak szervezeteik által a tökével. Igaz ugyan, hogy a töke ma még sofc esetben nem akarja meghallgatni a munkás uniókat, de ma már, mint a közelmúltban is láttuk, a szervezett munkások képesek arra, hogy megjavítsák helyzetüket. Helyesen mondja profeszor Newcomb: „A munkások milliói megmutatták már, hogy képesek több millió dollárt is összegyűjteni, hogy szervezetük alapelveinek igazságait diadalra juttassák. A munkásoknak minden igaz barátja őszintén óhajtja azonban azt, hogy a vezetők tartózkodjanak a pártpolitikától, az anarchism üstéi és az Isten tagadástól. A munkás szervezetek célja, ha helyesen vannak vezetve, az, hogy visszatartsák tagjaikat az oktalan követelésektől s a felmerült nehézségeket inkább egy pártatlan bíróság és egyezmények által, mint bérharc által intézzék el. A bérharc, mondja egy amerikai munkásvezér, gyakran a rosszabb és mindig a legköltségesebb módja az igazságkeresésnek.“ Egy másik jól ismert munkásvezér pedig azt állítja, hogy „a bérharc háború, a háború pedig maga a pokol.“ Az angol gépészek egyesülete 1882-ben 620 ezer dollárnyi évi bevételből alig 4450 dollárt költött a bérharcra. Angliának hét munkás szövetkezete pedig csak 25 ezer dollárt költött, holott évi bevétele 1 millió, 650 ezer dollár volt.

Folytatás köv.

Vasárnapi iskola.

Ének: XXV. Zsoltár.

Imák, mint említve voltak.

Olvasandó: I. Sámuel 18 : 5—16.

Jó tettért soha sem kell jót várni. A kivel az ember jót cselekszik, az támad ellene a legtöbbször. > Ezt tapasztatjuk a mindennapi életben és ezt bizonyltja a mai szent lecke is.

Dávid legyőzte Gtóliáthot. Saulnak a seregei gyözedelmet arattak a íiliszteusokon, a győzőket a nép nagy örömmel fogadta. Mindenütt, a hová csak mentek „kimenőnek énekszóval az asszonynépek és sereggel mennek vala Saul elébe, dobbal, vigasság tevő szerszámokkal és énekekkel. “

Saulnak azonban nem ad örömet az üdvözlő sokaság. Nem öt, hanem Dávidot dicsőítik. Fáj neki, hogy az asszonyok azt éneklik, hogy Saul megverte az ö ezerét, Dávid pedig az ö tízezerét.

Saul, a király, nem olyan szerény, mint volt akkor, a mikor királylyá választották. Féltékenykedni kezd Dávidra s próbát tesz arra is, hogy megölje öt. De Dávidnak Saul dárdája épen úgy nem árt, amint nem ártott Goliátk fegyvere.