Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-18 / 25. szám
'(TOP»?' Mi vőzölte talpra esett és édes ^magyar vendégszeretettől áthatott beszédek kíséretében. Az egyletek s a helybeli magyarság megérkezése s elhelyezkedése illán, a zászlókat elhelyezték s körül fogták azokat a koszorús leányok és a keresztapák és anyák állottak mellette. Az emelvényen a szónokok s ja kiválóbb magyar vendégek foglaltak helyet. Az ünnepélyt Berta József diszelnök nyitotta meg s bemutatta a zászló avatást végező lelkészt, Har sányi Sándort, a ki szép beszédet és rövid imát mondván, a zászlót felavatta, A közönség erre elénekelte a Hymnust. Kovács Kálmán, amckees porti plébános tartott ekkor lángoló hazaíiságtól izzó hazafias beszédet, a melyet többször megszakítottak a tetszésnyilatkozatok. Majd Ludman Sándor. Tomcsányi József bankházának az üzletvezetője mondott szintén hatalmas beszédet. Az ö beszédje után a közönség elénekelte a Szózatot. Ezután a zászlók keresztszülei, — az amerikaié Henzel János és Tóth Jánosné, a magyaré Cs. Tóth Já-X c t (f. 1 • n 1 í tlöiifii n (1 c (ak csinos beszédeket s felkötötték hűségük jeléül a zászlókra szalagjaikat. A keresztszülék beszédje után a diszmenet megalakult, a mely Duquesne főutcáit járta be. Pompás látvány volt a sok huszár, a díszes kocsisor, s a hat amerikai és hat ma gyár zászló alatt menetelő egyletek, a melyeknek tagjai a bandaszó mellett pompásan lépkedtek. A Hallba visszatérve Pallay Borbá la és Mandinyi Mária mondottak beszédeket s a zászlókat megkoszorúzták. Ezután következett a zászlószögek beverése. Összesen mintegy 180 szöget vertek be. Az ünnepélyen szerkesztőnk is megjelent, de szohoz nem juthatott, mert mikor lapunk zászlószögének bever« sére került a sor, a közönség már nagyon kis számban volt jelen. Azért röviden itt említjük fel, a mit él akartunk volna mondani. Az egylet, amely ünnepelt, ezt a jelszótválasztotta: összetartásban van az erő! Ez van a zászlóra Írva. Ezt tartsák meg testvéreink és széthúzás, visszavonás ne legyen a magyarság között soha! Összetartásban van az erő! — Ezt nem tudjuk megérteni! Pedig ha ezt megértenénk, egyházi intézménye inkben is függetlenek lehetnénk. Hiszszük, hogy eljön az idő, hogy e jelszót épen ezen a völgyön, a hol arra most a legnagyobb szükség van, mindenütt meg fogják érteni. Lelkipásztori szeretettel hozom tudomására a Homestead, Pa. és vidéki majgyar ref. hittestvéreimnek, hogy addig is, mig a jó Isten bennünket anyira megsegít, hogy saját templomunk lehet; isteni tisztelete inket minden vasárnap d. u. 3 órától kezdödöleg tartjuk Homesteadon, a Tomcsányi ur házával szomszédos angol ref. tégla templomban, a Dickson str. és 9-ik utca sarkán. A lelkész címe: Rév. Alex Harsánvi 213. Eight Ave. Homestead. Pa. Lelki pásztori szeretettel, Homestead, Pa. 1903 Junius hó 5. Harsányt Sándor, ev. ref. lelkész. Tomkins Cove-ban és vidékén lakó hittestvéreimet értesítem, hogy a tomkins covei angol templomban Junius 21-én, vasárnap úrvacsora osztást és istenitiszteletet fogok tartani, melyre hittestvéreimet ezennel szeretettel meghívom. Az istenitisztelet d. e. fél 12 órakor fog megkezdődni. Kuthy Zoltán, newyorki ref. lelkész 121 Seveth st. New York. Egyházi értesítések. Trentonban (N. J.) és vidékén élő híveinket lelkipásztori szeretettel értesítem, hogy a trentoni magyar ref. templomban május és junius hónapok alatt az eddig vasárnap d. u. tartott második istenitisztelet áttétetett estve fél 8 órára. A d. e. isteni tisztelet a rendes 10 órakor lerz meg tartva. Ti rág István ref. lelkész. Rosentonban lakó hittestvéreimet értesítem, hogy az ottani angol templomban junius 21-én, vasárnap urvacsoraosztast és istenitiszteletet fogok tartani, melyre hittestvérei met ezennel szeretettel meghívom. Az istenitisztelet reggel fél 8 órakor kezdődik. Kuthy Zoltán, new yorki ref. lelkész, 121 Seventh str. New York. —A new yorki ref. magyar imaházban gz esztendő minden vasárnap ján délelőtt tiz órakor és délután négy órakor és minden szerdán este hét órakor tartatnak isteni tiszteletek. A new yorki ref. magyar egyház iskolájában minden szombat délelőtt 8 órától 11 óráig tartatik iskolai tanítás a magyar írásból, olvasásból és történelemből és minden vasárnap délután 2 órától 4-ig vasárnapi iskolai tanítás a ref. vallásból és éneklésből. Kuthy Zoltán, new yorki ref. lelkész, 121 Seventh Street, New York. Amerikai hírek. visszatartani attól, ' hogy a né gert meg ne lincselje. így van* az, a pénznek szerelme, a lélek gyötrelme. Felhőszakadás Oregonban. Az Egyesült Államokat naprólnapra több csapás éri. Csak imént adtunk hirt arról a veszélyes árvízről, a mely főként Kansas államban dühöngött s a mely St. Louis városát is nagy mértékben fenyegette. Most újabb természeti csapásról kell értesítést adnunk. Portlandból, Oregonból jön a hir, hogy ott egy Hepp ner nevű városkát teljesen elseprett egy óriási felhőszakadás. Vasárnap, az Istennek szentelt ünnepnapon, mikor az ember, a ki hisz, legközelebb érezheti magát a Teremtőhöz, történt az óriási szerencsétlenség. Sö tét felhők borították az eget, a szél vadul üvöltött, a villámok vakítóan cikáztak, Egyszerre óriás dörgést hallanak az emberek s a következő percben már minden viz alá merült. A rohanó ár elöl nem volt menekülés, a mi útjába akadt, mindent elsepert irj álmatlanul. Eddigelé 400- nál több halottat találtak meg, de hi tudja mennyi van még a vizmosta helyeken. Ezek a szomorú esetek tanítsanak mindnyájunkat a javulásra. A németek befolyása az Egyesült Államokban. A ki figyelemmel kiséri az Egyesült Államok napi életét, az be fogja látni, hogy a német befolyás minő óriási még ma is Amerikában. A köz és politikai életnek nem egy mozzanata függ a németek magatartásától. Igaz, hogy többen is vannak idekint, az Istennek legyen hála, mint mi eddigelé, de meg is látszik rajtok. Most Baltimoreban tartanak dollár versenyt s erre az elnök is megjelent, a német helyettes nagykövet^kiséretében. Az elnök rövid beszédot intézett az összegyűlt néptömeghez. Mikor lesz nekünk magyaroknak ilyen befolyásunk?! próba IgjjJ' Ä „»legjobbami^ |MÉG MINDIG FELÜLMTIHATLANI a Dr. RICHTER-féle világhírű “HORGONY” RAIN EXPELLER, ■mint a legjobb és megbizhatóbt külső gyógyszer IDEGBÁNTALOM, KOSZVENY, FEJCSONTSZAKGATÁS . egyáltalán az idogbántaloml minden neme ellen. 125 és 50 cent, kapható minden gyógyszertárban, vagy: F. AD. RICHTER & Co., 215 Pearl st., NEW YORK TT egr^rese^. Bajok a róm. kath. szövetségben. Tudjuk, hogy jé tettért soha se szabad jót várni. A hálátlanság terén a magát embernek nevező teremtmény jár legelöl. Hiába küzd, fárad az ember, a sorsa megvettetés leend, s épen azok kiáltanak rá sokszor halált, a kik tőle legtöbb jót élvezőnek. Ez az eset állott elő most a róm. kath szövetségben is. Alapitóját, Böhm Károly clevelandi róm. kath. plébánost felfüggesztették. Nem szólunk a szövetkezet jogaiba., nem kutatjuk, hogy mennyiben jogos vagy nem jogos ez a határozat de azt valljuk, hogy ilyen Ítéletre csak halálos bűn vezethetett volna. Mi tudjuk, mit tett a mi ellenfelünk j 1 s talán mondhatnék ellenségünk is, ezért a szövetségért s ezért az elüt tünk ismeretes okok alapján nyíltan megmondjuk, nem tartjuk jogosnak és célszerűnek azt az Ítéletet, a mely a szövetkezet legerősebb szószólóját pellengérre állítja. Úgy látszik erre más okból volt szükség. Jön a konvenció, ott jó lesz, ha Böhmnek a keze megköttetik. Egy bizonyos, hogy az ilyen esetek nem fejlesztik Schwab Károly bajban. Mindnyájunkat érhet baleset. A budapesti mentőknek ez a jelszava esett meg Schwab Károlyon is, akinek a helyzetét és szerencséjét a leg többen irigylik. Baleset történt rajta s ez megvágja a tárcáját több millió dollár erejéig. Nem régen megvette ö a south bethlehemi hajógyárat. Most a társaság több részvényese pert indított a társaság elnöke és Schwab ellen. Egyszerűen azt mondják, hogy Schwab 27 millió dollárt vágott zsebre, a melylyel nem számolt be a részvényesek előtt. Most úgy látszik Schwab önmaga lesz a bethlehemi gyárnak a tulajdonosa, mert a részvényesek kérik a pénzüegyik szövetkezeted sem. Gyilkosság a new yorki igazságügyi palotában. Spencer Vilmos, egy néger, a ki tiszteségtelen utón keresett pénzt a lóversenyeknél s más ilyen dolgok nál történő fogadások alkalmával, kedden, e hó 16-án az ilyen üzlet ellen küzdő egyletnek az elnökét lelőtte. A tettest elfogták s csak nagy nehezen lehetett a nagy néptömeget, a mely a lövések zajára összefutott, Sslszetésels:Bridgeportban e hó 7-én Németh Ferenc esküdött örökhüséget Bartha Erzsébetnek. Tanuk voltak Vedrás Sándor és Vasas Ferenc. Homesteadon ifj. Fekete András lépett házastársi szövetségre Török Katalinnal. Az Ur áldja meg az ö nevében kötött házassági szövetségeket A kathólikus egyház a Philippineken, A ,,Független Kathólikus egyház” a Philippini szigeteken mind nagyobb tért hódit s tekintélye és befolyása folyvást növokszik. Immár egy egyházi lapot is létesítettek, mely Spanyol nyelven adatik ki ,,La Verdad” címen. Melynek iránya a pápai tekintély csökkenésének feltárása, s a mozgalom vezető jének Gregorio Aylipay érseknek bátor ige hirdetése, hogy nem a pápa által üdvözülünk, hanem csupán a mi Urunknak a Jézus Krisztusnak megváltó kereszt halála által. Mese Rudolf trónörökösről. Rudolf trónörökös csudálatos véletlen halála még ma is sok szóbeszédre és csalásra, furfangra ad alkalmat. Most a távoli Marinette-ban Wis. szerkesztett “Star” nevű angol lap. iv össze vissza minden badarságot a trónörökösről. Azt mondja ez a lapocska, hogy Rudolf mint Hoffman orvostanár működött volna ottan. Hát az ilyen dolgok már a mesék világába tartoznak. Rudolf trón örökös nincs többé. Siratja is a magyar nép még ma is, mert öt nagy reményekkel várták a trónra. Halálozások. Clevelandban elhaltak Papp Emma, Papp Sándor és Gedeon Emma leánya és Béki Gábor 38 éves férfi. Az Ur vigasztalja meg az utánok kesergőket. —Iván József és neje so. norwa lki lakosokat nagy szomorúság érte. Erzsiké nevű leánykájok egy éves és tiz hónapos korában másfél napi kínos betegség után f. hó 13-án difteritiszben elhalálozott. Temetése vasárnap délután három órakor ment végbe nagy közönség részvételével. A temetést az ottani ref. lelkész végezte és az énekkar úgy az udvaron, mint a temetőn megható gyászdalo. kát énekelt. A koporsóhoz közelite ni senkiuek sem volt szabad- A szülék, kis testvérek csak távolról hullatták a fájdalom könnyeit. Nvu godjék békében a korán elszenderült. A bánatos szüléket vigasztalja meg a mennyei Atya! Figyelmeztetés. Mindazok, kik a lapot nem kap ják rendesen, szíveskedjenek azaláb bi sorokat egy levelező lapon kitől teni s azt hozzánk beküldeni. Az “Am. M. Ref. Lapjának” kiadóhivatala. To the Publisher of the “Am. M. Ref. Lapjának. ” Dear Sir: Your paper has come of late so irregularly, that I am compelled to discontinue it unless I receive the same in the future more promtly. Respectfully Aláírás. Cim és várost