Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-06-11 / 24. szám

2 \

koronára szállott volna, sőt az elégedetlenek is meg lettek volna fosztva egy olyan névtől, a melynek viselői mindig őszinte, lelkes hivei voltak a szabadságnak.

A gyermekek egészsége azonban a gondos ápolás következtében liely re állott; s a gyermek folytonosan erösöbött s három éves korában a Zaay András, szerencsi tisztartó által idomított törpe lovon lovagolni tanították.

Az anyós két évi távoliét után szerette volna látni unokáit. Ezért ki engesztelődött menye iránt Zrínyi Uo na 1679 ben vissza ment Munkácsra, hol ekkor huzamosabb időn át tartózkodott, részint anyósának betegeskedése részint a vidéken dühöngő pestis miatt.

Erre az időre esik az a fontos esemény, hogy Zrínyi Ilona a nemzeti szabadság egyik legvitézebb bajnoka Tkököli Jrare iránt szerelemre gyulád. E nemes vonzalom és anyó sának 1680 jun. 14-én történt halála sok gondot és bajt okoznak ugyan Zrínyi Ilonának: de a bajok között is édes anyai gonddal vezeti fiának a nevelését, a ki már négy éves korában eszességével s szép, eröstestalkotával tűnt ki.

5 éves korában már kiveszi az anya a gyermeket a dajkák és komor nák gondozása alól s Körüsy György gondjai alá helyezé, nevelője pedig Badinyi János lett. A gyermek az ismeretekben olyan gyorsan haladt előre, hogy 1682 ben már a latin nyelvet is tanulta.

Őszinte, szófogadó, engedelmes gyermek volt. Maga mondja, önélet rajzában, hogy gyakran hallotta, hogy semmi rósz hajlamot nem tapasztaltak benne. Elismeri azonban azt is, hogy sokszor hanyag volt, a könyvnél jobban szerette a paripát, kardot és a katonásdit. E miatt többször meg is büntették.

Bár Zrínyi Ilona oda nyujtá is kezét Thököli Imrének s igy az özvegy séget a legboldogabb házas élettel cserélte fel, mégis fiáról nem feled kezett meg, süt ebben az időben min-1

TÁRCA,

Emlékezés Rákodról.

Irta; Balázs József.

Messzi idők távolába Szárnyal át a lelkem,

Hol kurucok és labancok Törnek egymás ellen;

Mind magyarok, mind testvérek — Tárogató harsan . . .

Isten, haza és szabadság Küzd á viadalban.

A kurucok élén ott van Rákóci, Bercsényi,

Kiknek égő honszerelmét Idő túl nem éli.

A labbancok arcán ott étj

O

Szégyentüznek lángja Honárulás van rásütve Emlékül reája...........

A kurucok hős vitézek,

Kardjok Isten átka,

Mely elöl fut eszét vesztve"*

A labanc, a gyáva.

Eltép jutnak diadalról Újabb győzelemre,

Vér áztatta lábuk nyomán Szép virág teremve.

Elhullt vérük cseppjeiben ITakadt fel egy rózsa,

A szabadság élő lelke Sugárzott le róla;

És azóta egyre inkább Mosolyog a képe,

Mert átszállóit az utódok Szive közepébe.

den követ megmozgatott, hogy fiának a római szent birodalmi fejedelem címet .meg szerezze. Ez a törekvése azonban nem sikerült. Nem is sikerülhetett. Bármilyen boldog volt ugyanis Thökölivel való házassága a Rákóci jövőjére nem volt jó hatással, sőt mint maga Rákóci említi egyenesen végzetszerü volt.

A kuruc király iránt a gyermek nem valami nagy rokonszenvvel visel tetett. De nem is csoda. Thököli az alig 7—8 éves Rákócit magával vitte a táborba kitéve öt ez által a harc ezer veszélyének. Rákóci Ünéletraj zában kíméletlenül elitéli mostoha atyjának ezt a tettét s azt mondja, hogy ez azért történt, hogy ö a háború veszélyeiben elpusztuljon s igy mostoha atyja jusson a gazdag uradalomnak birtokába. De sokkal hihetőbb, hogy Thökölyi azért vitte őt magával a hadba, mert a Rákóci név nek varázs ereje a kurucok körébe hozta a népet és a nemességet egyiránt.

A táborozás tényleg egyszer csaknem az életébe került. Mikor Szobjeszky János, a hős lengyel felszaba ditá Bécset a törökök ostroma alól, a vert török had a kuruc tábornak rontott s a futók mindent romba dön töttek a mi eléjük akadt. Egy csapat éppen annak a sátornak rohant, a melyben Rákóci feküdt, s csak a hü Körössy Gyöjgy mentette meg a gyermeket a halálból. Karjaiba ragadta az alvót s úgy vitte ki a mármár össze omló sátorból.

Thököli ezt jelnek tekintő, a gyermeket vissza vitte anyjához Munkács várába 8 ott anyjának a védszárnyai alatt zavartalanul folytatta tanulmányait;

Ekkor festette le az édes anya gyermekét. Thali Kálmná, a Rákóci kornak a legnagyobb búvára e képről Írja a következőket: ,,Elragadóan szép fiú arcot látunk magunk elött, mandula alakú, nagy sötét szemekkel, a melyekben szelíd tűz ragyog. Ezek s a nemes ivezetü szemöldök, a magas homlok, a rendkívüli finom metszetű, gyönyörű eper piros ajkak s a telt üde, élénk orcák

módnélkül vonzó tekintetet kölcsönöznek a bájos gyermeknek, kinek ritka szépségét még anyja és atyjára emlékeztető dús gazdag hajzat. emeli. E hajzat gesztenye barna, ragyogó, a lángfürtök gyönyörű hullámokban omlanak alá vállaira, a fö jobb oldalán pedig magyar módra csinos üstök csüng, melyet a szerető édes anya kezei piros s'zallagocs kával fontak be finomul”.- (Thaly Kálmán II. Rákóci Ferenc ifjúsága: 38 lap.)

Testi erejével és szépségével vetélkedett lelki szépsége és ereje is. Mind testére mind lelkére 3—4 évvel megelőzte korát, a mint ezt a neuhausi jezsuiták feljegyezései mutatják.

(Folytatása következik)

Vasárnapi iskola.

Ének: 70 dicséret.

Imák mint említve voltak Olvasandó: Csel 6. r. 1—15.

A Szentlélek működése követfkeztében a Krisztus evangyeliuma gyor san terjedett, alig pár nap múlva a jeruzsálemi keresztyén gyülekezet megalakulása után, már akkor, a mikor Péter és János apostolok á sántát meggyógyították, azt olvassuk, hogy 5000 volt a hivök száma.

Miután igy megszaporodtak az első keresztyén gyülekezetnek a tagjai az apostolok szükségét látták annak hogy segítő társakat válaszának a nagy munka végzésére. Ezeket ne vezték diakónusok nak. Ezeknek az volt a kötelességük, hogy a szegényeket gondozzák s arra ügyeljenek, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és szép renddel folyanak.

Ezért választ a mi egyházunk is elöljárókat azok közöl, a kik jó bibizonyságuak, szentlélekkel teljesek s van az életben jártasságuk, tapasztalatok.

Egy ilyen választott diakónus volc István, a keresztyén anyaszentegyháznak az első vértanúja.

Hős Rákóci föláldozott Mesés vagyont érte,

Lett jutalma hontalanság S száműzetés bére. ,

Csontjai ott porladoznak,

Messze, messze, távol,

Szabadságát, melynek védte,

.Az édes hazától...........

De fölébredt a szivekben A nemzeti hála:

Adakoznak a magyarok Rákóci szobrára;

Ám meglehet labancoknak;

—Szellemét is félve—

Örökéből, ezen célra,

Nem lesz egy fillére... .

Hajh, Rákóci, hős Rákóci,

Szabadság eszméje,

Élni fogsz te azért mégis A nemzet szivébe,

A ki magyar, valahányszor Szive egyet dobbán,

Tudjátok meg, hős Rákóci Élő lelke ott van!............

Rövid élet, liosszu szenvedés, boldog halál.

Td. Virág István, trentoni lelkész társunkat nagy csapás érte. Nem olyan, a minőről a múlt héten egyik magyar lap is megemlékezett, hanem szomorú gyászeset. Bátyjának, a Bé késen lakó Virág Mátyásnak felesé ge, szül. Durko Mária asszony, hoszszas betegeskedés után m-'-gh^tt. Má jus elsején temették el. Öt neveletlen árvát hagyott maga után. Ö

szenvedései után megpihent az atyánál s hitéért, buzgó vallásosságáért elnyerte ama hervadatlan koronát, mert ö róla méltán el lehetett mondani, hogy Mária a jobb részt választá. Igaz vallásos jó asszony, mint édes anya, jó nö és szívélyes rokon volt.

A Kis Tükörben róla jelent meg a következő szép tárca, a melyet érdemes lesz minden keresztyén testvé rünknek elolvasni, mert tanulhat be löle hitet, mélységes bizodalmát az Isten iránt.

Egy kedves barátnő, egy való di keresztyén asszony emlékének szentelem e soraimat.

A ,,Kis tükcr” egyik legrégibb s leghívebb olvasója volt. Megvallom, vártam, hogy az enyémnél illeléke sebb kezekből vesz tudomást a Ntü szerkesztőség s általa o kis lap olva só közönsége Virág Mátyásné, Durgó Mária haláláról; de hiába vártam. Bár mostanába nehezemre esik az irás, mégis Írnom kell róla; mert ma, — a közönyösség és hitetlenség bűnös korszakában — a kimagosló példák, a valódi jellemek erősítenek meg bennünket az igaz hitben, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztus ban.

38 éves volt. A legzavartalanabb házas életet élte jólelkü férjével. Hét gyermeket adott neki a jő Isten, kik közül kettő már előbb elköltözött oda, hová—hosszú szenvedés után—most követte őket szerető szivü édes anya, a ki öt árvát hagyott itt a „siralom völgyében.” Krisztus oltalmába s férje gondjaira bízva őket.

I

István aki pogányból lett zsidóvá, majd teljes szívvel lélekkel csatlakozott .a keresztyénekhez, nem elégedett meg azzal, hogy a szegényeket gondoza, hanem a folytonosan gu nyolódó izráleitákkal szembe szállott s bátran, minden habozás nélkül hirbette a megfeszített, de feltámadott Krisztust.

Ezért megtámadták öt. A vitatkozók közül kivált egy Saul nevű férfiú, ki miután érezte, hogy érvei nem eléggé erősek: boszura gondolt. Vég re is Istvánt a nagy tanács elé állították, a mely öt megköveztetésre ítélte.

A halálos Ítélet végrehajtásánál Saul volt a főszereplő. A következők az ö lábai elé rakták ruháikat.

Sault végtelen meghattota István szenvedése s már ekkor égette lelkét az a kérdés: mi ad eiiüt Istvánnak arra hogy ily nemesen szenvedjen! Hát csakugyan igaz, hogy Jézus a Mesiás?!.

k.) Szaporodtak-e keresztyének Je ruzsálemben?

f.) Igen, és pedig igen gyorsan. Már mikor Péter és János apostolok a sántát meggyógyítják a férfiak száma öt ezer volt.

k.) Mit tettek az apostolok, hogy sikeresen gonbozhassák ezt a sok megtérted?

f,j Diákonusokat választottak.

k.) Hányat?

f.) Hetet.

k.) Kik voltak azok?

f.) István, Filep, Prokhorus, Nikánor, Simon, Parmenas és Miklós.

k.) Ki volt ezek közül a legnevezetesebb?

f.)István.

k.) Mi lett az'István sorsa?

f.) Meg kövezték s ö lett a keresztyénségnek az első vértanúja.

Pál Rómában.

Apostol cselek. 28 r. 16-24. 30 31. v.

„Nem szégyenlem a Krisztus evan gyéliomát” (Róm. l.r. 16 v.)

Az apostolra mindjobban közelgett a kedvező alls alom, hogy Rómában elmondhatá eme szavakat.

A mu-lt év Ápril havában történt. Legutóbb született gyermekének halála után betegeskedni kezdett; de az Urban vetett erős hittel takargatta baját szerető családja előtt, nem; akarván szeretettéinek aggodalmat okozni. Végezte tovább is hűségesen anyai és hitvestársi köteleségét és szorgalmasan járt továbbra is a temp lomba. De feltűnt mindenkinek a rohamosan fogyó, sápadt alak, amint fáradt léptekkel haladt el melle ttünk az életszin elköltözött kedves arcáról; de lelkes szemeiben ott lobogott az eröshitüek, a vértanuk törhetetlen hite, mely elkísérte a szenvedéseken át az utolsó óráig, melyben megláthatta azt, akihez úgy vágyott, a kit úgy szeretet: a Krisztust.

Többször meglátogattam. Könnyes szemmel, önmagát vádolva panaszkodott, nem a testi kínok miatt, melyek gyötörték, sorvasztották s elvették szemeiről a pihenhető álmo kát is; hanem arról, hogy ö olyan méltatlannak, olyan nagy bűnösnek érzi magát. Oh, miként jelenjék meg az Isten színe előtt!?

Ez a törődés kisérte íelyton azt az asszonyt, akinek talán egyéb bűne sem volt, mint ha emberi gyengeség böl talán hangosabban kiáltott vagy gyermekeire, vagy cselédjére, mint a mily hangon máskor és rendesen szokott beszélni.

Oh, kedves tanitónéasszony, ^beszéljen nekem Krisztus lói úgy, a mint már többször beszélt! Ugy-e, Annak a véghetetlen érdeméért meg b ocsátja a mennyei Atya az én vétkeimet!?—zokogta hozzám az én ked vés, jó barátnőm.