Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-02 / 14. szám
■■■MH T /Tr ■MH 2 fl ii iti 111 re!, liliom iéí. A mit sokan csak álomnak kittek valóra vált, bizonyságául annak, hogy a becsületes, igaz munkát meg jutalmazza az Ur s azt cselekszi, hogy a küzdelmek és az akadályok eltörpüljenek a nagy és szent célokat akarók előtt. Lehet-e cél szentebb, magasztosabb, mint egy templom építés? Hajlékot emelni, hol az urnák neve imádtatik, hol össze seregei jenek az ö felséges nevének imádói, valóban a legszebb, a legnemesebb czél. A templom az a hely, a hol a hivő lélek a világtól elvonulva,annak csábitásait elkerülve, az életnek ezer és ezer gondja, baja, buja között Istenhez fohászkodik, s nyugodt szivvel énekli: Úgy tetszik mintha vigadva Ott volnék, hol a mennylakói.! Belátta ezt az Amerikába szakadt magyar reformátusság is. Megragadta az alkalmat, hogy nemes pártfogóink segélyével templomokat épitessen, a melyekben az Isten s ha zaszeretet oltárainál áldozhassanak. Mindenütt, ahol nagyobb csoportokban élnek együtt azok, a kik velünk egyek a hitben, a reményben és a szeretetben: meg indul a szivekben az az indulat, mely Istennel, hogy ismét egyik, szép dicséretünkkel szóljak: örömest mulat: s épül az Urnák háza. Mi, Amerikába szakadt református magyarság érezzük igazán, milyen gyönyörűséges az Ur házában lakozni. Mi érezzük, mi tudjuk, hogy az erőnek, bizalomnak minő ha talmas forrásai a mi templomaink. Azok az emberek, kik ©da haza Isten nélkül éltek, s elhanyagolták lelkűk üdvösségét: itt buzgón látogatják az Urnák házát. Itt közel érzi magát Istenhez mindenegyes ember! A veszélyes munkák, a melyek nap-nap mellét most itt majd amott fosztják meg az embereket az élettől: arra figyelmeztetnek mindenekét, hgoy bölcsen rendezzék el életük folyását, hogy így bármikor hallják is a hivó szót, kéj szék legyenek elmenni az ö űrökhöz a ki számadásra vonja, az ö szolgáit, s a gonosz szolgákat meg bünteti, a jókat pedig meg jutalmazza: New Yorkban is ebben a nagy Babylonban, immár nyolc esztende je tömörülni kezdettek a magyar református anya szentegyháznak a tagjai. Itt is megmozdult a kegyes emberek szive, a kiknek lelkét nem mérgezte meg a nagy világvárosnak szelleme. Egyházat alapítottak. Lelkészt hívtak az ó hazából, a ki őket vezérelné az urnák szép és kies mezein. Mi tanúi voltunk annak a magasztos lelkesedésnek, a melylyel megfogantatott a new yorki magyar ref. egyháznak eszméje, a lelkünk még ma is igaz örömmel telik meg, ha vissza emlékezünk azokra a könnyekre, a melyek az első magyar református isteni tiszteleten, a dr. Devins negyedik utcai templomában minden szemben felragyogtak. Igaz érdeklődéssel kisértük mindenkor é nagy világ városban szétszórva élő testvéreink egyházi munkálkodást s nálunk senki jobban nem fájlalta, hogy ennek az egyháznak életében csak hamar olyan események .történtek, a melyek a bimbóba szökkent virágot csaknem elfagvasztották. Az Istennek legyen hála, hogy a zivatar, mely átvonult ez egyházunkon, csak márciusi zivatar volt s ha egy időre vissza vetette is fejlődésében, életét meg nem olthatá, sőt az egyháznak a tagjait nagyobb tevékenységre ösztönzé. A tevékenység megtenné gyümofcseit. A lelkesült ifjú lelkész, ivuthy Zoltán, munkatársunk mellé' mind nagyobb számban sorakoztak testvéreink, kik fáradságos munkával, soha nem lankadó erővel], az éjszakát Is nappallá változtat á szorgalommal: munkálkodtak s ive el érték azt, a mi után sokunknak a lelke sovárgot. íme áll az urnák háza New York városában! Van hát itt is egy talpalatnyi hely a melyet „magyarnak” lehet mondani. Van hát templomunk ebben a nagy Babilonban is — s nincs o kunk arra, hogy fűzfára függeszük hegedűnket, mert van hely, a hol énekelhetünk a Sionnak énekei közül. Óriási akadályokat kellett leküzdeniök new yorki testvéreinknek, mig a célt elérték. Sokak által nem is sejtett küzdelmeken kellett átmen niök a new yorki protestáns magyaroknak, mig áz egész amerikai ma gyarságnak megszerezték az örömet; amely kell, hogy; betöltse minden magyar embernek a szivét akkor, a mikor hallja, olvassa, hogy a newyoi'ki magyar réf. templom felépült. Felépült! És Virágvasárnapján, a Jézus jeruzsálemi utolsó utjának em lék ünnepén zendül meg falai között a magyar ének. Ekkor száll fel elözsör magyar imádság a felséges Istennek trónja elé, s ekkor prédikál - tatik nagy New York városában magyar templomban zengzetes, édes anya nyelvünkön a Krisztus üdvezitö evangyeljoma. •<»: Vajha érezné minden református testvérem, hogy a Jézus jön hozzájuk e napon. Jön áldással, igaz öröm mel Ö, ki életét áldozta fel az emberiségért. Jön, nem korbácsot ragadva, mint hajdan Jeruzsálemben, hanem hívogatva a bűnös de megtérni vágyó embereket. Oh bárcsak né lennének továbbra is kufárok new yorki ref. testvéreink sorái között! Oh bárcsak megértené mindenki a hivó szót s egy szívvel és lélekkel arra törekednének, hogy minél nagyobb kört világítson be az az evangyelium, s mely életet téi'emt a halál.helyén is. És ez igy lesz. így kejl lennie! New York hegyen épült város. Minden szem várakozással és édes re ménységgel szemléli a nsw york ref. egyháztago működését: Ebben a reményben hajtjuk meg zászlónkat a sokra hivatott egyháztagjai, s vezérei előtt. Ebben a reményben nyújtjuk azoknak az elismerés pálmaágát, kik e nagy eszmét diadalra segítették. Áldja meg őket továbra is a minden áldásoknak Istene.! Virág Vasárnapja. “A nagy király jön. Hozsánna’ Hozsánna! | Zeng e kiáltás előtte sutánna! Jön a király! Van é, aki e szók hallatára ne érezné, hogy szive hangosabban dobog s van-e, a ki ne sietne ki az utcára, hogy üdvözölje a fejedelmet?! Bizonyára mindenki vágyik arra, hogy lássa a királyt s mindenki siet, hogy kimutassa alattvalói kódo latát a király előtt. Virágvasárnapján ez az érzés. ve J zette ki .Jeruzsálem népét az utcákra, annyira, hogy még az ut szélén elterülő fák is meg voltak rakva kiváncsi, látni vágyó emberekkel, kik azért .jöttek, hogy lássák öt, a ki király volt, de a kitek országa nem febböl a világból való. Jöttek az írástudók, a farizeusok, a népek vénei, a kik reménykedtek abban, hogy jézus a názárethi próféta, ki fogja, tűzni a forradalmi zászlót és vissza adja Isten- országának régi fényét és dicsőségét. Ilyen Messiást várt a zsidó nép, s I mivel azt hitte, hogy jézus az, a ki* ! röl a próféták szólották: királyt megillető hódolattal fogadták még azok is, a kik felett sokszor suhogtatta a gúny, az elitélés ostorát. És- csakhamar be kellett látmok azoknak, a kik jézusban földi szabaditót vártak, hogy ö, áz isteni Ígéret betöltője nem azért jött, hogy Izrael nemzetségének messiási reménységeit valóra váltsa . Minő különbség a földi királyok és a Jézus között! A földi királyok biborha és bársonyba öltözködnek. Fény, dicsőség környékezi őket. jézus szamárháton, az alázatosság ruhájába öltözködve fogadta a népnek hódolatát és sir Jeruzsálem miatt. Oh mert a jeruzsálemiak keménynvaku nemzetség voltak. Megszür- I ték a szúnyogot és átbocsátották a j tevét. Sziveikben földi vágyak égtek I s nem tudták belátni az ur akarat át ! és az ö felséges céljait. TÁRCA ■ Irta: Prém Tóasef. A függetlenségi harc leveretése után, derék magyar tanáraink kezéből, jött-ment cseh és német profeszOÄk vették ki a kenyeret.. .Az volt a jelszó, hogy az egész ifjúságot meg kell nénietesiteni! Minden eszközt felhasználtak erre s aki ellentállt, azzal igen röviden bántak el. Osztrák szellemet akartak beleoltani a diákokba s hogy annál biztosában érjenek célt maguk a tanügy fémai, a rendörkémek szerepére is vállalkoztak. Sehol annyira nem tombolt a magyarok elleni gyűlölet, mint Po zsonyban. Nem csoda, hogy első sorban itt támadt erős visszahatás a tanulók közt. A íiatal szivek föllázadtak a sok zaklatásra s a hazafias érzés, mint a tűzhányó hegy, kitört, hogy jogait követelje. A napokban jutottak kezembe az 1853-iki „felségsértési por” feljegyzései. Mondhatom, vérlázitó adatok ezek. Maga a por nagy szenzáció volt annakidején Pozsonyban, sőt az egész Nyűgöt Magyarországon, mert ismert és jóravaló családok fiait hurcolták* a vádlottak padjára. Mai nap, mikor sok szó esik az ifjúság büntetéséről, hadd mondjam el e pór lefolyását. Nem a „tanbotyár” működött akkor botial, hanem a haditörvényszék és a profós«. A följelentések sűrűn érték egymást. S ä többi közt 1853. február, havában valaki titkos levelet irt a rendörégnek, hogy a föreáliskola há rom tanulója: Malinkovszky Viktor, Horváth János és Schuiek Sándor korholó szavakkal birálgatta az osztrák erőszakot, miközben állítólag felségsértö kifejezéseket is használtak. Másnap nj feljelentést kapott a hatóság s újabb lázadókként az evangélikus líceumnak is három ifját Paveszka Pált, Rutkay Dezsőt és Kiss Istvánt szolgáltatta ki a titkos áruló. Nosza sebtiben hozzáfogtak a vizsgálathoz. Mint maguk az iratok mutatják, a lelkes fiatal emberek csupán maguk közt, zárt helyen öntöt ték keservüket. —Mit beszéltetek? — kérdezte a vizsgáló. — Azt mondtuk, bár csak élőbb születtünk volna egy nehány évvel! — Miért? — Hogy résztvehettünk volna a szabadságharcban! Elmúlt 1848—49. és mi nem foghattunk akkor fegyvert elnyomóink ellen, szegény hazánk védelmére. A vizsgálatot a kerületi főnök maga vezette. Ez gróf Attems volt. Nem késedelmezett, hanem a legszigorúbb megtorlásra szánta el magát, mintha országfelforgató összeeskü. vést kellett volna megakadályoznia! Magához kérette a katonai helyőrség parancsnokát, Ruckstukl tábornokot s vele megbeszélte az eljárás módját. Utána aztán maga elé idézte a két ‘ tézet tanári karát. A föreáliskok én Pablesek Mátyás ékesnevü cseh igazgató állt, ki eléggé tudományos férfiú vala, de bizony ádáz ellenségünk volt az Istenadta. Nyíltan, nap nap után hangoztatta: — Meg kell törnünk ezt a kanász és juhásznációt! Két magas tagja a tanári karnak pedig; Mack Ede fizikai és Nigns Gusztáv geometria tanár versenyezett a fa mózus igazgatóval. Az ö jelszavuk volt: — Vagy civilizáljuk a Kossuth kutyákat, vagy mars! vissza velük Ázsiába! Gróf Attems és Ruckstuhl tábornok egymásután ráförmedtek a tanférfiakra. — Hát ezt kell megérnünk itt Pozsonyban! Itt Bécs külvárosában! Itt lázad föl az ifjúság! Hát hiába volt e falak közt Hayna u? És önök, igazgatók és tanárok, önök igy vigyáznak a diákjaikra! Hiszen eddig jó osztrák hazafiaknak ismertük mindnyájukat! Ám jó! E naptól fogva önök lesznek felelősek mindenért! Vegyétek el a tanulók kedvét a politikáról és felségsértésröl, külömben baj lesz. Elmehetnek! Több se kellett Pablesek uraméknak! Hosszú orral és ádáz indulattal az összes magyar tanulók ellen, még az nap tanácskozásra gyűltek össze. S mi mást határozhattak, mint azt, hogy: — Ezentúl nemcsak tanárok, hanem osztrákok is leszünk. Osztrákok a szó legmesszebb menő értelmében! A port pedig folytatta a kerületi fonók s a tábornok. Amit a fiuk önként bevallottak: abban semmi feljségsértés nem volt, hisz csak jám; bor óhajt fejeztek ki, mely hazánk múltjára vonatkozott! Hiába próbál tak mindenféle súlyosabb dolgokat reájuk bizonyítani. Kárba veszet fáradság volt. De amit mondtak az ifjak, azt is elégnek tartotta az osztrák hatalom, hogy Ítéletet mondjon ki rájuk. A haditörvényszék összeült. Ennek tagjai voltakPrers alezredes elnöklete alatt: Heckl hadnagy, Heckl Jó zsef őrmester, Standing er János káj> lár, Allinka Jakab tizedes és Schneider József közlegény. A vizsgálatot Freiberger százados, hadbíró vezette. ók midnyájan beigazoltnak tekintették a „felségsértés” vádját és citálták a katonai törvénykönyv III szakaszának 61-ik pontját. Hét napi vizsgálat után, 1853, március 2-án a haditörvényszék kimondta az ítéletet. Egész Pozsony megbotránkozott a rettentő szigorúságon, pedig Pozsony abban az időben nagyon „czászári” volt. line a brutális igazságszolgáltatás: „Paveszka Pál 19 éves líceumi tanuló 40 botra; Rutkay Rezső 15 éves líceumi tanuló 30 botra; Kiss István 18 éves líceumi tanuló 20 botra Ítéltetik”. Mind a három tanulón végre is hajtották a büntetést. A többi három tanulónál, aki a föreálisko ába járt, az orvosi vizsgálat megállapította, hogy ekkora testi fenyítéket el nem bir a szervezetük, azért rájuk néz vál ‘osság kedvéért, máskép 'tia et, még pedig; ____
