Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-27 / 9. szám

2 alkalmak összeveszni, azt a “baas,” a gazda, adományozza <a legérdeme­sebbnek. A ki aztán megkapja, az a legnagyobb gonddal és türelemmel fejti le még a legkisebb izmot is a csontokról. A csontokban lévő velőt pedig arcára és testének egyéb ré­szeire keni, liogy fényes legyen. A káderek fogalma szerint ez a szép. Vacsora után lefeküdtem, hogy az ut fáradalmait kipihenjem. Ko­rán reggel, még fél álomban sajátsá­gos éneket hallottam. Fölugrottam fekvő helyemről és gyorsan felöltöz­ködve, a hangok irányába siettem. Igazán megkapó látvány tárult elém. Egy kis halmon, alig néhány lé­pésnyire a tábortól, födetlen fővel, térdelve s a kezüket az ég felé emel­ve, egyházi dalt énekeltek a boerok; majd együttes imát mondva, ismét egyházi énekkel fejezték be reggeli ájtatoskodásukat. A boerok az ájtatosság gyakorlá­sát reggel és este pontosan elvégzik, és soha, semmiféle körülmények kö­zött el nem mulasztják. Az talán eszükbe sem jut, vagy pedig nem törődnek vele, hogy az ének hangja fökép este messzire elhat és esetleg árulójuk lehet. A boerok sohasem zúgolódnak, so­hasem panaszkodnak. Asszonyaik éheznek, gyermekeik durva angol katonák őrizete alatt sinlödnek; fal­vaik elpusztítva, tanyáik földulva, elégetve, szántóföldjük parlagon: csupa nyomor’, szenvedés, a hova csak szem tekint s ök nem panasz­kodnak, nem sírnak, hanem—imád­koznak ! Egy emberöltő munkájának ered­ménye hever romban; vadleíkü ausz­tráliai és indiai csapatok garázdál­kodása tobzódik mindenütt, siralom völgygye lett a szép, gazdag ország és a boer nem sir, — bízik és imád­kozik. Baj társaik egymásután hull­nak a csatában; testvért testvértől, fiút atyjától és a szerető anyát gyer­mekeitől könyörtelenül szakítja el a brit hatalom, hogy távoli szigetek­re szállítsa őket, hol még csak hirt sem hallanak egymásról. És a boer azért nem siránkozik, nem átkozó­­dik, — ö tűr, remél és imádkozik. Ha győznek, első sorban Istennek adnak hálát, ha hátrálniok kell, Is­ten oltalmába ajánl ják magukat. A tábor a Biggarsbergen nevű hegylánc oldalában volt. A boerok a hely megválasztásában igen óvato­sok. Lehetőleg valamely hegyoldalt szemelnek ki, hogy jó kilátásuk le­gyen és váratlan támadás ellen biz­tosítsák magukat. Föképen viz kö­zelében igyekeznek megtelepedni, ez azonban sokszor nagyon nehéz, mert Dél:Afrikának egyes részei nagyon vizszegények; sokszor napi járásnyi­ra sem találhatni jó vizet. De a boe­rok.edzett legények, nem igen válo­gatósak. Olyan vizet isznak, a mi­lyen van; nem bánják, ha sáros, ha piszkos is, ha színe olyan, mint a frissen préselt musté, csak viz le­gyen. Mi bizony eleinte fintorgattuk az orrunkat, de hát “szükség tör­vényt bont” s végre mi is megszok­tuk a mocsárlevet. Szeszes italt a tá­borban nem volt szabad tartani, sőt a városokban is csak csekély mér­tékben és egyedül étkezés idején volt szabad árusítani. (Folyt, köv.) Vasárnapi iskola. Iutcán elfogalása. Csel. VI: 1—15. A lecke felosztása: István kinevezte­­tése, 1—7; István hivatala, 8—10; István bevádo’ása, 11-—15. A cselekedetek könyve szerint a keresztyén egyházban az első zavart az alamizsna szétosztása okozta, a mely miatt a görög zsidókból lett keresztyének zúgolódtak a zsidó ke­resztyének ellen. A szakadás már ekkor előre vetette árnyékát, de az apostolok bölcsessége el hárított min den veszedelmes következményt s a szeretet és könyőrület által össze­fűzte a széthúzó elemeket is. Az apostolok, mikor a hivök meg­szaporodtak, hogy a szeretetnek és könyörületnek munkája rendszere­sebben legyen végezve, a munka végzésére segítőket választottak. I. István kineveztetése. (1—7 v.) Ezek közül a választottak közül való volt István is, ki arra hivatott az ö diakónus társaival, hogy a szegény nem ember házáról, hanem Istenéről van szó.“ És Bikházi fényes példával ment elöl; úgy tetszett neki, mintha a fel­irt összeget egykori előkelő vendé­gének szava súgta volna fülébe. És az Ur nevében megindult kezdetre áldott folytatás következett előbb lassan, nehézkesen s kicsiny mértékben, ké­sőbb azonban mindig lelkesebben, vidámabban és nagyobb szerűen. Mikor aztán Pál a veröfényes szün­időre haza tért, atyja örömtől csillo­gó szemekkel értesítette a szent ügy örvendetes haladásáról, a melyen szemmel láthatólag az ég áldása volt. Egy nehány év elvonult már a kis falu felett, mikor a nyájas szeptem­beri nap ragyogó sugárait a csines templomra bocsátotta, mely a falu közepén egy kis dombon emelkedett. Ifjak és öregek örvendeztek. Máraz építés alatt is napról napra nőtt szi­vek legnemesebb öröme; most pedig vége-hossza nem volt az örvendezés­nek. A község a templomszentelés, egy­szersmind az újonnan választott lel­kipásztor beiktatásának ünnepét ül­ügyet gondozzák s az alamizsna ősz togatást rendesen végezzék. Az após tolok, a kik tanításra voltak hivat­va, nem teljesíthettek szolgálatot a szegények asztalánál is. A gyüle­kezet testi gondozása a diakónusok­ra tartozott, mig a lelkiekben az apostolok voltak az elöljárók. Ma is igy kellene megoszlani munkának az egyes keresztyén gyülekezetek­ben. II. István hivatala. ^—10.) Ist­vánban az egyházi munkálkodás mindkét irányában volt képesség. Mig a szegényeket látogatta, egy­szersmind tanította is őket. Aposto­li hatalommal bírt, csodákat és jele­ket tevén a nép előtt. Görög zsidói­ból lett keresztyénné s ezért ezek kö­zött volt nagy tekintélye. Ezeket nevezték libertinusoknak, mert Itá­liából jöttek át s Jeruzsálemben le­telepedve, külön zsinagógát építet­tek a saját használatukra, mikor a zsidó vallásra áttértek. Korán áttér­tek a keresztyénségre s közülök ki­vált István hatalmas szószólója volt annak, hogy a Jézus a megígért Messiás. így a zsidóság is leginkább ezek ellen a görög keresztyének el­len fordult a legelső sorban is, s ezeknek vezérét István támadta a leghevesebben. ILI. István elfogalása. (11—15.) Istvánt is hamis tanuk vádolják a nagy tanács előtt, s azt hozzák fel a vádban, hogy káromolta Mózest és az Istent. A törvény, a templom és a zsidó hagyomány ellen izgatott. Azt állították ezek a hamis tanuk, hogy István azt tanítja, hogy a na­­zarethi Jézus lerombolja a templo­mot és eltörli a Mózes törvényeit. Kétségtelen, hogy István ilyen ta­nokat hirdetett, de egész más érte­lemben, mint azt vádlói értelmezték. E miatt fogták el öt s állították a nagy tanács elé, a mely ugyanezen hamis tanuk vádjára halálra Ítél­te. Hátrálékban van ön a Reformátu­­sok Lapjának előfizetési dijával? Ha igen, ne feledje el a csekély évi di jat Tdö. Konyha Pál ur címére. Ba­tes street Hung. Ref. Churclp Pitts­burg, Pa. küldeni. te. Jól választottak:Isten szerinti de­rék pap került hozzájuk, hogy Isten igéjánek örök magvait hintegesse a halandó emberi szivekbe. Pál is a megjelent ünnepi vendégek közt volt, a kik nagy tömegekben özönlettek elő. Pál? Hogy is hiányozhatott volna Pál? Pál, a ki szünidejének rövid hetei alatt ifjuilekesedésselsegitett! Pál, a ki mint „tanult ember“ a fa­lusiaknak ugyancsak „imponált“, — egyszersmind szóval, tettel szíve­sen és egész kézsséggel állott szol­gálatukra. A kit a község avval bí­zott meg, hogy építőmesterről s épí­tési tervről gondoskodjék. A ki va­lahányszor Bikházára ment, úgy lát­szott, nagy buzgósággal ügyelt az épitö mestermunkájára. A templom olyan szép lett, a mi­lyen nem volt az egész vidéken; a templom építése aránylag igen ke­vésbe került s ifjú és öreg, asszony és férfi a legmélyebb megindulás könnyeit hullatta, midőn a harangok a szép karcsú toronyból először hit­ták istentiszteletre a híveket. És Pál ne lett volna jelen, a ki a templom Egyházi és egyleti élet. Lapunk fént av lóinak gyűlése. Folyó február hó 20-án lapunk fen­­tartói közül 3-án a trentoni lelkész lakon értekezlet)et tartottak a lap ügyeit illetőleg. A lap anyagi ügyei­nek vezetésével megbízott Tdö. Kony­ha Pál, jelentést tesz a lap anyagi állapotáról a mely nagyon szomorú képet mutat a magyar protestáns közönség lap pártolásáról. A kint levő hátralék olyan összeget képvisel a mely ha befolyna bárcsak fele­részben is, a lap kiadói is teljesíthet­nék a lap homlokán hangoztatott elv iránti való kötelességiket. De igy bizony a saját családjaiktól kellel huzniok a mindennapi konyeret,hogy a lap az amerikai magyar protestán­sok dicsekedésére továbbra is virul­jon. A hátralékok behajtása végett, minden egyes hátralékosnak intök küldetnek szét, a melyben meg lesz. jelölve a hátraléknak a mennyisége is. Nagyon kérjük olvasóinkat, hogy a vett figyelmeztetés után azt a csekély összeget, a mibe a lap egy éven át kerül, megfizetni szívesked­jenek. Az is kitűnt, hogy egyes kép viselők nem jártak el pontosan és hűségesen a lap dolgaiban. Ezeknek az év Apr il hó 1 ig haladékot adunk követeléseinknek a tisztázására, de e határ idő után semmi sem fog aka­dályozni abban, hogy ezekkel a hűt­len sáfárokkal meg ne ismertessük a nagy közönségét. Ha a hátrálékok egy részebe foly s ha a most működő buzgó utazó ügynökeink Fürjész Jó­­zséf és Korány András atyafiak hasz. nos munkát tudnak majd végezni a nagy számú protestáns testvérek kö­zött: úgy a lap már a jövő negyed évben megnagyobbított alakban je­lenik meg. Kérjük tehát olvasóin­kat, hogy lapunk iránt való köteles­ségeiket a közös ügy céljából minél előbb teljesíteni szíveskedjenek. A ki ebben a negyedévben hátralékát be nem fizeti, lapunk olvasói közül töröltetni fog. Köszönet nyilvánítás. — Szívből mondunk őszinte köszönetét minda­zoknak, kik a newyorki ref. egyház javára febr. 8-án tartott bál sikerét előmozdítani szívesek voltak. A báli építésében annyi érdemet szerzett? Ott is volt. Sőt a lelkipásztor s az egész község határozott kívánságára az első székben ült szülei, testvérei, a legidősebbek s az elöjárók közt. Az ünnepi istentisztelet méltó mó­don folyt le, az örömünnep jelentő­ségét mindenki mélyen érezte. Az istentisztelet után egyházi gyű lést tartottak. Itt kellett az ifjú egy­háznak rendbe hozni a legfontosabb ügyeket gyermekeik és unokáik számára, de a legfontosabb pil­lanat akkor érkezett el, mikor a lelkipásztor felállt s örömmel teljes megindulástól remegő hangon szólt: „Tisztelendő egyházi gyűlés! Elér­kezett az óra, midőn az igazi mester nevét meg kell tudniok. Közötünh van! Pompás templomunkat Bikházi Pál épitö mester ur építette. A község nagy csudálkozását, ki vált az öreg Bikházi határtalan meg­lepetését leírni meg sem kísérli e so rok írója. Csak azt említi meg, hogj a mennyei boldogságot érző apj reszkető karokkal ölelte át fiát s kör nyezve kérdezte: „Hát te épített A templomépités. (Folyt, és vége.) A pénzküldemények rendes idő­közökben ismét lödték: de a króni­ka első könyvének utolsó fejezetét is gyakran olvasták s gondolkoztak ró­la. Bikházi sjlassankint a falu többi la­kói is olvasták Dávid királj ról,hogy miképen adta meg királyi részét az istenházának építéséhez, — olvasták Dávid népéről, hogy szívesen önkényt adakozott a templom építésére,— ol­vasták a kegyes király hálaimáját: ,,Oh Uram, a te kezedben vagyon mindenek felmagasztaltatása és meg­­erösittetése. Mostan azért, óh mi Is­tenünk vallást teszünk te előtted és dicsérjük a te dicsőséges nevedet.“ „Atyámfiái!“ szólt egyszer Bik­házi a község gyűlésében, a mely az iskola rozzant épülőiében jött össze, „Isten minket is meg fog erősíteni, megáldja a község szegénységét s mi is megkezdjük a nagy munkát, mert

Next

/
Thumbnails
Contents