Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-04 / 49. szám

— 39 —-J- Több mint két hónapja egyikünk se dolgozott. Ha csak az utonállást munkának nem számítjuk. Ezt én ugyan, főleg ha úgy sikerül, mint a mai, nem tartom mukkának.

Tegyük fel, hogy jó munkát találok mind kettőtök részére, elhagynátok ezt s mindent élőről ®ídenétek.

Mire volna, ez jó, felelt az, a ki a |wön ült. Én már legalább százszor megjavítottam magamat. mindig mélyebben sülyedek, ha visszaesem. Az ördög hatalmában vagyok én már. Késő... .késő már a segítség.

— Nem — szolt a püspök, — a ki soha se érezte mélyebben annak szükségét, hogy lelket mentsen .. Az egész idő alatt, mig e jellemző eseményben szerepet játszott, imádkozott: Oh Uram Jézus, add nekem ezt a két lelket a te számodra. Vágyva-vágyom őket megszabadítani, óh add nekem ezt! Segélj!

— Nem — felelt a püspök ismételve. — Mit akar az Isten tőletek. Nem olyan sok ez. Az Ur is azt akarja, a mit én. Ti kedvesek vagytok ö előtte. — És itt a püspök csudálatos emlékező tehetsége segítségre jött s úgy a lelkűkre beszélt, hogy hasonló körülmények között kevés ember tudta volna azt megtenni. Vissza emlékezett az ember nevére, bár sok, munkában eltölt év repült el azóta felette, a mikor legelőször látta a sa ját házánál.

— Burns —- szólt s szava megragadta a két embert — ha te és barátod velem jöttök az éjszakára, úgy holnap mindkettőtök számára szerzek tisztességes munkát. Hiszek és bízok bennetek. Miért veszítene el az Isten titeket ? Nagydolog ám megnyerni a mennyei Atyának szere tétét. Arra van szükségtek, hogy érezzétek, hogy ebben a világban mindenütt van szeretet. Ti el fogjátok hinni nekem, hogy mikor azt mondom nektek: testvéreim, szeretlek titeket s annak nevében, a ki megfeszitetett á mi bűneinkért, nem nézhetem, hogy ti kiessetek az emberiség számára készített üdvösségből. Jertek, legyetek emberek! Próbáljátok meg újra s az Isten segíteni fog. Senki más, csak az Isten, ti és én fogunk tudni erről az éjszakáról. Az Isten már megbocsátotta azt. Abban a percben, mikor imádkozni fogtok, érezni fogjátok, hogy ez igaz. Jertek. Együtt fogunk harcolni, ti ketten és én. Ezért érdemes harcolni. Az örök életet jelenti

— 38 —

— Nem emlékszik-e, hogy 1881, vagy 1882-ben egy ember ment az ön házába s azt beszélte, hogy felesége és gyermeke New Yorkban egy tenement házban megégett ?

Igen, igen. Most már kezdek visszaemlékezni szólt a püspök. A másik ember is érdeklődni kezdett.

Emlékszik-e ön, hogy amaz estén bevitt a saját házába s másnap egész nap munkát kei^sett az én számomra ? És mikor egy nagy kereskedő házban élőmunkádnak felvettek, én megígértem, hogy többé nem iszom. Ön kért erre is.-a- Most már emlékszem szólt a püspök. Nos megtartottad ígéretedet \

Az ember durván nevetett. Majd rácsapott a kerítésre olyan erővel, hogy a markából kisercent a vér.-a- Megtartottam e ?! Egy hét múlva már részeg voltam. De önt s az ön imáját soha se feledtem el. Emlékszik-e, hogy reggel az ön házában töltött éjszaka után a reggelinél ön imádkozott s engem is oda ültetett az asztalhoz. Ez meghatott' engem. Az én anyám is szokott imádkozni. Mintha most is látnám, hogy térdepel ágyamnál, a mikor még kicsiny voltam. Egy éjjel az apám részegen jött haza s megrugta anyámat akkor,- a mikor ágyamnál térdelve imádkozott. Az ön imáját nem tudtam elfeledni. Epen úgy imádkozott, mint az anyám szokott s úgy tetszék, ügyet se vet arra, hogy rongyos vagyok s féligmeddig akkor is részeg voltam, mikor önhöz becsengettem. Istenem! Minő életet is éltem ? A korcsma volt otthonom s a korcsma tette pokollá az életemet. De az az imádság a fülembe csengett mindenkoron. ígéretem két hét alatt millió darabra tört. A munkát, a mit ön keresett nekem, elvesztettem s két nap múlva már a rendőr állomáson valék. De az ön imáját ott se feledtem el. Nem tudom miért, de soha se megy az ki az eszemből. Nem akarom önt bántani. Senkit se bántok többet. Ön szabad s most már tudja miért.

A püspök még most se mozdult. Valahol egy torony óra egyet ütött. Az ember feltette kalapját s vissza ült a köre. A püspök erősen gondolkozott.-a- Mikor volt utoljára munkád kérdezte s a másik ember felelt.

— 84 —

bér, kinek fején papír sapka volt s munkás ruhába volt öltöz ve, fütyölve, jókedvűen dolgozott. Mikor a püspök és Felicia beléptek, az ifjú feltekintett s lekapta a sapkáját.Mikor ezt tette, egy gyalu forgács a kis ujján akadt, majd hajába kapaszkodott s ott maradt függve

— Sterling kisasszony. Clyde István ur — mutatta be a püspök egymásnak a két ifjút. Clyde egyike azoknak, a kik bennünket kétszer egy héten segítenek.

A püspököt épen az emeletre hívták s ö kimentve magát, Feliciát egyedül hagyta a fiatal asztalossal.

— Mi már találkoztunk — szólt Felicia szívesen.

— Igen, abban a másik világban, a mint a püspök szokta mondani — felelt a fiatal ember s ujjai kissé remegtek.

— Igen. Nagyon örülök, hogy önt itt látom.

— Örül í!... Az ifjú asztalos homlokán kigyult a pir. Sok fájdalom szakadt azóta önre — szólt, de félt, hogy még felszag gatja sebeit, úgy, hogy kellemetlen emlékeket támaszt fel lelkében. De Felicia átélte már mindezt.

r- Igen és ön is. Hogy lehet az, hogy ön itt dolgozik ?

/— Hosszú, hosszú történet ez Sterling kisasszony. Apám elvesztette pénzét s dolgoznia kellett. Ez nagyon jó volt reám nézve. A püspök azt mondja, hogy hálásnak kell lennem ezért. És az vagyok s nagyon boldog is vagyok. Olyan mesterséget tanultam meg, a minek azt hiszem, egykor hasznát veszem. Éjjel egy szállodában irnokoskodom. Ama vasárnap reggel, a mikor ön a Nazáreth Avei templomban az Ígéretet megtette, én is letettem azt a többiekkel.

r— Ezt tette ön is mondta Felicia lassan —, ennek nagyon örülök.

A püspök épen vissza jött. Feliciával gyorsan eltávozott. Az ifjú asztalos a gyalu padnál maradt. Valaki megjegyezhette volna, hogy most még hangosabban fütyölt, mint azelőtt.

' .--Felicia, szólt a püspök, ismerted Clyde Istvánt azelőtt is?

—. Igen, még abban a másik világban. Egyike volt a Na.zareth Avei templomból való ismerőseimnek.

,— Oh, szólt a püspök.

—, Nagyon jó barátok voltunk, magyarázta Felicia.

— 85 —

r— És több nem ? faggatódzott a püspök.

PYlicia arca lángba borult egy pillanatra. Majd komolyan a püspök szeme közzé nézett s igy felelt:

,— Valóban, több nem.

—, Pedig ez volna a leghelyesebb ut a két ifjú léleknek a megismerkedésre —^ gondolta a püspök önmagában s a mint tovább fűzte gondolatait, egészen elszomorodott, de lassan reménynyé vált a szomorúság. Remélte, hogy Felicia és István . megszeretik egymást.

Nos és mi volna ebben, szólt a pixs})ök. A regény nem egy része-e az emberi életnek. A szerelem öregebb és bölcsebb, mint én vagyok.

A következő héten a püspök olyat tapasztalt, a mi a telepitvény történetéhez tartozott.

A sztrájkoló szabók gyűléséről késő estve tért vissza a telepi tvényre. Nyugodtan sétált. Kezei hátra voltak téve. Egyszerre két ember ugx-ott elő egy ócska kerítés mögül, egy égé. szén elhagyott helyen. Az egyik ember pisztolyt szögezett a püspök arcának s a másik egy darab fával fenyegette, a melyet bizonyosan a kerítésről feszitett le.

—, Kezet fel, gyorsan! szólt az az ember, a kinél a pisztoly volt.

Az elhagyott helyen a püspök ellenállásra nem is gondolt. Úgy tett, a mint megparancsolták s a másik ember átkutatta zsebeit. A püspök nyugodt volt. Idegei alig mozdultak. A mint ott állott karjait felemelve, valami közönyös ember azt gondolta volna, hogy e két ember leikéért imádkozik. És ezt tette. S imája nyomban méghallgattatásra talált.