Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-06 / 45. szám

■vsvmoíiu rjpuLoflíiQlmipi t,'oij/oßunji1 ‘ y 7.061 ««OD ‘íJodtópua ‘jopuBg •Ajojb >i uopiaqg n:}JI •uie^op uioAu o zw ‘Bjpj/CuaSaj ■i m i u >> — 8 — — El megyek. Bár nem sokat törődöm ezzel. Elég árny­képet látok a nélkül is, ha nem megyek a színházba. — Minő gyerekes megjegyzés ez egy 19 éves leánytól — fe­lelt Róza. Bizony Felicia, nagyon furcsa fogalmaid vannak. Ha fel mégy anyánkhoz, mond meg neki, hogy színház után én is meglátogatom, ha még fen lesz. Felicia felment az édes anyjához s nála maradt, mig a De­­lanoék kocsija el nem jött. Mrs. Sterling aggódott férjéért. Tü­relmetlenül beszélt s Feliciának minden megjegyzése izgatta. Nem felelt még arra se, a mikor Felicia Rachel leveléből olva­sott fel egy részt s mikor Felicia felajánlotta, hogy nála marad, félre nem magyarázható élességgel utasitotta vissza ezt az aján­latot. így hát Felicia nem valami boldogan ment a színházba. De a boldogtalanság érzése nem volt már ismeretlen előtte; né­hányszor már boldogtalanabb is volt. Érzését visszavonultságá­­val mutatta ki. Mikor a társaság helyet foglalt a páholyban s a függöny felhuzódott, Felicia a többiek mögé húzódott s egész estve önmagában volt. Mrs. Delano, mint vagy hat ifjú nőnek az Őrzője jól tudta, hiszen Róza sokszor mondta, hogy Felicia “furcsa” s ezért meg se kísérletté, hogy előhívja a szögletből, így Felicia ezen az estén nyugodtan ment át olyan érzelmeken, a melyek közelebb vitték öt ahoz a nagy pillanathoz, a mikor a válság ki fog törni. A színdarab egy angol melodrama volt. Az adott helyzetfek izgatok, a színdarab a valódi életből merített volt s az egész tel­ve volt érdekes fordulatokkal. Sterling Rózát, főként a harma­dik felvonásnak egy jelenete hatotta meg. Ejfél van. A színpad a Blacldriars (Fekete bárátok) hidját ábrázolja. A hid alatt a Themze foly zúgva, morogva. A Szent Pál templom tornya kiemelkedik a gyenge világításban, tornya szinte uralkodnia látszik a környező hatalmas épületek felett. Egy gyermek alak jön a hidra. Egy percig áll meg csak. Körül­tekint, mintha keresne valakit. A hídon néhányan átsietnek. A hid közepén egy nö áll. Arcán erős küzdelmek nyomai látha­tók s fájdalmasan szól arról a harcról, a mely szivében most foly le s a sötét tervről, a mely agyát égeti. S éppen akkor, mi­— 4 — mint egy ibolya csokorra. Legalább úgy látszott. Csodálom, hogy meg nem hivtad, hogy jöjjön hozzánk. Nem lepett volna meg, ha meg teszed. Igen Felicia, te sok bolondot csinálsz. — Hát igazán bolond dolog volna az, ha az a fiú hozzánk jönne és jól megvacsorálna ? — kérdezte Felicia, de inkább ön­magától, mint mástól. — Bolond! Nos mondjuk, hogy nem ez reá az igazi szó. De mindenesetre furcsa volna. Ezért kérlek, ne hivd meg ezt, vagy olyanokat, mint ö hozzánk meleg vacsorára, bár én hoztam is fel. Oh de el vagyok fáradva. Nagyot ásitott. Felicia hallgatagon tekintett ki a kocsi aj­tajának az ablakán. — A hangverseny unalmas volt. A muzsikáló semmit se ért. Igazán csudálom, hogy tudtad végig hallgatni, — szólt Ró­za türelmetlenül. — Nekem tetszett a zene — felelt Felicia nyugodtan.-—Hisz neked minden tetszik. Sohasem láttam ilyen leányt, a kinek olyan kevés kritika érzéke van. Felicia elpirult, de nem felelt. Róza ismét ásitott, majd egy népszerű dalt kezdett dalolni. Majd gyorsan beszélni kezdett. — Mindezek csaknem beteggé testnek. Remélem, hogy “London árnyképei” felizgatnak ma este. — Chicago árnykópiei — sóhajtotta Felicia, — Chicago árnyképei ?! London árnyképiei, az a dráma, a mely New Yorkban két hónapig ment esemény számba. Tudod, egy páholyunk van ma estére Delanokkal. Felicia nővére felé fordult. Nagy barna szemeiben láng lo­bogott s ez a láng kifejezte meggyőződését. — És mi soha sem tudunk sirni azokon a nagy eseménye­ken, a melyek az élet színpadán játszódnak le. Micsodák Lon­donnak vagy Chicagónak árnyképei azokhoz képzést, a mik a valóságban léteznek. — Mert a nép pnszkos, nem kívánatos s azt hiszem, hogy ez igen sok volna nekünk, — felelt Róza gondtalanul. Felicia, te soha se fogod megújítani a világot. Mire való mindez ? Minket nem lehet kárhoztatni a szegénység és nyomorúság miatt. Sze­gények és gazdagok mindig voltak és mindig lesznek. Legyünk hálásak, hogy mi gazdagok vagyunk. — Tegyük fel, hogy Jézus szakított ezzel az elvvel,— felelt Felicia szokatlan erélylyel. Emlékszel-e Dr. Bruce beszédjére, a melyet pár héttel ezelőtt a következő vers felett tartott: “Tud­játok, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus bár gazdag volt, sze­­génynyé lett mi érettünk, hogy az ö szegénysége által gazda­godnánk meg mi.” — Elég jól emlékszem — felelt Róza némi habozással. És nem kijelentette Dr. Bruce is, hogy nem kell kárhoztatni azo­kat, a kik gazdagok, ha szívesek és segítik a szegényt ? Biztos vagyok abban, hogy a Doktor maga is kényelmesen és nyugod­tan élhet. Sohase fogja feladni fényűzését, csak azért, mert ne­­hányan éheznek a mi városunkban. Mi jó származnék ebből, ha ezt megtenné 1 Bizony, mondom neked Felicia, mindig lesznek szegények és gazdagok, bármit teszünk is. Mióta Rachel meg­írta azokat a raymondi furcsa dolgokat, azóta felforgattad az egész családot. A nép nem élhet meg abból, hogy mindig eze­ket a hangversenyeket hallgassa. Meg fogod látni, hogy Rachel Sis nemsokára abba hagyja. Nagyon sajnálom, hogy nem jön Chicagóba s nem énekel az Auditóriumban adott hangversenye­ken. Éppen ma hallottam, hogy ajánlat érkezett hozzá. írok ne­ki s sürgetem, hogy fogadja el az ajánlatot. Szinte meghalok a vágytól, hogy énekelni halljam. Felicia kinézett az ablakon és hallgatott. A kocsi előkelő, palotaszerii épületek között haladt s egy széles tornác alatt ál­lott meg. A nővérek a pialotába siettek. Ez egy fényes, szürke köböl épített lakás volt. Berendezése fejedelmi. Minden zegé­­ben-zugában lény, piompia csillog. Nagynevű festők, szobrászok müvei. Mindezeknek a boldog tulajdonosa Mr. Charles R. Ster­ling egy kandalló előtt állott szivarozva. Pénzét búza kereske­déssel szerezte. De üzérkedett vasúti részvényekkel is. Megért, mint mondani szokták — két milliót. Felesége Mrs. Winslow­­nak volt a testvére, a kivel Raymondban foglalkoztunk. Ne­hány év óta nyomorék, önmagával tehetetlen nő. Két leányuk volt, Róza és Felicia. Róza 21 éves volt. Előkelő iskolákban ta­nult, élénk tehetségű, kissé cinikus, kissé közönyös leány rolt. Épen most lépett be az u. n. társaságba. Nem soknak fog tet­szeni, mondta az apja néha tréfásan, de néha'komolyan is. Fe.

Next

/
Thumbnails
Contents