Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-06 / 45. szám

■vsvmoíiu rjpuLoflíiQlmipi t,'oij/oßunji1 ‘ y

7.061 ««OD ‘íJodtópua

‘jopuBg

•Ajojb

>i uopiaqg

n:}JI

•uie^op uioAu o zw

‘Bjpj/CuaSaj

■i m i

u

>>

— 8

—

— El megyek. Bár nem sokat törődöm ezzel. Elég árnyképet látok a nélkül is, ha nem megyek a színházba.

— Minő gyerekes megjegyzés ez egy 19 éves leánytól — felelt Róza. Bizony Felicia, nagyon furcsa fogalmaid vannak. Ha fel mégy anyánkhoz, mond meg neki, hogy színház után én is meglátogatom, ha még fen lesz.

Felicia felment az édes anyjához s nála maradt, mig a Delanoék kocsija el nem jött. Mrs. Sterling aggódott férjéért. Türelmetlenül beszélt s Feliciának minden megjegyzése izgatta. Nem felelt még arra se, a mikor Felicia Rachel leveléből olvasott fel egy részt s mikor Felicia felajánlotta, hogy nála marad, félre nem magyarázható élességgel utasitotta vissza ezt az ajánlatot.

így hát Felicia nem valami boldogan ment a színházba. De a boldogtalanság érzése nem volt már ismeretlen előtte; néhányszor már boldogtalanabb is volt. Érzését visszavonultságával mutatta ki. Mikor a társaság helyet foglalt a páholyban s a függöny felhuzódott, Felicia a többiek mögé húzódott s egész estve önmagában volt. Mrs. Delano, mint vagy hat ifjú nőnek az Őrzője jól tudta, hiszen Róza sokszor mondta, hogy Felicia “furcsa” s ezért meg se kísérletté, hogy előhívja a szögletből, így Felicia ezen az estén nyugodtan ment át olyan érzelmeken, a melyek közelebb vitték öt ahoz a nagy pillanathoz, a mikor a válság ki fog törni.

A színdarab egy angol melodrama volt. Az adott helyzetfek izgatok, a színdarab a valódi életből merített volt s az egész telve volt érdekes fordulatokkal. Sterling Rózát, főként a harmadik felvonásnak egy jelenete hatotta meg.

Ejfél van. A színpad a Blacldriars (Fekete bárátok) hidját ábrázolja. A hid alatt a Themze foly zúgva, morogva. A Szent Pál templom tornya kiemelkedik a gyenge világításban, tornya szinte uralkodnia látszik a környező hatalmas épületek felett. Egy gyermek alak jön a hidra. Egy percig áll meg csak. Körültekint, mintha keresne valakit. A hídon néhányan átsietnek. A hid közepén egy nö áll. Arcán erős küzdelmek nyomai láthatók s fájdalmasan szól arról a harcról, a mely szivében most foly le s a sötét tervről, a mely agyát égeti. S éppen akkor, mi— 4 —

mint egy ibolya csokorra. Legalább úgy látszott. Csodálom, hogy meg nem hivtad, hogy jöjjön hozzánk. Nem lepett volna meg, ha meg teszed. Igen Felicia, te sok bolondot csinálsz.

— Hát igazán bolond dolog volna az, ha az a fiú hozzánk jönne és jól megvacsorálna ? — kérdezte Felicia, de inkább önmagától, mint mástól.

— Bolond! Nos mondjuk, hogy nem ez reá az igazi szó. De mindenesetre furcsa volna. Ezért kérlek, ne hivd meg ezt, vagy olyanokat, mint ö hozzánk meleg vacsorára, bár én hoztam is fel. Oh de el vagyok fáradva.

Nagyot ásitott. Felicia hallgatagon tekintett ki a kocsi ajtajának az ablakán.

— A hangverseny unalmas volt. A muzsikáló semmit se ért. Igazán csudálom, hogy tudtad végig hallgatni, — szólt Róza türelmetlenül.

— Nekem tetszett a zene — felelt Felicia nyugodtan.-—Hisz neked minden tetszik. Sohasem láttam ilyen leányt, a kinek olyan kevés kritika érzéke van.

Felicia elpirult, de nem felelt. Róza ismét ásitott, majd egy népszerű dalt kezdett dalolni. Majd gyorsan beszélni kezdett.

— Mindezek csaknem beteggé testnek. Remélem, hogy “London árnyképei” felizgatnak ma este.

— Chicago árnykópiei — sóhajtotta Felicia,

— Chicago árnyképei ?! London árnyképiei, az a dráma, a mely New Yorkban két hónapig ment esemény számba. Tudod, egy páholyunk van ma estére Delanokkal.

Felicia nővére felé fordult. Nagy barna szemeiben láng lobogott s ez a láng kifejezte meggyőződését.

— És mi soha sem tudunk sirni azokon a nagy eseményeken, a melyek az élet színpadán játszódnak le. Micsodák Londonnak vagy Chicagónak árnyképei azokhoz képzést, a mik a valóságban léteznek.

— Mert a nép pnszkos, nem kívánatos s azt hiszem, hogy ez igen sok volna nekünk, — felelt Róza gondtalanul. Felicia, te soha se fogod megújítani a világot. Mire való mindez ? Minket nem lehet kárhoztatni a szegénység és nyomorúság miatt. Szegények és gazdagok mindig voltak és mindig lesznek. Legyünk hálásak, hogy mi gazdagok vagyunk.

— Tegyük fel, hogy Jézus szakított ezzel az elvvel,— felelt Felicia szokatlan erélylyel. Emlékszel-e Dr. Bruce beszédjére, a melyet pár héttel ezelőtt a következő vers felett tartott: “Tudjátok, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus bár gazdag volt, szegénynyé lett mi érettünk, hogy az ö szegénysége által gazdagodnánk meg mi.”

— Elég jól emlékszem — felelt Róza némi habozással. És nem kijelentette Dr. Bruce is, hogy nem kell kárhoztatni azokat, a kik gazdagok, ha szívesek és segítik a szegényt ? Biztos vagyok abban, hogy a Doktor maga is kényelmesen és nyugodtan élhet. Sohase fogja feladni fényűzését, csak azért, mert nehányan éheznek a mi városunkban. Mi jó származnék ebből, ha ezt megtenné 1 Bizony, mondom neked Felicia, mindig lesznek szegények és gazdagok, bármit teszünk is. Mióta Rachel megírta azokat a raymondi furcsa dolgokat, azóta felforgattad az egész családot. A nép nem élhet meg abból, hogy mindig ezeket a hangversenyeket hallgassa. Meg fogod látni, hogy Rachel

Sis nemsokára abba hagyja. Nagyon sajnálom, hogy nem jön Chicagóba s nem énekel az Auditóriumban adott hangversenyeken. Éppen ma hallottam, hogy ajánlat érkezett hozzá. írok neki s sürgetem, hogy fogadja el az ajánlatot. Szinte meghalok a vágytól, hogy énekelni halljam.

Felicia kinézett az ablakon és hallgatott. A kocsi előkelő, palotaszerii épületek között haladt s egy széles tornác alatt állott meg. A nővérek a pialotába siettek. Ez egy fényes, szürke köböl épített lakás volt. Berendezése fejedelmi. Minden zegében-zugában lény, piompia csillog. Nagynevű festők, szobrászok müvei. Mindezeknek a boldog tulajdonosa Mr. Charles R. Sterling egy kandalló előtt állott szivarozva. Pénzét búza kereskedéssel szerezte. De üzérkedett vasúti részvényekkel is. Megért, mint mondani szokták — két milliót. Felesége Mrs. Winslownak volt a testvére, a kivel Raymondban foglalkoztunk. Nehány év óta nyomorék, önmagával tehetetlen nő. Két leányuk volt, Róza és Felicia. Róza 21 éves volt. Előkelő iskolákban tanult, élénk tehetségű, kissé cinikus, kissé közönyös leány rolt. Épen most lépett be az u. n. társaságba. Nem soknak fog tetszeni, mondta az apja néha tréfásan, de néha'komolyan is. Fe.