Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-09 / 41. szám

T Amerikai hírek. A new yorki ref. egyház hálja. Kissé különösen hangzik, hogy egy templom segélyezésére bál utján kell sok ember zsebéhez férkőzni. De már ez igy van. A new yorki test vérek is ehez a módhoz fordultak, kedvező alkalom is kinálkozott, az amerikai magyar református egye sülét évi nagy gyűlése elöestvéjén a messze vidékekről összegyűlt képvi­selők tiszteletére is lett ez rendezve. A szakadó őszi eső dacára már estve 10 órakor zsúfolásig megtelt a Prog­ress Hall. S aztán magyaros feszte­lenséggel, jó kedv közt, csendesen lefolyt vége, mint kezdete. Jól esett látnunk, hogy a new yorki dalárda teljes számmal megjelent Them Sán­dor buzgó, derék elnöke vezetése a­­latt és szabatos, lelkesítő dalaiva emelte az est fényét. Megjelent Zse­ni József uris és itt búcsúzott el egy pár tánc után new yorki ismerősei s tisztelőitől. Mint értesülünk, a bál száz dollár­nál többet jövedelmezett, a kétség­be vonhatatlan erkölcsi haszon mel­lett. Zseni ur búcsúja. Nincsen olyan hosszú, hogy vége ne legyen. Zseni ur is ezzel tart, már komolyan haza készül. Szombaton ül hajóra, hogy Magyarországra vissza menjen. Megtisztelte megjelenésével az A. M. R. E. évi nagygyűlését is. Istennek áldását kérte az egyesület­re és ezzel tölünk elbúcsúzott. Ked­den estve átjött Bridgeportra s ott egy hazaiias ünnepély keretében bú­csút mondott az általa kihozott ma­gyar zászlónak. Úgy hiszszük, hogy sokat látott, hallott, tapasztalt s ha azt mind elmondhatja oda haza, lé­nyegesen hozzá járul ahhoz a mun­kához, a mely szebb világításban fog ja bemutatni az amerikai magyaro kát oda haza. A “Standard1" vasúti idő kezde­ményezője. Most üli aranylakodalmát. K. F. Woods lelkésznek tanult annak ide- , jén, de soha sem kötötte le magát valamely gyülekezet lelkészéül. 1869 ben felvetette a Standard idő eszmé­jét a New Yorkban tartott gyűlésen. E tárgyban sok munkát irt. Ez a rendszer 1888-ban lel t elfogadva és most az Egyesült Államok területén általában fel van ölelve s ez az ö szer vezésének, munkájának az eredmé­nye. Mitchell kormányzó jelölt. Illinois államban a demokrata vá­lasztmány titkára Mitchell jelölése mellett emelt szót. S nem is hiában. Pártfelei ugyan megjegyezték, hogy Mitchell a republikánus párthoz tar tozik, de a titkár határozottan állitá azt, hogy Mitchell ^demokrata. Ne- ; hány évvel előbb, mint fiatal ember, , — most is csak 38 éves — tevékeny , szerepet játszott a politikában. Ezért . nem volna feltűnő, ha a szavazás al- , halmával óriás többséggel nyerne, . főleg a keményszén sztrájk ügyében kifejtett roppant tevékenységéért. Morgan ötven ezer tonna szenet ad a szegényeknek. Angliából 50 ezer tonna szenet fognak átszállítani a lehető leggyor- \ sabban. Egyik hajózási társaság még t 1275 Clark*'Ave. A „Hungarian Hall” átellenében. 1394 TZLEPHOITE CTJ-ir H\zE. 1555 1302. Kovácsi riiklós István, KÖZ JÉG YZÖ es 0KLEVÉLES MAGYAK ÜGYVÉD IRODÁJA. v CLEVELAND, OHIO. A “Ernten States Express Co.” ügynöke vagyok, s igy általam olcsón csomagok és pénz küldhető a világ minden részébe. Meghatalmazások s okiratok törvényesen kiállítattunk ! Hazai jogügyekben szakszerű ingyen tanács ! Amerikai válóperek, rendőri ügyekben s úgy Bank kölcsönök­nél, Házak eladásnál közbe járok. Magyar könyvek megrendelhetők. Biztosítások eszközöltetnek. Irodám nyitva van az esti órákban is. STE1TZ11T •— közjegyző, Notary Public és magyar ügyvéd. hoz s négyes fogattal, hozlak be kí­séretével együtt. Csak az volt a tó­tok előtt a visszatetsző, hogy a főm először magyarul válaszolt a helybe­li gör. kath. lelkész üdvözlőszavai­ra. Okt. 5-én fényes isteni tisztele­tet és temető szentelést tartott. így közel egy ''héten át tanulmányozta ennek a fényes és gazdag egyházá­nak az ügyeit.- A sztrájkról. A kemény szén vidéken a sztrájk csak nem akar megszűnni, hiába ter­veznek a politikusok, hiába gyülé seznek a harcoló felek: a közönség­nek szenvedni kell, pedig már it-tvol na az ideje, hogy a dolog komolyan megoldassék. A tél közel van s úgy megyünk a télnek, hogy nem va­gyunk biztosak abban, hol kell fűtő anyagot vásárolnunk. A sztrájkolok is megunták már.a hosszas nélkülö­zést. De nélkülözésük szinte vérta­­nuságnak mondható. Elvekért küz­denek s a harcot ezért nem akarják föladni. Az összehalmozódott gyu­­anyag már lángra lobbant, itt-ott e­­rösen lobog. Pennsylvania állam kor mányzója a zavargások lecsillapítása végett az állam teljes katonai létszá­mát szólította fegyverbe. De hiába. A katonaság helyett többet érne egy mákszemnyi engedmény is. Sőt a ka­tonaság kihívása egyenes ellentét ben áll az elnök óhajával, a mely abban összpontosul, hogy ha a bá­nyászok a munkát felveszik, ügyö­ket egy pártatlan bíróság álta-l fogja megvizsgáltatni. Természetes dolog, hogy ezt a bányász unió most már, mikor katonaság lepte el a szénvidé­ket, nem fogadja el s előbb akar vizsgálatot s a választott bíróság íté­letét s csak azután akar munkába íllani. Roosevelt magatartása külön hen a nagy közönség általános he­­yeslésével találkozott s megbizonyi­­x>tta, hogy a népnek igazi jó barát­a. Csak a trnstok nyakát levághat­ni. De ö is csak ember. A jövő azon )an mindent meghozhat. _____________ Női kiállítás New Yorkban. New Yorkban a Madison Square Jardenben érdekes kiállítás nyílt neg az elmúlt hétfőn. Mindent lehet tt látni, a mit a női nem akár az par, akár a művészet és tudomány erén alkotni képes. Nők állanak iiindenféle szolgálatban is. Öreg ember nem vén ember. Potter, az angol püspöki egyház íew York kerületi püspöke szom­bton e hó 4-én tartotta esküvőjét zv. Clarkné asszonynyal Coopers­­ownban, megbizonyítván ezzel Jó­gink hires mondását: Öreg ember em vén ember. stands to-day for all that is best in MODEL No. 6. (IW*-;, Á a rendes üzemét is megszakítja, hogy ez a szállítmány minél elöbf Amerika földjén legyen. E rendelési a Morgan cég adta s céljok az, hogy segítsenek e szén készlettel a szegé­nyeken és közintézményeken. Tehát még a pénznek is van érző szive, csak az elfogult eihbernek nincs. A VSalvation Army''. Az iidy hadserege, bár kissé külö­nös, de hasznos és szükséges szerve­zet a világvárosokban. A napokban érkezett vissza Amerikába fővezérek Booth. A hajónak 13 nagy kirándu­ló hajón mentek elébe azö hívei s olyan szívélyes s lelkes üdvözléssel fogadták, melynél csak a Dewey ad­miral fogadtatása volt fényesebb, za­josabb. Egy óra hosszat csak üdvöz­lő kiáltás, éneklés hangzott. A hajó ján fia s majd lánya, az amerikai fő­­parancsnokok üdvözölték az érkező fővezért. H Salvation Army műkö­désére jellemző, hogy 97 ezer munka kérő közül 80 ezernél többnek tud hamarosan munkát keríteni. Lon­donban egyik kikötőben 250 ezer embert alkalmaznak egész éven át. Ezek ellátása 43 ezer dollár, holott még azon előnyök sincs meg, hogy hogy mint itt Amerikában, munká­val foglalkoztatnák őket s igy érdek­lődést keltvén fel bennök, egyszers mind fel is emelnék őket s ez az em­bertömeg még sem teher az állam 'nyakán, ha jól meggondoljuk a dől got. 60 év óta folytatja ez a derék ö reg ur az ilyen önfeláldozó emberba­ráti munkát, hogy végre mind job­ban foszladozzék az elfogultság kö­de. Irentonban A gör, kath. vallásu honfitársak okt. 2-án ünnepet ültek: ekkor jött el körükbe Hodobay Andor, a ki az angol lapok közjése szerint “pápai delegátus “-nak, “pápai apostoli vi­kárius “-nak van Amerikába kiküld ve. Lapunk már behatóan ismertet­­tette e kiváló egyházi férfin külde­tése célját: meglátogatja a nagyU- nio területén élő 50 gör, kath. gyü­lekezetét s aztán jeléntést tesz. Már eddig 28 gyülekezetét látogatott meg Nem tudjuk biztosan vájjon e­­zen egyházi kiküldöttnek kell-e e­­gyenesen a Vatikánba “"jelentést be­adni, hogy ennek elbírálása alapján, ha szükséges, az uj püspök —való­­nüleg a fentnevezett neveztessék ta. Szívélyesen fogadta népe. A gör. kath. templom egylet , a Szt. István magyar róm. kath. templomegylet teljes számmal, rézbandával vonul­tak ki fogadására a vasúti állom ás-A veteránok gyűlése Washingt-:«,— ban. A polgárháború veteránjai, minr­­nálunk az öreg honvédek, évröbé^rs-­­gyűlést tartanak. A számjuk napröl napra fogy, de az újabb kor érdek!• * dése annál nagyobb irántuk. Ment­is Washingtonba gyűltek, az orsaág.; fővárosa fényes fogadtatásban ré&sst*­­sité a hazának Ilii fiait. Washing! : « ban ebből az alkalomból csaknem .fél milliónyi látogató érkezett, A fiogsaä- - tatás alkalmával a föbeszédet. Ü&artG hadügyminiszter mondotta. Keresztelések. So. Chicago, Ills, templomán.*- - ban szept. 28-án kereszteltetek Ma­tyók István és neje sz. Horváth d?t li ­ánná west pullmani lakos szülék Er­zsébet nevű kis leánya. A ke'resaót szülői tisztséget Komjáthy János la neje töltötték be. Ugyané napim -'fee - Teszteltetett háznál Sarkady Férexn- - és neje Mihók Flóra so. chic. szüSöfc: András nevű kis fiacskája. Kere-sv szülök gyanánt itten Balkovics- Ykt- - ce és Gecsey Borbála lettek az anyt< - könyvbe bejegyezve. — Végre okát... 1-én kereszteltet^tt szintén a házaL 1 Szűcs Gábor és neje Vass Lídia b'sxi; i sídéi szülök Juliánná nevű kis ánykájok. Keresztszülök itten (íö - römbey Sámuel és neje voltak. Az Ur tartsa meg, áldja meg s rU* - vélje fel a boldog családi élet tahin I ,; eme legújabb hajtásait! j^ellilTrás. Felhívom azt az egyént, a ki ke.” héttel ezelőtt “Hazafi Jenő” áftuéx - alatt körleveleket irt s a melyfo&n ; engem becsmérelt, hogy tudassa .; s kilétét és mondja meg a szememf«, t a mondani válóját s nem a hátasm: illegett, mint valami gyáva gyermek . Máskülönben én erre a körlevél*-* nem adok semmit, gondolván, bo.gy i ki ilyen aljas eszközt használ? elh­ívni. az aljasabb egy gaz fickónál. Kurulráth Jslná. u- . Brenkács János és Tuleja József > New Yorkban és Clevelandban > hírnévre szert tett magyar zenekara. f Magyar bálok, lakadalmak, ke- S- > resztelökre ajánlja magát. 'AZ.ZT7 a,sÍLÍüg-toxx Street;. -fjj ’ BRADDOCK, PA. !8SSSS9?8?S?Í?8K?S?8?SíS!>S:

Next

/
Thumbnails
Contents