Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-11 / 37. szám

7 "IT egyesed. Egy nyár nélküli esztendő. Az elmúlt hideg nyár egy öreg ember emlékében felelevenítette egy teljesen nyár nélküli esztendőnek a képét. 1816-ban nagyon hideg volt a nyár, annyira, hogy sokan azt hit­ték, hogy már a napnak tüze kialud­ni készül. A templomokban, tudós társaságokban erről folyt a beszéd. A nevezetes tüneményt minden mó­don ki akarták magyarázni. Az 1815- 16-ik esztendőben kemény telek vol­tak Európában. Napoleon orosz had­járatát is ez a hideg tette semmivé. Amerikában azonban a tél enyhe volt, mindössze Februárban volt egy kevés ideig hideg, márciusban a szo­kott hideg szelek jártak, április is melegen köszöntött be, de már má­jus elfagyasztotta a fejlődésnek in­dult természetet, Junius valóságos téli hónap volt, eső helyett hő esett, harmat helyett fagy borította a föl­det. Minden elpusztult a szokatlan időben. Julius 4-én a kisebb vizeken jégréteg képződött s több államban erősen havazott. Augusztus még ke­gyetlenebb volt. Európában szintén ilyen idő volt. Szept., okt. s nov. szintén hidegek voltak. December­ben pedig a legkellemesebb nyárvé­gi időjárás volt. Ebben az esztendő­ben határtalan drágaság volt. Egy hordó liszt 18 dollárba került. A legrégibb bábu Amerikában. Mikor 1699-ben Fenn Vilmos a Canterbury nevű hajón Angliából Amerikába vitorlázott, hogy meg­nézze az általa telepitett kolóniát: egy bábut is hozott magával, melyet leánya Letilia küldött a Philadel phiában lakó Miss Rankinnak. A bábu meglehetős épségben maradt meg. Ruhái ugyanazok, ar melyekbe Londonban öltöztették. Ma Montgo­mery Co. Md.-ban van. a hol [többen szokták felkeresni az érdekes bábut, a mely bizonyára a legidősebb baba az egész Amerikában. Nagy emberek, a kiknek szegény szüleik voltak. John Adamsnak, az Egyesült Ál­lamok második elnökének az apja agy szatócs volt, de fiának jó neve­lést adott. James K. Folk ifjú korában egy farmernél szolgált s később kereske­dő segéd volt egy falusi boltban. Lincoln Ábrahám egy szagény Kentuckyba való farmer lia volt s egy kunyhóban élt 21 éves koráig. Ulysses S. Grant egy faluban ne­­vekedett fel tizenhét éves koráig. James E. Garfield szintén szegény ember gyermeke volt. Előbb mezei munkát végzett,.majd az ács mester­séget tanulta ki s majd mint hajó­­ács dolgozott egy hajón. Cleveland apja egy presbvteriánus pap volt. Kevés fizetése s nagy csa­ládja volt az apjának, igy nagy nél­külözések között növekedett fel. A kivégzett bálvány. Egy sanghai újság a következő esetet beszéli el: Nemrég Talynen-Yung tarto­­íány kormányzója áldozatot hozott a sár­­i,ny istennek, az „öt tó” és „négy ten­­r” sárkányainak és esőért könyörgött zajuk. Miután azonban, úgy látszott, áldozatai nem részesültek kegyes -atásban és kívánságai nem teljesűl­­rormányzó haragra lobbant és el­1275 Clark A ve. A ,.Hungárián Hall” átellenében. cu"7r :m:. 1555 1902. Kovácsi fliklós István, OKLEVELES MAGYAR ÜGYVÉD és KÖZJEGYZŐ IRODÁJA. CLEVELAND, OHIO. A “United States Express Co.” ügynöke vagyok, s igy általam olcsón csomagok és pénz küldhető a világ minden részébe. Meghatalmazások s okiratok törvényesen kiállitattnak ! Hazai jogügyekben szakszerű ingyen tanács ! Amerikai válóperek, rendőri ügyekben s úgy Bank kölcsönök­nél, Házak eladásnál közbe járok. Magyar könyvek megrendelhetők. Biztosítások eszközöltetnek. Irodám nyitva van az esti órákban is. STEVEH :Lv£_ közjegyző, Notary Public és magyar ügyvéd. da. rendelte, hogy egy papiros-sárkányt ké­szítsenek, melynek az „aszály sárkánv”-át kellett jelképeznie. Néhány nappal később a papiros-sárkányt ünnepélyes felvonulás­sal kivitték Sanghai déli kapuján, a hol a kormányzó a magas eget értesítette, hogy a sárkányt elégeti, miután állhatatosan vonakodik a népet esőben részesíteni. Ek­kor egv veres ruháju hóhér lépett elő, o­­dalépett a „szárazság sárkánv”-ához és egy hosszú karddal hét darabra vágta. A kormányzó, miután egy imádságot intézett a magas éghez és a többi sárkányhoz, yneg parancsolta, hogy a kivégzett sárkányt dobják tűzbe, mely parancsot azonnal tel­jesítették. A koldusok újsága. Most, a mikor a szaklapok annyira el­szaporodtak, talán fel se tűnik, ha a kol­dusok is külön szaklapot alapítottak a ma­guk érdekeinek megvédésére. Minden e­­setre érdekes lap, mely a párisi tehetsége­sebb koldusok Írnak és bocsátanak az o­­kulni vágyók rendelkezésére. A lapot csak a koldusok kapják s azok sem ingyen, ha­nem húsz fillérért darabját. A lap nem foglalkozik sem politikával, sem szépiro- j dalommal, hanem a koldusokat érdeklő j ügyekkel. A lap üzleti részét a hirdetések töltik ki, a hol állásokat közvetítenek. így például nem sokáig kell a hirdetések közt keresgélnünk, hogy ilyen hirdetésekre akadjunk: „Keresek egy vakot, a ki ért a fuvolához,” vagy „Egy nagyforgalrau für­dőhelyre egy sánta kartárs kerestetik, ki­nek jobb karja hiányzik; hebegő előnyben részesül;” továbbá „Jól siró kis gyermeket keresek, dagadt képiíek előnyben.” A lap ezenkívül nyilván tartja a gazdag embe­rek névnapjait, esküvőit, haláleseteit; szó­val, a hol a „kartársaknak” kilátásuk le­het egy kis bevételre. Furcsa h ázás súg. Jersey Cityben Henry Bundy bé­kehíré önmagát eskette össze özv. Becker Máriával. A házasságkötés­nél a mennyasszony két leánya sze­relteit tanú gyanánt. A házasságkö­tés diját egyik zsebéből a másikba csúsztatta át, hogy igy is eleget te gyen a formaságnak az önmagát es­kető békebiró. —Chicago értéké pénzben 1882 és fél millió dollárt ér. —Philadelphiában a Baldwin fé­le gépgyár hetenként 250 ezer dol­lárt fizet ki alkalmazottai között. —-Lord Salisbury uralma alatt az angol birodalom nagysága 2 millió 600 ezer négyszögmértfölddel növe­kedett, népessége pedig 40 millióval szaporodott. —A világ legnagyobb fája valószí­nűleg az, a melyet Fresno, Cal. fe­deztek fel. Ennek kerülete 154 láb­nál valamivel több. —Tissot a hires Krisztus kép fes­tő, aug. 9-én halt meg Párisban. Egyházi értesítés. Lelkipásztori szeretettel értesítem Munson Station-i, Morrisdale Mines és ezen helyek vidékén lakó magyar ref. testvéreimet arról, miszerint ez évi július 18-ára tett Ígéretem betel­­jesitésében, az ugyanazon időben Johnstownban történt igen nagy bá­nyaszerencsétlenség s szerencsétlen halállal ott elhalt magyar testvére­im kötelességszerii eltemetése aka­dályozott meg. A mit akkor m-m teljesíthettem, e folyó szept. 21-én óhajtom után pó­jzl. icossrrTH-K:A.rjA.p. E képpel bemutatjuk az eredeti Kossuth kalapot, melyet a clevelandi egyesült egyletek bizottsága a Kossuth-szobor ün­nepre hivatalos kalapnak fogadott el. Ez a kalap, ilyen alak­ban, ilyen tollal és a minta szerinti minőségben csakis a kalap és jelvény bizottság utján rendelhető meg, a bizottság elnöké­nél, Weizer Jánosnál, 179 So. Woodland Ave. Erről a nagybi­zottság utolsó gyűlésének határozatához képest tudósítjuk a t. honfitársakat. Minden kalap mellé a rendelő egy botot kap, az amerikai színekben. A kalap és jelvény bizottság. tolni. E uapon fogok ugyanis a Mils son Station-i angol iskolában tstí szentvacsora osztással is egybekötött s majd hálaadó istentiszteleteket tar­tani. Előbbinek kezdete d. e. 1<\ w tóbbinak d. u. 8 óra. Bővebb felvilágosítással szives«n szolgál Bitay János munson-stationi lakos testvérünk. Szeretettel Kony ha Pál ref. lelkész. Nyilvános nyugtázás. A clevelandi Kossuth-szoborrvo adakoztak. (Folytatás.) 111. A Hawerstraw-Tomkrns Co r;p- Árpád egylet 150. sz. gyűjtőivé® T dollárt Jurcsó András, Kovács 1st ván, 10 etet Bállá János, Bödi Gy Karap András, Hudák István, At» zi András, 25 etet G. Bodenszky , Szokoly Pál. Összesen 5.00>. 112. B. Szacsury András ur, Shíree Oaks Pa. 856. sz. gyüjtoivén 2:00 B». Szacsury András, Shire Oaks-i egy­let, 50 etet Kiss János, 25 etet Agya - gos János. Béres Mihály, Tóth Fái, S. Kodoboy Ferenc, Gerö Mihály,. Koloböc József, Yadila Lajos, Torn jr Lajos, Ma gyár y János, Vodila Jó­zsef, Veres Ferenc, ívundrák Jánoe^, Telenka András, Schwartz János, Veres János, Jámbor Mihály, Kövess Gábor, Nagy András, Oláh Járaws> Kállay Pál, 20 etet Nagy József,. Ili etet K. Szabó József, Kosztyu And­rás, Szabó József, Dem ján Ferenc „ Takács János. Összesen 10.43. 113. A clevelandi II. Szent Lasziv» egylet 11. sz. gyüjtöivén az egylet saját pénztárából 5 dollárt, tagoktól., (nevek nincsenek) 3.25. Összesen 8.25S 114. The Ladies Pet öli Sick aisdí Beneíit Society, New York, sajáiL pénztárából 5.Ö0. 115. Black Lajos ur utján:: Black Lajos 50.00, Printz aaéi Biederman Co. 25.00, H. Black 25.Í#» Myron T. Herrik 10.00. Összese*: Black Lajos ur utján 110.00. (Folyt, kov.). Szászi Gábor----- fűszer és mészáros üzlete. —--EAST CHICAGO, IND. Minden honfitárs első rendű kiszól. gálásban részesül.—A magyar­ság pártfogását kéri. Kozma Mihály, kit jól ismer az egész amerikai ma ­gyarság, a mértékletességi egylet: szolgálatába szegődve, Bridgeport - ban, Conn, a Bostwick és Wondlv Ave. szögletén tej kereskedést nyi­tott, hol minden alkalommal kapha tó tej, túró, tejfel és frissen köpüliT vaj. Segítsük elő jó céljában.

Next

/
Thumbnails
Contents