Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-10 / 28. szám
2 szintes házaktól övezve, leginkább egyes családoktól lakva, melynek ablakai mind virágokkal, felfutókkal vannak cicomázva. A járdák két szélén patak csörgedezik vékony sávban, mely oly kellemesen érinti hallásunkat. De hát a mint minden nek ezen a világon, e városnak is meg van a bibéje. A várost környező cukornádasok ugyanis elannyira hemzsegnek mérges kígyóktól, hogy az idegent, igy legénységünket is óva intették, a városon kivül ne ögyelegjenek és a kígyókat ne bántsák. Minden figyelmeztetés dacára is meg esett, hogy pár huszárunkat kígyó mart meg és a francia helyőrségi kór házba került, Felépültek-e, hová lettek, Isten, meg a kórház a megmond hatója, mert ezredünkhöz nem vonultak, hírét soha többé nem hallottuk. Fort de Francéba való megérkezésünk után másnap nehány igen előzékeny francia tiszt társaságában átrándultunk a most elpusztult St. Pierrebe. Elszorul a szivem a. gondolatra, hogy az a szép, gazdag város sok előkelő európai és egyáltalán'elözékeny, barátságos lakossága ily rettenetes véget ért légyen, hogy az a világ legremekebb botanikus kertjével és annyi kincsével megsemmisült, romhalmaz, egy pár perc alatt kihalt, nincs többé! Elpusztulások előtt már mily rettenetes érzelmet kellett kiállaniok a szerencsétleneknek a tűzhányó kitörését megelőzőleg — a földrengés bor zalmát. Félelmet gerjesztő, megdöbbentően rettenetes, őrjítő egy érzés az, mely az embert a nagy földrengést megelőző percében elfogja. Tehnacanban, Mexikóban 1865-ben ép ebéd idején, asztalnál ért ama em lékezetes földrengés. Többféle csapatok s mi huszárok egy századdal gróf Khevenhüller vezénylete alatt voltunk Tehnacanban ez idötájt. A tisztek mind együtt menazsiroztunk; szerencsénkre Don Quintana, a pre fectus szintén velünk ebédelt, mint vendégünk aznap, mert a midőn egy szer csak valami megdöbbenésszerü fogott el mindnyájunkéit, százmillió lovas rohamhoz hasonlítható moraj, ejtett mindannyiunkat néma ámulatba. Quintana tudta mi az, Mexikó a földrengések hazája, felkiáltott “Földrengés!” Egymást gázolva rohantunk ki a teremből. Egy perc müve volt az egész, mely alatt óriási robaj, recsegés, ropogás, zaj, emberi állati orditozás, bögés, vonyitás hallatszott; felettünk elborult az ég, marokra fogható por kavarodott a levegőben. Elszabadult lovak, tehenek, disznók, száguldtak eszeveszetten és sok ember szivgörcsöt kapott a félelemtől e leirhatlan érzés behatásától . Egy percig tartott az egész és a város emelkedettebb épületei, a temp lomok romban hevertek. Mi huszárok még aznap elhagytuk a várost. Khevenhüller engem vezényelt a svadron élére vezetőnek. A- lig egy-két mértföldre a várostól a szabadban, a pusztaságban már nem ismertem ki magam, oly nagy volt a földrengés rombolása, hogy az utat felismerni nem lehetett; mélységes árkok hasadtak a földben, dombok emelkedtek, mások meg eltűntek.” Vasárnapi iskola. Péter csodatettei. Apóst. Cselek. 9. r. 32—43 v. A keresztyén egyház 10-ik évében volt akkor, mikor ezek történtek. Ez idő alatt több gvülekezet alakult nemcsak Palesztinában, hanem Damaskuszban, Cipruszban, Ciliciában, Antiochiában s valószínűleg Rómában is. A római hatalom elleni lázon gás miatt a zsidók figyelme elfordult a keresztyénekről, igy a keresztyén egyház békében volt. Isten meg oltalmazta egyházát a különféle nem zetek közt, engedett kedvező időt, hogy gyökeret verve megerősödjék az előjöhető viharok és megtámad tatások idejére. Epité az egyházat az Isten igéjébe vetett hit, a buzgó imádkozás, a keresztyéni összetartás és munkás szeretet. Ez látszik a Péter apostol működéséből, a ki missiói utat tett Judea északnyugati részén, bizonyságot tett a Jézus Krisztusról saz ö nevében beteget gyógyított, halottat támasztott, mindenkivel jót tett s hirdető az evangyéliomOt. Mikor Jézushoz mentek volt a Keresztelő János tanítványai, Jézus ama izenettel bocsátá el őket: “Mondjátok meg, ez a jel a Messiás felöl: a vakok látnak, a bénák járnak stb.” A jelek, melyeket itt Péter bemutat, arra vallanak, hogy a tanítvány az ö mestere, a Jézus nevében képes csodát tenni. A lélek csodás adománya közöltetett a különben gyönge apostollal, s ö beteget gyógyított. Látjuk ezt napjainkban is, hogy a keresztyén könyörülő szeretet a sok kórházban, menliázban, más gyógyító intézetekben ezrekkel tesz jót, uj világot teremt, uj erőt áraszt szét a Jézus nevében. Íme a felvett rész szerint Péter találkozik egy szélütött emberrel, Aeneással, Lidda városában. Előzőleg 8 évig feküdt az ágyban. Péter igy szól: “Aeneas, Jézus Krisztus meggyógyít téged, vedd fel nyoszolyádat és járj.” 8 a férfi felegyent se dett. Titokzatos ez előttünk, de azért mert nem érthetjük, nem szabad ezt tagadnunk. Sokan még az evangyéliommal is képesek szakítani, mert az ilyen csodákat nem akarják elhinni, holott a Jézus Krisztus és az ö evangyélioma nem függ e csodák el fogadásától, vagy el nem fogadásától. Mert Jézus az ura a természetnek s neki mindenek hatalmába adattak menyben és földön; az evangyéliom nagyobb, mint a csoda: az, a ki a bűnt megbocsátani képes, nagyobb, mint az, a ki igy szól: kelj fel és járj! A keresztyénnek az a fő teendő je, hogy a lelkeket gyógyítsa; a test meggyógyitása másodrendű. A keresztyén egyház történetéből ki nem törölhető a Tahitim, vagy máskép a Dorcas neve. “Ez^ gazdag vala jó cselekedetekkel és alamizsnákkal, melyeket osztogatott vala.” Joppe város jóltevö angyala volt. A sok özvegy és árva könyes szemmel vette körül halálos ágyán. A Krisztus követése segélte meg azt az akkor már idvezült halottat. így vál toztatta meg Jézus példája és isteni ereje a világot. __ TARCA.-SLz Ig'a-zinQ.orLd.ó-*) Ott, hol a Balaton kék és zöld szinti vizével mossa a somogyi partokat; ott, hol a háborgó magyar tenger Tihanynak sziklalábait, mint egy erős várat ostromolja; s ott, hol a nagy kiterjedésű magyar tengerszem fölösleges vizét lebocsátja a szőke Dunába, a melylyel elválasztja Somogyot Veszprém vármegyétől, az ezüstkigyóhoz hasonló kanyargó Sió partján.... ott van.... egy kedves kis falu: Csúcshegye. Lakosai istenfélők, népei jámborak és kegyesek; naponként, nyáron úgy, mint télen; ősszel úgy, mint taaszszal, ha megszólal a kis falu tor' nyában az imára hivó hang, azonnal hallatszik: Jertek, menjünk el az Urnák házába, mert jobb egy nap az Urnák házában, hogynem ezer nap egyebütt, — s megindul az egész falu apraja-nagyja, örege-ifja az Ur házába, hogy imádkozzék, melynek ajtaján belépve, azonnal szembetii*) Mutatvány Szentmiklósy József Johnetownba meghívott lelkésztársunk munkáiból. nik a magábaszállásra intő szózat: “Ma, ha az Ö szavát hallandjátok, meg ne keményítsétek sziveteket.” (XCV. Zsolt. 7—8 V.) És ük énekelnek! énekük megtölti a sugár toronynyal ellátott, belől szép fehérre meszelt templomot, s a néhány száz ajak buzgó éneke: “Hálát adok, Uram, néked. Teljes szívből áldalak téged. A híveknek ö seregében!”—keresztül tör a templom bolthajtásán, keresztül a légkörén s megállapodik Istennek trónusánál ....segítségért könyörögve, áldásért esedezve. Az imádkozok között van Szalárdi István uram az “igazmondó” ember és felesége, a szelíd, jó lelkű Adándi ‘Zsuzsánna asszonyom. — Az Isten, munkájok után, megáldotta őket anyagiakkal—volt három telek földjük—igy hát anyagiakban nem szűkölködtek; s habár néha-néha az Ur csapásokkal látogatta is meg őket, nem estek kétségbe, sőt annál inkább ragaszkodtak a minden áldások adójához, a kegyelmes Istenhez ... tujabb segítségért! így hát a lel kiekben sem szűkölködtek. És a kegyelmes Isten mindig meg segítette a benne bízókat; de az áldást nem maguknak tulajdonították, hanem annak: “kitől jő alá min den jó adomány és tökéletes ajándék, onnan felül az égből.” Ök“valóban szivükben érezték és őrizték azt, mi a 120-ik dicséretben ekképen vagyon megírva: Tisztelünte“L*'ifciu! nagy félelemmel, Felséges voltodat lelkünk becsüli, Szent nevedről szólunk szeméremmel, Mert- haragodat az el nem kerüli, Ki jár a kevélységnek útjában. ...” mint a hogy járt a “kevély” Martonosi János, a hat telkes gazda. Martonosi János uram büszke is volt az ö földi vagyonára, jószágaira, s gazdaságát nem annak tulajdonította. a ki,öt teremtette, hanem: magának! Pedig hát ki adja az áldást ? ki ko ronázza meg az esztendőt ? ha nem az-e, ki e világot teremtette % s kiről szól a Sfcl-ik dicséret: „Atyám, ki felhozod a te napodat Mind a jókra, mind a gonoszokra, Esőt adsz földjükre és áldásokat Gazdag kézzel kiontod azokra. Példádat követni igyekezem És szeretem felebarátomat.. . . ” pedig Martonosi uram éppen erről íme Dorcas is életében_nem a feltűnést keresve, sőt mintegy lopva megy a város szegényeihez és saját maga által készített ruhát osztogatva alázatosan tér vissza házába. De neve élni fog s tette sok férfit és nőt indít példája követésére.. Mivel Lidda Joppéhoz nem messze volt, elküldték Péteréit. Ö a lélek indításából is e hívásnak engedett. Bement a halottas házba, mindenkit kiküldött, imádkozott s a Jairus ház beli csoda ismétlődött: Tabitha feltámadt, felkelt s Péter az özvegyeknek és a szenteknek elevenen adá oda. Ez még nagyobb csoda, mint a beteg meggyógyítana. A Messiás ereje nyilvánult itt. Erkölcsi értelemben ma is ismétlődik ez, Oh hány férfit és nőt támaszt uj életre az Ur a bűn halálából! “Ha meghalunk a Krisztussal, a bűnnek, hiszszük, hogy élünk is ö általa.az örök életre.” Péter és a pogány százados. Apóst. Csel. 10 r. 34—48 v. Isten nem személy válogató., - Még | az egyház történetének elejére tehető az, hogy Péter bement a Kornéli; us pogány százados házába. Ki isten ! félő volt egész háza népével együtt. Ha nem is volt zsidó, a mennyiben a zsidó törvényeknek nem vetette alá •magát. Az apostol megtette a lélek sugallatára, a mitől a jeruzsálemi egyház vonakodott, felvette a megtért pogányt az egyház kebelébe. E- lö lett készítve az ut a pogány világnak. A világ Istentől Istenért van. A fentiekből ez az első tanúság. Isten mindeneket akar idveziteni. Az ö szeretete mindenekre kiárad. Izrael népe azt hitte, hogy csak ü a Jehova választott népe s csak az ö istene a Jehova, más népnek más istene van. Majd a próféták tanításai után .Jézus hirdeti a mindenkire örvendetes üzenetet. Ö az ember fia és e világ világossága volt, A hegyi prédikációja szól minden népekhez, bármikor és bárhol éltek legyen. Ép igy kellett bizonyságot tenni arról is,, hogy a Messiás nemcsak a zsidóktól«-* jt kezet! meg; a mi miatt lett aztán háborúság, a falubeli két legjobb gazda: Martonosi János és Szalárdi István uraimék között. * . * Történt egyszer ugyanis, hogy úgy tavaszi szántás idején, szép veröfényes délutánon a két’“földes” gázla kiment a határba s járkálván az üde zöld s szép reménységgel biztató vetések köxt, igy szólt Szalárdi István uram az ö bíró komájához: “Bizony, komám uram, ha a jó Isten megtartja a már megmutatott s szépnek igérkezü termést, jó aratásunk lészen! Épp ezért. ,,.... én csak ő benne bízom, Nem hányom méltóságom, Mely semmire kellő, Ö engem megigazít. Gonosztól megszabadít, Oly igen jókedvű.” Eh! mit bölcselkedik, mit bibliáskodik mindig komámuram! — válaszol Martonosi uram, — én magamba bízom, senkire nem támaszkodom; elvégeztetem földem munkáját, úgy a mint kell, a többit meghozza az idő! Én nem járok mindig a templomba, nem hallgatom mindig a pa í
