Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-26 / 26. szám

■ <■•••' •y~ ■ m ■as boka vármegye főbírája is, ez állá sát az unió után kereszlülvitt szerve zés első alispáni állásra változtatta s báró Bánffy Dániel ezt a. tisztet a szabadságharc végéig viselte. A most elhunyt bárónó íf nagy idők mozgal­maiból is kivette a maga részét. Mikor 1848-ban Erdélyben a nem­zeti hadsereget kezdtek megalakíta­ni, s az erdélyi hölgyek ékszerüket, ezüstjüket fölajánlották a haza oltá­rára, az akkori hírlapokban olvas­hatjuk, hogy Hegedűs Sándor ko lozsvári ügyvédnek, Hegedűs Sán dór volt kereskelmi miniszter ‘kép­viselő atyjának gyüjtöivén az első adakozók közt van báró Bánffy Dá­­nielné. Ott volt az unió kimondásá­nál is a kolozsári tedutban tartott országgyűlésen mint fiatal asszony a hölgyek karzatán. Ötven év múlva, az unió kimondásának félszázados jubileumán ugyanabban a teremben, részt vett az ünnepen. Roskovics Ignác történelmi festményén, mely az unió kimondását ábrázolja, lefes­tette a jelenlevő hölgyek közé a bá­rónét is. Az absolutizmus alatt báró Bánffy Dániel gazdálkodott, az alkotmá­nyos érában főispán voft s 1876-ban a báróné kegyelmes asszony lett, mert az ura valóságos- belső titkos tanácsosi méltóságot kapott. Tizen­négy esztendővel ezelőtt 1888 ápr. 29-én lett özvegygyé. Az uj testörkapitány esküietétele. Becsben a császári lakban e hó 8-án ment végbe Esterházy Alajos herceg altábornagynok, a magyar testörsóg uj kapitányának eskületétele. Jelen volt Lichtenstein herceg első fő ud­varmester, Széli Kálmán miniszter­elnök, és Széchenyi Gyula gróf, a ki rály személye körüli miniszter, mint magyar zászlósul1 és fölovászmester. A testörkapitány eskületétele után a titkos tanácsosi esküt tette le Es­terházy herceg. Ezen az eskütételen Goluchovszky gróf képviseletében Körber osztrák miniszterelnök is mii ködött közre. A két eskütétel után Esterházy herceg kihallgatáson volt a királynál. A kihallgatás után a herceg Lichtenstein föudvarmester kíséretében a Radetzky-terembe ment,, a hol a testörsóg egész szolgá­lati létszáma várta a főtisztekkel és a testörsóg törzskarával. Liechten stein herceg föudvarmester rövid be­széddel bemutatta az uj testörkapi tányt, ki azután üdvözölte a testör­­séget és ezzel a szertartás végétért. Egy 'magyar ifjú halála Irans­­vaalban. A boerok békekötése-’előtt tiz nappal agyonlőttek az angolok Transzvualban egy magyar ifjút: Wass Béla gróf országgyűlési képvi­selő Pál nevű fiát. Ez a lelkes fiatal emberValán utolsó áldozata volt ábo erők szabadságharcának. Wass Pál gróf Párisban joghallgató volt s má­jus elején utazott Dél-Afrikába. E- desapja, kit erről a lépésről távirat­ban értesített, kérdezősködött Brüs­­selb m Leyds transzváli ügyvivőnél, a ki nyomban visszatáviratozott, hogy a liu szerencsésen megérkezett Transzválba. A grófot lesújtotta fiá­nak kalandos cselekedete és aggo­dalma néhány nap múltán alapos nak bizonyult. Az angol hadügyi hi­vataltól távirat jött Becsbe az angol nagykövethez, a táviratban az az u­­tasitás volt, hogy a nagykövet érte­sítse a magyar kormányt, Wass Pál grófnak május 14-én angol fegyver­től történt haláláról. A gyászba bo­rult család most részletesebb hirt ka pott derék fia sorsáról. E hir szerint az ifjú gróf negyedmagával indult el Európából és Krüger és Leyds ü­­zenetét vitte a boer vezéreknek. Az üzenet arról szólt, hogy a vezérek minden tisztességes engedményt el­fogadhatnak az angoloktól. Amégy hirvivö közül kettő megmenekült, ketten azonban, mikor az angol vo­nalon átt akartak jutni, életükkel fizettek vakmerő vállalkozásukért. Gróf Wass Pált egy angol ilöörs go­lyója terítette le. Letartóztatott fővárosi bizottsági tag. Ó-Budán, a hol nemrég a taka­rékpénztárban történt sikkasztás o­­kozott nagy izgalmat s két öngyil­kosságot kivánt, most az ó-budai sző lötermelök szövetkezetében történt baj. Ezt a földmivelési miniszter se­gélyezte, a kinek joga lévén a szám­adások megvizsgálására, nehány nap előtt 17.000 korona hiányt ialált a vizsgáló. Ennek következtében az el­nököt, Gyárfás Sándor fővárosi bi­zottsági tagot e hó 6-án letartóztat­ták. / Oláh diákok tüntetése. Balázsfal­­ván az érseki főgimnázium ifjúsága majálist rendezett. Alig, hogy-meg szólalt a zene, a fiatalság rázendített a “Deastaptete Romane“ kezdetű, magyargyalázó oláh dalra és piros­­sárga-kék zászló alatt megindult. Ut közben magyarellenes nótáktól visz­­hangzott a város. A csendörség ki­vonult a zajra, de ekkor már a me­net visszaért a mulatság színhelyére s megkezdődött a tánc. A csendör­­ség kinyomozta a tüntetés főrende­zőit Negus Aurél, Hosszú Julián, Bárdosi Aurélián diákok személyé­ben s a nyomozás azt is gyanítani engedi, hogv a tüntetés szálai a ta­­nári karhoz vezetnek. Valószínű en­nek folytán, hogy az egész tanári kar ellen is megindítják a vizsgála tot. Öngyilkos százados. Schneller Ká­roly. a debreceni 3 ik honvédgyalog­ezred századosa öngyilkosságot kö­vetett el. Sok ezer korona hivatalos pénzt elsikkasztott és számos ok­mányt meghamisított. Schneller tiszt társait is megkárosította, mért vál­tót íratott velük alá, a melyek most az aláirók nyakába szakadnak. Gyermekgyilkos apa. Egy év óta sokat írtak már arról a lapok, hogy Keszthelyen egy vagyonos ember, Laskay Tivadar, lassú mérgezéssel megölte két, gyermekét, mert azt hitte, hogy az a vagyonos nő, kit má sodik nejéül kiszemelt, a gyermekek miatt utasította el. Laskayt a ször­nyű gyanú alapján befogták s e hí 5-én áUitotlák Nagy Kanizsán az es­­küdts'fck elé, a mely bűnösnek ta­­lÁltj^áaskayt örökös fogságra ítél­tek. . ‘réréves asszony. A feherme­\ , ,j_- . .. gyei. t .‘»paa meghalt özvegy ara­bás 4 .n-i-ihé százöt éves korában. 1797 ért született, tehát három szá zadfc i élt Nehéz napszámos mun­kában "kereste mindig kenyerét; be-H-tjizs: Cornel arckép festet, ügyesen, finom kivitelben készít arcképekről kicsinyített medaiiion arcképeket. Jelenleg Bridgeportban tartózkodik s miután meggyőződtünk róla, hogy becsületesen kiszol­gálja a rendeló'ket s szép munkát végez: ajánl­juk őt honfitársaink figyelmébe. Arcképeket megnagyobbít, kréta, színes fes­ték vagy viz festéssel olcsón készít. Lakik 16-18 Washington Ave. New York, N. Y. 2—3 Az angol király koronázása elhalasztva. teg soha sem volt. Az egész falu sze­rette és hozzá járt, hogy mesét hall­gasson a régi-régi időkből. Hirtelen halt meg. Az apa miatt a fiú. Biharmegye egyik régi úri családjának két tag­járól szomorú hir érkezett. Fényes Géza évek óta ügyvédeskedett Bé­réi tyó-Uj faluban. Családi életében nem volt nyugalom, később anyagi gondok emésztették. A napokban, a mikor kiderült, hogy az egyik felé­től rábízott pénzzel nem tud beszá­molni, megszökött, de Nagy-Vára­don elfogták. Ennek hirére 19 éves fia, Sándor, takarékpénztári tisztvi­selő, a csokaji temetőben egy közeli rokona sírján szivén lőtte magát és meghalt. Tettét atyja szerencsétlen sorsán való elkeseredésében követte el. Megmozdult hegy Ó-Budán. A vörösvári ut mentén levő ó-budai te­mető fölött megmozdult a Tábor hegy, alább csúszott, több épületet lakhatatlanná tett és nagy veszély­­lyel fenyeget. Már évek előtt észre vették, hogy a hegy több helyen süpped, mert a hegy belsejében sok a forrás, s ezek a kőszikla alatt levő agyagot eláztátják s igy üregek tá­madnak. Nagy veszélyt nem tulaj­donítottak ennek, de a legutóbbi nagy esőzések megmutatták, hogy itt veszély van, mert körülbelül 1000 méter hosszúságban és 500 méter szé lességben a hegy oldala megrepede­zett és nagy területek csúsztak alább két-három méterrel. Két házfalai szerteszét váltak, a szolok össze-visz sza nyomódtak, dombok, barázdák keletkeztek. Még kilenc más házon is nagy repedések támadtak. A meg­mozdult földtömeg nyomása az alsó helyeken is meglátszik s a bécsi u­­ton egy korcsmát szintén ki kellett üresiteni, mert falai repedeznek. A roppant földtömeg még további ká­rokkal is fenyeget. Tüzhalál. Sátoralja-Uj helyen e hó 4-én hajnalban kigynladta Kossuth­­utcában Grünbaum Márkus fűszeres boltja. A mikor Grünbaum észrevet­te a bajt, a lakást elzáró üvegajtón át berohant a boltba, hogy készpén­zét és könyveit megmentse s a belül­ről keresztvasakknl elzárt boltitól kinyissa. Kívülről az emberek csá­kánynyal feszegették az ajtót, de nem boldogultak vele. E közben a tűz annyira-elharapódzott, hogy töb­bé Grünbaum nem tudott kimene­külni. Megfulladt a nagy füstben s s riiire a tüzet eloltották, holttestét guggoló helyzetbea, összeégve talál­ták meg a holta jtó előtt. UÄ lesz a korona ! Küldjön kis összeget, ha nagy nincs. Kiss Emil és tár­sa, 158 Suffolk st. az első tősgyöke­res magyar pénzküldö iroda, forduljon ! Oda 0’ID03Sr3STE3X-.:L,’S Pontosan, lelkiismeretesen, gyorsan és olcsón készíttetnek minden­nemű gyógyszerek. 847 E. 8th Ave. HOMESTEAD, PA. Várkonyi Andrásné, okleveles szülésznő, ki Connecticut állam törvényei szerint is vizsgázott, lakását megváltoztatta s jelenlegi cí­me 323 Pine street. Bridgeport, Ct. hol a bridgeporti és környéki ma­gyarság bármikor feltalálhatja. 6191 A mire Anglia már régtől fogva, készült, a minek előre örült, VII. Eduard koronázási ünnepélyének, most elmarad. A király nagyon be­teg. Mióta a koronázási ünnepélyek megkezdődtek, azóta a király min­dig gyengélkedik, de senki se gon­dolt arra, hogy épen akkor, mikor az ünnepségek tetőpontra emelked­nek, álljon be a válság. Igazán cso­dálatos a sorsnak útja! Minden elő van készítve. A gyakorlatok is meg­tétettek. Sokan milliókat öltek bele a látványosság megszemlélésébe és most egy betegség végét, vágja az iin nepélynek. Nincs hát különbség em­ber és ember között. A királynak éppen úgy keLl szenvednie, mint az alattvalónak s a betegágyon tűnik ki az egyformaság legelőször, hogy aztán bebizonyuljon a halálban. A királynak betegségét előbb valami torokrák félének tulajdonították, de később kitűnt, hogy gyomorbaja van ö felségének. Nyilvános nyugtázás. a passaicimagy. ref. templomra be folyt adományokról. A Bens Creek-i Pa. magyar bá­nyász betegsegélyzö egylet Wind­­ber, Pa. fiókegylete 166. sz. gyüjtö­ivén: a gyűjtök Kovács István és Fe hér János; továbbá Szabó Dániel, Béres István, Sipos Mihály, Gáli Bit lázs, Turósi István, Nagy József, Gardaglo Béla, Jakab András, Stir­­minoki Mihály 50—50 centjével. Bukovics István, Varga Báliirt, Üveges Albert, Veréb János, Gecs Dániel, Matusz János, Kopasz Fe­renc, Vajda Mihály, Balogh István, Sárosi Ferenc, Varga János, Botha József, Bodnár Mihály, Csáji János, Neubauer Károly, Berta Mihály, Cig ler Ernő, Botha István, Gulencsi Já­nos, Soltész János, Leányvári Albert 25—25 centjével. Rankula János, Jánocki András, Kovács J., Nagy Imre, Albert Lajos 15—15 etjével. Király József, Buri András, Rác Sándor, Lisztovszky Pál Faneis Ist­ván, Molnár János 10—10 etjével. Összesen 12.45, postaköltség ebből 20 ct . 2.) A Fairport Harbor, O. I. m. társas és betegsegélyzö egyh. egylet 65. st. gyüjtöivén küldök saját pénz tárából 5.00-t. 8.) A S. Betlehemi I. m, társ. és b. s. egylet szintén 5 dollárt. Mindezen kegyes adományaikat hálásan köszönjük úgy a gyűjtők­nek, mint az adakozóknak s egyle­teknek, Isten áldását kérve mind­nyájukra, hittestvéreim megbízásá­ból Fente Péter. egyh. gondnok. 1 Brenkács János és Tuíeja József New Yorkban ős Clevelandban hírnévre szert tett »pr m&i Magyar bálok, iakadalmak, ke­resztelőkre ajánlja magát. ll-OV "SZZ"asiiing-toii Stroet, BRADD0ÜK, PA. DF’ig^releaao.1 A legújabb "kiadású r-Hagoi Zseb Tolass már megjelent. Ara kemény kötés­­• ben 50c. Kapható a péuz elöleges beküldése mellett NyitrayJEmil könyvkereskedésében, 42 Ave . C, New York.

Next

/
Thumbnails
Contents